Cselekmény: Egy amerikai középiskolában járunk. John (John Robinson) élete nem könnyű, bár egyelőre csak annyit látunk, hogy részeg apjának (Timothy Bottoms) próbal fuvart szervezni, ami miatt elkésik a suliból. Eli hobbifotósként egy parkban embereket fotózik, majd a sötétkamrába megy előhívni a képeit. Nathan és Carrie a tökéletes gimis álompár, jó pasi, jó nő, több nem is kell, elkéredzkednek ebédszünetben. Acadia melegjogi aktivistaként épp beszélgetésen vesz részt. Michelle "nerd", szégyenlős és nem akar rövidnadrágban tornaórázni. Aztán megjön Alex és Eric...

Téma: Aki már elhatározta, hogy megnézi ezt a filmet, annak nem lesz spoiler, hogy mi történik: Alex és Eric lemészárolják az iskolát. A történet ihletője az 1999-es Columbine-eset, amikor két diák lelőtte 12 iskolatársát és egy tanárt, többé-kevésbé ezt filmesítették most meg, és itt ez szó szerint értendő, a történet ugyanis nem kínál narratívát, egyszerűen csak megmutatja az eseményeket.

Tartalom: Semmitmondó történéseket látunk az első kétharmadban annyi csavarral, hogy egy-egy diák életét követhetjük nyomon, akik egy ponton összefutnak, majd amikor a másik diák történetszála jön, láthatjuk ugyanazt a jelenetet újra, csak az ő szemszögéből (itt találtam egy videót, ami a film egy részét valós időre összevágta). Ugyanakkor ez nem egy narratív kifejezőeszköz, hogy jobban vagy más szemszögből ismerjünk meg egy karaktert, egyszerűen csak az időbeliséget mutatja. A (nem annyira) nagy talány, hogy mindezt annak tudatában nézzük, hogy tudjuk mi fog történni vagy sem? Mert ha tudjuk, akkor ennek a lassú, érdektelen eseménytelenségnek nyomasztó és feszült hangulata lesz, hiszen tudjuk, hogy hamarosan elszabadul a pokol. Ha teljesen fogalmatlanul állunk neki, akkor nem tudom, hogyan hat a nézőre. Kb. az utolsó harmad az, amikor már többnyire csak az elkövetők néhány óráját látjuk, akikhez szintén nem kerülünk közel, nem ismerjük meg motivációikat sem (leszámítva egy-két sérelmet), átlagos kamaszok és teljesen egykedvűen hajtják végre a mészárlást. De nem amerikai módra, nem igazán válogatnak, a rendes vagy nyomi diákokat ugyanúgy lelövik, mint a kevésbé szimpatikusakat. A cím egyébként arra az ősi, indiai mesére utal, amikor egy csapat vak próbálja leírni az elefántot, de eredménytelenül, mert mindegyikük csak egy kis részét tudja a nagy állatnak kitapogatni. Hasonlóképp az egyéni történetek "rekonstruálása" (ugye ez nem konkrétan a valódi esetet dolgozta fel, sok az eltérés) elégtelen képet fest a teljes esetről.

Forma: Bevallottan hatással voltak a filmre a Jeanne Dielman (1975) és  Az orosz bárka (2002), itt is lassú (néha még be is lassított), hosszú jelenetben követte a kamera a karaktereket, ráadásul fejközelben, amitől jobban átéreztük nézőpontjukat. Talán ebben a nézőpontban benne volt a videójátékos nézet is (a korabeli média erősen hibáztatta a first person shooter típusú játékokat a vérengzésért) Amikor Alex szobáját körbejárja a kamera, azonnal a Hátsó ablak (1954) nyitójelenete ugrott be, de ez csak vágy volt, mert itt nem mesélt el egy történetet a környezet. A kevés cselekmény mellé kevés párbeszéd párosul, ez a csend is csak a feszültséget, de az intimitást is növeli, ahogy a sok nagy és üres tér is. A zene hatásos, pedig két rongyosra játszott klasszikus betétről van szó (Für Elise és a Holdfény szonáta), de annak tudatában, hogy mi következik hamarosan, természetesen egészen más a hangulatuk. A színészek valóban tinik voltak, a játékuk viszont nem volt különösebben meggyőző. Mármint nem volt velük baj, csak a végére több érzelmet vártam, de ez lehetett rendezői utasítás.

Élmény: És számomra épp a végén állt és bukott minden; a sztori felépítése elég hamar világossá vált, hogy a lassú felvezetést a végére fel fogja váltani egy pörgős, erőszakos vég. De nem ez történt, az utolsó harmad is épp olyan lassú és tárgyilagos maradt, mint a film többi része, és nem tudom eldönteni, hogy ez így jó vagy sem. Ha az előbbi változat valósul meg, akkor egy érzelmileg hatásos élmény lett volna, de lehet, hogy ezzel kiheréli az addigi élményt. Nem tudok belekötni, jó film, legalábbis tökéletesen megvalósította célját, de lehet, hogy rövidfilmnek jobb lett volna.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • John Robinson (Transformers)
  • Timothy Bottoms (Az utolsó mozielőadás)
    
  • Matt Malloy (Armageddon)
• A Columbine középiskolai lövöldözést tehát 1999-ben követte el két végzős diák, akik korábban is problémásak voltak már (betörés), állandóan gyilkolászásról fantáziáltak, a hatóságok szerint elsősorban mentális problémák miatt jutottak el odáig, hogy egy év tervezés után valóban vérengzésbe kezdjenek. Szerencsére a bombák valóban nem robbantak be, ebben az esetben százak halhattak volna meg. Így "csak" a bejárattól kezdve kezdtek emberekre lőni, majd a könyvtárba menekülők után menve tudtak végezni legtöbb áldozatukkal, mielőtt öngyilkosok lettek volna. Ez volt az addigi legvéresebb iskolai lövöldözés és 2018-ig a legvéresebb középiskolai lövöldözés címét is magának tudhatta, amivel sajnos divatot teremtett.
• Pedig az iskolai lövöldözések egyáltalán nem voltak újkeletűek vagy példa nélküliek, és 2009-ben sajnos nekünk is jutott egy.
• Kisebb magyar dicsőség, hogy a rendezőt részben a Csillagosok, katonák (1967) ihlette, amiért a filmben nem az elkövetők, hanem az erőszak számított.