Tartalom

A szultán főtanácsadója, a varázsló Dzsaffar titokban megidézi a Csodák Barlangját, hogy megszerezhessen belőle egy lámpát, a barlang szerint azonban csak egy arra érdemes léphet be. Némi kutakodás után Dzsaffar kideríti, hogy ez a valaki az utcagyerek Aladdin. Eközben a szultán (Douglas Seale) a törvényeknek megfelelően köteles kiházasítania lányát, Jázmint közelgő születésnapja előtt, ám a lány mindenkit kikosaraz. A szülői nyomás elől kimenekül a palotából az utcára, ahol kisebb bajba keveredik, de Aladdin, aki tolvajlásból tartja fenn magát, kimenti. Szinte azonnal egymásba szeretnek, de a sors közbeszól: Dzsaffar letartóztattatja Aladdint, azonban szabadságot és vagyont ajánl neki, ha cserébe kihozza a lámpát a kincsekkel teli barlangból. A fiú kap az alkalmon, hiszen miután megtudta Jázmin kilétét, tudja, hogy csak rangos emberként pályázhat a kezére. A barlang azonban Aladdint is elnyeli, mert hozzáért a lámpán kívül más kincsekhez is. Bennragadva, Aladdin megdörzsöli a lámpát, hogy jobban lássa, mire egy dzsinn (beszédhangja: Robin Williams, énekhangja: Bruce Adler) bújik ki belőle: mostantól Aladdin a gazdája, és kötelessége teljesíteni három kívánságát..

A történet két téma köré épül. Az egyik a társadalmi kötöttségeink (Aladdin, aki utcagyerekként nem lehet a hercegnő férje, a hercegnő, akinek folyton társadalmi elvárásoknak kell megfelelni, a dzsinn, aki hiába majdnem mindenható, csak mások kívánságait teljesítheti), a másik a hazugásg, pontosabban a "ne akarjunk mások lenni, mint akik vagyunk" (Jázmin mint egyszerű ember, Aladdin mint herceg, Dzsaffar mint dzsinn). Ha megjátszuk magunk a rajzfilm világának karmája azonnal lesújt. Ez alól egyedül a dzsinn kivétel, akinek megengedett a szerepjáték, noha ő ezt nem megtévesztő szándékkal teszi.

Megvalósítás

A történet gyors tempójú, teljesen alárendelt a cselekménynek. Előbb megismerjük a karaktereket és motivációikat, majd azonnal keresztezik egymás útját és egy-két fordulat után eljutunk a tetőpontig. A karakterek nem igazán mélyek, nem is fejlődnek. A dalok a mese elején túl gyakoriak, ráadásul többségük indokolatlanul szólal meg (igen, tudom, unalmas vagyok, de zenés filmek esetén fontosnak tartom, hogy maradjon valósághű és csak akkor énekeljenek, ha ez a valóságban is előfordulhatna). Kortársa A szépség és a szörnyeteg, és annak gyermeteg humoránál az Aladdinnak már sokkal fejlettebb humorérzéke van, elég csak a beveztőre gondolni, ahol a narrátor összefejel véletlenül a kamerával. Ellenben az agyondícsért Dzsini marháskodása számomra egyáltalán nem volt vicces, de legalább kihasználták, hogy fantázialény volta miatt bármit meg lehet tenni vele. A popkulturális utalásain lehetett nevetni, ugyanakkor nem tudom hogy ez az anakronizmus kellett-e bele. (Egyébként pont nemrég olvastam egy elméletet, hogy a mese valójában egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, ezért ismerhette Dzsini napjainkat :D). Az állatszereplők túlságosan emberiek voltak (Abu a majom, Jágó a papagáj vagy a varázsszőnyeg, ami nem állat, de akkor is...), de ez szerintem megbocsájtható vétek egy mesénél.

Talán azért van mert európai vagyok, de A szépség és a szörnyeteg megszokott világánal nekem sokkal izgalmasabb és hangulatosabb volt látni a fiktív arab világot, főleg a végtelen sivatagban játszódó részeket. A dalok sokszínűbbek voltak, bár az első, arabosabb hangzásút leszámítva ugyanannyira jellegtelenek. A rajzolás mintha elnagyoltabb lett volna, cserébe viszont expresszívebbnek láttam. Dzsaffarra jellemző volt a tűzvörös szín mind ruhában, mint a jeleneteinek alapszínében, míg a film egészére inkább a sárgás homokszín volt jellemző. Ezeket ellenpontozva a jó oldal színe a kék volt, a vízé. Itt már szerencsére éltek a különböző nézőpontokkal is, emiatt sokkal izgalmasabb látványt nyújtott. Itt is megvolt a 3D-s számítógépes animáció, de messze nem volt számomra annyira lenyűgöző, mint A szépség és a szörnyeteg táncjelenetében.

Élmény

A véletlen hozta úgy, hogy majdnem egymás után láthattam az 1991-es A szépség és a szörnyeteget és az 1992-es Aladdint, így könnyen összehasonlíthattam őket. Számomra az Aladdin sokkal szórakoztatóbb volt a jobb  humora miatt, de a karakteri gyengék voltak és a történet túlságosan cselekményközpontú. Megvalósításában hangulatosabb és profibb volt, de ennek lehetett az is az oka, hogy elődjének sokkal rövidebb idő áll rendelkezésére, ráadásul rendezői újoncok voltak.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Robin Williams (Good Will Hunting), Bruce Adler (A szépség és a szörnyeteg), Douglas Seale (Amadeus), Jim Cummings (Az oroszlánkirály), Charlie Adler (WALL-E)
- Megjelenésekor sokan vádolták rasszizmussal a  készítőket, amiért Aladdin és Jázmin fehérek voltak, a többiek meg jellegzetesen arab külsejűek.
- Az eredeti arab mesében Aladdin, azaz Ala'ad-Din kínai, aki első kívánságát itt is arra használja fel, hogy herceggé váljon és elvehesse a szintén távol-keleti Badr ul-budurt. A gonosz varázsló csellel elveszi a lámpát és kívánságával Ala'ad-Din teljes vagyonát, ám a herceg végül megöli őt, ahogy később a varázsló bosszút forraló bátyját is.