Rendezte: Hou, Hsziao-hszien
Műfaj: -
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 1993, Tajvan
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 7,4 pont
Előzetes: -
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -
Tartalom:
Tajvan a 20. század elején, japán megszállás alatt. Thien-lu születése sem bonyodalommentes, az apai és az anyi ág összeszólalkozik, hogy kinek a családnevét örökölje. Nyolc éves korában anyja meghal, mostohaanyja pedig rosszul bánik vele, ezért egy jóakarója magához szerződteti utazó bábtársulatába. Idővel apja inkább lemond a fizetéséről is (hiszen a gyerek fizetése neki járt) cserébe azért, hogy inkább Thien-lunál legyen a nagyi, aki bárhova költözött, vendéglátója mindig rövidesen meghalt valami betegségben. Thien-lunál ez fordítva történik, a nagyi hal meg hamarosan. Az immár felnőtt Thien-lu apja ellenkezése ellenére feleségül veszi a bábos lányát, de vándorlásai során összeszed egy szeretőt is. A második világháború során szigorodnak a szabályok és a kültéri bábosokat betiltják, így Thien-lu színész, majd a japán propaganda bábosa lesz, míg a háború végén a japánok ki nem vonulnak és Thien-lu vissza nem mehet kedvenc terére bábozni.
Kicsit hadilábon állok az ázsiai újhullámos rendezőkkel (Hou, Vong, Yang) egy-két filmtől eltekintve már csak a kulturális különbségeink miatt is, bár a történelmüket már egész jól sikerült megismernem. Thien-lu létező személy (1910-1998), az egyik legelismertebb tajvani bábművész, és életének első fele nagyjából egybeesik a japán megszállás történetével, így az ő életén keresztül lehetünk szemtanúi az akkori életnek. Azt hiszem ez lehetett a fő téma, mert a bábművészetről vagy Thien-lu szakmai fejlődéséről nem sok szó esett.
Megvalósítás:
A történet félig dokumentarista sítlusú. A valódi, nyolcvanas éveiben járó Thien-lu számol be életének egyes eseményeiről, amit a film időnként illusztrál dramatizált jelenetekkel. Ezt alkalmanként báb- és színielőadások szakítják meg, ami biztos kapcsolódik a történethez, csak hiányos a kínai műveltségem :) Ugyancsak szívesen vágnak be tájképeket nagytotálban, de nem igazán világos, mi ezzel a cél (később visszatérek erre). Ami könnyebben értelmezhető téma, az a hagyományos babonák szerepe a mindennapi életben, ami már Thien-lu születésekor is meghatározó életére nézve és kb. minden halálesetnél jelen van valamilyen formában. Az ember azt várná, hogy nagyobb szerepet fog kapni a bábművészet, ami Ázsiában jóval kifinomultabb művészeti forma, mint nálunk, de szinte végig Thien-lu magánéleténe kapja a fő hangsúlyt, még a japán megszállás is csak annyira jelenik meg, amennyire hatással van főszereplőnkre.
A képi világ legszembetűnőbb elemei a beállítások: a személyes jelenetek sötét, szűk szobában, ajtón keresztül láthatóak, de nem intimitást sugallnak, hanem inkább összezártságot, mint A félelem megeszi a lelket. Kicsit távolabbról láthatóak a bábelőadások, ahol nem visznek bele minket az illúzióba, hanem jól kivehetőek a bábok mögött munkálkodó előadók is. Végül a harmadik típusú beállítás a már korábban említett távoli tájképek, ami általában valami állandóságot vagy emberi jelentéktelenséget jelent, de itt nem ezt éreztem, hanem inkább valami felszabdítóbb ellentétet a szűk belső felvételekkel. Végül van egy negyedik típusú jelenet, amikor a valódi Thien-lu interjúzik a kamerába; ettől számomra tárgyilagosabb, távolságtartóbb lett a történet.
Élmény:
Ezeket tudtam megfigyelni, de nem tudtam őket közös nevezőre hozni, mint az már annyiszor előfordult a művészfilmek esetében. Nem fogott meg a film sem tartalmilag, sem formailag, és ilyenkor mindig azon tűnődök, hogy ez az én hibám vagy a rendezőé...
Érdekességek:
- Színészek, akiket láttunk korábban: Li Thien-lu (A szomorúság városa)
Következik: A rém
