Cselekmény: Kata (Halász Judit) és Jancsi (Bálint András) együtt nőttek fel a második világháborús Budapesttől az 1956-osig. Ez idő alatt sok közös pillanatuk volt és szinte már testvéri kapcsolatuk miatt adott volt, hogy egymásba is szeressenek kamaszként. Katáék azonban a forradalom idején elmenekülnek Franciaországba. Tíz évvel később Jancsi egy párizsi munkaút(?) kifogásával barátnője nélkül indul meglátogatni Katát, szíve tele szerelemmel...

Téma: A címében benne van minden, az Apához hasonlóan ez is egy nagyon személyes történet, ezúttal a szerelemről Szabó nemzedékének idejéből. Nem fedeztem fel mögötte gondolatot, az érzést igyekezett visszaadni és egyáltalűán nem lett rossz a végeredmény.

Tartalom: A történet szerkezete nagyon hasonló az Apáéhoz; bár összességében lineáris, elsősorban Jancsi belső, gondolati érzékelése mentén halad, azaz rengeteg a képzettársításos visszaemlékezés. Az Apánál három emléknyom szerepelt, ami rendre visszatért, itt jóval több volt, de a legfontosabb Madeleine a zöld hátizsák. Így aztán a párhuzamba állítható jelenetek többször visszatérnek egymás mellett, egymásra ráerősítve. A film vége felé Jancsi is megállapítja, hogy a különböző helyszínek és idősíkok egyszerre léteznek benne a valóságtól függetlenül. Ugyanakkor többször bizonytalan az emlékeiben, álmaiban, így akár simán vehetett volna holylwoodi fordulatot is a történet, mert nem biztos, hogy valódi, amit látunk, miközben többször elhangzanak olyan érvek, melyek szerint a képzelet kihatással van a valóságra. Ha ez esetleg túl filozofikusnak hangzana, nem kell megijedni, a hangulat végig romantikus, mégha időnként a háborús emlékek miatt komorabbá is válik. A cselekménybe nem megyek bele, mert alig van: Jancsi elutazik Katához, majd hazamegy. Inkább adott életképek elrendezéséről van szó, ahogy egy zeneműben a motívumokkal variálnak. Például többször visszatér egy szánkózós jelenet, amelyben a gyerekek önfeledten száguldanak, kifejezve a felhőtlen, együtt megélt boldogságot. Ugyanez a jelenet később visszaköszön, amikor beteljesül a fiaalok szerelme, újra a szánkózást látjuk, de a szeretkezés hangjaival és ritmusában.

Forma: Ahogy előbb említettem, a legjellegzetesebb formai tulajdonsága a jelenetek variálgatása, tehát különböző idősíkbeli részek jelennek meg újra meg újra, segítve értelmezni a jelent. A kamera többnyire a személyes térben mozog, azaz sok az arcközeli vagy legalábbis az, hogy mások nem szerepelnek a képben. A színes filmnek akkor lesz jelentősége, amikor a szürkébb budapesti napokat felváltják a boldogabb, élénkebb színű és világosabb franciaországiak. A színészek ezúttal is kerülik a túlzott drámaiságot, természetesen visszafogottak, de egy-egy gesztusból jól látszanak időnként a belül háborgó érzelmek. zenéből egyetlen motívum van (a mozgalmi dalok mellett), szerintem nem volt jó döntés egy barokkos dallamot választani, egy korabeli szerelmes popsláger hatásosabb lehetett volna.

Élmény: A vágásoknak és a vágások tempjónák köszönhetően ugyanolyan újhullámosan lendületes, mint az Apa, ugyanolyan bensőséges. Talán rá lehetett volna jobban feküdni kicsit a filozófiai vonalra, illetve a legerősebb rész az első fél óra volt, később kevésbé volt erős egy-egy jelenetet leszámítva. Épp ebben az évben jelent meg a Love Story is, és hát össze sem hasonlítható, Szabó filmje sokkal magasabb dimenziókban mozog. Jó élmény volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Bálint András (Apa, Fényes szelek), Békés Rita, Mialkovszky Erzsébet és Sólyom Katalin (Apa), Kádár Flóra (Körhinta)
• Színészdinasztiák: Bálint András felesége Bodnár Erika; Huszti Péter felesége Piros Ildikó;