Rendezte: Kazan, Elia
Műfaj: dráma, film noir
Főbb szereplők: Vivien Leigh, Marlon Brando
Megjelenés: 1951, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/u9YgJjSCT08
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/a-vagy-villamosa-a-streetcar-named-desire/movie-2624
Tartalom
Blanche (Vivien Leigh) harmincas (a filmben ez öregedőt jelent) kisvárosi tanárnő hosszabb szabadságra érkezik húgához a nagyvárosba. A lányok ugyan kifinomultabb nevelést kaptak, Stella, a húg mégis a város munkásnegyedében lakik egy tajparaszt prolival, Stanleyvel (Marlon Brando). Vonzereje nyers állatiasságában, kegyetlen őszinteségében rejlik, amit Stellának se könnyű elviselni, de az érzékenyebb Blanche-nak még kevésbé. Stanleyt irritálja a sok apró "hazugság", amivel Blanche él (bizsu ékszerek, fényt tompító lampionok, higiéniai helyett stresszoldó fürdőzés... stb.), Blanche pedig Stanley egyik barátjában (Karl Malden) keres menedéket, aki a többieknél némileg finomabb. Stanley egy pillanatig sem bízik Blanche-ban, és hamar kiderülnek nagyobb hazugságok is...
A film Blanche és Stanley világának ütközéséről szól: Stanley sem buta, de ösztönlény, civilizálatlan gyári munkás. Néha úgy éreztem, ő a rideg, kíméletlen valóság megtestesítője. Vele szemben áll a szellemi síkon mozgó tanítónő, Blanche, aki viszont már a civilizáltságnak az árnyoldalát képviseli, finomabbnak akar mutatkozni, mint aki, sőt, olyannyira megjátsza magát, hogy a film végére beleőrül a valóság elöli menekülésbe.
Megvalósítás
Az eredeti darab egy helyszínen játszódik, ezt némileg a film kibővítette ugyan, cserébe viszont állítólag a hatás fokozása érdekében a szobák falait hol közelebbre, hol távolabbra állítatta. Fontos elem a világítás, ami ha erősebb, akkor "rávilágít az igazságra". Ezért játszódik többnyire este, gyenge világításnál a történet, és ezért ragaszkodik Blanche is a villanykörték fényét tompító lampionokhoz, míg Stanleyt zavarja, ha a körte nem csupasz. A fekete-fehér filmeknél ez a fajta játék sokkal jobban kijön. A zene is felerősödött a film végére, amivel nagyban hozzájárult a felfokozott hangulathoz.
Tartalmilag a film újszerűségét Brando színészi technikája jelenti, ekkor robbant be Hollywoodba a Sztanyiszlavszkij-módszer, amely felváltotta az addigi teátrálisabb alakításokat és helyette egy realistább, a karakterekkel teljesen azonosuló módszert honosított meg. Brando szándékosan még a szünetekben is karakterben maradt, de legendásan hasonló Robert de Niro is, akivel jól lehetett improvizálni ezen tulajdonsága miatt. A film közege nagyon hasonlít A rakpartonéhoz, ugyanaz a realista stílus leharcolt épületekkel és emberekkel.
Élmény
Eddig csak a lényegről beszéltem, de több más motívum is szerepel a filmben, de ez a színdarabban erősebben van jelen, ugyanis a filmet erősen cenzúrázták (homoszexualitás, nemi és családon belüli erőszak, öngyilkosság... stb.). A törtnet utolsó tíz-húsz perce szinte már katarikus, ahogy Blanche lassan megőrül, és mindezt hatásosan támasztja alá a zene. Sajnos azonban képileg nem éreztem túlzottan érdekesnek, de nem sok hiányzott, hogy tetszen.
Érdekességek
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Vivien Leigh és Mickey Kuhn (Elfújta a szél), Marlon Brando (A rakparton, Apokalipszis most, A keresztapa), Rudy Bond (A rakparton, 12 dühös ember, A keresztapa), Karl Malden (A rakparton)
- Mickey Kuhn (a matróz- 82 és Wright King (az újságos - 92) még életben vannak.
- A Tennessee Williams-darab mind drámaként, mind Broadway-előadásként sikeres volt a film előtt. A Broadway színészei játszották a film szerepeit is többnyire, ami egyébként nem jellemző.