Téma: Nem kell feltétlenül konkrét témát keresnünk, hiszen ezt is áthatja Chahine humanista szellemisége, így majdnem mellékes, hogy miről forgat. Mindenesetre a történetben megjelenik a szekta révén a szélsőséges iszlamizmus, ami ekkoriban (mármint az 1990-es évek második felében) kezdett erőre kapni és amit Chahine elsőkézből tapasztalhatott meg, miután betiltották egy időre előző filmjét valllási okokra hivatkozva. De a fő téma nem ez benne, hanem a tudás, a haladás, az eszme ereje, amely erősebbnek bizonyul a világi hatalomnál.

Tartalom: Meglehetősen töredezett, epizodikus a cselekmény, és ettől nehezen követhető, mint Az üzenet.A központi eleme Averroes, aki arról próbálja győzködni az uralkodót, hogy az ország egyenlő a kultúrájával és ha az tévútra kerül, akkor oda a világi hatalma is. Ennek megtestesítője az agymosó szekta, amely gyorsan terjed a nép körében és gondolkodás helyett "erővel" sulykolja az emberekbe üzeneteit. Ahogy Abdullah példáján keresztül látjuk, az agyára tudnak hatni, de a szívét valójában nem érik el. A szekta végül eléri, hogy égessék el Averroes műveit, de tanítványai addigra már lemásolták és elterjesztették őket világszerte és persze bennük is tovább él. Jó, ez egy picit naiv elképzelés, sajnos ma éppen azt látjuk, hogy bármit be lehet adni, csak erő kell hozzá. Szóval mivel töredezett a szerkezet és történelmi film, nem igazán van értelme karakterekábrázolásról beszélni. A történelmi jelleg ellenére összességében mégsem annyira komor és komoly a történet, sok benne a könnyed, kellemesen meleg rész is.

Forma: Kezdetben tetszett a történelmi díszlet és a viszonylag nagylétszámú statisztatömeg, de az első benyomások hamar elszálltak és inkább egy 1950-es évekbeli, monumentális képi világú filmet láttam már, ahol kilátszik a háttérből stúdió és a tömeggel ellensúlyozzák a koreográfia hiányát. Pedig az eleje még ígértes volt ezen a téren, hiszen az első két zenés jelenetnek volt kifejező koreográfiája, amit szépen megtámogatott a kamera is, különösen a szektások táncánál a gyors vágásokkal, expresszionista képeivel, világításával. A zene is eddig érdekes, elsőre még egzotikus a hagyományos arab zene, sokadjára már nem annyira. A töredezettségből adódó karakterhiány miatt a színészi játék sem jelent semmit.

Élmény: "Sokat markol, keveset fog" típusú történelmi film, ami túl sokat akart megmutatni, így nem igazán vált átélhetővé és követhetővé, látványvilágában pedig csak kicsivel több egy 1950-es évekbeli monumentális filmnél, ami azért mégiscsak negyven éve volt. Pozitívuma, hogy Chahine szellemisége ezen is átsüt valamennyire.

Érdekességek:

- Averroes, normális nevén ibn Rusd (1126-1198) értelmiségi családból származott és jóban volt a kalifával, aki szintén érdeklődött a tudományok iránt. Azután kezdett Arisztotelésszel foglalkozni - ami miatt a nyugati világ Averroes-t számon tartja - , miután a kalifa panaszkodott Arisztotelész nehezen érthetőségére. 1169-től töltött be bírói pozíciót, 1182-től udvari orvosit. 1184-ben halt meg a kalifa és akkor vette át helyét fia, a filmben is szereplő uralkodó, akivel szintén jó volt a viszony, de 1195-ben mégis száműzték művei miatt Averroes-t, valószínűleg azért, hogy ezzel a kalifa megszerezze a vele egyet nem értők támogatását a spanyolok elleni háborúhoz. Később vissza is térhetett az udvarba, de 1198-ban elhunyt.
- Törilecke: Spanyolország déli részét, Andalúziát a 8. században foglalták el az Ommajádok., ami a 10. században polgárháborúk révén több államra oszlott. A 12. század második felében az Almohádok foglalták el Andalúziát, akik 1120 környékén hoztak létre államot Ibn Tumart vezetésével több berber tözs egyesítésével. Az egyik alapító unokája volt a filmben szereplő al-Manszur (1160-1199), akit a szintén filmben is feltűnő fia, al-Naszir (?-1213) követett, de még Abdallah (?-1227) is odért később, miután megölette uralkodó nagybátyját. Állítólag ennek köszönhető, hogy az Almohádok összeomlottak a belső ellentétek súlya alatt. Ő se járt jobban, valaki belefojtotta a fürdővizébe. al-Manszurnak persze több fia is volt, így az ő fiai és unokái uralkodtak 1248-ig. Az Almohádokat végül egy másik arab dinasztia gyűrte le 1269-ben. Andalúzia végül 1492-ben került spanyol kézre.