Tartalom

17 órakor Cleo, az épp befutóban lévő énekesnő jósnál jár, és bár a jósnő a tarot alapján csupán nagy változásokról beszél, Cleo szerint halál vár rá. Ezért is jött a jósnőhöz: haldokló rákosnak hiszi magát, a teszteredmények 19 órakor jönnek meg, denem tud addig várni. Házvezetőnőjével beülnek egy kávéra, majd kalapot vesznek. Taxival utaznak haza, ahol előbb Cleo idősebb, elfoglalt udvarlójával találkozik egy puszi erejéig, majd zeneszerzői érkeznek hozzá próbára. Az egyik szomorú dal kikészíti, ezért szinte elmenekül otthonról. Az utcán mutatványosokat kerülgetve betér egy kávézóba, és lejátssza a zenegépen egyik dalát, hogy megfigyelhesse az emberek reakciót, de azoknak fel se tűnik a dal...

Mivel Varda, a rendező nő, ezért elsősorban feminizmussal szokták illetni a történetet, de ezt Varda is cáfolta és én sem láttam benne semmi erre utaló jelet azt leszámítva, hogy a főszereplő nő. Egy másik téma, amit hozzá kötnek, az a felszín hamis csillogása ellentétben a valós belső értékekkel, amit először szintén elvetettem, de a kritikák érvei végül meggyőztek, valóban van benne egy ilyen olvasat is. Ugyanakkor ezt sem éreztem annyira nyomatékosnak, mint a történet harmadik olvasatát, az egzisztencialista problémát, a léttel való szembenézést. És tudom, hogy erre a film egyértelmű jeleket ad, hiszen Cleo a halálos ítéletére vár, de nem itt volt a lényeg érzésem szerint, hanem a hangulaton, amit nem tudom hogyan sikerült visszaadni, de valahogy sikerült. Mindemellett képet kapunk a korabeli párizsi korszellemről, mindennapokról is.

Megvalósítás

A történet a jósnővel indít, aki kiolvassa a kártyákból Cleo jelen helyzetét (házvezetőnő, udvarló, betegség, orvos, változás), megspórolva ezzel nekünk a hosszas felvezetést. Ahogy a cím is utal rá, a történet 17-től 19 óráig tart, ami állítólag ekkoriban a szerelmesek találkozó idejét jelentette, de fontosabb szempontunkból, hogy a másfél órás film ezzel nagyjából valós idejűvé vált. Körülbelül ötperces szakaszokra bomlik az idővonal, a jósnő pl. az alábbi alcímet kapta: Cleo 17:00-től 17:03-ig. Vegyük sorra a vélt és valós témákat: a feminizmusra elvileg az utal, hogy a katonát leszámítva a férfiak nem igazán veszik emberszámba Cleót, csak az énekesnő-terméket látják benne. Az udvarlója pl. szinte már parodisztikus, hogy mennyire csak szóban kívánja a lányt, a dalszerzőinek pedig szintén fontosabbak dalaik, mint hogy Cleo hogyan adja elő őket vagy hogy mit szól hozzájuk. No és persze senki sem veszi komolyan, hogy beteg lenne, csak primadonnáskodásnak hiszik. A felszínes és a belső értékek viszonyára már jóval több dolog utal, legszebben talán az utcai mutatványosok, akiknek az olcsó szórakoztatása elől Cleo rémülten rohan. Ráadásul a film szándékosan azt a benyomást kelti róla, hogy ő valóban egy kis jelentéktelen énekesnőcske, és csak a történet közepére kezdjük megérteni, hogy ő is érző lélek. Az egzisztencializmusra szintén számos példát találhatunk szinte akármelyik jelenetből, de legjobban persze az fejezi ki, ahogy várjuk az orvosi jelentést. A legérdekesebbek a kortörténeti dokumentumok, a párizsi életképek: egy nő sétál haza bagettel, a taxi rádiójában hallhatjuk az aznapi híreket, a kávéházban egy magyar apuka (gondolom '56-os menekült) üdvözli feleségét és kisgyerekeit.

A technikai megvalósításról szintén regényt lehetne írni. A zene részben az a fajta francia popzene, amit utálok, de még így is vannak erősebb dalok benne, az aláfestő zene egyes helyeken kifejezetten hatásos volt. A jósnőnél a tarotkártyás jóslás során csak a lapokat és a kezeket látjuk felülnézetből, itt a film színes, de amint arcokra vált a kamera, a film fekete-fehérre vált, majd a kártyákra visszatérve újra színesre. A következő jelenetig a kamera a kezeket követve halad, tisztára Spielberg-érzés. a kamera sokat mozog, néha hintázik a szereplőkkel,néha körbejár és ami leginkább hatásos, amikor felveszi Cleo nézőpontját ahogy halad az utcán, és ahogy a többiek lopva rápillantanak. Valószínűleg így látnak engem is a csajok, amikor dekoltázsban merészkednek utcára. Visszatérő elem a tükör, egy ponton szinte már utánozza az Aranypolgárt. Amit egyedül nem szerettem, azok az ugrásszerű vágások, aminek volt jelentése a Kifulladásigban, de itt nem láttam meg benne ezt. Van még egy kikacsintós rész, egy rövid némafilm, amely szintén a látszatra és a halálra utal, de különösen viccessé az teszi, hogy két szereplője maga Godard és Anna Karina. Még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenem, és még így is túl sokat hagytam ki: a filmnek és a történetnek, Cleo belső világának szerves része a külvilág. Minden jelenetben, akár többször is reflektál a történésekre a városkép valamilyen módon, mint az Itáliai utazásban, legyen az egy utcatábla, kirakatbeli maszk vagy betört üveg.

Élmény

Mindez talán annak köszönhető, hogy másokkal ellentétben Varda eredetileg fényképész, így kicsit más szemmel nézte a világot. És ehhez kapcsolódik a film számomra legfontosabb tulajdonsága, a hangulata, amit talán a metafizikai érzést keltő kompozíciók váltanak ki, mint pl. a mini zongorán játszó kisgyerek, a felülnézetből, utcai óra mellett elhaladó Cleo (A nap vége?) vagy az őt megbámuló emberek. Valamiért a Három szín: kék jutott róla eszembe a maga erős hangulatával, de mégsem tudta átszakítani a gátat, pedig nem lehetne panaszom semmilyen szempontból, működött is minden, nem tudok belekötni, erős a film, de nem volt rám akkora hatással, amennyire kellett volna. Ezzel együtt is persze abszolút pozitív az élmény, olyan mint egy szebb, érdekesebb és érthetőbb Godard-film.

Vardát az úgynevezett bal parti francia új hullámhoz kötik (Demy, Marker, Resnais), akik a definíció szerint kevésbé éltek a filmnek és kifinomultabban álltak hozzá, mint a jobb partiak (Godard, Rivette, Rohmer, Truffaut), akik impulzívabban alkottak.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michel Legrand (Cherbourgi esernyők, Külön banda), Jean Champion (Cherbourgi esernyők, A vörös kör), Jean-Calude Brialy (Felvonó a vérpadra, Négyszáz csapás)
- Még életben vannak: Corinne Marchand (78), Serge Korber (80), Raymond Cauchetier (96), Michel Legrand (84)
- Varda férje Demy, szintén a új hullám fontos képviselője.

Következik: Indiana Jones és a végzet temploma