Tartalom:

Jarrod "professzor" (Vincent Price) viaszszobrász, szobrai különösen élethűek, szeretettel gondol rájuk, de messze nem olyan izgalmasak, mint vetélytársai véresebb kiállításai, ezért kevés a látogatója is. Üzlettársa (Roy Roberts) biztosítási csalást hajtana végre a kiállítás felgyújtásával, amit a professzor persze nem enged, ezért összeverekednek. Az üzlettárs győz, kiüti a szobrászt, rágyújta a kiállítást és felveszi a pénzt, amiből szeretőjével (Carolyn Jones) elutazna egy romantikus nyaralásra. Azonban mielőtt elutazhatna, egy torz arcú férfi megfojtja. A szerető nem búslakodik soká és újabb parti után néz, de rövidesen őt is holtan találja lakótársa, Sue - pechére a torzarcú férfi társaságában. Szerencsére képes elmenekülni. Valamivel később a tűzben lebénult Jarrod professzor felbukkan és újabb kiállítást nyit, amire Sue is ellátogat. Megdöbbenésére az egyik figura kirívóan hasonlít meggyilkolt lakótársnőjére...

Sokáig agyaltam, hogy lehet-e valami jelentése a történetnek, mert a viaszszobrok kiváló jelképei lehetnének több ideának is, de ha volt is, akkor is úgy oldották meg, mint A texasi láncfűrészes mészárlás esetében, azaz nem adtak semmi kapaszkodót. És mivel a kritikákban sem találtam semmi erre utalót, maradjunk annyiban, hogy ez egy egyszerű horror film.

Megvalósítás:

Meglehetősen lyukasnak tűnik a forgatókönyv: gyorsan megismerjük Jarrod professzor mániáját szobrai iránt, valamint üzlettársát, aki teljesen váratlanul, különösebb előzmény nélkül nekiáll a professzor szeme láttára felgyújtani a kiállítást, mintha nem fél perccel korábban fenyegette volna meg a prof, hogy meg ne próbálja. Az ő holttestét persze nem találják meg, ebből már sejthetjük, hogy mi fog történni. Majd küllönösebb feszültségkeltés nélkül felbukkan egy összeégett arcú férfi, aki végez az üzlettárssal, így teljesen elmarad a rémület. Egy mellékszálon kerül be a történetbe Sue, aki megint csak teljesen érthetetlenül először még anyagi gondokkal küzd, majd később középosztálybeliként tér vissza minden magyarázat nélkül. Ugyancsak magyarázat nélkül marad a professzor visszatérése, aki lebénult és megégtek a kezei, de az arca rendben van, tehát nem ő a gyilkos. De hogy mi történt az elmúlt pár hétben/hónapban, arról nem tudni semmit. Viszont megváltozott, most már képes meglátni a szépséget a horrorban és a közönségnek tetsző, véres kiállítást nyit. Egyik alkalommal Sue felismerni véli barátnőjét az egyik szoborban, de zavaróan élethű, emiatt gyanakodni kezd, és innen már egyenes az út a rejtély leleplezéséig, amit most nem árulok el természetesen. De remélem látszik a leírásból, hogy a történet logikája hagy maga után némikívánnivalót, a karaktereknek pedig gyakorlatilag nincs jellemük. Egyedül az a lényeg, hogy valaki gyilkolgat, és a gyilkosságok áldozatai a viaszmúzeumban meghökkentően életszerű formában térnek vissza... A horrorfilmes elemek hiányoznak, se nem nyomasztó, se nem igazán ijesztő, leszámítva az összeégett arcú férfit.

Pedig biztatóan kezdődik egy kést tartó nő árnyékával, amiről aztán kiderül, hogy csak egy viaszszobor. Rémisztő lehetne a szobrok arcának elolvadása a tűzben, de nem lett az. Az összeégett arcú férfitől se ijedünk meg, mert a felbukkanása teljesen előkészítetlen, semmi feszültség nincs előtte. ironikus megoldás a filmben, ahogy sok szereplő gyakran mozdulatlan és amíg meg nem mozdulnak, nem tudhatjuk, hogy viaszbábuk-e vagy sem. A színészekkel nincs baj, nem tehetnek a szerepeikről, és jópofa látni benne a még ismeretlen és nagyon fiatal Charles Bronsont, valamint ez volt a horrorfilmes ikonná nőtt Vincent Price első szerepe a műfajban. De egy fontos dologról még nem beszéltem eddig: a második világháború után nagyon elterjedt a tévé, ezzel párhuzamosan pedig jelentősen visszaesett a moziba látogatók száma, ezért a studiók többek között a 3D technológia segítségével próbálták visszacsábítani a nézőket. Bár nem volt újdonság, ez volt az első színes mainstream 3D-s film. Ez a része nekem most értelemszerűen kiamaradt, az viszont nem, hogy gyakran repülnek tárgyak a kamera felé, nyilván ezek esetében volt látványos a térhatás (egy ponton egy pingpongozó férfi még ki is szól a nézőknek, hoyg vigyázzunk, nehogy kiverje a kezükből a pattogatott kukoricát...).

Élmény:

Szóval jó lett volna 3D-ben nézni, biztosan sokkal látványosabb, főleg hogy egyes jeleneteken látszik, hogy kifejezetten a 3D miatt készültek, és a történethez semmivel nem járulnak hozzá. De az összképen nem változtat, filmnek és horrornak is gyenge, pedig az alapötlet nem rossz, sokkal több mindent ki lehetett volna belőle hozni.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Vincent Price (Valakit megöltek, A tízparancsolat, Ollókezű Edward), Frank Lovejoy (Magányos helyen), Carolyn Jones (A testrablók támadása), Roy Roberts (Clementina kedvesem, Kínai negyed), Dabbs Greer (A testrablók támadása, Halálsoron), Charles Bronson (Volt egyszer egy vadnyugat)
- Angela Clarke (Scott anyja) 101 évesen, 2010-ben hunyt el.
- A film remake, eredetileg egy 1933-as Curtiz horrorfilm volt, de készült egy újabb, 2005-ös változat is.
- Érthetetlen, de a rendezői feladatot egy fél szemére vak rendezőre bízták, akinek fogalma se volt arról, hogy hogyan nézhet ki a 3D.
- Ez a rendező pedig nem más, mint Andre DeToth, aki magyar volt, fellépve ezzel Curtiz és Pressburger mellé. 1912-ben született Makón Tóth Endre Antal Mihály néven, nemesi címével együtt Sasvári Farkasfalvi Tóthfalusi Tóth Endre Antal Mihály (és még mi szörnyülködünk egyes nemzetek nevein...). Már itthon is rendezett filmeket, a második világháború során került Angliába, majd az Egyesült Államokba, volt egy Oscar-jelölése és dolgozott az Arábiai Lawrence-en, valamint a Supermanen. Egy ideig Veronica Lake férje volt. 2002-ben hunyt el.
- A viaszbábok eredete az ókori Rómáig nyúlik vissza, de igazán a középkorban kezdett elterjedni szentek és elhunytak formájában.
- A viaszszobrok kiállításként, ahogy ma ismerjük a 18. századtól kezdtek népszerűvé válni, ezek közül ugye legismertebb a londoni Madame Tussauds. Madame Tussaud, lánykori nevén Marie Grosholtz a 18. században született Franciaországban, 1831 óta rendezett angliai kiállításokat, a mai helyén pedig 1884 óta található meg múzeuma. Bár a második világháborúban sok szobra megrongálódott, több megmaradt a mai napig.

Következik: Amit megenged az ég