Tavaly azért vágtam bele az Ősfilmek projektembe, mert láttam, hogy kb. harminc 19. századi elismert film van, amik - figyelembe véve a pár másodperces, perces hosszukat - gyorsan végignézhetőek. Aztán ezt kicsit kibővítettem az 1914 előtti filmekre, mert önkényes meghatározásom szerint kezdetleges filmnek vehető minden rövidfilm, amelyek még ekkoriban készültek, hiszen 1914 volt az az év, amikor már több egészestés film jelent meg, mint rövidfilm.

Amiért megérte ezt csinálni, az az volt, hogy láttam elindulni és robbanásszerűen fejlődni a filmművészetet. Összegzésként három fő szakaszt említenék meg:

• A kísérletezős korszak, azaz Le Prince-től és Edison Dicksonjától Melies-ig, ami kb. a századfordulóig tartott. Ez az indulás időszaka, amikor feltalálók uralták a terepet és maga a mozgó kép volt az érdekes.
• A fantasy korszak, amit Melies neve fémjelez és kb. 1896-tól 1910-ig terjed. Itt a bűvészek és a vándorszórakoztatók vették át az uralmat, színpadi és filmes trükkökkel igyekeztek elkápráztatni a közönséget.
• A kifejlett narratívájú korszak néhány korai példát leszámítva 1908 környékén jött el, ennek Griffith a legnevesebb rendezője. Eddigre sokan már eleve a filmezéssel indították karrierjüket és nem a trükkök köré épült a cselekmény, hanem a cselekmény köré épültek a trükkök, illetve a közönség is képes volt értelmezni a film nyelvét, pl. a vágásokkal járó helyszínváltozásokat.

Ha meg kéne nevezni a kedvenceimet, ezek voltak azok:

Bocal aux poissons rouges (Lumiere, 1895)

Talán túlgondolom, hiszen még nagyon kezdeti szakaszban vagyunk, de a vízzel teli gömbakvárium egyszerű bemutatása már ekkor megmutatja, hogyan lehet torzítani a képet és fénnyel befolyásolni.

A sokoldalú muzsikus (Melies, 1900) és A gumifejű ember (Melies, 1901)

Melies trükkfilmjei önmagukban is megérnek egy misét, de számomra a rövid, egyszerű, csattanós jelenetek jelentették a műfaj csúcsát, sokkal inkább, mint az elnyújtott, kissé értelmetlen fantasyk. Az első egypercesben Melies szóló zenészként megsokszorozza magát, hogy legyen egy teljes zenekara, míg a másodikban tudóst alakítva túlpumpálja kísérleti alanya fejét, amely előbb óriásira duzzad, majd felrobban.

A nagy nyelés (Williamson, 1901)

Ez megint a túlgondolás tipikus esete részemről, nyilván csak egy egyszerű poénnak szánták, de attól még kötetnyi filozófiai gondolatot vet fel a film és a néző viszonyáról. Az egypercesben egy férfi észerveszi, hogy veszik kamerával és a kamera tulajdonságait kihasználva közelebb lép, hogy ezzel óriásira nőve lenyelhesse a kellemetlenkedő operatőrt. Na ugye...?!

Premier prix de violoncelle (1907)

Hogy visszautaljak Melies-re, ez is egy számomra tökéletes rövidfilm, csak nem a trükk a lényeg, hanem egy kedves gondolat. És még aránylag vicces is. Nem lövöm le a végét, a lényeg, hogy a bő két perces filmben egy csapnivalóan rossz utcazenészt a környékbeliek minden erejüket bevetve próbálnak elüldözni.

A gabonatőzsde spekulánsai (Griffith, 1909)

A szegényeket semmibevevő spekuláns miatt az egekbe szökik a kenyér ára, nagyjából ennyi a vadkapitalizmust kritizáló történet. Amiért nem tud nem eszembe jutni időnként, az egy különálló jelentsor: a film azzal indít, ahogy egy paraszt búzát vet hosszasan és ezzel is zárul. Kicsit olyan ez, mint a Föld vagy Malick filmjeinek természetábrázolása, amely szellemi-isteni síkként jelenik meg, ami az emberi létet jelentéktelenné arányítja.

Az operatőr bosszúja (Sztarevics, 1912)

A történetben egy bogár-házaspár férfitagja az idilli családi otthon helyett egy éjszakai bár szitakötőjénél talál "megértést", miután lecsapja a szitakötőlányt egy tücsök kezéről. Csakhogy a tücsök operatőr és felveszi bogár úr légyottját... A történet önmaga is kellően szórakoztató, ahogy finoman, humorosan utal a kölcsönös megcsalásra és ez sokkal mulatságosabb úgy, hogy bogarakkal adatják elő. De az igazán erős része a stop motion, ami ugyan nem új, de eddig kissé bumfordi módon tárgyak mozogtak, nem pedig bábok. És ezt nagyon szépen, gördülékenyen, részletesen láthatjuk, teljesen modernnek hat, ráadásul még spéci kameraszögek is belefértek (pl. a "drónfotós" felvétel). Apró módosításokkal teljesen korrekt film lenne ma is és szórakoztató. Csillagos ötös.

Suspense (Smalley - Weber, 1913)

A rövidfilmes korszak végén egy olyan betörést elmesélő film van, ami már bőven túlmutat a korszakon köszönhetően különleges kameranézeteinek, technikai megoldásainak. Maga a történet valóban izgalmas tud lenni, bár kissé ósdi - a technikai megoldások viszont olyat mutatnak, amit még az expresszionizmusig nem láthatunk.