Cselekmény: ...avagy "Maciste a pokolban". Maciste (Bartolomeo Pagano) egy herkulesi erejű igazság bajnoka, aki egy előző filmben(?) alaposan ellátta az ördögök baját, ezért a legyőzöttek bosszút esküsznek. Barbaricciát, a pokol ura utáni második leghatalmasabb ördögét küldik ellene. Megkísérti Macistét arannyal és bujálkodással, ám az kereken visszautasítja, ezért Barbariccia más módszerhez folyamodik: Maciste szomszédját, a csinos Graziellát környékezi meg azzal, hogy "véletlenül" épp a háza előtt szenved balesetet a jóképű Giorgio. Míg Graziella ápolja, egymásba szeretnek. Graziella persze teherbe esik, Giorgio meg lelép...

Téma: Vallásos tanmese, hogy őrizzük meg hitünket, különben az ördög elkap. Kár, hogy ezt egy kicsit gyermetegen mutatja be, mert amúgy az ördögi terv elég ügyes, lehetne egy korrekt lélektani dráma is.

Tartalom: Tulajdonképpen két, egymástól szinte független szálon fut a történet: az egyik Maciste, aki a populáris vonalért felel. Róla már volt szó a Cabiria (1914) kapcsán: ott egy herkulesi erejű karaktert játszott az ókori Rómában, majd olyan népszerű lett, hogy a következő 15 évben tucatnyi filmet forgattak vele, ezzel ő lett az egyik első visszatérő karaktere a mozinak. Maciste szerepe gyakorlatilag az, hogy elpüfölje az ördögöket, illetve csinos nők zsongják körbe. Ennél sokkal érdekesebb Graziella szála, akinek a karjaiba veti a sors (pontosabban az ördög) Giorgiot, egymásba szeretnek, gyerek lesz a dologból, Giorgio meg persze lelép. Nem spoilerezem el, de mindkettőjük komoly lelki tusán megy át. Vannak pokolbéli mellékkaraktereink is, köztük is tud lenni egy minimális árnyaltság a szerelmi viszonyok miatt.

Forma: Díszlet és látványvilág szempontjából nagyban merített a A pokolból (1911), ezért rettentően ósdi hatása van 1925-höz képest, nem látszik semmi előremozdulás. Viszont így is látványosak az óriások, a repülők szörnyek, a tűz és a füst, a pokolban szenvedők, az ördögök tömegei, csak hát ezt már láttuk. Illetve nem úgy látványosak, ahogy egy 1920-as évekbeli filmtől várnánk, a kamera ugyanis statikus, nem játszanak a fényekkel; úgy látványos, ahogy egy 1910-es évekbeli film. Itt már némileg jobban ráközelítenek a színészekre, van tehát játék, amit nem mondanék teátrálisnak de azért nem sikerült túlságosan visszafogottra sem.

Élmény: A pokolhoz (1911) vagy akár a Cabiriához (1914) való hasonlósága nagyon zavaró volt, illetve Maciste és Graziella kalandjai nem voltak eléggé integrálva, így a történet sem hatott eléggé koherensnek. Ekkoriban már jóval minőségibb filmek voltak, gondoljunk csak a Patyomkin páncélosra (1925) vagy A nagy parádéra (1925).

Érdekességek

• Korábban láttuk: Bartolomeo Pagano (Cabiria)
• Állítólag ez volt Fellini első maradandó filmélménye, női karakterei külsejei ezért gyakran hasonlítottak a karikás szemű ördöglányokra.
• Bár a filmet már 1925-ben bemutatták, forgalomba már csak 1926-ban került egy rövidebb változat, az eredetit ugyanis túl laza erkölcsűnek találták.