Cselekmény: 1956. Egy forradalmár apa (Hetényi Pál) disszidál, miután társát, Bodort (Őze Lajos) elviszik. Felesége azonban inkább marad két fiukkal, Gáborral és Dinivel (Znamenák István). 1963-ba ugrunk, amikor a kádári konszolidáció megkezdődik. Magdának bejön az ekkor már 17 éves osztálytársa, Dini, de Dini egyelőre lázad a csajozás ellen és visszautasítja a közeledést. Szintén ekkor engedik ki a börtönből Bodort, aki beköltözik mostohaapának...

Téma: Nem feltétlenül az én hibám, hiszen Ebert és teljesen átsiklott afelett, hogy a történet a címből adódóan azt a korszakot mutatja meg, amikor '56 leverésével az emberek inkább behódoltak a rendszernek, azaz azon a ponton megállt az idő, a gyerekek csak ismételni tudják szüleik életét. Ugyanakkor ez korántsem egy tarri örök körforgás, sokkal inkább egy korszakot és hangulatát megőrző felnőtté válás története, amiben benne van a kamaszlét humorosabb és kanosabb vetülete is.

Tartalom: A történet tulajdonképpen keretes: 1956-tal indítunk és 1967 szilveszterével zárunk (ami ugye 1968 akar lenni, csak azt nem vállalhatták be), azaz láthatjuk a fő, 1963-as szál közvetlen előzményét, majd a következményeit. Tehát 1963-ban vagyunk, az apa disszidált, az anya lassan kezd újra elfogadhatóvá válni a rendszer szemében. Hasonlóképp Bodor, aki ugyan most szabadul a börtönből, de bízik szakértelmében és végül igaza lesz. Legfontosabb tanítása Dininek, hogy kerülve a feltűnést pont annyit kell nyújtani a rendszernek, amennyit muszáj.  Na de irány a suli, ahol az immár kamasz gyerekek kamaszkodnak, azaz próbálnának dugni, bulizni, lázadni, csak ugye ekkor még keményebb ellenállásba ütköztek. Az egyik tanár még az előző rendszer hagyatéka, aki hiába jóindulatú, kissé idejétmúlt. Az igazgatóhelyettes diktálja az igazi komcsi tempót, az új osztályfőnök viszont idealista - a diákok azonban mindegyiküket megvetik. Gábort saját becsvágya érdekli, de sosem veszik fel orvosira apja miatt; Dini a szerelem áldozata, a legnagyobb lázadó Pierre-nek pedig nincs maradása. A különbség a hasonló filmekkel szemben (pl. Fényes szelek, Angi Vera), hogy itt 1963 van, fiatalosan, lendületesen friss, amerikai popkultúrával átitatott, van humora.

Forma: Itt előre szabadkoznom kell picit, mert nagyon rossz minőségben láttam, de ez nem feltétlenül vált a kárára. Ugyanis eleve gyakran sötétebbre veszik a képet, nem mindig látszódnak rendesen az arcok, ráadásul a kamera eléggé bele van tolva a fejekbe, így egyrészt személyesebb, másrészt elmosódik a környezet is. Így aztán az én alacsony felbontású változatom még rá is segített erre. Az egyik fő látványelem a színhasználat, ami a tárgyilagosabb részeknél fekete-fehérbe vált, máshol stilizáltan vörös vagy kék fénnyel világítanak be mindent vagy csak kifakítják a színeket. A zene néhány korabeli slágerből áll, amelyek ismétlődéseikkel motívumokká válnak, hatásos. A színészekkel kapcsolatban vegyesek a megfigyeléseim, hol jobbak, hol gyengébbek.

Élmény: Leginkább a korai Szabó-filmekkel rokonítanám, azok hasonlóan frissek és fiatalosak, csak épp tíz évvel korábbi korszakról számolnak be. Ez a film is bevallottan erősen önéletrajzi, minden eleme megtörtént valakivel, tehát hiteles, csak épp ahogy a kívülálló Ebertnek nem jött át, úgy nekem se, aki egy jóval későbbi nemzedék szülötte. Azt hiszem az ilyen témájú filmhez jobb lett volna egy kevésbé elmosódó stílus mint tartalmában, mint képi világában.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Znamenák István (Pál Adrienn)
  • Pelsőczy László (Még kér a nép, Szerelmem Elektra)
  • Őze Lajos (Szegénylegények, A tanú, Az ötödik pecsét)
  • Hetényi Pál (Apa, Még kér a nép, Őszi almanach, Szürkület)
  • Rajhona Ádám (Roncsfilm, Sorstalanság)
  • Jozef Kroner (Egymásra nézve)
  • Szabó Gyula (A tizedes meg a többiek, Fehérlófia, Egymásra nézve)
• Itt egy interjú a film egyik írójával, tanulságos.