Tartalom

1916, a francia-német fronton. Amikor minden méternyi haladásért tengernyi vér folyik, a vezérkar egy erősen védett domb bevételére utasítja a hadsereget. Mireau tábornok jó katonaként ellenzi, de végrehajtja a parancsot. Mireau azonban a front mögül irányít, a tényleges támadást Dax ezredes vezeti, aki közvetlenebbül érzi bőrén a lehetetlen küldetést és az emberek halálát. A vezérkar is Mireau is azonban elfogadhatónak találja a veszteséget a cél érdekében. A támadás természetesen teljes kudarcba fullad, a sereg gyorsan visszavonul, feldühítve ezzel a régivágású Mireau-t, aki gyávaságnak tekinti a tettet. Megtizedelné a saját csapatait, de Dax közbenjárására végül csak három emberen kell példát statuálni a kudarcért. Dax vállalja az igazságtalan tárgyaláson a védelmet, de már eleve eldöntött a halálos kimenetel...

A film több részre osztható, ennek megfelelően az első harmada háborúellenes, annak kegyetlen értelmetlenségét próbálja bemutatni halállal és akciójelenetekkel. Részben már itt is megjelenik a vezetés képmutató embertelensége az emberéletet figyelmen kívül hagyó, lehetetlen parancsok kiadásában, de igazán a film második harmadában csúcsosodik ki a tárgyalótermi jelenetben, hiszen saját, eleve kudarcra ítélt tettüket "véleltlenszerűen" kiválasztott katonákra fogják. Végül pedig a film utolsó harmadában a kivégzésre váró katonák jelenetei egzisztencialista drámává emelik a történetet, ahogy a közelgő halált próbálják feldolgozni.

Megvalósítás

A rendező, Kubrick kedvenc technikája itt a hátrafelé guruló kamera volt, amivel szembesétáltak alanyai. Ezzel hatásosan el tudta választani az egyént a többiektől, magányos különállóvá téve őket. Tulajdonképpen ugyanazt láthattuk mint A pankrátorban, csak másik oldalról. Nagyjából ugyanez volt a hatása a tárgyalótermi jelenetnek is, amikor a vádlott feje betöltötte az egész képet és a többiek kis jelentéktelen alakok voltak a háttérben. Érdekes volt még az is, hogy mit nem mutatott a film: nem láthattuk például egyszer sem az ellenséget, csak a hulló francia katonákat. Ugyancsak rejtve maradt előlünk sokáig a halál; először egy rakéta jelzőfénye világította meg a holttesteket az éjszaka sötétjében.

A cím egy angol verssorra utal: a dicsőség ösvényei a sírba vezetnek. Ehhez mérten abszurd helyzetei miatt a film nézhető egyfajta komor komédiaként is, bár nevetni nincs sok kedvünk rajta. A francia katonák úgy halnak meg, hogy nem látjuk kik lőnek rájuk, arról beszélgetnek, hogy hogyan halálnak meg legszívesebben, legalább akkora veszélyt jelenetenk rájuk saját vezetői, mint az ellenség, miközben a vezetést pedig jobban foglalkoztatja a közvélemény, mint a háború. Amikor szentimentálissá válna a film, hogy "lám, ez a csótány még holnap is élni fog, én meg nem", valaki lecsapja a rovart. A film vége lenne elvileg az érzelmi katarzis részben a kivégzés miatt, ahol hiába várjuk az utolsó pillanatig a megmenekülést, hiába ad egy-egy reménysugarat a történet, nincs happy end. A másik érzelmi töltetet a kivégzés utáni kocsmai jelenet adja, ahol egy fogoly német lányt szégyenítenének meg, ám annak egyszerű éneke megérinti az elembertelenedett katonákat.

Élmény

Sajnos engem viszont nem rázott meg egyik jelenet sem, így nem vált erős filmmé a szememben. Viszont mindenképpen emlékezetes marad a film hármas tagolása, amely tulajdonképpen egyszerre három különböző műfajt tesz egy történetbe: háborús filmet, tárgyalótermi drámát és börtönfilmet. Mintha három külnböző hangulatú filmet látnánk.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Joe Turkel (Ragyogás), Emile Meyer (A siker édes illata)
- A német lányt alakítő nő Christiane Kubrick, a rendező felesége.
- Még életben van Kirk Douglas (98), Richard Anderson (89), Joe Turkel (88), Christiane Kubrick (83)
- A történet alapja valós; egyáltalán nem volt egyedi eset ugyan, de azért nem is volt bevett gyakorlat a példa statuálása.