Artúr filmélményei

Utolsó tangó Párizsban (1972)

2021. augusztus 20. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Bernardo Bertolucci
Műfaj: dráma, erotikus
Főbb szereplők: Marlon Brando
Megjelenés: 1972, Olaszország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/az-utolso-tango-parizsban-ultimo-tango-a-parigi/movie-2574

Cselekmény: Paul (Marlon Brando) szomorúan járja az utcákat, Jeanne (Maria Schneider) pedig lelkesen; mindketten ugyanazt a lakást mennek megnézni bérlés céljából. Itt szinte azonnal szexbe csap át a párbeszédük, amit újabb alkalmak követnek azzal a megkötéssel, hogy nem fedik fel egymás előtt kilétüket. Mi azonban megtudjuk, hogy Paul felesége a napokban lett öngyilkos, a házasság pedig nem volt túl boldog, míg Jeanne épp filmrendező barátjával (Jean-Pierre Leaud) tervez forgatni és összeköltözni...

Téma: Réz András szerint a Filmbook tolmácsolásában "az amerikai filmművészet (Brando) jól seggbekúrja az európait (Schneider), miközben a francia újhullám (Leaud) úgy le van maradva, mintha ott se lenne". Ez bennem is erősen felmerült, lentebb majd kifejtem, miért, de végső soron mégiscsak annyit látok benne, amennyi: két ember lemeztelenedik és ideiglenesen egymásra talál.

Tartalom: ...vagy inkább felöltöznek? A keret egyszerű, mindkét félnek megvan a maga élete, amely elől alkalmanként elmenekül a lakatlan lakásba, itt pedig állatias szexszel töltik idejüket, személyüket és személyiségüket viszont féltve őrzik, tehát egyszerre vetnek le magukról minden emberi és társadalmi gúnyát, másrészt épp ezzel el is fedik azokat. Paul az amerikai proli, erőszakos és mocskos szájú, csak baszni tud, ezzel azonban csak menekül gyásza és sikertelen házassága elől, hiszen felesége nem szerette, és nem tudja miét lett öngyilkos. Jeanne a francia közép(vagy felső)osztálybeli, tipikus, tehetős, gyarmatosító családi háttérrel, viszonylag előkelő modorral, ő ez elől menekül részben, részben pedig vőlegénye elől, aki csakis filmben tud gondolkodni. Szegény Leaud mindig az újhullám megtestesítője, itt sem hús-vér karakter, és erre nem egy jelképpel rátesznek (leglátványosabban az Atalante (1934) felidézésével). Hármójuk tehát szépen kialakíthatja az előző bekezdésben utalt álláspontot, ám hiába jelenik meg konkrétan a filmezés, ezt a szálat elnyomja Paul magánélete. A kapcsolatuk, "tangójuk" megszabadítja őket egy-egy pillanatra a társadalmi keretektől és saját életüktől, amit szépen eltáncolnak egy tangóverseny utolsó körében (ím a cím), autentikusabban, mintha valódi táncot látnánk, de aztán érzik, hogy tovább kell lépniük.

Forma: Se Bertolucci korábbi filmjére, A megalkuvóra (1970), se a későbbi Huszadik századra (1976) nem hasonlít; tartva magát a tematikához, nagyon újhullámos volt váratlan kameramozgásokkal, vágásokkal, zenei bevágásokkal, Leaud révén pedig rendre ledöntötték a negyedik falat. A díszlet leromlott, csupasz, Párizs sem a szebb arcát mutatja, a színek fakók, az idő borús, a fények általában gyengék, az arcok többnyire messze vannak, hogy rendesen lássuk őket. Brando játékát dicsérik, de szerintem a karakter túlságosan jelképes volt, hogy valódi élettel teljen meg, bár Leaud ehhez képest paródia. A maga idejében kirívóan közönséges volt a szexjelenetek és a szabadszájúsága miatt, talán még ma is annak számít egyeseknek. Több beállítást Bacon képei ihlettek (a főcím is velük nyit).

Élmény: Nem volt annyira érdekes film, mint amennyire vártam, pedig egészen jól indult, csak aztán visszafogottabb lett. Persze nem biztos, hogy jobban örültem volna egy nehezen emészthető művészfilmnek, így se volt könnyű elsőre megérteni, mire akarnak kilyukadni.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Marlon Brando (A vágy villamosa, A rakparton, A keresztapa, Superman, Apokalipszis most)
    • Maria Schneider (Foglalkozása riporter)
    • Jean-Pierre Leaud (A négyszáz csapás, Bolond Pierrot, Hímnem-nőnem, Weekend, Out 1, A mama és a kurva, Amerikai éjszaka)
    • Maria Michi (Róma nyílt város, Paisan)
    • Giovanna Galletti (Róma nyílt város)
    • Darling Legitimus (A félelem bére)
    • Laura Betti (Az édes élet, Salo, Huszadik század)
    • Catherine Allegret (Paif)
  • Még életben vannak: Jean-Pierre Leaud (77), Catherine Allegret (75), Catherine Breillat (73)
  • A kritikák a mai napig azzal vannak elsősorban elfoglalva, hogy mennyire volt valódi erőszak a vajas jelenet, de ezt nagyjából cáfolták az érintettek, bár ettől függetlenül Schneider lelki erőszaknak élte meg.
  • A szexjelenetek akkor annyira kiverték a biztosítékot, hogy több országban betiltották a filmet, Olaszországban konkrétan felfüggesztettre ítélték Bertoluccit és Brandót is. Ugyanakkor konkrét szex egyszer sem látszódik. Pedig tervben volt, de a nagy jelenetre Brandónak nem állt fel.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr9316658986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása