Cselekmény: Nesze neked négyrészes Bosszúállók. A tízrészes filmsorozatban Guerande újságíró a Vámpírok nevű bűnbanda után nyomoz. Az első rész első jelentében már nyakon is csípi kollégáját, Mazamette-t (Marcel Levesque), aki a Vámpírokról összegyűjtött iratait próbálta ellopni, de megesik a szíve rajta, hiszen csak kényszerből tette. Az első részben tehát Guerande a család régi ismerősénél, Dr. Noxnál száll meg egy éjszakára, ahol épp egy gazdag amerikai vendég is vendégeskedik, akit rövidesen kirabolnak. mint kiderül, Dr. Nox már rég halott és a Vámpírok feje adta ki magát neki, hogy ellophassa az amerikai ékszereit. A második részben sikeresen elrabolják Guerande-t, hogy kivégezzék, de szerencséjére őre épp Mazamette, aki korábbi jóindulatáért cserébe megmenti és összefog vele a Vámpírok ellen. A harmadik részben a Vámpírok újra Guerande életére törnek, ezúttal a szexi Irma Vep ( = vampire) személyében, aki megmérgezné, de az újságíró résen van. A negyedik részben a Vámpírok véletlenül egy csalót, Morenót fosztják ki, aki az ötödk részben emiatt bosszút esküszik és ellopja az ő legújabb zsákmányukat...

Téma: Szórakoztató krimi, semmi több, bár többen dicsérik realizmusa miatt (am miatt pedig a korabeli hatóságok erkölcstelennek minősítették és ideiglenesen be is tiltották), illetve többen a gengszterfilmek és thrillerek előfutárának tekintik.

Tartalom: A sorozatok ekkoriban divatosak voltak, ezért készült rohamtempóban, minimális forgatókönyvvel, viszonylag szabad teret hagyva a színészeknek, így aztán a történet kora divatjának megfelelően barokkosan túlbonyolított lett. Egy filmbe sűrítve sokkal izgalmasabb,rejtélyesebb lett volna. A tíz rész tíz különböző főbb eseményt mesél el, de míg az elején a Vámpírok egy félelmetes és titokzatos csoport, a negyedikre már-már nevetségesen amatőrre silányulnak és odavész minden titokzatosságuk és inkább ők menekülnek Guerande elől. Ekkor lép színre Moreno harmadik félként, aki újfent gyengíti a Vámpírok renoméját - ezt kívánja helyrehozni a valódi fővámpír feltűnése, ami kezdetben működik, de ő is elveszti erejét az első része után. (Az első fővámpír kiírásának állítólag az volt az oka, hogy a rendező megelégelte az állandó késéseit.) Helyére érkezik a legjellegtelenebb méregkeverő, eddigre azonban már régen az erős kisugárzású Irma Vep lesz a rossz oldal központi figurája. A másik oldalon Guerande lenne a főszereplő, de talán a korabeli ízlés miatt sármos férfiként nem ügyködhetett akciósztárként, így gyakorlatilag a komikus elemnek szánt Mazamette végezte el a munka nagy részét. Megjegyzés: Mazamette legfeljebb külsejével és parodisztikus játékával tekinthető komikusnak, mert poénokat nem nagyon hoz. A legváratlanabb húzás egy történelmi távlatba helyezett visszaemlékezés, ami ki tudja, milyen megfontolásból került a történetbe, mindenesetre üde színfolt volt.

Forma: Ez már egy érett némafilm, sok mindent nem is írnak ki, a színészek vagy a képek többletjelentést adnak a jelenetekhez szöveges magyarázat nélkül is (ez érthetetlen módon megfordul a kilencedik részben és utólag írnak ki olyanokat, amit épp az előbb láttunk). Az épp zajló világháború közepetti kisebb költségvetés talán csak abban mutatkozik meg, hogy sok a szobákban játszó, párszereplős jelenet, de van bőven lövöldözés, itt-ott meglepően durva erőszak, autósüldözés, épületeken mászás és mozgó járműveken ugrálás, amelyek többnyire nem tűntek trükkfelvételeknek (az Irmát alakító színésznő pl. artista múlttal bírt, így ő végezte saját kaszkadőrjeleneteit is). A kameraképek unalmasak, bár vannak közeliek (főként írásokat mutatva), helyenként animációk is. A karakterek közül Irma a legérdekesebb, nem csak mert karaktere egy erős, önálló, de egyben sérülékeny és érzékeny nő is, hanem mert az őt alakítő színésznő ezt a többieknél jóval kevésbé teátrálisan tudta megjeleníteni.

Élmény: Nem véletlenül hoztam az elején párhuzamként a Bosszúállókat, e film ugyanis nagyjából ugyanazt a szórakoztató alapelvet követi, csak száz évvel korábban. Ezért ugyanaz az élményem is: szórakoztató és popkulturális jelentőségű, de nem nyújt maradandó esztétikai élményt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Marcel Levesque (Lange úr vétke), Renee Carl (Az alvilág királya)
  
• Fernand Herrmann (Moreno) fiatalon, 39 évesen hunyt el 1925-ben
• Azért értékelték realista filmként a kortársak, mert egyrészt megmutatta az alvilági lokálokat, másrészt a Vámpírok-szerű bandák, az "apacsok" valóban gyakoriak voltak a francia békeidőben, mégha nem is voltak ennyire kifinomultak. Az ihlető a Bonnot-csoport lehetett, akik anarcho-individualistaként nem csupán fosztogattak, hanem politizáltak is.
• Irma Vep annyira népszerűvé vált, hogy utaltak rá a Celine és Julie csónakázikban és készült róla film is.

Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: Ejnye Georges, te rosszfiú... de ha a film ilyen, akkor én se fogok szemérmeskedni, a filmben egy nő a bál után hazamegy, levetkőzik és lefürdik. A szexuális vágy bennünk férfiakban nagyon erős, talán nincs is erősebb ösztön, így természetes, hogy egy férfiak uralta világban a legelső filmfelvételek is tartalmaztak erotikát, na de ez a legalja, ez korabeli pornó. Bár erotikát láttunk már korábban is, itt teljesen meztelenül jelenik meg a rendező későbbi felesége, igaz, csak hátulról (és van rajta egy vékony ruharéteg, de mintha ott se lenne). Hogy a film a legalja kategória, az bizonyítja többek közt, hogy se sztori, se trükkök, a cseléd még bele is bámul a kamerába, de kit érdekel, hiszen a vér már a farkunkban van.

Előzmények: A korai, végül "elhalt" feltalálók között volt a francia Charles-Emile Reynaud (1844-1918) gépszerelőként és fotósként kezdte, szabadidejében ismeretterjesztő diavetítéseket tartott, ebből nőtte ki végül magát 1877-ben az első szabadalmaztatott vetítőgépe, amiből később sikerült 1888-ban filmes rendszert, a Theatre Optique-ot kifejlesztenie. Első nyilvános előadását 1892-ben tartotta a kézzel tekerhető készülekkel, ami az évtized végéig népszerű volt, de aztán elvesztette varázsát és Reynaud szegényen halt meg.

A film: A történetben Harlequin Columbine-nak udvarol, de közben hasonló szándékkal megérkezik Pierrot is... Egyszerű komédia, de azért felhívnám a figyelmet, hogy 1892-ben járunk és van történet. Ugyanakkor technikai szempontból lehet azon vitatkozni, hogy ez film-e, hiszen nem rögzít, hanem csak kézzel rajzolt ábrákat jelenít meg, ráadásul a mozgás elég darabos tud lenni, ez pedig egyáltalán nem volt újdonság a diavetítések korszakában. Viszont első volt a perforált film használatában vagy abban, hogy külön vetítette a hátteret és a mozgó karaktereket, ami később vált standarddá.

Érdekességek:

• Columbine, Harlequin és Pierrot hagyományos angol komédiakarakterek, akik az olasz megfelelőikből fejlődtek ki.

Előzmények: Az Egyesült Államokban Thomas Edison 1888-ban nyújtott be szabadalom-tervezetet a saját kamerájáról és vetítődobozáról, amelyeknek elektromechanikus elveit ő dolgozta ki, a munka nagy része azonban alkalmazottjára, William Kennedy Dicksonra hárult. Az első sikeres filmfelvétel 1889-1890 környékén, az első nyilvános vetítés 1891-ben esett meg. A skót William Kennedy Dickson (1860-1935) Edison hivatalos fényképészeként dolgozott, amikor Edison benyújtotta szabadalom-tervezetét, így magától értendő volt, hogy Dicksonra bízza a kamera kidolgozását. 1897-ben kilépett Edisontól, hazaköltözött az Egyesült Királyságba és saját vettítőrendszert dolgozott ki. Köeli munkatársa volt William Heise (1847-1910), róla nem sok infó van a neten, de pár filmnél már találkoztunk vele rendezőként.

A film: Erről még kevesebb mondható el, mint Le Prince filmjeiről, ugyanis ez volt az egyik első tesztfelvétel, és a képen szereplő alak eléggé el van mosódva... de legalább mozog, mégha nem is látjuk, mit csinál. Hagyományosan 1890-re teszik a feltvételt, de ellentmondóak az információk és készülhetett 1889-ben is.

Előzmények: Az első sikeres filmek megjelenése előtt jópáran kísérleteztek a technológiával, akikről eddig nem nagyon esett szó, pedig elengedhetetlen szerepük volt a létrejöttében. Az egyik ilyen a brit William Friese-Greene (1855-1921) volt, aki fotósgyakornokként kezdte, menetrendszerűen jöttek a diavetítők, majd miután ráérzett, hogy a celluloidban van a jövő, sikeresen elkészítette 1889-ben az első kameráját. Sosem állt igazán nagy nyilvánosság elé, de folytatta veszteségek árán is a kísérletezést, és 3D-s, valamint színes technológiákat is kidolgozott. Életéhez illően egy filmes gyűlésen kapott halálos szívrohamot, miközben veszekedő feleket próbált csitítgatni.

A film: Elvileg ez egy fél perc körüli felvétel, de csak ez a pár másodperc maradt meg belőle, de kétlem, hogy sokat adott volna hozzá az elveszett rész. Ez az első celluloidra forgatott film (Le Prince papírt használt) és egyben az első londoni is. A viszonylag közeli képek miatt érdekes látni a korbeli forgalmat, öltözékeket.