Cselekmény: A "xala" egy olyan wolof átok, ami impotenciát okoz. Miután kiűzik a fehéreket a kereskedelmi kamarából, néhány befolyásosabb üzletember, köztük El Hadji veszi át a gazdasági életet, de természetesen némi pénzért cserébe semmi akadálya, hogy tanácsokat adjanak a franciák. A középkorú El Hadjinak jól megy, épp egy harmadik feleséget készül elvenni, de a nászéjszaka rosszul sül el: nem sikerül teljesítenie az ágyban. Ha ez nem lenne elég, másnap még az ablaka alatt dekkoló koldusok is idegeire mennek, ezért elviteti őket a rendőrségel. Anyósa és felettese is meg van győződve róla, hogy az impotencia oka xala, ezért hagyományos sámánoknál próbálkozik El Hadji, hogy vegyék le róla az átkot...

Téma: A sztori már-már didaktikusan átlátszóan a gyarmati idők utáni Szenegált mutatja be, ahol a franciák befolyása egyáltalán nem csökkent sem gazdaságilag, sem kulturálisan, az egykori szabadságharcosok pedig csak saját pecsenyéjüket sütögetik, továbbra sem foglalkoznak az emberekkel, Szenegállal.

Tartalom: Az alapvetően humoros történetnek már az eleje megadja a hangulatát, amikor a szenegáliak kitessékelik a franciákat a kereskedelmi irodából, de egyikük azonnal visszamegy egy-egy bőröndnyi pénzzel és minden folyhat tovább a régiben, csak épp szenegáli vezetőkkel. El Hadji kettős természetű, egyrészt tartja a wolof hagyományokat (legalábbis ha kedvezőek számára), másrészt nyugatimádóként franciául beszél, német autóval jár, import ásványvizet iszik. Büszke arra, hogy harcolt a gyarmattartók ellen, de közben kihasználja népét és ellenségeit majmolja. Első felesége türelmes, kompromisszumkész típus, a lánya bezzeg tanult és haladóbb szellemiségű, vitába mer szállni apjával és csak woloful hajlandó beszélni vele. A második feleség már eggyel későbbi nemzedék, őt elsősorban az anyagiak érdeklik és külseje. Az új, harmadik feleség jellemzően meg se szólal, nem is tudunk róla semmit, ő még túl fiatal. El Hadji nyugatias, városi életével szemben áll, amikor vidéki sámánokhoz menekül segítségért, a nép pedig egy A vakondéhoz kísértetiesen hasonlító csapat nyomorékból áll, akik El Hadjinak köszönhetik nyomorukat. Az író-rendező végül azért optimistán áll a helyzethez és bízik abban, hogy a vezetők önkritikusan vezekelnek és jobbra fordul az ország sorsa.

Forma: Sembene filmjei sosem voltak látványosak, néhány kompozíciót leszámítva nem trükközik a kamerával, csak megmutatja amit meg akar mutatni. A zenére nem is emlékszem; viszont külföldiként sokszor elsiklunk a nyelvi játék mellett, itt azonban szerencsére konkrétan belemondják a szemünkbe, ha valaki épp woloful beszél és annak jelentősége van. A színészek még mindig amatőröknek tűnnek.

Élmény: Mindenképpen jó, hogy egy komor szocio-dráma helyett egy humorosabb hangvételű társadalomkritikát láthattunk, és már a címe is előremutat a Moolaadera. De azért Sembene nem lesz a kedvencem.