Cselekmény: 17. század, angol polgárháború. A harc hevében egy csecsemőt hagynak hátra egy vidéki háznál a menekülő katonák. A ház lakói tisztességben felnevelik a csinos Ambert (Linda Darnell), aki viszont rendre kivívja haragjukat, mert sokkal többre vágyik a vidéki, gazdálkodó életnél. Kényszerházassága elől megszökik Londonba a közelben megszálló katonákkal, köztük Bruce-szal (Cornel Wilde) és a szeretője lesz. Amikor Bruce-t a király (George Sanders) tengeri expedíciókra küldi, Amber magára marad és hamar kiforgatják pici vagyonából csalók, így adósok börtönébe kerül. Innen egy útonálló (John Russell) segítségével sikerül megszökni, de nem tart sokáig Amber tolvaj karrierje, a banditát lelövik, Amber pedig menekülés közben egy katonatiszt karjaiba menekül pont, aki szerencsére azonban megszánja...

Téma: Gyakori téma az angol romantikus irodalomban a szépsége révén társadalmi osztályokat átlépkedő nő, ezúttal is ilyesmi lehetett a szándék, csak éppen nem fordítottak rá elég figyelmet az első félórát leszámítva. Így ami maradt, egy tanmese a protestáns puritán értékekről és a bűnös élet jól megérdemelt büntetéséről. kapásból meg tudok még említeni három hasonlót: Elfújta a szél, Levél egy ismeretlen asszonytól, Lola Montes.

Tartalom: Gyorsan történelmi kontextusba (angol polgárháború, pestis, a nagy londoni tűzvész) helyezik a sztorit teljesen feleslegesen, mert sok jelentősége nincs neki, illetve ami lenne, azt elnagyolják: Amber ugyanis nemesi vér, ebből adódik erkölcstelen "elvtelensége", ahogy az udvarnak is, miközben Bruce és Amerika ellenpontként erkölcsi tartással bírnak - ezek azonban alig kapnak fényt a filmben. A következő réteg lehetne az angol társadalom bemutatása, ahogy Amber feljebb lépked a ranglétrán, de valahogy ez sem az igazi: van egy kis gazdálkodói lét, egy kis bűnözői, egy kis katonai, egy kis színházi, majd főnemesi és királyi, de ezek csak jelzésértékűek, Amber és Bruce románca elnyom mindent. Ezt a részt majd az élménynél folytatom.

Forma: Nemcsak tartalmában, külsejében is kissé ósdinak érzem; tipikus kosztümös film az 1930-as évekből, amit feldob a technicolor és a helyenként szép díszlet, no meg az egy-két akciójelenet. Egyetlen ponton válik érdekessé, amikor kifejezetten komorrá válik Amber élete, mondhatni elveszti ártatlansága utolsó darabját: az ég és a színvilág is ekkor sötétzöldes árnyalatot kap egészen hosszú ideig. A zenére nem emlékszem, a színészek sem ragadtatak el, de a túlbonyolítottan udvarias szófordulatokat élveztem.

Élmény: Szóval visszatérve a tartalmi részre, azt érzem alapvető problémának, hogy senki sem akart, mert vagy tudott hozzányúlni az alapanyaghoz, ami alapvetően egy korabeli "Szürke 50 árnyalata" volt rengeteg szexszel. A nők imádták a regényt, amit túlfűtöttsége matt több amerikai államban és egyéb országban betiltottak, a filmet is be akarták, de korábban elindult a készítési folyamata, de persze a szaftos részletek nélkül. Egyszóval kiherélték a sztorit, ami kezdetben annyira nem működött, hogy kivágtak több főszereplőt és a rendezőt is többhetes forgatás után, ekkor jött a képbe Preminger, aki szintén csak azért vállalta, mert muszáj volt, magyarán senkinek sem volt túl sok kedve hozzá, ráadásul eleve egy lebutított változattal kellett dolgozni. Meg is látszik, gondolom rutinból tolták, ezért éreztem ósdinak. Pedig ki lehetett volna hozni belőle többet.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Linda Darnell (Clementina kedvesem)
  • Cornel Wilde (A földkerekség legnagyobb showja)
  • George Sanders (A Manderley-ház asszonya, Mindent Éváról, Itáliai utazás, A dzsungel könyve)
  • Richard Haydn (A muzsika hangja, Az ifjú Frankenstein)
  • John Russell (Rio Bravo)
  • Robert Coote (Diadalmas Szerelem, Othello)
  • Leo G. Carroll (A Manderley-ház asszonya, Elbűvölve, Idegenek a vonaton, Észak-északnyugat)
  • Margaret Wycherly (York őrmester, Fehér izzás)
  • Alma Kruger (Pénteki barátnő)
  • Alan Napier (Mary Poppins, My Fair Lady)
  • Ian Keith (A kereszt jele, A tízparancsolat)
• Az alapmű egy 1944-es, óriási sikerű regény, amit rossz nyelvek szerint az író élete ihlette, aki eddige maga is elfogyasztott már több férjet.
• II. Károly (1630-1685) a polgárháborúban lefejezett I. Károly fia volt, valóban hedonista és nem volt legitim gyermeke. Pechére az ő idejére esett az 1665-ös londoni pestis, ami a város negyedét elvitte, majd az 1666-os tűzvész, amiben a belváros nagyja elpusztult.