Cselekmény: 1985-ben vagyunk, pontosan ott folytatjuk, ahol az első rész (1985) véget ért, Marty (Michael J. Fox) épp hazatért 1955-ből, de máris megjelenik Doki (Christopher Lloyd) 2015-ből érkezve, mert Marty gyerekei akkor bajba keverték magukat, amiket már nem hagyhatott annyiban: egy betörés miatt évtizedekre börtönbe fognak kerülni. Sikerül megakadályozni a bajt, ám 2015-ben a már idős Biff (Thomas F. Wilson) szemtanúja az időutazásnak, és egy óvatlan pillanatban a magára hagyott időgéppel visszamegy az időben, hogy múltbéli énjét fogadási tippekkel lássa el. Amikor a mit sem sejtő Martyék dolguk végeztével visszatérnek 1985-be, minden romokban áll, hiszen ebben az alternatív 1985-ben Biff dúsgazdag lett sportfogadásainak köszönhetően. Nincs mit tenni, Martyék visszamennek újra 1955-be, amikor Biff megkapta a sporteredményeket tartalmazó magazint...

Téma: Popcorn-mozi, szóval ne várjunk tőle semmi komolyabbat, pedig tekintettel a karakterek és események ismétlődésére, akár még valami örök körforgásos filozófiát is bele lehetett volna csempészni. Ehelyett két kisebb karakterfejlődéssel kell beérnünk: Marty megtanulta, hogy kicsit adjon alább az egójából és ne üljön fel minden jelentéktelen provokációnak, a Doki pedig, hogy nincs minden előre kiszámítva az életben, mi magunk alakítjuk a jövőnket.

Tartalom: Eredetileg nem trilógiát terveztek, az első rész vége teljesen esetleges volt, viszont meghatározta a második rész első harmadát, azaz szükség volt egy jövőbeni részre. Már itt jobb, ha elengedjük a logikát, hiszen eddig szigorúan tilos volt beavatkozni az időbe, most mégis egy viszonylag apró dolog miatt (Marty gyerekeinek börtönbüntetése) kell felrúgni mindent. a jövőben játszódó történetek azért izgalmasak, mert rácsodálkozhatunk, milyen lesz, és itt szándékosan az apró, de rácsodálkozható dolgokra mentek rá. Innen visszatérünk egy alternatív 1985-be, azaz ugyanaz jön, mint a jövőbeni résznél, csak ezúttal nem technológiai újításokat láthatunk, hanem egy "mi lett volna ha" változatát a jelennek. Irány újra 1955, ahol nagyon ügyesen beemelték e második részbeni Martyt az első részbeni mellé, ezzel a már első részből megismert cselekmény egy csomó új elemmel bővül úgy, hogy illeszkedik minden. A harmadik részben újra egy alternatívát kapunk visszautazva (spoiler) 1885-be, hogy milyen lett volna ebben a korszakban ugyanaz a szituáció, ami tulajdonképpen újra és újra ismétlődik mindhárom filmben. Ehhez kapcsolódik, hogy vannak elemek, amik konkrétan újra és újra megismétlődnek, pl. Marty ébredései anyja mellett, a trágya, a "nyuszi vagy"... stb. Ez utóbbi teljesen komolytalan már egy ponton, annyira elcsépelt és kisstílű. Ugyanakkor ez az egyik fő humorforrás is, hogy miden korban ugyanazok a karakterek és helyzetek vannak, láthatjuk miből mi lesz vagy mi volt, illetve az a többlettudás, ami a múlt vagy jövő ismeretével jár, az tudja viccessé tenni a jeleneteket. És nem kevés filmes utalás volt. Ami a karaktereket illeti, Marty fejlődési íve, ahogy említettem, annyiból áll, hogy megtanulja elengedni a nyuszizást. És míg az első részben ő a központi szereplő a többi vázlatkarakter mellett, a továbbiakban kiegyenlítődik kicsit a dolog és több mélységet és időt kap a Doki, illetve Biff.

Forma: Nagyjából ugyanazt tudom elmondani, amit az első rész esetében is, a színvonal viszonylag egyenletes. Nyilván nem egy művészfilm, de nagyjából minden a helyén van. Mindig öröm látni vizuális gegeket, ebből a második részben kevesebb, a harmadikban több volt. A fő látványelem főleg a második részben ugyanazon karakterek egymás melletti szerepeltetése, elvileg ezt fejlettebb technológiával csinálták, mint valaha, de a végeredmény végül is ugyanaz, mint Melies korai filmjeiben. Ettől függetlenül ahogy a sztorinál itt is nagyon ügyesen össze kellett passzintani mindent. És ha már karakterek, az elismerésre méltó, hogy mindenki több karakter bőrébe bújt, ugyanakkor ahogy már az első résznél, úgy itt is a legirritálóbb rész a rossz színjáték volt, ami valahol a vígjátékok műfaji adottságaiból ered, de azért nem kellene ennyire túlzónak lennie. A díszletek, jelmezek szórakoztatóak, ezek ritkán részesei a cselekménynek (gondoljunk csak a Calvin Klein alsóra), még ha egy részük csak termékelhelyezés is. A zenei fő téma ikonikus, egyes betétdalok jól sikerültek, a zenei aláfestés azonban többnyire fel sem tűnik.

Élmény: Sok más gyerekkori élményemhez hasonlóan sajnos ez is csalódás volt. Ez így félrevezető, mert nem rossz a film, csak rosszabb, mint amennyire a gyerekkori emlékeim megszépítették. Így felnőtt fejjel, túl ezernyi nagy klasszikuson már sokkal könnyebben kiszúrom a gyermetegségeket és nagyon zavaróak tudnak lenni. Na meg az is közrejátszhat, hogy az ember kívülről ismeri már a történetet. Ezekkel együtt is szórakoztató sokadjára is, tökéletes elegye a hollywoodi sikerreceptnek: kaland, humor és egyebek. Kamaszként szerintem még élvezhető és klasszikus státusza révén kötelező is, érettebb és tapasztaltabb korban már veszíthet élvezeti értékéből sajnos.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Christopher Lloyd (Száll a kakukk fészkére)
  • Elisabeth Shue (A karate kölyök)
  • James Tolkan (Top Gun)
  • Flea (A nagy Lebowski, Agymanók)
  • Mary Steenburgen (Inland Empire)
• Mivel nagy kultfilmről van szó, a rajongók természetesen szétszedték és rámutattak az összes hibájára, logikátlanságaira, ezeket nem is sorolom fel. Amire azonban én is kitérnék, hogy szerencsékre megértük 2015-öt és látjuk mi valósult meg az elképzelésekből és mi nem. Filmes blogként kötelességem rámutatni, hogy nem lett Cápa 19.