Rendezte: Dreyer, Carl Theodor
Műfaj: horror
Főbb szereplők: Nicolas de Gunzburg
Megjelenés: 1932, Németország
Hossz: kb. 1 óra
IMDB: 7,7 pont
Előzetes: https://youtu.be/5xEWT23yA3o
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/vampir-vampyr-der-traum-des-allan-grey/movie-2630
Tartalom
Allan, a fiatal férfi egy kis falusi szálóban száll meg éjszakára. Éjjel egy titkozatos férfi (Maurice Shutz) nyit be hozzá a zárt ajtó ellenére és egy csomagot hagy nála azzal a kikötéssel, hogy nem bonthatja fel, míg meg nem hal. Másnap Allan mindenféle árnylakokat követve eljut egy közeli kastélyhoz, ahol megpillantja a tegnap esti férfit... amint épp lelövik. Berohan a kastélyba segíteni, de már késő. A férfi volt a tulaj, két lányával és öreg szolgálójával élt itt. Egyik lánya, Leone fekvőbeteg, ismeretlen kór támadta meg, melynek ismérve harapásnyom a nyakon. Míg orvosra várnak Allan kibontja a férfitól kapott csomagot, amelyben egy könyv van a vámpírokról: ezek a bűnös lelkek kénytelenek fiatalok vérével táplálkozni, akik a harapás után maguk is vámpírrá és könnyen irányíthatóvá változnak. A könyv szerint a környéken egy idős nő Marguarite Chopin volt a fő vámpír egy időben, aki még orvosoknál is el tudta érni hatalmával, hogy szolgáltassák ki neki betegeiket. Ekkor megérkezik az orvos...
Hagyományosan a vámpírfilmek témái a halhatatlanság és a szexualitás, ebben a filmben pedig felvetődött Dreyer, a rendező önéletrajza is (nevelőanyját nem szerette = öreg vámpírnő, anyja öngyilkos lett = Leone), ám a rendező elmondása szerint a történet célja egy rémálom utáni közvetlen ébredés hangulatának visszaadása. No meg ekkoriban divatosak voltak a vámpírfilmek, ahogy manapság a szuperhősösek. Mindenesetre a film végén Allan és újdonsült szerelme áthajóznak a rémségek világából a Styxen a naposabb evilági mezőkre.
Megvalósítás
A film eredetileg némafilmnek indult, és mivel eleve még a hangosfilmek korai szakaszában járunk, sok tekintetben inkább hasonlít egy némafilmre, mint hangosra: kevés a párbeszéd, sok a felirat (pl. a könyv a vámpírokról esetében nem felolvassák vagy megvitatják a szöveget, hanem a könyv lapjait mutatják). Kissé töredezett a film szerkezete, néha összefüggéstelen jelenetek követik egymást, ezzel is az álomszerűség érzetét keltve. Ez részben tudatosan a szürrealista kísérleti filmek hatására készült így, mint amilyen az Andalúziai kutya is, de több esetben véletlenül alakult így, mert olyan jeleneteket vágtak ki, amire a filmben megmaradt jelenetek visszautaltak (pl. a ma már sablonná silányult párbeszéd:
- Ön is hallja a gyerekeket?
- Itt nincsenek gyerekek...).
Hogy a hangulat mennyire sikerült féléber-rémálomszerűnek, azt döntse el mindenki magának, de az biztos, hogy modern értelemben véve nyomasztó, és ettől félelemkeltő, a kor horrorjai (pl. Frankenstein) a közelében sincsenek. Az eleje és a vége erős ebben, a közepe azonban leül, pedig abban is vannak erős jelenetek. A történet végig lassú, nyomasztó, feszült, ahogy illik (pl. az ajtónyitás eltart vagy fél percig, ahogy az éjjel közepén a zárt ajtóban a kucs valahogy elfordul és nagyon lassan kitárul, végül előlép mögüle a férfi, de ekkor már mindegy volt, kit látunk meg.). És akkor még nem beszéltünk a hosszan mutatott halálokról vagy Allan testenkívüli élményéről, ahol látja önmagát koporsóban, majd a koporsóból is látja, ahogy beszegezik és gyertyát gyújtanak felette ellenségei.
Az igazi hatást azonban a technikai megvalósításnak köszönhetjük. Amit én csak a film régiségének tudtam be a képminőségben, az szándékosan homályos hatás. A kamera gyakran vált hirtelen szöget mozgással, nem vágással, ami teljesen modern és váratlan. Gyakran tesz meg majdnem teljes köröket, ezzel is a főhős nézőpontjába helyezve minket, de egyúttal össze is zavarva. A megvilágítás nem olyan karakteres mint egy korai expresszionista filmben vagy film noirban, de fontos szerep jut a falra vetülő árnyékoknak, amelyekhez nem is tartozik ember (az egyik leglátványosabb rész pedig pont az, ahogy egy árnyék lemászik a falról és egy valódi ember árnyékává válik). A színészek többsége amatőr, ami a főszereplő esetében probléma (róla később az érdekességek rovatban még beszélek), ahol viszont szükség van az egyetlen igazi színészi feladatra, ott rendes színészt alkalmaztak: Leone megszállott tekintete hátborzongató, ha belenézett volna a kamerába, összeszarom magam. A komor hangulatot szolgálják a kellékek mellett a zene is, amely leghatásosabb a táncjelenetben, ahol a félelmetes zenét egy-egy pillanatra megszakítja a tánczene.
Élmény
Megint egy film, ami majdnem jó volt; a hangulat kiváló volt, kellőképpen látványosra is sikeredett, ezúttal azonban a történet és a szerkezete szétesettsége miatt nem volt maradéktalanul élvezhető. A maga korába kifütyülték a filmet, és ma már ugyan elismert klasszikus, még mindig Dreyer egyik leggyengébb művének tartják. Nekem persze ez tetszett a legjobban tőle :D
Érdekességek
- Színészek, akiket láthattunk korábban: Maurice Schutz (Jeanne d'Arc szenvedései)
- A filmet tehát kifütyülték, sem szakmai elismerést nem hozott, sem pénzt. Dreyer idegösszeomlást kapott és idegszanatóriumba vonult, amelyet épp Jeanne d'Arc-ról neveztek el.
- Kísérteties párhuzam: ahogy említettem, Dreyer anyja mérget bevéve lett öngyilkos, és a kritikusok szerint ez köszön vissza Leone esetében is, amikor végezni akar magával, mielőtt vámpírrá válna. Az őt alakító színésznő, Schmitz 45 évesen (igaz bő húsz évvel a film után) szintén szándékosan túladagolta magát.
- Az Allant alakító de Gunzburg báró nem volt színész, ellenben ő finanszírozta a filmet a stúdiókon kívül rendezni kívánó Dreyer számára, és ezt kérte a pénzért cserébe.