Tartalom:

1999, Afganisztán. Egy Kanadában élő afgán nő, Nafasz levelet kap kandahari nővérétől, hogy a napfogyatkozáskor öngyilkos lesz, mert már elviselhetetlen számára a diktatórikus afganisztáni élet. Nafasz elhatározza, hogy megpróbál eljutni testvéréhez, hogy lebeszélje tervéről. Az iráni határról egy afgán menekültcsaláddal indul útnak magát a családfő egyik feleségének kiadva - és persze tetőtől talpig lepelben - , ám rövidesen útonállók elveszik mindenüket, beleértve az autójukat is, így a csapat kénytelen gyalog folytatni az utat...

Alapvetően a nők afganisztáni elnyomásáról szólna a történet, de szerintem legalább annyira hangsúlyosan megjelenik benne minden korlátozottság a társadalmi, közösségi érintkezésekben, hiszen a gyerekek vagy a férfiak hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben vannak. Nem tudom mennyire nyújt általános képet az afgán társadalomról, de feltételezem, hogy mindegyik kísérő egy-egy jellemző csoportot képvisel.

Megvalósítás:

Az első ilyen csoport az Iránban élő-dolgozó afgán menekültcsalád. Mondanom se kell, mára jóval nagyobb tömeg tömeg él és dolgozik külföldön, hiszen a szovjet megszállást és a polgrháborút tovább súlyosbította az amerikaiak háborúja is. Ekkor már megjelenik az egyik jellemző és visszatérő mozzanata a történetnek, a külföldön szocializálódott Nafasz ugyanis rendre felemeli az arcát takaró kendőt, amit ő börtönnek él meg. Gondolom az szintén gyakori jelenség lehet, hogy a családot váratlanul kifosztja egy útonálló, beleértve az autójukat is, amit egy ENSZ-zászló díszit, attól remélve védelmet. A következő állomás egy afgán falu, ahol az oktatást a Korán-magolás jelenti megfűszerezve fegyverismeretekkel. Az egyik kisfiú azonban vélhetően nem tud olvasni, így a tanár kicsapja az iskolából. Szerencséjére belebotlik Nafaszba, aki vezetőt keres, így mindketten jól járnak, de főleg a kisfiú, aki kénytelen minde esetleges pénzkeresési lehetőséget kihasználni, beleértve a hullarablást. A következő kísérő egy falusi orvos, aki a vizsgálatot is csak közvetve, egy kifeszített lepedőn keresztül végezheti el. Mint kiderül, itt mindenki alapvető betegségektől szenved, amiket a rossz higiénis körülmények és az alultáplástság okoznak. De az is kiderül, hogy ő valójában amerikai, aki mindig valamilyen ideológiát követve jött harcolni Afganisztánba, míg rá nem jött, hogy a gyógyítás a legnagyobb jó, amit tehet. Egy lengyel Vöröskereszt-táborba jutunk, ahol a milliókat érintő taposóaknák amputált áldozatai várnak művégtagokra, köztük egy végtagokon nyerészkedni próbáló férfi. Burkába öltözve csatlakoznak egy Kandaharba tartó esküvői menethez, hiszen az arcuk nélkül senki sem azonosíthatja őket. Tragikomikus módon kiderül, hogy a menetben számos csempész és férfi van rajtuk kívül is.

Bár még csak két újabb iráni filmet láttam, azt hiszem kijelenthetem, hogy mindnek hasonló fél-áldokumentarista stílusa van az olasz neorealizmusra hajazva, ahol látszólag valós események közé keveredik a kamera, mindenféle különösebb trükközés nélkül. Ezt még az is alátámasztja, hogy maga a történet valós eseményeken alapul és a karakterek mind magukat játszák (általában nem is rosszul). Van némi etno-zene és sivatagos képek, amik tök jó hangulatot adnak, de alapvetően nem próbálja a képi világ alátámasztani a történetet egy két beállítástól eltekintve, mint pl. amilyen a burka mögötti nézőpont. Az eltakart női alakok magukért beszélnek, pontosabban még csak nem is nagyon beszélnek. Messze a legerősebb kép azonban a műlábakért igyekvő félláúbak ugrálása volt, ami simán megidézte a Mennyei napok legerősebb képeit.

Élmény:

Nehéz mindig elhinni, hogy vannak még mindig ennyire elmaradott és nyomorgó helyek napjainkban, de azért persze nem ért meglepetésként. Sajnos nem volt meg a filmben az a pozitív melegség, amit eddig más iráni filmekben láttam, ezúttal keserűbb véget ért a történet, képileg pedig lett volna még egy csomó lehetőség, amivel nem éltek (pl. nem kellett volna mutatniuk egy női arcot sem Nafaszén kívül, de talán még őt se).

Érdekességek:

- Ahogy említette,a történet alapja valós: a Nafaszt alakító nő valójában nem színész, ellenben valóban kanadai afgán menekült, aki barátnőjétől hasonló levelet kapott és nyomába eredt - itt az egyezés azonban véget ér, Nelofer Pazira ugyanis nem jutott be Afganisztánba.
- A felvételeket az iráni határon, részben afgán menekülttáborban forgatták, de állítólag időnként titokban átmerészkedtek Afagnisztánba is.
- Az orvost alakító férfi szintén önmaga történetét adja elő, valóban harcolt a szovjetek ellen, ugyanakkor azt is érdemes tudni róla, hogy az iráni kormány megbízására megölt még az Egyesült Államokban egy iráni politikai ellenfelet, azóta se tért haza.
- Afganisztán modern története röviden: az 1970-es évek elején éhínség és politikai ellentétek aláásták a király népszerűségét, akit 1973-ban megpuccsoltak. Balos egypártrendszer váltotta fel a királságot, de rövidesen itt is pártszakadás következett be, és hathatós szovjet támogatás mellett kommunista puccs jött 1978-ban, ami beindította az azóta is tartó polgárháborút a nemzeti-konzervatívabb-vallásosabb és a kommunista felek között. Az 1990-es évek közepére egy pakisztáni, szélsőségesen iszlamista szervezet, a tálibok kerültek fölénybe, ebben az időszakban játszódik a film. A szovjetek 1979-1989, az amerikaiak 2001-2014 között próbálták kisebb-nagyobb sikerrel megszállni az országot, de a polgárháború azóta is tart.
- Kandahar a maga félmillió lakosával Afganisztán második legnagyobb városa és az egyik legfontosabb központja; az első emberi települések közé tartozik.

Következik: A földkerekség legnagyobb show-ja