Cselekmény: Antonio (Nino Manfredi), Gianni és Nicola a második világháború során bajtársak lesznek örök életre. A háború után a demokrata Antonio az ápolóknál marad, Gianni ügyvéd lesz, a kommunista Nicola pedig tanár. Antonio beleszeret egy páciensébe, a színésznő Lucianaba (Stefania Sandrelli), de nem jutnak túl sokáig a kapcsolatban, ugyanis amikor összefutnak Giannival, Luciana és Gianni azonnal egymásba szeretnek. Azonban az ő kapcsolatuk sem lesz hosszúéletű, Gianni ugyanis nem tud ellenállni karrierjének és elhanyagolja a lányt. Nicola eközben filmrajongó lesz és összevész a főnökeivel a Biciklitolvajokon (1948) ideológiai alapon, amiért kirúgják, ráadásul felesége unszolása ellenére sem kér bocsánatot, inkább otthagyja nejét és kisfiát. Végül Luciana és Nicola egymás karjaiban kötnek ki...

Téma: Egy nemzedék három évtizedét vázolta fel a rendező ebben a szatirikus tragikomédiában; azon nemzedékét, amely még egyesülni tudott a második világháborúban, de a békében már kiütköztek az egyetemes és a korra jellemző ellentétek, legyen az politikai, társadalmi vagy erkölcsi. Bár ezekben az években nagyot fejlődött Olaszország,a három különféle életutat befutó barát mégis elvesztegetettnek érzi életüket, hiszen nem sikerült megvalósítaniuk ideáikat.

Tartalom: A történet a jelen kereteibe ágyazódik, de ezt akár el is hagyhatnánk. Rövid bemutatást kapunk a háborús évekről és az azt követő első békeévről, amely azonnal politikai ellentétekbe sodorja a három barátot, de ebből még nem lesz konfliktus, hiszen más-más városokban élnek. A konfliktus akkor kezdődik, amikor mindhárman Rómába kerülnek és megismerkednek Lucianával, akibe persze mindhárman beleszeretnek. A történet három szálon fut, amely szálak párévente rendre összeérnek véletlenül. Antonio a legszeretetreméltóbb, de egyben a legprolibb is, az ő erkölcsei és életkörülményei nagyjából állandóak maradnak. Gianni az ellentéte, ő meghozza a lelkét elárusító kompromisszumokat és korrumpálódik a nagyobb jó érdekében, de persze ahogy lenni szokott, ezek a nemesebb célok elfelejtődnek menet közben. Ő felküzdi magát befolyásos pozícióba, de cserébe kiüresedik az élete. Nicolának jut a legkevesebb idő, ő a nagyon idealista típus, de nem kevésbé gyarló, mint Gianni és a családját is képes otthagyni azért, hogy makacsul ragaszkodjon jelentéktelen igazához. Luciana a független nő, akibe a férfiak szerelmesek, ám ő ettől függetleníteni tudja magát szembeszállva a férfiszemszöggel. A történet vége felé elhangzik a sokat idézett tételmondat: "meg akartuk változtatni a társadalmat, de a társadalom változtatott meg minket". A történet kb. összes mozzanata valamire utal, de ezekre itt nincs idő, illetve jelentős részét nem-olaszként valószínűleg észre se vettem. A humor változatos; sosem hahotázós, hanem keserédes, szatirikus, abszurd, a sok utalás miatt valószínűleg a tizede se jön át.

Forma: Ez is eléggé eklektikus, az eleje kifejezetten meghökkentő, ahogy ugyanazt a pár képsort többször megismétlik; hasonlóan avantgárd beütésű az, amikor egy színdarab módszere után a film eltanulja a színházi módszert és megmerevít mindenkit a beszélőn kívül, hogy elmondhassa nekünk gondolatait. Vannak hasraesős poénok és sok-sok jelkép, aminek a nagyja ugye megint érthetetlen nekünk külföldieknek. A leglátványosabb persze az, amikor fekete-fehérből lassan átvált a film színesbe. A maszkok viszonylag jók, nem látszik a harmin évnyi öregítés kamunak. A zene a tipikus hetvenes évekbeli olasz elektronika, mint amit a Bud Spencer - Terence Hill filmekből ismerünk. A színészek a komédia műfaj miatt túlzóak. De ne feledkezzünk meg róla, hogy Nicola révén számos filmes utalást kapunk a kor klasszikusaiból a Patyomkin páncélostól (1925) a Biciklitolvajokon (1948) át Az éjszakáig (1962), ami azért menő, mert sikerült egy-egy poén erejére megnyerni a filmnek Fellinit vagy De Sicát.

Élmény: Vegyessaláta, tutti frutti. Sem hangulatilag, sem formailag nem egységes. Az üzenet egyértelmű, de az apróságok rejtve maradnak előttünk külföldiek előtt. A fentebb említett formai megoldások érdekessé tették időnként és a filmes utalások a magamfajtáknak jó szórakozás, de összességében ez egy olasz film olaszoknak.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Nino Manfredi (A hóhér)
  • Stefania Sandrelli (A megalkuvó, Huszadik század)
  • Aldo Fabrizi (Róma nyílt város)
  • cameók: Fellini, Mastroianni, De Sica
• Eldo és Elena Fabrizi testvérek
• De Sicának egyébként ez volt az egyik utolsó szerepe, még a forgatás során elhunyt 1974-ben, 73 évesen.