Cselekmény: 1954, egy amerikai börtönsziget. Pontosabban elmegyógyintézet, ahol gyilkos elmebetegeket kezelnek. Ide érkezik a háborús és elhunyt felesége emlékével küszködő, rutinos nyomozó, Teddy (Leonardo DiCaprio) és a kevésbé tapasztalt Chuck (Mark Ruffalo), mert az egyik beteg eltűnt, ami lehetetlennek tűnik a szuperbiztonságos helyen. A szigetre érve megdöbbenve látják, hogy az intézményvezető Dr. Cawley (Ben Kingsley) és Dr. Naehring (Max von Sydow) luxuskörülmények között élnek, de nagyon titkolnak valamit. Teddy később bevallja Chucknak, hogy nem véletlenül van itt: egy nyomot követve bukkant rá a sziget létezésére, amiről azt sejti, hogy az elmegyógyintézet álcája mögött elmekísérleteket végeznek állami támogatással, és azért van itt, hogy ennek véget vessen. Aztán váratlanul az eltűnt beteg előkerül, mintha mi sem történt volna...

Téma: Akár lehetne is, hiszen a hasonló történetű filmekhez tipikusan jár a szubjektív és objekítv valóság érzékelésének izgalmas kérdése, azonban ezzel a részével mégsem foglalkozik túl sokat. Scorsese célja lehetett ezzel az is, hogy megkérdőjelezzünk mindent, de annyira nem megy át metafizikai szintre, mint az Ének az esőben. Akkor már inkább hangsúlyosabb, és úgy tűnik az egész arra az utolsó mondatra fut ki, hogy a bűntudat rosszabb a halálnál, a felejtés megváltás vagy ennek egy változata.

Tartalom: Az első jelenetsor annyira noiros párbeszéddel indul, hogy paródiára gondolván majdnem felnevettem (és nem biztos, hogy ezzel távol álltam a valóságtól, hiszen valóban egy sarkított párbeszédet kell látnunk, ismervén a történet végét). Mindenesetre felvezeti a történet feszült, vésztjósló, rejtélyes alaphangulatát, de a sok felsőbb körökre utaló titkolózás miatt a noir hamarosan átmegy a szintén korszakot idéző összeesküvés-elméletes filmbe (ld. A testrablók támadása), de van benne háborús rész, horrorra hajazó jelenetsor vagy expresszionistább álomjelentek is, szóval elég vegyes a kép, de alapvetően thriller. Tehát van egy noiros karakterünk, akit emészt a múltja, de motiválja is, a rejtély pedig semmiségnek tűnik, de minél jobban belemegyünk, annál furább dolgokra derül fény. Modern thrillerként a csavarokra épül a történet, és tulajdonképpen az egész arról szól, hogy megpróbálják ilyen vagy olyan irányba terelni a gondolatainkat, ami részben sikerül, de rutinos nézőként az ember erősen sejti, hogy mi lesz a vége, és ezért kritizálják sokan a filmet, mert a filmvégi csavar nem akkora csavar, de közben meg mégis ott motoszkálhat a fejükben, hogy mégiscsak Scorseséről van szó, ezért nem lehetünk biztosak semmiben. Magamtól nem vettem volna észre, hogy a tűz és a víz jelenléte mindig jelzésértékű, de spoiler nélkül nem árulhatom el, hogy mi az :D Ahogy a Hatodik érzéket, úgy ezt a filmet is érdemes lehet kétszer megnézni, hiszen a végének tudatában a második alkalommal már tudatosabban látjuk, hogy minden jelenet értelmezhető két olvasatban is.

Forma: Scorsese látványvilágát általában nem szeretem, de ezúttal az álomjeleneteknek és visszaemlékezéseknek köszönhetően elég jól sikerült a képi világ. A noiros hangulatot szürkés színvilág jellemzi, kár hogy a fényekkel nem akart erőteljesebben játszani (ld. a gyufás jelenetet például), és a zene sem korabeli jazzes szólamokból áll, hanem komolyzenei betétekből, de nem rosszak. A színfoltokat - ahogy említettem - a visszaemlékezések és az álomjelenetek, látomások jelentik, amelyek színvilága sokkal telítettebb (már-már meseszerűen, ami megint felvet kérdéseket a befejezéssel kapcsolatban), képzeletbeli mivoltuk miatt pedig alkalmasak az expresszívebb kifejezésmódokra, mint pl. a tűzben elégett feleség hamuként omladozó teste. Ebből lehetett volna sokkal több és a valóságot megmutató részek is markánsabban noirosak, és akkor mindjárt durván izgalmasabb lett volna a látványvilág.

Élmény: Amikor megláttam az első jobb képeket, elégedetten csettintettem, de egyrészt ez sajnos viszonylag ritka volt, másrészt a tartalom sokkal kevésbé volt izgalmas, mint amennyire lehetett volna. Ezzel együtt ez egy jobb thriller, izgi, meg lehet nézni egyszer (vagy ugye kétszer).

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Leonardo DiCaprio (Titanic, Kapj el ha tudsz, A tégla, Eredet, Django elszabadul, A Wall Street farkasa), Mark Ruffalo (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Spotlight, Bosszúállók), Ben Kingsley (Schindler listája), Max von Sydow (A hetedik pecsét, A nap vége, A farkas órája, Az ördögűző, Szkafander és pillangó), Michelle Williams (Túl a barátságon, A régi város), Patricia Clarkson (Halálsoron), Jackie Earl Haley (Start két keréken), Ted Levine (A bárányok hallgatnak, Szemtől szemben), John Carroll Lynch (Fargo), Elias Koteas (Az őrület határán), Robin Bartlett (Sophie választása, Bűnök és vétkek)
  
• A film ihletője volt többek közt a Dr. Caligari, a Valakit megöltek és a Szédülés.
• Valóban volt az 1950-es években amerikai elmekísérlet, elvileg az 1970-es években megszűnt. Az sem véletlen, hogy a filmben a dachaui tábor szerepel, ugyanis a nácik itt kísérleteztek ezzel.
• A lobotómia az 1940-es évek végétől az 1950-es évek elejéig számított forradalmi és bevett gyakorlatnak világszerte, de viszonylag hamar felhagytak vele etikai megfontolásokból.