Cselekmény: Ceausescu Romániájának végnapjai. Gizellát szinte kilökdösik a munkahelyéről azzal a megjegyzéssel, hogy kvalitásai elismeréseként előléptetik részlegvezetőnek egy másik helyen. Semmire sincs ideje, azonnal betuszkolják egy autóba, útitársat ültetnek mellé és folyamatosan szemmel tartják, kutatkodnak a holmijai között, még kiszállni se hagyják, amíg célhoz nem érnek. Egy isten háta mögött gumicsizmagyárhoz kerül, ahol a telepvezető szintén ellentmondást nem tűrően szabja meg Gizella életének minden részletét...

Téma: Azt hiszem a hangsúly főhősünk hozzáállásán van a vele történtekhez. Az egész történet arról szól, hogy virágnyelven, cinkosan összekacsintva munkatáborba küldték és ő inkább partner ebben, kicsit mint Az élet szépben.

Tartalom: Romániában vagyunk tehát, az is sejthető a katonás vezetőkből, hogy még a kommunista Romániában, csak később válik pontosabbá, hogy a végnapjaiban lehetünk. Gizellát váratlanul előléptetik, de az egésznek meghurcolásszaga van. Ha itt még nem is, az utazás során már egyértelmű, hogy félig nyíltan titkosrendőrök kísérik, akik valamiért ódzkodnak őszinték lenni és csak lopva pillantanak bele a táskájába. Vélehtően a dolognak köze van volt férjéhez és nyugati útjához, de ez sosem derül ki, nem is fontos. Az út során egyre nyíltabban sértik meg privátszféráját és egyre szorosabban irányítják (mit vegyen, mit hordjon), de továbbra is eljátszák, hogy a részlegbe küldik vezetőnek. Mint egy találkozásból kiderül, egykori tanára helyére küldik, aki hazafelé már megtört alak. Az utolsó állomáson egy sorstársa várja, aki végre kimondja: azért küldték oda, hogy elgondolkodhasson, miért is küldték oda. Ez az egész lehetne egy nagyon nyomasztó horror is, de Gizella reakciói miatt inkább jut eszünkbe róla egy abszurd, kafkai történet. Többnyire debilen egykedvűen, végig mosolyogva tűri a helyzetet és a megaláztatásokat, így a hangulat is könnyedebb.

Forma: Formailag nem ez a korszak a kedvencem, tipikusan az a félsötét, nehezen látható, amatőr-jellegű képi világ jellemző rá, mintha egy VHS-kézikamerával vették volna fel (és ki tudja, lehet, hogy igen).  A sötét fények és színvilág mellett valamennyi helyszín is lepusztult, az erdélyi havasok kihalt, zord tájat jelent. Az egyetlen láátványosabbb rész az volt, amikor gyertyafénynél beszélgettek a sötétben. A zene minimális, a színészi játék sem túl komplex, de ez nem a színészeken múlott.

Élmény: Ez így önmagában nekem kevés volt. Az ilyen egy ötletre épülő filmeknél mindig az a bajom, hogy rövidfilm is lehetett volna belőle, felesleges volt elnyújtani másfél órára (ld. még: La libertad). Ugyanakkor ha hozzátsznek egy-két réteget, pl. rágyúrnak az abszurd humorra vagy Gizella átalakulását az út során megspékelik némi egzisztencialista színezettel, akkor indokoltabb lett volna. De elsősorban ezt a fajta képi világot nem szeretem, talán túl sok volt belőle nekem az 1990-es években.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Dengyel Iván (Roncsfilm)
  • Törőcsik Mari (Körhinta, Csend és kiáltás, A Pál utcai fiúk, Szerelem, Szerelmem Elektra, Napló apámnak anyámnak)
• Stefan Sileanu idény hunyt el 80 évesen, Monica Ghiuta tavaly hunyt el 79 évesen