Tartalom

Robert autójával a határfolyóba hajt öngyilkosságot megkísérelve, de az ütközésnek nincs különösebb ereje, így kimászik az autóból. Mindezt egykedvűen figyelte lakókocsijából Bruno, aki határmenti kisvárosok mozijainak vetítőgépeit tartja karban, és éppen a folyó mellett pihent. Elviszi magával egy darabig, amíg megszárad a ruhája, de végül több állomáson is együtt haladnak tovább, noha Brunónak időnként terhére van a kamikaze. Egy ponton Robert otthagyja a lakókocsit hogy elsétáljon apjához (Rudolf Schundler) és tisztázza megromlott viszonyukat. Ezalatt Bruno egy mozipénztáros lánnyal ismerkedik, de nem alakul ki köztük komolyabb kapcsolat. Amikor újra összefonódik útjuk, találkoznak egy sokkos állapotban lévő férfival (Marquard Bohm) is, aki épp aznap éjjel vesztette el öngyilkossági szándékkal fának hajtó feleségét.

A listámon egymás után következő filmek valamilyen szerencsés véletlennek köszönhetően gyakran hasonlóak, így van ez most is az Odüsszeusz tekintetével, ahol szintén fontosabb volt a hangulat visszaadása a konkrétan megfogalmazott üzenetnél (ez a kibúvóm minden film alól, amit nem értek meg :D). Érinti a párkapcsolatok témáját, hiszen mindegyik szereplő életében ez jelenti az egyik legnagyobb problémát; visszaad egy politikai korszellemet is, hiszen végig a két Németország (1976-ot írunk) között mozognak hőseink; Bruno mint mozigépész révén van a történetnek egy filmes önreflexiója is, de Robert is afféle művészi önarckép; és talán még van némi egzisztencialista éle is. Mégis ezek a témák csak fel-feltűnnek a filmben, és ami igazán számít az a hangulat. Ilyesmit éreztem a Párizs, Texasban is, de itt sokkal erősebben érződik egyfajta sztoikus bizakodás (nesze semmi, fogd meg jól).

Megvalósítás

A történetnek nincs igazán összefüggő cselekménye, tipikus road movie, ahol nem a rajt és a cél számít, hanem az út, melynek során karaktereink bölcsebbek lesznek. Moziról mozira járva lassan közelebb kerül egymáshoz Bruno és Robert, de nem ragaszkodnak a másikhoz vagy a helyzethez. Alapvetően férfiak a főszereplők, de az események mozgatórugói a nők: Robert válása miatt akart öngyilkos lenni, Bruno nyughatatlansága miatt tudatosan tartja magát távol a komolyabb kapcsolatoktól. A társadalmi szálat az 1930-as évek felidézése, az amerikai katonák és az amerikai kultúra jeleneti. A művészi-filmművészi témára már jóval több dolog utal, ami Bruno esetében egyértelmű, hiszen ő mozigépészként filmekkel foglalkozik és pl. a történet végén is elhangzik egy mozis néni filozófiája, aki inkább zárva tartja a moziját, minthogy rossz filmeket vetítsen., pedig a kisebb mozik amúgy is haldokolnak. Robert pedig gyerekek írásaival foglalkozik, amikor az írás még nem rutin, hanem a képzelet lenyomata. Bruno kedélyesebb, mindent mosolyogva vesz tudomásul, míg Robert kissé borúlátóbb, aki azonban próbál változtatni. Több tételmondat is elhangzik, ilyen pl. "én az élettörténetem vagyok" vagy "az életünkben csupán élet van, más nincs", de ahogy említettem, a a legfontosabb az a hangulat, amit a két férfi nemtörődöm magabiztossága sugároz, legfőképpen pedig Bruno mosolya. Jelképes, hogy az autók mind öngyilkosságba hajtják az embert, a lakókocsi együttélésre és kapcsolatra kényszerít, míg a vonat a végén már szerintem egy szélesebb társadalmi integrációt vetít előre Robert számára, aki ezzel visszatér a civilizált világba.

A hangulatot megalapozzák az üdén fekete-fehér tájképek, amelyek végtelennek vannak beállítva, mint a Párizs, Texas sivatagja. Erre tesz rá egy lapáttal a zene, amit önmagában hallva jellegtelen amerikai tucatblues-nak gondolnék, de ezekkel a képekkel társítva azonnal hangulatba hozza az embert (ráadásul német együttesről van szó). Ráadásul nagyon kevés a szöveg, íg több idő jut annak, hogy elmerüljünk a képekben. Ez már csak azért is van így, mert forgatókönyv nélkül készült a kis költségvetésű film, a színészek a találkozást leszámítva végigimprovizálták a filmet. Hogy mégse legyen lírai, arról a néhány sokkoló kép gondoskodik, mint Bruno kakilása, ami undorítóbb mint a Salo ürülékevése vagy az egész gyakori péniszmutogatás, de szerintem ezek nem tettek jót a filmnek. Hangulati képek mellett vannak szép és jelentésteliek is, és hogy visszautaljak a film önreflexív természetére, már eleve magyarázó feliratokkal indít, amelyben elmondják hogy hogyan és mire vették az anyagot.

Élmény

Azt hiszem kezdek ráérezni Wenders filmjeinek lényegére, ami nála is sokkal inkább a hangulat, egy érzés közvetítése, mintsem valami konkrétan megfogalmazott üzenet, akárcsak Tarkovszkijnál. Ebben a filmben jött elő talán legtisztábban a cselekmény hiánya miatt és a tökéletes zeneválasztásnak köszönhetően. Kicsit mélabús és komor, de mégis felemelő film.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Rudolf Schundler (Az ördögűző), Marquard Bohm (A félelem megeszi a lelket)
- Maga Wenders is feltűnik kisebb cameoban mint néző.
- Ez a film az utolsó darabja egy egyáltalán nem szándékos road movie trilógiának.

Következik: Apolló 13

Tartalom

Az Amerikában élő görög rendező (Harvey Keitel) hazatér megosztó filmjének otthoni bemutatójára, majd személyes okokra hivatkozva tovább marad: szeretné megtalálni a Manaki-testvérek elveszettnek hitt filmjét, a legelső balkáni filmet. Mivel Athénban nem leli, a szkopjei archívumhoz utazik, de a női munkatárs szerint nincs ott. Együtt utaznak tovább Bukarestbe viszonyba keveredve, ahol a rendező gyerekkorát töltötte, majd végül a Dunán hajózva Bulgárián át a háború sújtotta Belgrádba indul, de ott sincs már meg a film. Szarajevóba vitték pár évvel korábban, ezért csónakon a mellékfolyókon evezve egy női útitárssal odaindulnak. A nő hazaérve már csak férje sírját találja. Viszonyba kezdenek, de a rendezőnek tovább kell mennie Szarajevóba, ahol a helyi archívumban őrzi a tekercseket egy idős gondnok (Erland Josephson).

A címből, illetve a Vándorszínészek alapján sejthető, hogy ezúttal is egy antik klasszikust, esetünkben az Odüsszeiát láthatjuk viszont a jelenbe ültetve, de nem igazán tiszta, hogy mire akar kilyukadni a történet "Odüsszeusz" szempontjából. Az eredeti Odüsszeia az utazásról és a hazatérésről szólnak, itt viszont a rendező egy film nyomában van, csak nem tudni miért akarja annyira látni, mit vár tőle. A társadalmi-politikai-történelmi témával már nincs ilyen gond, nagyjából és szőrmentén végigveszi a Balkán huszadik századi történelmét a török uralomtól a Délszláv háborúkig.

Megvalósítás

Az egész történet azzal indul, hogy az egyik Manaki-testvér halála előtt beszél a hagyományosan első balkáni filmnek tekintett A szövőnők előtt készített filmjükről, amit sosem hívtak elő. Csak ezután váltunk a jelenre, 1994-re, ahol a Rendező (nincs neve, de A-ként utalnak rá, azaz Angelopulosz alteregója lehet) egy rendkívül megosztó filmje miatt tüntetések elől menekül. Az előhívatlan filmet keresi, de nem a dicsőség hajtja, inkább olyasmire kíváncsi, hogy mi lehetett az első kép, amit a filmművészet megörökített a Balkánról. A Manaki-testvérek ugyanis elsősorban dokumentumfilmesek voltak és rengeteg életképet örökítettek meg különböző helyszíneken, időben, eseményeken a Balkán arcáról. Előbb taxival Szkopjéba megy, ahol először találkozik a Nővel, akit mindig ugyanaz a színésznő alakít, és aki megfeleltethető Odüsszeusz szerelmeinek. De nemcsak a térben utazik, hanem időben és személyiségben is; Szkopjéből Bukarest felé indulva ugyanis az első világháborús határőrök letartóztatják őt mint az egyik Manaki-testvért, Romániában pedig gyerekkorát éli át újra, amikor rokonait letartóztatják, vagyonukat elveszik a második világháború után. A Nő itt az anyja. Innen egy óriás Lenin-szobrot szállító hajóval halad tovább a polgárháborús Belgrádba, ahonnan csónakon a Nővel újra találkozik Szarajevó felé menet. Mielőtt még megérkeznek, a nő ott tartaná magával, hogy pótolja elhunyt férjét, de a Rendező végül eljut Szarajevóba. Itt megtalálja a filmet, a Nőt, mint szerelmét, de a háborúban megölik mind a Nőt, mint a film idős előhívóját. Ekkor elmondja, hogy valamilyen formában majd még visszatér, és elmeséli soha véget nem érő történetét...

A film egyszerre próbál realista és költői lenni. Realista, mert nem a mindennapok életét mutatja többnyire, ráadásul mindezt valóban a háborús Jugoszláviában teszi, illetve többször megjelenik a már említett A szövőnők c. film, valamint egy-egy dokumentum is. Költőiségét egyrészt nyelvezete adja, amely a helyzettel ellentétben nagyon nem hétköznapi, az, ahogy összekeverednek az idősíkok és a személyek, illetve persze egyes képek is ilyenek (pl. a mozdulatlan menekültek a havas mezőn állva). A Vándorszínészeknél is leírtam már, hogy hosszú, lassú jelenetekkel igyekszik gyakran meditatív lenni, és ez néhol sikerül is (pl. a ködnél), de az esetek többségében nálam legalábbis hatástalan maradt az efféle kísérlet. Jó volt a fáklyás és az esernyős tömeg szembeállítása, egyes pontok a mindent elfedő sötétség, és gyengéim a nagy dolgok, így imádtam az óriás Lenin-fejet is, de ezek apróságok voltak, amelyek csak egy-egy pillanatra tűntek fel.

Élmény

A film kritikái vegyesek, és én sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Az a benyomásom, hogy akartak témájában egy filmről szóló filmet ötvözve a Balkán történelmével és Odüsszeusz szellemével, és megvalósításában is egyszerre akart prózai és lírai lenni, de egyik sem sikerült. A legnagyobb élmény azonban az utcakép volt, ami simán lehetett volna magyarországi is. A vonatok, a villamosok, a ruhák, mintha csak az itthoni 1990-es (vagy 2010-es...) éveket látnám viszont.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Harvey Keitel (Aljas utcák, Taxisofőr, Kutyaszorítóban, Ponyvaregény), Erland Josephson (Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander)

Következik: Az idő múlása

Tartalom

A Saloi Köztársaságban négy fasiszta, előkelő férfi, az elnök, a herceg, a kegyelmes úr és a püspök összeszedet kilenc fiút és kilenc lányt, hogy egy kastélyba vonulva kiélhessék rajtuk perverzióikat. Aki nem elég együttműködő, azt a szabályok értelmében meg kell csonkítani, aki pedig bármilyen vallási megnyilvánulást mutat, ki kell végezni. Minden este hat órakor négy baráti, középkorú prostituált erotikus történetet mesél életéből, hogy felizgassák az urakat. nem tudni mennyi idő telt már el és mik történtek, de az első esemény, amikor egy katona szándékosan felgáncsolja az egyik meztelenül felszolgáló lányt, majd megerőszakolja. Az elnök kedvet kap és ő is odatartja farát a katonának. Kamu házassági ceremóniákkal színesítik napjaik, majd a hagyományosabb szex után következik a koprofágia, azaz a szarevés időszaka. Az ellenkezők neveit közben folyamatosan felírják, hogy a szórakozásuk végén majd méltó büntetésben részesítsék őket. Félelmükben többen beárulják a másikat, így szinte mindenkit megkínoznak és megölnek.

A történet alapvető üzenete elég egyértelmű, de maga a rendező, Pasolini is kinyilatkozta:

A Salòval mindazokhoz fordulok, akik hozzám hasonlóan gyűlölik a Hatalmat azért, amit az emberi testtel művel: dologgá aljasítja, s ezáltal az embert megfosztja személyiségétől. A hatalom anarchiája ellen is szólok, mert a hatalomnál nincs anarchikusabb, mert a hatalom mindig azt teszi, amit akar, a végletekig önkényes, kizárólag saját szükségletei hajtják, más logikát nem tűr.

Lehet hogy nem figyeltem rendesen, de mintha megpendített volna más, filozofikusabb témákat is (pl. az anyagyilkosság révén), de ezekről később mintha már nem esett volna szó, és más leírásokban sem találkoztam vele.

Megvalósítás

Az Isteni színjátékhoz hasonlóan négy részre oszlik a Szodoma százhúsz napján alapuló történet: 1) a pokol tornácában összegyűjtik a kamaszokat és elszállítják a kastélyba; 2) A mániák körében a "hagyományosabb" szexuális szokások jelennek meg, mint a nemi erőszak, anális szex, pedofília, arcraélvezés... stb.; 3) A szar körében már a szexhez nem kapcsolódó perverziók nyernek teret, elsősorban a koprofágia mutogatásával; 4) A vér körében már a kínzásokban és a gyilkolásban élik ki magukat az urak, mint a legfelsőbb élvezetben. ahogy a történet ismertetésében írtam, ehhez a szerkezethez még hozzájárultak a tapasztalt, együttműködő prostituáltak történetei. Az első még csak gyerekkori élményeiről beszélt, a második a koprofágiát festette le mintegy ínyenc dologként, az utolsó pedig már a halállal kapcsolatos eseteit. Az áldozatok tehát fokozatosan egyre nagyobb megaláztatásokat kénytelenek elszenvedni párhuzamosan a prostituáltak történeteivel, de meglepő (pontosabban egyáltalán nem meglepő) módon az életüket féltve ezekbe mind belemennek, a film végére pedig még hajlandóak kiadni a többieket is végső elkeseredettségükben. Jellemző, hogy épp a vallásos megnyilvánulásokat tiltják, hiszen hatalmuk csak a test felett van., illetve ugyanezt jelzi az egyik esküvő is, ahol hiába üvöltöznek és fenyegetőznek, nem bírják rávenni az áldozatokat arra, hogy örüljenek és nevessenek. A karakterekről nem lehet sokat elmondani azon kívül, hogy az uralkodó oldal perverz, az alattvalói pedig elszenvedője ennek. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy a egyes kamaszok élvezik is, az urak pedig ugyanúgy részt vesznek a megalázó dolgaikban. Van egy olyan érzésem, hogyha őket kínozták volna meg a történet végén, azt is élvezték volna. Vannak bőven jelképes gesztusok, mint pl. amikor kutyáknak kell tettetniük magukat vagy amikor a fényűző vacsora alatt Hitlert hallgatják, miközben a felszolgált ételt ürülék. De persze maguk az urak címei is a hatalomra utalnak, legyen az világi vagy szellemi, miközben kéjesen fetrengenek az erő képviselőivel a katonákkal.

Van pár szépen megkomponált kép, de az az igazság, hogy a történet esetleges mélyebb rétegeivel egyetemben teljesen elvonják a figyelmünket róluk azok perverziók, amiket alaposan megmutatnak. Még csak 1975-öt látunk, de alap, hogy teljes a meztelenség. A szex nyílt mutatása nyilván nem fért még bele, de annak imitálása sem volt még ekkoriban annyira megszokott, hát még a homoszexualitás megjelenítése (a Túl a barátságon ízlésesebb csókjelenetei elbújhatnak az itteni smárolások, fogdosások és dugások mellett), pedig a prostituáltak történetei is elég érzékletesek voltak (ld. még Persona). A kaka majszolása mindenkiben undort vált ki, a kínzások fájdalmát pedig átérezzük (és még az Oldboy nyelvkivágását hittem durvának), mert nem durvák, hanem finom módszerekkel csinálják (a máglyán elégetés nem átérezhető annyira, mint amikor itt gyertyalánggal égetnek meg valakit, mert ez utóbbiról mindenkinek van tapasztalata).

Élmény

Az üzenet tehát egyszerű és egyértelmű, a képi megvalósítást is alárendelik neki. A kérdés az, hogy beválik-e? A koprofágia gusztustalan, a kínzások borzalmasak és mindkettő emlékezetes lesz annak, aki látta (nem is fogok tudni többé  jó érzéssel kakilni). De szükség volt erre? A hatalmat utáljuk meg általa vagy egyszerűen a képek csak önmagukban sokkolóak és nem társítjuk hozzá az elnyomást? Ráadásul a kínzásokig a történet inkább unalmas, nem történik semmi a válogatott perverziók felsorakoztatásán kívül. Azt hiszem az a baj a filmmel, hogy az alap- és nem a mély érzelmekre hat. Számomra még mindig felkavaróbb a kicsit hasonló témájú A siker édes illata.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Caterina Boratto (Nyolc és fél), Laura Betti (Az édes élet)
- A filmet természetesen azonnal betiltották rengeteg országban, még a felvilágosultnak tartott Angliában is csak a 21. században kerülhetett vágatlanul mozikba.
- Már a film elkészülte után, de még a bemutató előtt meggyilkolták Pasolinit 53 éves korában, ami nem volt teljesen váratlan, hiszen a rendező nyíltan vállalta homoszexualitását és szókimondó, provokatív stílusával rengeteg ellenséget szerzett. A gyilkosság körülményei tisztázatlanok.
- a koprofágia nem feltétlenül rossz, a teveürülék fogyasztása pl. jó a vérhas ellen.
- A Saloi Köztársaságot azután hozták létre a németek Észak-Olaszországban, miután Mussolinit lemondatták. Állítólag gyakoriak voltak a civilek elleni kegyetlenkedések. Itt játszódik Az élet szép is.
- Barnakanapés képek nem lesznek, mert az egész filmet idemásolhatnám :)

Következik: Odüsszeusz tekintete

Tartalom

Fej-hung (a rendező, Jackie Chan), a részeges kungfu mestere és orvos apja hazafelé tartanak ginzeng vadászatból egy vonaton utazva a brit konzullal. Csomagjaik összekeverednek, így Fej-hunghoz kerül egy csempészett kínai műkincs, a brit konzultól pedig egy titkosügynök (a másik rendező, Csia-Liang Liu) ellopja a műkincsnek hitt ginzenget. A konzul emberei sejtik, hogy Fej-hungnál van a műkincs, ezért verekedésbe keverednek vele. Mostohaanyja a show kedvéért a verekedés közben is alkohollal itatja, de túllő a célon és a részeg Fej-hung még saját apját is megüti a harc hevében. Ezért, és mert a ginzeng helyett egyik páciensüknek mérgező gyökeret adott, apja kitagadja. Fej-hung csak még inkább lerészegedik bánatában, így könnyen elverik második találkozásukkor a  konzul emberei, majd nyilvánosan megszégyenítik. Ekkor beállít a műkincs után kutakodva a titkosügynök is...

A film messze elsődleges célja a szórakoztatás, de azért kedvemre való módon belecsempésztek két témát is szőrmentén a nézők nevelésére. Az egyik a hagyományos kínai identitás megőrzésének fontossága (felületes ismereteim szerint mostanság ez már egyre kevésbé célja a kínai vezetésnek), hiszen a britek el akarják vinni kulturális kincseiket, és akkor az ifjúságnak nem lesz lehetősége történelmet tanulni. A másik az alkoholizmus veszélyeire való figyelmeztetés, ami kissé felemásra sikeredett, hiszen egyrészt vagány és hasznos dolognak van beállítva az alkohol, másrészt viszont hangsúlyosan megjelennek a mellékhatások is, mint az önkontroll elvesztése és egyéb egészségügyi károsodások.

Megvalósítás

Mint a címből kiderül, ez már a történet második része, és bár vannak utalások rá, nincs igazi összefüggés köztük Fej-hung személyén kívül, aki itt már a cselekmény indulásánál a részeges technika mestere. (Ja, és tekintsünk el attól az apróságtól, hogy Kínában nincs karate - az Japán.) A sztori kissé felületes, úgy értve hogy van egy egyértelmű rossz és egy egyértelmű jó oldal, a karakterek is csak röviden vannak felvázolva, illetve olcsó hatásvadász trükkökkel él a hangulat fokozása érdekében. Sokan szemére róják ezt a vegyes hangulatot, amibe belefér a durva kínzás és a csetlő-botló poénok egyaránt, de szerintem nincs ezzel baj. és ha már az erőszak szóba került: lehetne kritizálni a filmet amiatt, hogy erőből oldja meg a konfliktusokat, csakhogy mondjuk A sötét lovag - felemelkedéssel szemben itt az alaphangulat komolytalan, az erőszaknak nincs komoly következménye. Pontosan olyan naiv és ártatlan, mint a Bud Spencer filmek verekedései. Az identitás és az alkohol témáira most nem térnék ki külön mert nem kapnak olyan nagy szerepet, egy dolgot azonban még is megemlítenék: az utolsó jelenet kissé hirtelennek tűnt, és mint kiderült, nem véletlenül. Nyugaton terjesztett változatot megvágták, amiből kiderült volna, hogy Fej-hung az ipari alkoholtól meghülyült és megvakult ideiglenesen - ez a terjesztők szerint nem illet a film könnyedebb hangulatához. A szórakoztatásért egyfelől a humor felel, ami részben helyzetkomikumból, részben esésekből áll, de alapvetően a mostohaanya karaktere köré csoportosulnak, aki iszonyat vicces, pedig alapvetően a poénjai meglehetősen primitívek. A másik szórakoztató elem természetesen a kungfu.

Ó igen, a kungfu. Már többször hivatkoztam Chanre, noha még nem láttam "szakértői" szemmel a filmjeit, de emlékeim nem csaltak. A verekedések koreográfiája a művészi balettel egyenértékű, nemcsak gyorsak és látványosak, de többször zseniálisan felhasználja a környezetének eszközeit is, és gyakran humorral is vegyítik őket. Erre kiváló lehetőséget biztosít a részeges harcstílus, hiszen ott egy a helyzet komolyságát figyelmen kívül hagyó részeg kiszámíthatatlan és komikus mozdulatait láthatjuk. Mindezt különösebb trükkök, animációk és kaszkadőrök segítsége nélkül, ami persze sok sérüléssel is járt. Az akciójelenetek kamerabeállításai is épp olyanok, amilyet a helyzet épp megkíván, de egyébként más jellegű kreativitást nem fedeztem fel benne.

Élmény

Sokszor csalódtam már gyerekkori kedvenc filmben, de ez nagyjából hozta azt, amit vártam: hozza az érzelmi hullámvasutat, vicces és a verekedések nagyon látványosak. Őszintén szólva azonban egy idő után már sok volt belőlük. Addig érdekesek, amíg kreatívak, mint amilyen a vonat alatti verekedés volt vagy az első ténylegesen részeges összecsapás. Legtöbben a filmvégi verekedést istenítik, de annak elemeit már elsütötték ez utóbbiban. Szóval a történet kissé felszínes, a megvalósítás csak a harcjeleneteknél érdekes, de összességében nagyon is szórakoztató filmről van szó.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jackie Chan (Egy csipetnyi zen), Andy Lau (Vadító szép napok)
- A főgonoszt beugróként végül Chan testőre játszotta el.
- Vong Fej-Hung (1847-1924) létező népi hős, orvos és korának egyik legjobb harcosának számított.
- A részeges technika ugyancsak valós, valószínűleg a 10-13. században alakult ki. Természetesen csak imitálja a részegséget, alkoholt tilos fogyasztani hozzá.

Következik: Salo, avagy Szodoma 120 napja

Tartalom

Wanda (maga a rendező, Barbara Loden) nővérénél alszik sokadjára vagy már hosszú ideje, miután elhagyta férjét és gyerekeit. A válóperes tárgyalásról elkésik, és könnyedén lemond férjéről és gyerekeiről. Pénze nincs, ráadásul ki is rabolják, amikor a moziban elalszik. Betér egy kocsmába rendbe szedni magát, ahol a kocsmáros (Michael Higgins) idegesen tessékelné ki Wandát. Norman, a férfi nem véletlenül ideges, hiszen ő valójában egy rabló, aki megkötözte a valódi kocsmárost és épp kifosztotta volna a pénztárgépet, amikor belépett Wanda. Zárást tettetve végül sikerül kiraknia és együtt vacsoráznak meg, ami szexbe torkollik. Nem lévén hova mennie, Wanda vele tart másnap is, és még azután is vele marad, hogy rájön, Norman egy rabló. Úgy tűnik valamiért Norman is megtűri Wandát; más segítség híján ugyanis őt kéri fel társnak következő akciójához, egy nagybank kirablásához...

Amikor női rendező készít filmet női főszereplővel, akkor mindig felvetődik a feminizmus témája, bár szerintem nem mindig jogosan. Ebben az esetben is elismerem a feminista aspektust, mely szerint Wanda kezdetben nem nagyon tud mit kezdeni eleinte magával, miután megszabadult kötöttségeitől. Ugyanakkor szerintem ez egyrészt simán értelmezhető egyetemesebben is Norman miatt, másrészt pedig a legtöbb elemzés mintha teljesen figyelmen kívül hagyná a történetben megjelenő pénz és anyagi javak témáját, ami talán megint egy kötöttség vagy csak egy eszköz a történethez, de legalább akkora hangsúlyt kap, mint a nőiség. Mindemellett van a történetnek egy önéletrajzi oldala is, hiszen Loden maga is hasonlóan szerény körülmények közül érkezett, bár ő bűnözés helyett modellként és táncosnőként tört ki életéből.

Megvalósítás

Bár nincs előzetes információnk, az első jelenetek képeiből és Wanda megnyilvánulásaiból rögtön látjuk, hogy egy alsóosztálybeli környezetbe kerültünk, ahol nincs sok pénze az embereknek és kétkezi munkából tartják fenn magukat. Wandának nincs otthona, ideiglenesen nővérénél lakik, de nem látják szívesen. A bíróságon kiderül, hogy elhagyta férjét és gyerekeit, nem is igazán tűnik úgy, hogy érdekelnék őt. Pénze nincs, és azt a kevés kölcsönkapottat is ellopják tőle. A varrodába nem veszik fel, mert lassú, és látszik hogy meglehetősen sötét is, mint a 4 hónap, 3 hét, 2 nap halál idegesítő Gabitája. Lefekszik egy férfival rövid ismeretség után, de az szinte elmenekül előle a szex után. Wanda egyébként is közönyösen, bár nem egykedvűen tűri el a csapásokat, passzívan és érzelemmentes sodródik az eseményekkel, mígnem bele nem botlik a piti, de nagy rablást tervező Normanba, aki erőszakos természetével kibillenti ebből az állapotából és aktív cselekvésre nem készteti. Amikor legközelebb kerül szex közelébe, már nem hagyja magát megdugni, de visszasüllyed eredeti állapotába. Wanda tehát már a történet elején elveszti otthonát, családját, anyagi javait, azaz teljesen függetlenné válik és meg kell tanulnia cselekedni. Vele szemben Norman nagyon is aktív, de őt is a társadalmi kötöttségek szorongatják vallásos apja személyében, aki tisztességesen keresett pénzt vár el tőle. Ez sokakat emlékeztethet a Bonnie és Clyde-ra, de Loden szerint filmje sokkal realistább. Ami az anyagi nézőpontot jelenti, a történetet számos motívum utal rá mindvégig: Wanda pénztelensége, állandóan elhagyott pénztárcája, a plázabeli sétája (ami a kedvenc jelenetem), Norman rablásai, a hipermarket és persze végül a bankrablás. Wanda tulajdonképpen végig kapja a pénzt, Norman pedig elveszi.

Találtam egy rendes elemzést, amely leírja a finomabb technikai megoldásokat, de őszintén szólva nekem az ilyenek alig vagy egyáltalán nem tűnnek fel, a látványosabb megoldások híve vagyok. A film kis költségvetésű, ez meglátszik rajta de nem zavaró, viszont el is veszi az élményt az olyan képektől, ami rendes színek és minőség mellett szép lenne, mint pl. az első kép, melyben a fekete szénmezőkön apró fehér pontként vág át Wanda. Zene nem nagyon van, az alapvető képi megoldás pedig a kézikamerás módszer, ami a néhány akciódúsabb jelenetnél jó, hogy együtt mozog az eseményekkel. Ez a stílus nagyon emlékeztet Cassavetes-re, a film vége pedig pillanat-álljban végződik, egyértelműen utalva a Négyszáz csapás hasonló helyzetben lévő Antoine-jára. Mint fentebb utaltam rá, részben önéletrajzi a film, így Loden nagyon hitelesen hozza Wanda karakterét. (Tipikusan az a fajta idegesítő nőtípus, akit a korábban említett Gabitához hasonlóan legszívesebben megütnék, pedig mi sem áll távolabb tőlem. De ezt éreztem a film közben is, tehát az alakítás jól sikerült.) Fontos megemlíteni, hogy kb. húsz órányi anyag készült a filmből, ugyanis a forgatókönyv minimális volt, így a film egyedüli kér valódi színészének rögtönzésein és a pillanatnak megfelelő kamerakezelésen múlott minden.

Élmény

Már a legelső pillanattól Cassavetes-t éreztem a filmen, de ehhez képest messze nem volt annyira drámai és unalmas, szerencsére némi cselekmény is szorult a filmbe. Ahogy említettem, a finom eszközökkel dolgozó stílus nekem annyira nem jön be, a történetből pedig hiányzott számomra az igazi katarzis és izgalmas téma

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michael Higgins (Magánbeszélgetés)
- Loden férje a rendező Kazan volt.
- Loden 1980-ban, csupán 48 évesen hunyt el mellrákban.
- A történet alapja egy valódi rablópáros esete, ahol a bűnrészesség miatt húsz évre ítélt nő megköszönte a bírónak az ítéletet. Ez a látszólag értelmetlen köszönet indította el Lodenben a gondolatmenetet, hogy mi vezethetett el egy ilyen mondatig.

Következik: Részeges karatemester 2