Cselekmény: ...avagy "Sao Sarue földje". Nincs klasszikus értelemben vett cselekménye a dokumentumfilmnek. Újból Brazília északkeleti pusztaságában, a sertao vidékén járunk, a Peixe folyó mentén élő embereket mutat meg röviden a rendező. Először a környék történetét meséli el röviden, a természeti adottságokból adódó nehézségeket, a gyapottszedőket, majd a sikeres vállakozó, Gadelha politikai ambícióiról készít interjút...

Téma: A cselekmény mellett igazán koherens gondolat sem szövi át a dokumentumfilmet, pedig megpendíti az elején a szokásos kizsákmányoló elitet, illetve a végén azt, hogy bízik az emberekben és a kormányban, hogy legyőzik idővel a problémákat. A játékidő nagy részében különböző emberek kemény életét láthatjuk.

Tartalom: Röviden ismertetik a környék történelmét, persze nekünk kissé semmitmondóan, inkább csak címszavakban, nekem már utána kellett nézni a fontos brazil történelmi figuráknak. Ezután földrajzlecke következik, a környék ugyanis hírhedt arról, hogy rendszeresen aszály tizedeli meg. Ekkor végre megérkezik a korabeli népszerű főbűnös, a kizsákmányoló nagybirtokos, majd a nála is nagyobb hal, a külföldi nagyvállalat. Csakhogy ez a vonal félbeszakad, visszatérünk egy-egy történethez, különös hangsúllyal az egykori aranylázhoz (innen a cím, Sao Sarue a helyi Eldorádó), ami felvirágoztatta egy időre a helyet, de amint elmúlt, össze is omlott minden. Végül egy szokatlanul enyhe, szinte fohásszal szól hozzánk a megszokott harcra buzdítás helyett, ki se mondja, hogy ki tehet mindenről: arra kéri a kormányt, hogy foglalkozzon a problémákkal, hiszen a keményen dolgozó szegényeken nem múlik,hogy felvirágozzon a sertao. A narráció és az interjúk mellett versrészletekkel illusztrálja mondandóját a rendező, amitől Rochás hangulatú lesz.

Forma: A tartalombeli szétesettség nem tesz jót a filmnek, nem igazán figyeltem fel olyan képi eszközre, amivel alátámasztotta volna üzenetét a rendező (testvére, aki az operatőr volt és később szép karriert futott be). Rányomja a bélyegét az is, hogy négy évig készült ultraalacsony költségvetéssel, gyakorlatilag fogtak egy 16 mm-es kamerát és azzal járták a vidéket. Párszor azért megesett, hogy a kamera ráközelített valami készülőre, majd eltávolodáskor a kész terméket mutatta már. A zene érdekesebb volt, egyrészt ott volt A halál Antóniójának egyik népdala egy az egyben, de már mégiscsak 1971-et írunk, belekerültek a popdalok is.

Élmény: Gondolom kiderült az eddigiekből, hogy a legfőbb bajom az volt, hogy nem éreztem elég egységesnek, összeszedettnek, így szinte élvezhetetlen volt, nem tudom hova akart kilyukadni a film.

Érdekességek:

- A film 1966-1970 között készült, 1971-ben mutatták volna be, ha a katonai diktatúra be nem tiltja arra ivatkozva, hogy sérti az ország méltóságát, bár nem tudom ezt miből szűrték le. Végül 1979-ben mutathatták be. 2003-2004 során sikerült felújítani és ezzel megmenteni az enyészettől.