Artúr filmélményei

Leolo (1992)

2016. november 04. 00:45 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Lauzon, Jean-Claude
Műfaj:
fantasy, tini
Főbb szereplők:
Ginette Reno, Pierre Bourgault, Maxime Collin, Giuditta Del Vecchio

Megjelenés: 1992, Kanada
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/zPXnxA84cvo
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/leolo-leolo/movie-5015

Tartalom

Leo kanadai kiskamasz, aki nem igazán érzi fura családját magáénak, ezért a külvilág elől képzeletébe menekül, ahol valójában az apja egy olasz férfi, aki a Kanadába importált paradicsomra élvezett, amibe anyja véletlenül belezuhant, és így fogant meg ő. Már csak azért is fontos különálló családtagként tekintenie önmagára, mert többen pszichiátriai kezelésben részesülnek. Írni kezd, érzéseit, gondolatait papírra veti, majd kidobja őket. Szexuális ébredése vágyainak tárgya a szomszéd lány, Bianca, de nem mer kezdeményezni nála. Zajlanak közben a külvilág eseményei is: egyik nővére meghal, bátyja gyúrni kezd hogy megvédhesse magát, nagyapja dühében kis híján vízbe fojtja, és egy titokzatos kukázó férfi rátalál Leo kidobott, teleírt papírlapjaira és olvasójává válik...

A történetet szeretik a quebeci függetlenségi mozgalommal összekapcsolni Leo identitása miatt, ám a rendező szerint ez nem volt szempont, hanem sokkal inkább az önéletrajzi ihletettség, ami ismerősei szerint meglehetősen személyesre sikerült. Ami ebből nekünk is érzékelhető, az Leo művészi énjének létrejötte és halála a nagy művének befejeztével.

Megvalósítás

A történetet Leo vagy a kukázó férfi vagy valaki egészen más narrálásában hallhatjuk, miközben amúgy is keveredik Leo képzelete a valósággal. A képzelete arra jó, hogy a világ kegyetlenségei elől valami kellemesebbe meneküljön. A vízbemerülést pl. kincsvadászatként éli meg, a szerelmet pedig mennyei megváltásnak. De ez a képzelet valójában sokkal kevésbé elrugaszkodott, mint a valóság, a család ugyanis meglehetősen fura: szertartásosan vesznek be hashajtót a tisztátalanságoktól megszabadulni, a család hazajár már szinte a pszichiátriára, a báty izomzata eltúlzottnak tűnik, ráadásul továbbra is gyenge marad, a nagypapa Biankát azért fizeti, hogy az meztelenül harapja le a lábujjkörmeit... stb. Ezért, és a hibás genetikáért meg is ölné nagyapját, de nem jár sikerrel, Biancához pedig nem mer közeledni, így marad egy nyers májba vágott lyuk dugdosása, végül pedig egy korához képest túlfejlett, Regina nevű lány lefizetése, hogy megfogdoshasson egy valódi nőt. (Elnézést a perverziók részletezéséért, de egyes olvasóim igénylik :p) Szóval a család beteg, de Leo hiába akar távolságot tartani tőlük, így is szereti őket. Amikor végleg lemond Biancáról, a múzsájáról, elveszti képzeletbeli Itáliáját is, hedonista életbe kezd, már amennyire egy tizenévestől kitelik, befejezi az írást és végül megszűnik művésznek lenni. Két visszatérő motívumot fedeztem fel: az egyik az idézet: "Álmodom, ezért nem vagyok...", azaz álmaiban, képzeletében nem kell megélnie a  valóságot, nem kell kanadainak lennie. A másik a vízzel kapcsolatos dolgok: vécé, fürdőkád, maga a fürdőszoba, medence, tó. Érzésem szerint ezek az élettel kapcsolatos dolgok jelképei, megjelenik bennük az élet és a halál is. A cím egyébként Leo olasz alteregójának neve, Leolo. A film igazi erőssége a különleges hangulata, ami alapvetően humoros, de közben kegyetlen, bizrar és sötét is.

Technikai megvalósításában ezt a hangulatot igyekszik megerősíteni. Képek szépek, ünnepélyesek, színei telítettek, de egyben bizarrak is, mint pl. a bilin ülő baba-Leo és a vele szemben vécén kakiló kövér anyja, miközben a fürdőkádból egy piszkos pulyka nézi az erőlködve síró gyermeket. Jól hangzik, mi? talán tévedek, de Tarkovszkijjal kapcsolatban mindig az volt a benyomásom, hogy a kevésbé szép, hétköznapi dolgokat akar művészi jelentőséggel felruházni anélkül, hogy esztétikusan mutatná meg őket, szemben mondjuk Malickkal. Mintha ezen akart volna továbblépni Lauzon azzal, hogy kifejezetten gusztustalan dolgokat igyekszik ugyanígy bemutatni (mint pl. a szeméttel, döglött tetemekkel teli tó), de nem sikerült neki teljes mértékben meglépni ezt a szintet, noha éreztem a szándékot. A zene hasonló, kettős természetű: egyfelől volt egy visszatérő kellemes dallam az idillibb részekhez, másrészt egy félelmetes, baljóslatú a a komorabbakhoz. Bár fentebb azt írtam, hogy a képek szépen, nem kiemelkedően azok egy-két kivételtől eltekintve, és a kreatívabb megoldásokból se találkoztam sokkal.

Élmény

Azt hiszem nem hangsúlyoztam eléggé, de a film erőssége a hangulata, amit nehéz szavakban visszaadni. Egyszerre kamaszosan bájos, humoros, intim és szeretetteli, miközben nagyon is kegyetlen, groteszk és szomorú. Megvalósítása rendben van, de nem nyűgözött le, a története még kevésbé, így aztán csak a hangulata az, ami emlékezetes marad.

Érdekességek

- Lauzon 1997-ben, 43 évesen repülőgép-balesetben elhunyt.

Következik: Wanda

 

Szólj hozzá!

Chelsea-lányok (1966)

2016. november 02. 22:40 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Morrissey, Paul - Warhol, Andy
Műfaj:
underground
Főbb szereplők:
Brigid Berlin, Nico, Ondine

Megjelenés: 1966, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 6,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/UQauv_eK8d0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/chelsea-lanyok-chelsea-girls/movie-100767

Tartalom

Nico a konyhában a haját igazgatja ollóval. Eközben egy önjelölt pap egy barátja szexuális életéről érdeklődik. Egy nő épp belövi magát és telefonon próbál ügyeket intézni. Két férfi - talán szex után - az ágyon fekszik, amikor szinte rájuk ront két női ismerősük. később egy transzvesztita énekel nekik. Egy domina szóban és tettleg bántalmaz három másik nőt. Egy anya mérgesen beszél fiával. Egy beállt férfi különféle témákról beszél, illetve másokkal együtt válogatón jár. Az önjelölt pap belövi magát és kiakad egyik látogatójára, amikor az szélhámosnak nevezi. Nico sír.

Nem tudom miről szól a film. Az biztos, hogy nem csupán életképeket akartak mutatni, de nem sikerült felfedeznem egy központi témát, már legalábbis ami a cselekményt illeti. Warhol, az egyik rendező szándéka szerint egyszerre került volna bemutatásra az élet sötét és a világos oldala, de a látottak alapján csak egy részt tudnék igazán pozitívnak nevezni, a többi bennem alapvetően negatív érzéseket keltett.

Megvalósítás

A film koncepciója az igazán fontos, de erről majd csak a technikai megvalósítás során szeretnék beszélni. A cselekményről keveset tudok mondani, mert nincs. Tizenkét jelenetet láthatunk, ezek különböző helyzetekben lévő, majdnem mindig önmagukat alakító karakterek beszélgetéseit tartalmazzák. Nem igazán látok köztük kapcsolatot, bár egyes szereplők fel-feltűnnek másik jelenetben is. Egy közös motívum tűnt fel, a haj, de nem jöttem rá a nyitjára. A legjobb jelenet egyértelműen a LSD-t bevett srácé, aki egyedül őszinte és kicsit többet kezd pedzegetni a többi lapos jelenetnél. Ugyanis halálosan unalmas a film, bevallom, még bele is tekertem, annyira nem történik semmi. A cím egyébként annak a szállónak a nevére utal, ahol e karakterek laktak (többen köztük a valóságban is). Az még mindenképpen megemlítendő, hogy az eddig tárgyalt fősodrú filmekhez képest mennyire szabados volt a Chelsea-lányok: valódi belövés, egyértelműen bedrogozott emberek, a homoszexualitás nyílt felvállalása, transzvesztita és szado-mazo megjelenése 1966-ban ritka durvának számíthatott.

De térjünk a lényegre, a már beígért alapkoncepcióra. Warhol elképzelése szerint egyszerre mutatta volna meg az élet sötét és világos oldalát, ez pedig abban nyilvánult meg, hogy végig osztott képernyőn figyelhettük a filmet, vagyis nem 12 jelenetet láthattunk egymás után, hanem 6x2-t. Ezek nem teljesen voltak szinkronban, az egyik mindig korábban kezdődött, de egy ponton az is előfordult, hogy ugyanannak a jelenetnek láthattuk egy-egy részletét mindkét oldalon. A sötét-világos párhuzam részben valós volt azáltal, hogy egyes jelenetek sötétebbek kevés fénnyel, de ez nem volt mindig igaz. A film közepe után a színek is bejöttek, itt már végre adódott egy kis látvány is a különböző színű fények használatával. Az osztott képernyős koncepció egyik lényege az volt, hogy a film hagyományos kereteit felbontva a néző nagyobb szabadságot élvezzen, és eldönthesse hogy éppen mit akar nézni. Ez a Napóleonnál érdekes és izgalmas látvány volt, de itt három órán keresztül nagyon fárasztó. Ezen sokat rontott a rendkívül gyenge hang- és képminőség, feliratok nélkül esélyem se lett volna megérteni miről beszélnek. Persze kis költségvetésű művészprojektről beszélünk, de a kamerakezelés így is olyan volt, mint amikor én szabadultam 10 évesen egy VHS-kamera mögé és a zoomolással szórakoztam mint egy hülyegyerek. Ezt a nézői szabadságot némileg gyengíti, hogy bár képből kettő van, hangsávból csak egy (vagy egy sem), tehát értelemszerűen oda fogunk koncentrálni, ahol hallunk is valamit.

Élmény

Kínszenvedés volt végignézni, és ha nincs az LSD-ző srác szinte már meghatóan őszinte monológja, akkor lehet hogy végig se bírom nézni. A koncepció önmagában nekem kevés volt, a kivitelezés borzalmas (és mégha szándékos, akkor is csak ront az élményen), de annyiban érdekes volt, hogy láthattuk, hogyan nézett ki Warhol és szűkebb köre, az 1960-as évek New Yorkjának bohém művésztársadalma.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Nico (Az édes élet)
- Mivel a gyertyát két végén égető emberekről van szó, sokan fiatalon elhunytak, de köztük is túl fiatalon halt meg Eric Emerson 29 évesen 1975-ben autóbalesetben.
- A Chelsea-hotel a 19. század végén épült, jelenleg átalakítás miatt zárva. Olyan hírességek fordultak meg benne, mint Kubrick, Forman vagy Schnabel, csak hogy a nekünk ismerős rendezőket említsem.
- Warhol természetesen magyar származású, szülei a magyarországi Mikóról költöztek az Egyesült Államokba. (Na jó, ők ruszinok voltak, de akkor is...)

Következik: Leolo

Szólj hozzá!

Harry és Sally (1989)

2016. október 31. 22:25 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Reiner, Rob
Műfaj:
romantikus, vígjáték
Főbb szereplők:
Billy Crystal. Meg Ryan

Megjelenés: 1989, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/V8DgDmUHVto
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/harry-es-sally-when-harry-met-sally/movie-38652

Tartalom

Sally egyetem után épp New Yorkba készül költözni, ahogy barátnőjének pasija, Harry (Billy Crystal) is, ezért együtt teszik meg a majd' egynapos autóutat. Sally jókislány, Harry viszont okoskodó, cinikusabb alak, aki szerint nő és férfi közt nem létezhet barátság, míg Sally szerint ki lehet zárni a szexet egy ilyen barátságból. Nem igazán jönnek ki egymással, szinte haragban válnak el. Öt évvel később véletlenül összefutnak a reptéren, ahol kiderül, hogy Sally fülig szerelmes friss kapcsolatában Joe-ba (Steven Ford), Harry pedig szintén eljegyezte aktuális barátnőjét, Helent. Újabb öt évvel később újra összefutnak: Sally pont a napokban szakított Joe-val, Harryt pedig gyakorlatilag kidobta felesége. Mivel egyikük sem akar egyáltalán lefeküdni a másikkal, de élvezik egymás észrevételeit a kapcsolatokról ki-ki saját neme szemszögéből, úgy döntenek, hogy barátkozni kezdenek egymással...

Tök olyan, mint egy populárisabb Annie Hall: egy férfi és egy nő igyekszik rávilágítani a párkapcsolatokra. Egyikük szerint létezhet barátság férfi és nő között, a másik szerint nem, az egyik a szexet helyezi középpontba, a másik szerelmet, végül olyan szoros kapcsolat alakul ki köztük, hogy a szex már másodlagossá válik, és a szerelmük intimitása felülmúlja a testit.

Megvalósítás

A történet során bő tíz éven keresztül követhetjük nyomon Sally és Harry párkapcsolatait különféle helyzetekben: először még könnyed kapcsolataik vannak és elméleti oldalról közelítik meg a kérdést, majd a következő találkozásukkor már mindketten egy hosszabb és komoly kapcsolatban vannak. A következő állapot közvetlenül a szakítás után következik be, ezen a ponton elkeseredettek és kevésbé igénylik a kapcsolatot, így válhatnak barátokká. A történet nagy részét ez a szakasz teszi ki, gyakorlatilag lassan élettársakká válnak,épphogy csak a testi vonzalom marad ki. Mindezt folyamatosan megszakítják rövid bevágások idős párokkal készült interjúkkal, amelyben elmondják, hogyan jöttek ők össze. A történetek a lehető legváltozatosabbak, a közös pont tulajdonképpen csak annyi, hogy most éppen együtt vannak, nincs tanulság. Kicsit értelmetlen mellékszálon fut a két főszereplő legjobb barátainak szerelmi élete, akik közül az egyik megrögzött agglegény (Bruno Kirby), a másik nős férfi által hosszú ideje hitegetett szerető (Carrie Fisher). Sallyékkel szemben ők nem tökölnek, azonnal megragadják a lehetőséget és összeházasodnak. Van a filmnek egy ikonikus jelenete, az étteremben színlelt orgazmus, ami amúgy persze vicces, de teljesen hiteltelen szerintem abból a szempontból, hogy egyáltalán nem illik Sally karakteréhez.

Egyébként nem is szerepelt a forgatókönyvben, improvizáció, és Billy Crystal is gyakran eltért a szövegétől. Vele egyébként elégedetlen vagyok, túl visszafogott, kevés érzelem tükröződik rajta, Meg Ryan sokkalta jobb nála. De ez mégis összhangban van a film alaphangulatával ami amolyan csendesen bájos, kicsit vicces, kicsit romantikus, kicsit élethű, egyszóval limonádé, de a kedves, szívmelengető fajtából. Ehhez hozzátartozik még, hogy az idős párok történetei mint valódiak (bár a párokat magukat színészek játsszák), és az egész film helyzetei Reiner, a rendező, valamint a forgatókönyvíró élettapasztalatán alapul. A technikai megvalósítása, azaz a dallamok, a narrálás a hangulathoz illőek, de nem sok látványelem található benne. Az egyedüli érdekesebb megoldás az osztott képernyő használat a telefonbeszélgetések alkalmával, de ezt Reinertől már láthattuk korábban is.

Élmény

Aranyos, néhol vicces, életszerűen romantikus befejezéssel, de semmi különleges, amitől emlékezetessé válhatna számomra. Romantikázni vágyóknak mindenesetre ideális.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Billy Crystal (A turné, A herceg menyasszonya), Carrie Fisher (Csillagok háborúja), Bruno Kirby (A keresztapa 2, A turné), Steven Ford (Szemtől szemben), Tracy Reiner (Drágán add az életed)
- Steven Ford apja az amerikai elnök Ford.
- A filmben feltűnik Tracy Reiner a rendező felesége, és Estelle Reiner, az anyja is kisebb szöveges szerepben.

Következik: Chelsea-lányok

Szólj hozzá!

Százszorszépek (1966)

2016. október 30. 23:31 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Chytilova, Vera
Műfaj:
tragikomédia
Főbb szereplők:
Ivana Karbonova, Jitka Cerhova

Megjelenés: 1966, Csehszlovákia
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/PtBLYiqy1WI
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/szazszorszepek-sedmikrasky/movie-51813

Tartalom

Marie és Marie fiatal lányok. Miután megállapítják, hogy a világ rossz hely, úgy döntenek, hogy akkor ők is rosszak lesznek. Meghívatják magukat idősebb férfiakkal étterembe, de felültetnek fiatalabbakat is, részegen dorbézolnak egy bárban, amíg ki nem dobják őket, pénzt lopnak a vécés nénitől, kukoricát a paraszttól, amit aztán szétdobálnak az utcán, ahol a dolgozók biciklin igyekeznek munkába. Végül bejutnak egy előkelő helyre, szépen megterített asztallal, így hát nekilátnak felfalni mindent...

Ha nem olvasom el hozzá az elemzéseket, akkor valami olyasmi következtetésre jutottam volna a történet alapján, hogy a világ lehet rossz, de nekünk érdemes a jó ügyért munkálkodva élni benne. Valóban van ilyen szocialista olvasata is, amennyiben pusztán a cselekményt nézzük, de szürrealista mivolta miatt számos egyéb témát is belelátnak az okosak többek között szabad asszociációra hivatkozva: feminizmust, szocialista, de kapitalista kritikát is, egzisztencializmust és ellenkultúrát. Ezekre most nem térnék ki bővebben, mindenki nézze meg magának a filmet :p

Megvalósítás

Bár a története nem keretes, mégis szerepel az elején és a végén is egy-egy konkrét állítás, ami számomra keretbe foglalta a történetet: ahogy említettem, az elején elhangzik az a tétel, miszerint a világ rossz, lásd a háborúkat; a történet végén pedig a rendező azoknak ajánlja a filmet, akiket könnyebben felbosszantanak a lányok rendbontásai, mint a valódi problémák, pl. egy háború. Hagyományos cselekmény tulajdonképpen nem nagyon van, könnyen váltunk helyszínt, jelenetet. Kicsit olyan érzésem volt, mint a töredezett A gránátalma színénél. A két lányon kívül mindenki normális, ők viszont olyanok,mint két prostituált, akik megragadtak egy vihogó kiskamasz szintjén, feszegetik határaikat, keresik a helyüket a világban. Szürrealista filmnek mondják, és mint ilyen tele van jelképekkel a helyszínektől kezdve (Édenkert, étellift... stb.) a díszleten át (étel mindenhol, virágok... stb.) a tettekig (pl. a kajacsata vagy a film összevagdosása). Szürreális, mert a jelenetek közti átvezető kapocs nem a cselekményből következik, hanem valami teljesen másból (pl. az egyik jelenet végén egy láblendítés a másik jelent elejének láblendítésére visz minket, de más a helyszín, más a helyzet).  E jelenetek töredezetten, rendszertelenül váltakoznak, hasonlóan a Celine és Julie csónakázikhoz. Kiemelt szerepe van az ételnek és az evésnek, mintha más motivációja nem is lenne a lányoknak, csak enni. Emiatt is az utolsó jelenet, ahol szétbarmolják az előkészített ebédet, a leginkább elemzett részlet a történetből. A történet végén végül elnyerik méltó büntetésüket a lányok akkor is, ha másik véget választanak maguknak.

Képeiben is a fenn említett két filmhez hasonlítanám. Nehéz beszélni róla, mert teljesen eklektikus: vannak színes, színszűrős és fekete-fehér részei; a vonatok rendre átmennek valamiféle absztrakt fényvonalba; véletlenszerűnek tűnő, pörgős montázsok tűnnek fel egy-egy jelenet közben; mint egy Bunuel filmben, ollóval kettévágják a másikat, majd magát a képet is amit látunk... stb. Amúgy is sok és gyors vágás van, kifejezetten pörgős filmről van szó. A film eleje és vége mint említettem számomra keretes, amit többek között azért is gondolok így, mert háborús felvételeket vágnak be az első, illetve utolsó jelenetek képkockái közé. A színészek amatőrök voltak, de egy ilyen filmbe nem is kellettek profik. A zene megfelelően van megválogatva, ahol kell (gúnyosan?) ünnepélyes, ahol kell pop.

Élmény

Ahogy visszagondolok, valóban egyre inkább olyannak tűnik, mint A gránátalma színének és a Celine és Julie csónakáziknak a keveréke (noha mindkettőnél régebbi). Elsőre levontnak tűnik, de így utólag egyre jobban kezdem tisztábban látni a feminista részeket is. De most már nem írom át a posztot :D A "története" és a megvalósítása is kissé zavaros, nem igazán egységes, ami szerintem hátrányára vált, ez inkább rövidfilmekhez illene.

Érdekességek

- A csehszlovák újhullám egyik fontos és talán legegyedibb darabja, természetesen be is tiltották arra hivatkozva, hogy a filmbeli ételpazarlás nem egyezik a szocializmus szellemével...

Következik: Harry és Sally

1 komment

Batman (1989)

2016. október 30. 15:15 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Burton, Tim
Műfaj:
szuperhős
Főbb szereplők:
Jack Nicholson, Michael Keaton, Kim Basinger

Megjelenés: 1989, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/dgC9Q0uhX70
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/batman-batman/movie-9138

Tartalom

Gothamban évtizedek óta súlyos probléma a bűnözés mértéke, de most egy agilis főügyész (Billy Dee Williams) a rendőrséggel karöltve szorongatni kezdi a szervezett bűnözést kézben tartó Grissomot (Jack Palance). A bűnözők mostanában azonban egy rejtélyes vámpírról beszélnek babonásan rettegve, aki állítólag rájuk utazik. Ezzel kapcsolatban nyomoz a csinos újságírónő, Vicky (Kim Basinger) is, de eddig senki se látta még a rejtélyes denevérembert. A maffiafőnök Grissom eközben rájön, hogy barátnője a jobbkezével, Jackkel (Jack Nicholson) csalja, ezért egy vegyiüzembe küldi iratok megsemmisítésre, ami alapján a rendőrség letartóztathatná, de egyúttal értesíti a rendőrséget is, hogy megszabaduljon Jacktől. Lövöldözés tör ki, és a rejtélyes denevérember (Michael Keaton) is feltűnik, aki dulakodás közben savba löki Jacket. A férfi azonban túléli a balesetet, noha arca eltorzul, bohócszerűvé válik és ezzel együtt személyisége is labilisabb lesz. Bosszút esküszik Grissom, a város és Batman ellen...

Azt hiszem a történet témája már lerágott csont, ezen a blogon is foglalkoztunk korábban Batmannel, és nagyjából itt is ugyanaz a történet: Batman valódi énje a maszk mögött a társadalmi normákat és szabályokat figyelmen kívül hagyva küzd a bűnözők ellen, a Joker pedig ugyanúgy a társadalmon kívül állva teljesen szabadon garázdálkodik az érem másik oldalaként. Csakhogy Batmannek van egy civil, napfényesebb oldala is Alfred és Vicky miatt, ez tartja őt a normakövető oldalon.

 

Megvalósítás

Elöljáróban érdemes tisztázni, hogy a korábbi Batman-sorozatok, illetve az 1960-as évek népszerű Batman TV-sorozatához kapcsolódó első mozifilm mind egy kissé vidámak és színesek voltak, ami a Nolan-féle filmek fényében mai szemmel elég fura. Batman feltámadása az 1980-as évek végére jött el, amikor a képregények jóval sötétebb hangnemet kezdtek megütni, és ezekre alapul a mostani film is. A történet alapvetően most nem is Batmanről szól, hanem a Jokerről, legalábbis az ő létrejöttét láthatjuk nagy vonalakban. Batman már tevékenykedik, az indítékára csak röviden kapunk magyarázatot, arra még kevésbé, hogy miért épp denevérember lett. Emberileg azonban hiteles, viszonylag rövid játékidejére is egy árnyaltabb ember benyomását kelti. Nagyobb figyelmet kapott Joker, de őt is csak utólag értjük meg jobban: eleve megvan benne a hajlam, de csak akkor szabadul el és fel igazán, amikor elveszti külsejét és helyét az addig felépített világában. Hogy egymásnak megfeleltessék a két főszereplőt, a szori több pontján is keresztezik egymás útját, legyen az fiatalkori emlék, egy nő szerelme vagy a bűnözés/bűnüldözés. Vicces felfedezni a filmes utalásokat (vagy nyúlásokat), van belőlük bőven, és a filmre amúgy is jellemző, hogy nem akar teljesen sötét lenni, simán belefér egy-egy poén, ami egyáltalán nem árt neki, sőt emberibbé, valóságosabbá teszi.

Kezdjük a díszlettel: a Dr. Caligari és a Metropolis ihlette városképet jól láthatóan díszletekből, kartonlapokból, rajzolással érték el, de ez nem zavaró, mert eleve kissé meseszerű, parodisztikusan eltúlzott az egész film. Ez igaz a karakterek külsejére is akár öltözködésben, akár maszkban, de még a mozgásuk is időnként természetellenes, inkább teátrális. Szerintem ettől még nem lesz annyira jellegzetes a film, mint amennyire mondják, de ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Jokernek köszönhetően bekerülhetett a filmbe pár groteszk elem is, mint pl. a magukat halálra nevető emberek arcára fagyott vigyor, és ezek egyzserre tudnak hátborzongatóak és viccesek is lenni. A speciális effektek már megkorosodtak, simán kiszúrható a stop motion vagy az animáció, és az akciójeleneteken is látszik hogy a közelébe se érnek a mai színvonalnak. A hangulathoz illően a cselekmény többnyire éjszaka játszódik, így gyakori az árnyékolás, valamint van néhány szokatlan kameraszög, de nem vitték túlzásba. Tipikusan burtoni világ, ami lehetne horror vagy groteszk, de sokat lágyít rajta a humor, mintha nem merne igazán sötét lenni.

Élmény

Igyekeztem eddig kerülni az összehasonlítást a modern Batman-filmekkel, úgyhogy most kiengedem magamból. Ennek a filmnek a hatalmas sikere vezetett el a szuperhősös filmek aranykorának kezdetéhez, és addig családi szórakozást jelentő Batmant egy sötétebb irányba vitte, így gondolom nyugodtan kijelenthetjük, hogy Nolan filmjei se lennének olyanok, amilyenek. Nyilván az újabb filmek realisztikusabbak és technikailag jobban kivitelezettek, ugyanakkor több ponton is az volt az érzésem, hogy üresebbek is: Burton városa élőnek hat, ahogy Alfred és Batman is emberibbnek. Annak ellenére, hogy Keaton komikus, talán kora miatti érettségéből adódóan könnyebben kinézem belőle a titkos életét, mint a fiatalnak tűnő Christian Bale-ből. Az újabb Joker komorabb, a régebbi inkább elkeseredett. Szóval összességében, mindkettő kivitelezése és megközelítése más, de ezt a Batman-világot tartalmasabbnak, és emiatt hitelesebbnek érzem, mint az újabbat, noha már kissé eljárt felette az idő.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michael Keaton (Toy Story 3), Jack Nicholson (Kínai negyed, Foglalkozása. riporter, Száll a kakukk fészkére, Ragyogás, A tégla), Kim Basinger (Szigorúan bizalmas), Pat Hingle (A rakparton), Billy Dee Williams és Garrick Hagon (Csillagok háborúja), Jack Palance (Megvetés), Tracey Walter (Annie Hall), William Hootkins (Csillagok háborúja, Az elveszett frigyláda fosztogatói)

Következik: Százszorszépek

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil