Tartalom

1916 körül két francia repülőtiszt, az arisztokrata de Boeldieu és a munkás Marechal (Jean Gabin) gépét bevetés közben lelövik. A fogolytáborban megismerkednek többek között az újgazdag zsidó Rosenthallal (Marcel Dalio), és többszöri szökést kísérelnek meg, amiért egy szökésbiztosnak gondolt erődbe vitetik őket. Itt épp az a német arisztokrata von Rauffenstein (Erich von Stroheim) a parancsnok, aki lelőtte a tisztek gépét. De Boeldieu és von Rauffenstein azonos társadalmi rangú félként hamar szót ért egymással; úgy érzik, felettük már eljárt az idő. De természetesen de Boeldieu a bajtársaihoz is kötődik, és élete árán is kész elterelni az őrök figyelmét, hogy megszökhessenek. Szökés közben Marechal és Rosenthal egy magányos német nő, Elsa (Dita Parlo) házában keres menedéket, aki elveszetette minden férfi családtagját a harcokban, így szívesen látja a férfiakat.

A film alaptémájára utal a címe: A nagy ábránd egy közgazdasági könyv volt, amely szerint gazdaságilag sem éri meg semmiképp háborúzni. Ezt a felesleges értelmetlenséget igyekezett bemutatni a történet azáltal, hogy az emberek nemzettől, vallástól, társadalmi rangtól függetlenül jól kijöttek egymással, csupán a háború miatt ontják egymás vérét. Emellett azonban szerepel egy másik motívum, amely az embereket külön kasztba sorolja társadalmi státuszuk szerint: de Boeldieu és von Rauffenstein sokkal könnyebben szót értenek egymással mint saját nemzetük fiaival; mindegyikük más indokkal harcol és más indokból próbál megszökni. Ezt példázza az angol-francia-német-orosz nyelvek kavalkádja is: hiába más-más a nyelvük a hadifoglyoknak, ha azonos a társadalmi rangjuk, megértik egymást, ellenkező esetben nem. De Boeldieu monológja végül lezárja a 19. századot: az arisztokrácia ideje lejárt, át kell engedniük a helyük a hasznosabb feltörekvő osztályoknak.

Megvalósítás

Kevés első világháborús film készült, és a pacifista Renoir, a rendező, mint egykori résztvevő, szerette volna bemutatni realisztikusan a katonák életét, hiszen közelgett a második világháború, és ha még nem is volt annyira érezhető, mint A játékszabályban, a helyzet egyre szélsőségesebbé kezdett válni. Nem volt naturalisztikus, de láthatjuk a katonák szegénységét, az egyszerű családok életébe is bekúszó halált. Ez a harmincas évek francia filmgyártásának poetikus realizmusa.

Technikailag igazából semmi sem szúrt szemet, inkább a történetnek van sok-sok szimbolikusnak tűnő eleme a svájci határtól a fehér havon át a fehér kesztyűig. Talán aktuálpolitikát is beleláthatunk, ha pl. az orosz katonáknak küldött cárnői ajándékot nézzük, amelynél ételt vártak, de csak könyveket kaptak. És ha már szimbólumok, Lisztes elgondolása érdekes, aki az egész történetet egy nagy ábrándnak tarja, hiszen az emberek jó emberként viselkednek, és csak a háború okozója minden rossznak, de ehhez szerintem társult volna némi gúnyos felhang, amit nem éreztem.

Élmény

Agg kora ellenére is (közel 80 éves) élvezettel és izgalommal figyeltem a filmet, amely kiállt a maga fennkölt, de realisztikus módján a háború ellen. Hiányzott azonban a látvány, és mai szemmel talán fura, hogy ennyire jól meglehettek egymással az ellenséges felek. De hinnünk kell Renoirnak, ő volt ott. Ezt is elrontotta a második világháború.

Érdekességek

- Ez volt az első film, amelyben a rabok alagút ásásával próbálnak megszökni.
- Természetesen a filmet betiltották mind német, mind francia oldalon, mert úgy gondolták, rontja a katonák morálját.
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean Gabin (Az alvilág királya), Marcel Dalio (Az alvilág királya, A játékszabály, Casablanca), Erich von Stroheim (Alkony sugárút), Dita Parlo és Jean Daste (Atalante), Julien Carette (A játékszabály), Gaston Modot (Az alvilág királya, A játékszabály)
- Renoir maga is pilóta volt az első világháorúban, akkori egyenruháját a film idejére Gabinre húzta.
- A film zeneszerzője a magyar Kozma József, aki ösztöndíjak során vetődött külföldre, hogy végül Párizsban ragadjon.