Cselekmény: 1952 karácsonya, Egyesült Államok. A fiatal, visszahúzódó Therese (Rooney Mara) egy játékboltban dolgozik, és azonnal felfigyel a középkorú, tehetős Carolra (Cate Blanchett), aki kislányának keres ajándékot. A rövid adásvétel alatt kellően szimpatikussá válnak egymásnak, hogy amikor Therese észreveszi, hogy Carol a pulton felejtette kesztyűjét, személyesen postázza vissza neki. Hálából Carol meghívja ebédre Therese-t, illetve mivel eddigre már gyanítjuk, hogy a válófélben lévő Carol leszbikus, valószínűleg nem csupán háláról van szó. A rövid ebéd alatt is kellemesen elbeszélgetnek, ezért Carol meghívja Therese-t a házába is...

Téma: Olyan nagy komplexitása nincs a történetnek, két nő kapcsolata egy többé-kevésbé ellenséges, patriarchális társadalmi közegben.

Tartalom: Tulajdonképpen nem is történik sok minden, a történet velejét az események helyett karaktereink adják. Carol és Therese megismerkednek, egyre több időt töltenek együtt, de egy homoszexuális kapcsolat az 1950-es években elég erkölcstelennek számított. Kezdjük hát ezzel a társadalmi vetülettel: ahogy majdnem minden, a hidegháborús légkör is épp csak annyira van jelen, hogy tudatában legyünk; a nők már érezhetően szabadabbak, de még mindig egy férfihoz viszonyítva határozhatóak meg. Ez mondjuk nem változott annyira sokat, főleg annak tudatában, hogy állítólag a filmbe befektetők legnagyobb problémája nem is a homoszexualitás volt, hanem hogy két nő a főszereplő. Ahogy a Túl a barátságonban (2005), itt sem vagyok biztos abban, hogy főhőseink valóban melegek, inkább csak testi-lelki jóbarátok. Carol a "melegebb", az idősebb, tapasztaltabb, függetlenebb, erős nő, akit ugyanakkor státusza, házassága és gyereke miatt sokkal erősebben kötnek a társadalmi kötelékek. Ő végül az önazonosságot, a szabadságot választja az anyaság helyett (inkább mellett, de aki látta a filmet, az érti). Therese a fiatal, fiúsabb lázadó szellem, gyerekként se babázott, felnőttként fiúkkal lóg, ő már a rock and roll korszakhoz fog tartozni. A legjellemzőbb tulajdonsága azonban az, hogy "biankó", nem tudja, mit akar, mit szeret, passzív. Bár Carol csak él bele a világba, mégis határozott és vállalja magát, így Therese példaképe lesz. Ő végül valamennyire megtalálja magát, elindul egy irányba.

Forma: Emlékeimben a korábbi Haynes-film, az Elkülönítve (1995) pozitívan él, ehhez képest legalábbis nem tűntek fel itt kreatívabb megoldások. A legjellemzőbb képi elem a visszafogott, fakóbb színvilág volt, ami részben a régiségre utalt, részben a szürke világra, amiből élénkebb színeivel Carol kiemelkedhetett. Egy ilyen drámánál persze a fő elem a színészi alakítás, és mindkét főszereplőnk jól hozta karakterét; Carolt helyenkét rutinnak éreztem, de ez adódhatott a karakter értelmezéséből is. A zene nagyon fülbemászó, a Zongoraleckét (1993) idézte nagyon erősen, ezért azt hittem, ugyanaz a zeneszerző, de nem. És persze szerepel több korabeli sláger, jól megválasztva.

Élmény:Talán csak én szoktam hozzá a túlságosan lassú filmekhez, de szánalmas volt látni a magyar kritikákat, ahogy a filmet lehúzva felróják a hollywoodias történet hiányát, a szerelem felépülést, miközben a karakterekben nagyon is zajlanak az események. Ezzel együtt én is azon az állásponton vagyok, hogy nincs túl sok benne, a mondanivaló apró részletekben jelenik meg mellékesen, miközben a lényeg a kapcsolaton van. Erénye, hogy nem egy klisés melegfilm, a gyerekelhelyezést leszámítva nincs benne hollywoodiasan nagy dráma. És ha még felvághatok picit vele, külön öröm számomra, hogy felismertem benne a Késői találkozást (1945), ott voltak benne a képei, a hangulata, a története, akár még remake-nek is mondhatnánk. Szóval szépen kivitelezett film, a rá fogékonyaknak be fog jönni, de nem egy világmegváltó élmény.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Cate Blanchett (A gyűrűk ura, Vaskabátok)
  • Rooney Mara (A közösségi háló)
  • Sarah Paulson (12 év rabszolgaság)
  • Kyle Chandler (A Wall Street farkasa, A régi város)
• Phillys Nagy, a forgatókönyvíró bizonyára magyar származású, de nem találtam róla infót. Külön érdekesség, hogy barátja volt az alapmű szerzőjének.

• Ami pedig az alapművet illeti, természetesen 1952-es regényként nagy port kavart egy ilyen témával, ugyanakkor annyira nem volt bátor, hiszen ezekben az évtizedekben élte fénykorát a leszbikus ponyva. A szerző, aki többek közt az Idegenek a vonatont (1951) is írta, maga is biszexuális volt és valós kalandokról és személyekről mintázta regényét.