Tartalom:

(Mivel az első rész nem szerepel a listámon, íme egy rövid összefoglaló róla: A sárkány által őrzött toronyban fogvatartott Fiona, a királylány nappal ember, éjjel ogre; az átkot egy szerelmes csók törheti csak meg. A gyakorlatias herceg önmaga helyett egy ogrét, Shreket és barátját, Szamárt küldi maga helyett a lány kiszabadítására, ám Fiona és Shrek útközben hazafelé egymásba szeretnek - a szerelmes csók Shreké lesz, így Fiona végleg ogrévé változik).

Fiona és az embergyűlölő Shrek boldogan élik mézesheteiket, amikor váratlanul megérkezik a király (John Cleese) és a királyné (Julie Andrews) meghívója. A szülők és a vár népe ledöbben, hogy a pár ogre, de méginkább a Jótündér, aki korábban megállapodot a királlyal, hogy Fiona a fiáé, a Szőke Hercegé lesz. A király felbérli Csizmás Kandúrt, a bérgyilkost, hogy végezzen Shrekkel, de a macska kudarcot vall, sőt, összebarátkozik Shrekkel. Az ogre végül Fionáért hajlandó emberré változni a Jótündér egy varázsitala segítségével - ezt azonban kihasználja a Jótündér, Shreket tömlöcbe veti és azt hazudja, hogy a Szőke Herceg az emberré változott ogre...

A történet önmagában nem nagy szám, normális viszonyok között egy romantikus családi dráma lenne némi kaland körítéssel, ahol a vej próbál felnőtté érni és megfelelni a szülőknek. Mivel az első részt még nem láttam filmes szemmel, annak viszonyában nem tudom elemezni e második részt, de mindenképpen nagyon erős a paródia-motívum, azaz gyakorlatilag a klasszikus mesék és a korabeli popkultúra karikatúráját láthatjuk elsősorban.

Megvalósítás:

Rögtön egy disneys felütéssel kezdünk, egy mesekönyv lapjai mesélik el az eddig történteket, majd Fiona és Shrek mézesheteit látjuk zenés montázsként. Az első rész részben arról szólt, hogy ne a külső alapján ítéljünk, hanem önmagért szeressük párunkat; ezúttal a következő szakaszba lép a valószínűleg mindenki által átélt párkapcsolati trauma, hiszen találkozni kell a szülőkkel és meg kell felelni az elvárásaiknak - ami nyilván nem sikerülhet kezdetben a szülői aggodalmak és a generációs különbségek miatt sem. Így jár Shrek is és megpróbál más lenni, mint ami, aztán persze végül kiderül hogy újfent hogy nem a külsőségek számítanak, hanem a belső értékek. A karakterek szintjén a hagyományos felállást követik, azaz a sótlanab főszereplők mellett van egy poénosnak szánt szövegeket gyorsan toló feka, esetünkben Szamár (Eddie Murphy), aki egyébként pont akkor vicces, amikor nem beszél, hanem elnyújtanak egy jelenetet a poén kedvéért. A humor elsődleges forrása a filmes és popkulturális utalások, amiből rengeteg van (Frankensteintől a Rocky Horror Picture Show-n át a Pókemberig), ezeket vagy észrevesszük vagy nem. Ráadásul sokszor egyáltalán nincsenek kiemelve, máskor pedig első megnézésre észrevehetetlenek (pl. amikor a bárban egy békalány megkérdezi a királytól, hogy nem találkoztak-e már valahol). Paródiának attól paródia, hogy napjaink mércéjével közelíti meg a mesebeli elemeket, mint pl. amilyen a rendőrös üldözés középkori eszközökkel, de a 2000-es évek stlusában előadva.

Az animáció gyönyörűen részletes, az egészen apró dolgokra is odafigyelnek, sok a kevésbé feltűnő utalás, de ezekből lehetett volna sokkal több is, gyakran üresnek éreztem picit a környezetet, nem életszerűen belakottak (de ez tényleg csak mellékes megjegyzés, nem akarok telhetetlennek tűnni). Ami nem megy jól, az az emberábrázolás, ők zavaróan gyengék, ebben a Disney élőszereplős megoldása még felülmúlhatatlan volt ekkor. És az a baj, hogy ennyi. Szépek a képek, jók az utalások, de tökéletesen jellegtelen képileg abból a szempontból, hogy nem igyekezik kifejezni vizuálisan a témáit. A zenék többnyire korabeli popslágerek, nincs velük baj, de a végén teljesen indokolatlanul karaoke-partyba torkollik a cselekmény.

Élmény:

Ha a kelleténél többször írtam, hogy korabeli, az nem véletlen: túl soknak érzem a 2000-es évek eleji popkulturális utalásokat. Nekem ezek megvannak, de ötven év múlva sokaknak már nem fog semmit mondani lehet a Starbucks sem. Szórakoztató a film, annak remek, régóta érett már, hogy kigúnyolják a népmesék logikátlanságait, de számomra esztétikailag nem jelentett nagy élményt.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Eddie Murphy (Beverly Hills-i zsaru), Julie Andrews (Mary Poppins, A muzsika hangja), John Cleese (Gyalog galopp, Harry Potter és a bölcsek köve), Larry King (Szellemirtók)
- Szerencsére összeszedték a kulturális utalásokat, itt megtalálhatóak.
- A három rendező is vállalt kisebb szerepeket.

Következik: Marnie