Cselekmény: A bányavárosi Karrernek (Székely B. Miklós) viszonya van Sebestyén (Cserhalmi György) feleségével, a bárénekesnővel, aki azonban szakítani akar vele és a posványos, vidéki élettel, mert még vannak ambíciói. Hogy ne zavarjon be a visszahódításba, Karrer külföldi munkát szerez Sebestyénnek...

Téma: "A történetek mindig a leépülés történetei", ahogy elhangzik Karrer szájából, és valóban, teljes a nihil, eljött a kárhozat, nincs remény - ennek a hangulatát próbálja visszaadni.

Tartalom: Majdnem mindegy is, mi történik a cselekményben; a főszereplő aza pokaliptikusnak tűnő város, amelynek lakói próbálnak kitörni, de azért nem annyira, hogy sikerüljön is. A házas énekesnő fel akarja mondani viszonyát szeretőjével és arról ábrándozik, hogy vidékről nagyvárosba költözik, ahol nagyobb és elismerőbb közönségnek énekelhet, de végül nem tesz semmit és Karrer (és mások) csábításának is enged. Karrer lelkiállapota kb. a depresszióhoz áll a legközelebb, mindenben negatív, azt hiszi, minden csak rssz véget érhet, de az énekesnő ambíciója neki is erőt ad (vagy csak színleli, hogy bejusson a bugyijába). De a csoda csak három napig tart, míg vissza nem jön a férj. A férj szintén problémás, adósságot görget maga előtt, ezért vállalja a csempészmunkát - nem spoilerezem el, de ő sem jár sikerrel, és ha nincs a fordulat, talán akkor is elbukik.

Forma: Az Őszi almanach után visszatértünk a fekete-fehérhez, sőt, annál is fekete-fehérebbhez, noirosan kontrasztos, de azért kevés játék van a fénnyel, a foltnyi, de erős fények inkább csak a sötétséget hivatottak kiemelni. Itt már megvan a jellegzetes tarri kameramozgás, amikor a kamera a jelenet végén a helyszínen marad, de itt annyival hatásosabb, hogy lassan mozogva a semmiből leonésan beleveszi idővel a karaktert is a képbe, majd otthagyja, jelezve, hogy bármi is történik, nem jelent érdemi változást a város életében. Mert a legfontosabb szereplő a romos, szürke, kellemetlenül nedev, állandóan esőben ázó, kihaltnak mutatott város, amit egy vidámabb táncmulatság sem tud megszépíteni, hanem inkább csak jobban kihangsúlyozza a reménytelenséget. Egyébként már az Őszi almanachnál is észrevettem, hogy az állandó zeneszerző, Víg mintha ugyanazt a dallamot használta fel volna ott is, itt is és a Werckmeister harmóniákban is, de ez utóbbibban volt a leghatásosabban beillesztve. Színjáték nincs, a karakterek életszerűtlen mmonológokkal filozofálgatnak, mindent érzelemmentesen tesznek.

Élmény: Elsősorban az eső és a romos környezet miatt jogosan hasonlítják a Sztalkerhez, csak itt épp szinte ellentétes, martelien negatív jelentést kap. Ez már egy nagyon jellegzetesen Tarr-film volt (az első közös munka Krasznahorkaival), bár tartalmában még kissé esetlennek éreztem, mindenesetre sokkal könnyebb volt befogadni, mint a későbbi munkákat, de kevésbé is volt hatásos.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Székely B. Miklós (Egymásra nézve, Őszi almanach, Sátántangó)
  • Temessy Hédi (Tűzoltó utca 25, Csontváry, Mephisto, Őszi almanach)
  • Cserhalmi György (Még kér a nép, Szerelmem Elektra, Az ötödik pecsét, Mephisto, Fehérlófia)
• Színészdinasztiák: Temessy Hédi élettársa Gobbi Hilda;