Cselekmény: 1909, valahol vidéken. Susie (Lillian Gish) szerelmes a falu legvonzóbb, ám kissé esetlen fiújába, Williambe (Robert Harron), aki látszólag szintén nem közömbös iránta. William egyetemre menne, de túl drága és apja szerint amúgy is jövedelmezőbb a farm. Susie azonban annyira szerelmes, hogy eladja tehenét és névtelen jótékonykodóként Wiliamnek adja a pénzt. Susie végig abban a hitben él, hogy ők egymásnak teremtettek, ezért nem is próbálja magához kötni Williamat az egyetemi évek után sem, a fiú pedig túl járatlan a szerelemben, hogy észrevegye, ahogy mások elkezdik behálózni...

Téma: Griffith állítólag ekkor élte bukolikus (pásztori) korszakát, azaz idilli vidéki, egyszerű történeteket vitt filmre, amilyen ez is volt. A didaktikus tanulság, hogy ne a kisminkelt, csábító lányokat válasszuk, hanem a tisztes, egyszerűeket.

Tartalom: Meglehetősen hosszan értekezve vezeti fel Griffith a történetet arról, hogy milyen nehéz összehozni egy szerelmi házasságot a nőknek, majd gyorsan megismerjük néhány főbb karakterünket. Susie az okosabb, de Williammel együtt őt is kicsit butácska vidékinek állítja be a történet, akik védtelenek az erkölcstelen, sminkelő nőkkel szemben (ez valamiért A festett asszony óta be van ragadva Griffith-nél; feltételezem, hogy a puritán keresztényeknél ez nem fért bele). Nem spoilerezem el, de nem is fontos, mi történik, a lényeg az, hogy a tisztes lányok jók, a kevésbé tisztesek kevésbé jók. A karakterek sem túl komplexek, csak Susie kap némi árnyalatot azzal, amikor majdnem (figyelem!) kisminkeli magát egyszer, hogy imponáljon Williamnek. A romantikus drámát időnként megtöri egy kis egyszerű, aranyos, humor, szóval tényleg sikerült egy álnosztalgikus, idilli történetet összehozni.

Forma: A laikus szemeimmel teljesen érdektelennek találtam, pedig Griffith már bizonyított korábban, most mégis statikusnak, ötlettelennek tűnik minden beállíás, kivéve a legalul látható képet, amikor Williamnek csak az árnyéka jelenik meg. Feltételezem, ez is azz idillből adódott, hogy nem akartak nagy látványelemeket, csak szelíd képeket. A színészeket nagyon dicsérik, én nem vetem észre semmi kiemelkedőt. Ami viszont zavaró volt, az a túl sok felirat, sok helyen feleslegesek voltak.

Élmény: Meg úgy az egész film nagyja is felesleges volt. A legfőbb benyomásom az volt, hogy mégha szándékosan is ilyen, 1919-ben ez már nagyon elavult, Griffith hasonló dolgokat megcsinált tíz évvel korábban is tíz percben, nem kellett ehhez másfél óra. Ettől persze még lehetett volna erős, ha sikerül átadnia azt a fajta megható, meleg humanizmust, amit szeretni szoktam, de ezúttal nem hatoltak át az érzelmek a jégszívemen.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Lillian Gish (A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, Út a boldogság felé, Párbaj a napon, A vadász éjszakája)
  • Robert Harron (Those Awful Hats, A fiáért, A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség)
  • Kate Bruce (The Country Doctor, The Unchanging Sea, A festett asszony, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
  • Carol Dempster (Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
• Clarine Seymour (Bettina) egy évvel a film után 1920-ban, 21 évesen az Út a boldogság felé forgatásán rosszul lett bélelzáródás miatt. Bár gyorsan megműtötték, tüdőgyulladásban meghalt. A vele felvett részeket így újra kellett forgatni.