Cselekmény: ...avagy "belföld". Fiatalok politikai kérdésekről vitatkoznak. Máshol egy ember felakasztotta magát, a többiek gyorsan megpróbálnak segíteni rajta. Egy kietlen tájon egy csapat afrikai vándorol. Eközben a térképész Malek válása után a külvilágtól visszavonulva él, míg egy nap cége be nem rendeli, hogy egy veszélyes környéken kéne előkészítenie villanypóznák felállítását...

Téma: Alább olvasható a rendező nyilatkozata, és alapból én is hasonlót írtam volna: ez egy keresztmetszet a jelen (2008) Algériájáról, ahol még él a régmúlt, a közelmúlt közvetlen hatással van jelenre és több lehetséges irányt felvet a jövővel kapcsolatban.

Inland looks at present-day Algeria, through the experiences of a surveyor sent on a mission to the areas affected until recently by Islamist terrorism. I wanted to film the post-war period, film its traces and its lasting effects. Before the character, I therefore created a personal vanishing line deeper inside the country, towards the South, towards a point of disappearance.

Tartalom: Az eleje kicsit kaotikusan indul, négy nem összefüggő "cselekményszálat" kapunk ugyanis, illetve ebből kettő idővel mégis összefut, de az elején ettől még messze vagyunk. A legegyszerűbb dolgunk a vitatkozó értelmiségiekkel van, akik filozofálgatnak közéelti kérdésekről, de mindez töredezett, szinte sosem visznek végig gondolatmeneteket, de ennyi is jól jelzi az útkeresést. A  második szál rövidke és szinte szabadon értelmezhető, ugyanis csak annyit látunk benne, hogy egy zöld mezőn egy alak felakasztotta magát, két másik alak pedig gyorsan a segítségére siet. Feltételezem, ez is Algéria egy lehetséges jövőjének jelképe akar lenni. A történet 99%-át a földmérő Malek szála teszi ki, aki elvonult feleségétől, munkájától, a nagyvárostól, az emberektől, majd mégis elvállal egy állást az ország egyik legingatagabb, veszélyesebb, elmaradottabb környékén, ami még tele van aknákkal a nemrég véget ért polgárháború miatt és amit a hatóságok vasmarokkal próbálnak kézben tartani. A negyedik szál az illegális afrikai bevándorlóké, akik Algérián keresztül Európába tartanak. E két szál fut össze, amikor Malek találkozik a névnélküli lánnyal és valamiért segít neki, eldobva ezzel mindent, mintha ezzel az Algéria jövőjével kapcsolatos kérdésre az lenne a válasza, hogy legyünk emberségesek bármi áron. Ezt erősíti, hogy míg a hatóságok minden erejükkel üldözik, Malekék az úton jóindulatú pásztorokkal bevándorlóközösséggel akadnak össze.

Forma: A sivatag az Aszályt idézően túlexponált, ehhez zúgó hang párosul. Máskor épp ellenkezőleg, szint teljes a csend, csak egy-egy intimnek ható sóhajt hallani, ahogy hosszan haladunk az úton. Az emberek váltakozva hol jelentéktelenül eltűnnek a tájban egy statikus, hosszú kamerabeállítással, hol betöltik a képet egy dinamikus mozgó kézikamera előtt. A szegényes körítés ellenére a megfelelő kamerabeállításokkal sikerül többletjelentéssel felrúházni a képeket akár többször. A kedvenc ilyen megoldásom az volt, amikor Malek megérkezve a lakókocsijába kénytelen lemosni a falakról a vért, ami utal az erőszakos múltra. Később itt találja az afrikai lányt és kicsit dulakodnak, de elsősorban nem ezt látjuk, hanem a zihálásukat halljuk és az egykor véres falat mutatják közben, visszautalva ezzel az erőszakra.

Élmény: Végre egy rendes film, amely nem elsősorban a tartalomnak rendeli magát alá, hanem képzőművészeti alkotásként is jól működik - ilyenkor döbben rá az ember, milyen ritka az ilyen film. Persze lehet, hogy csak jó passzban voltam, mindenesetre működött. Az írások szerint az első egy óra, amiben gyakorlatilag nem történik semmi, felesleges és unalmas, de nálam jól működtek a hosszú, lassú, szótlan jelenetek.

Érdekességek:

• Ahogy korábbi filmélményükból tudjuk, Algéria 1962-re vívta ki függetlenségét, de messze nem lett minden tökéletes innentől kezdve, ugyanis egy autoriter kormányzás vette kezdetét. Ez az 1980-as évek végére roppant össze gazdasági nehézségek miatt, ezért választásokat írtak ki. Ezen váratlanul jól szerepelt az ellenzéki iszlamista párt, a hatóságok viszont nem voltak hajlandóak átadni a hatalmat és így tört ki az 1992-2002 között tartó polgárháború, ami végül a hadsereg győzelmével zárult, de mintegy 100 000 ember életébe került. Ezzel visszatért az autoriter kormányzás, ami épp most egy 2019-es tüntetéshullám után bukott meg.