Tartalom

Egy hotelben egy férfi megszólít egy nőt (Delphine Seyrig). A nő nem ismeri őt fel. A férfi elmeséli hogyan találkoztak és estek szerelembe tavaly Marienbadban vagy valami hasonló helyen. A férfi elmondása szerint a nő arra kérte akkor, hogy várjon egy évet. A nővel van egy másik férfi is, talán a férje, aki a vendégeket rendre elveri nimben. Az első férfi részletesen elmesél mindent együtt töltött időt a nőnek, aki továbbra sem emlékszik, de hajlandó megszökni a férfival.

A történet maga esetünkben nem igazán fontos, mindössze egy házasságtörő románc kialakulását láthatjuk különösebb erkölcsi vagy egyéb mondanivaló nélkül (az eredeti szövegkönyvben ez nem annyira romantikus, inkább nemi erőszak). Ennek tálalása azonban idézőjelbe teszi ezt és nem a viszony a fontos, hanem hogy hogyan emlékszik rá a férfi, ha éppen emlékszik rá és nem csak kitalálja.

Megvalósítás

Amitől sokak számára zavarossá válik a film, hogy az eseményeket a férfi szubjektív emlékei, képzelete szerint látjuk, és ennek inkonzisztens volta miatt elvont művészfilmnek értékelik, miközben számomra sokkal könnyedebb volt, mint egy túlművelt Godard, egy túlságosan rejtett szimbolikával dolgozó Vétlen Baltazár vagy egy egyáltalán nem segítőkész A kaland. Ugyanakkor érzem benne A napfogyatkozást, a Personát, a 2001: Űrodüsszeiát, a Ragyogást, Lynchet. A film álomszerű, és bár megvannak a szimbólumai (a szobor, a nim, Rosmersholm, a szálló... stb.), ezeket el is magyarázza. Jellemző, hogy a férfi a legapróbb részletekre is emlékszik a szállóval kapcsolatban, de a nő esetében bizonytalanná válik.

Már az első jelenet magával ragad minket a történet álomszerű (túl)világába: lassan haladunk az Amadeust idézően látványos barokk szálló folyosóján, miközben horrorfilmet sejtető orgonaszó hallatszik; mindezt a férfi monológja tetőzi be, aki újra és újra és újra elismétli a szálló leírását. Ez a technika még viszatér később is, és a színészek végig élőhalottként, mozdulatlanul állnak, mintha valakinek az emlékében statisztálnának önálló akarat nélkül. Szájuk mozog (vagy nem), de nem ők beszélnek, inkább a nekik tulajdonított párbeszédet halljuk. A világítás torzul, váratlan bevágások jelennek meg, lassul, gyorsul, visszafelé pereg. A nő mindig más ruhában van, és sosem tudhatjuk épp, melyik idősíkban vagyunk.

Élmény

A filmnek több értelmezése van a túlvilági Eüridiké-mítosztól az emlékezés vagy a gondolkodás folyamatáig. Máskor is volt már részem hasonló, tudatot megjeleníteni próbáló filmélményben, de itt rögötn magába tudott szippantani a film hangulata és el tudtam benne merülni, ami ritkán fordul elő. Talán ezért van, hogy míg mások emészthetetlennek tartják, addig nekem egyáltalán nem volt az. Látványban lehetett volna erősebb és a történet is mutathatott volna többet, de így is tetszett.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Delphine Seyrig (A burzsoázia diszkrét bája, Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.)
- Még életben vannak: Giorgo Albertazzi (92)