Cselekmény: A Hol a barátom háza után visszatérünk a földrengés sújtotta Koker környékére, ahol épp az És az élet megy tovább egyik jelenetét forgatják. Az egyik szereplő az önfejű kamaszlány, Tahereh, akit nagyanyja nevel, miután szülei odavesztek. Egy másik szereplő az egykori kőműves Hosszein lenne, azonban Tahereh nem hajlandó megszólalni a közös jelenetükben. Mint kiderül, Hosszein korábban udvarolt a lánynak, de a nagymama nem engedi a házasságot, mert Hosszeinnek nincs saját háza...

Téma: Nem tudom :D Értem, hogy van egy metanarratívás vonal, ami talán erősebb, mint az És az élet megy továbban, ugyanakkor meg gyengébb, mint a Közelképben vagy a Kenyér és virágban (ami ugyan egy Makhmalbaf-film, de mint tudjuk a kettő ugyanaz :D ). Viszont sokkal kevésbé tettenérhető Kiarosztami humanizmusa. Szóval mit akart mondani a költő?

Tartalom: A meta-vonal megjelenik azonnal, amikor a főszereplő bejelenti, hogy ő alakítja a rendezőt. Aztán jön a szereplőválogatás, a jelenet felállítása, ami nagyjából megismételte az És az élet megy továbbot, mert a rendezőasszisztens autóval körbejárja a környéket és beszélget, segít, segítséget kér, de ez már mégsem az az igazi, meleg szeretet. Elvégre nem egy filmben vagyunk, hanem a megalkotását figyelhetjük. A sztori igazából ott kezdődik, hogy megpróbálják felvenni azt a jelenetet az előző filmből, amikor az újdonsült férj elmeséli, hogy a földrengés után azonnal összeházasodtak, hiszen az élet megy tovább és ki tudja, mikor jön a következő katasztrófa. A múlthoz való ragaszkodás megfigyelhető egyébként más időseknél is (ld. az özvegy szakácsot vagy a fürdőző nőket), a filmesek pedig többször koppannak, mert a fiatalabbak már más szokásokat követnek, mint hiszik (pl. Tahereh ruhaválasztása). Csakhogy az első színész fél a nőkkel beszélni, ekkor hozzák Hosszeint, akiről meg kiderül, hogy a valóságban is szeretne Tahereh férje lenni, de a nagyszülők elutasították, a lány ezért nem hajlandó hozzászólni. A továbbiakbkan jó párszor megismétlődik a jelenet, amit ilyen-olyan apropó miatt újra és újra fel kell venni, Hosszein pedig kihasználja az alkalmat, hogy győzködje a lányt. Ebben az érvrendszerben vetődnek fel olyan általánosabban vehető gondolatok, hogy pl. a tehetősebbeknek segíteniük kellene a szegényebbeket a fejlődéshez vagy hogy az ideális házasságban a nő és férfi egyenrangú felek.

Forma: Ez nagyjából megismétli az előző filmet, a stílus féldokumentarista valódi helyszínnel és helyi "színészekkel", mégis sokkal filmesebb hatást kelt paradox módon, mivel látjuk a forgatást, illetve az egységesebb cselekmény miatt. A városi és autós kompozíciók klausztrofóban szűkösek, a természetiek viszont tágasak. Újra feltűnnek a trilógia korábbi karakterei, illetve egyes jelenetei is, míg az utolsó jelenet nagyon hajaz az előző filmére megvalósításában, bár tartalma eltér, de ezt nem spoilerezhetem el. Az említett központi jelenetre nem igazán emlékeztem, de valóban ott volt kb. az 55 perctől, akit érdekel. A lányt nem láttam, de a pasi ugyanaz a Hosszein volt.

Élmény: Ahogy a témánál jellemeztem, nem igazán értem, mire ment ki a játék, ezért nem is fogott meg különösebben. Szerettem Kiarosztami korábbi filmjeit, de ez most nem izgatott fel sem intellektuálisan, sem érzelmileg.

Érdekességek

• Mohammad-Ali Keshavarz idén hunyt el 90 évesen