Tartalom

"A legtöbb alkalommal így kezdődött" - olvashatjuk a feliraton, majd következik az első jelenet: Julie parkban olvas a mágiáról, amikor elszalad előtte egy nő, elejtve több holmiját is. Sokáig szalad után, mire a közelébe ér, de addigra már inkább kíváncsiságból követi. A nő, Celine (Juliet Berto) észreveszi őt, menekül előle, be egy szállóba. Másnap reggel összefutnak egy bárban, ahol Julie visszaadja a holmikat, amjd rövid párbeszéd után dolgozni megy a könyvtárba. Celine követi, majd munka után a lépcsőjén várja. Elmeséli, hogy dadaként dolgozik, de valami gyanús lett neki, ezért menekült onnan tegnap. Julie elmegy a gyanús házhoz, pár órával később pedig félig öntudatlanul lép ki belőle, cukorkával a szájában. Kiveszi és elteszi. Celine eközben Julie-nek kiadva találkozik Julie rég nem látott szerelmével és összeveszik vele, majd találkozik barátaival, végül pedig fellép bűvészként egy kis bárban. Miután mindketten hazatértek, Julie beveszi újra a cukrot és részletekben, töredezetten emlékezni kezd, mi történt a házban: egy özvegy apa (Barbet Schroeder) két nővel és kislányával él együtt, a kislányt azonban meggyilkolják. Másnap Celine megy el a titokzatos házba, de később ő is tántorogva, cukokrával a szájában lép ki...

A mondanivaló jellegét tekintve ez inkább afféle kísérleti film, nem is tudom pontosan megfogalmazni, miről szólt. A cím maga eleve utalás mint a Négyszáz csapás esetében, a "csónakázni menni" kifejezés ugyanis valami olyasmit jelent franciául, hogy beleéljük magunkat egy történetbe. Ez történik a két lánnyal is, akik egymás és a rejtélyes ház történeteibe is beleélik magukat, részeivé válnak, de még életeik, tudatuk is összemosódik, miközben ha nem is törik át a negyedik falat, de nagyon döntögetik, többször utalva a film film jellegére.

Megvalósítás

A film szerkezete fontos. A titokztaos ház története, amely egy James-novellán alapul, először csak töredezetten kerül bemutatásra, és a film végéig várnunk kell, hogy a lányok tudatosan a megfelelő állapotba juttatva magukat, láthassák az eseményeket. Azonban olyannyira tudatossá válnak végül, hogy ők maguk is irányítani kezdik a kísértethistóriát. De mindezt ne hátborzongatóan képzeljük el, mert elhülyéskedik. Belesülnek a szövegükbe, megtapsoltatják magukat a közönséggel mint egy Bunuel-filmben. Ilyen az egész film hangvétele, és mint fentebb említettem, ez erősíti a negyedik fal érzékelését. A "külvilág" napokra oszlik, mindegyik előtt egy-egy felirat áll, többnyire a "De másnap reggel...", a film elején viszont a már említett "a legtöbb alkalommal így kezdődött" szerepel, ami utólag nagyobb jelentőséget nyer (de nem spoilerezek). Többszöri megnézésre és mélyebb elemzésre lenne szükség, hogy kiderítsük, mennyire folyik egybe a valós és a szellemvilág, Celine és Julie személye - már ha egyáltalán összefolynak és nem végig valakinek a képzeletében járunk. Konkrét és kevésbé konkrét utalások vannak erre bőven: elsősorban az Alice Csodaországban (macska, cukorka, maga a könyv) vagy a film címe segíthet, de egyértelmű jelzés az is, hogy Celine és Julie ismerik egymás emlékeit.

Technikai megvalósítása nem volt túl érdekes, egyedül a széttöredezett szerkezet, azaz a nem-kronológikusan bevágott jelenetek, a pillanatnyi elsötétítések nyújtottak némi izgalmat, de ezektől meg meglehetősen értelmetlen és kusza lett a film első fele, mire végre lassan elkezd összeállni a kép, hogy mi is a történet. Rivette, a rendező szándéka állítólag az volt, hogy a film címét alapul véve ne csak a karakterek folyjanak bele az altörténetbe és alakítsák "spontán" a sztorit, hanem a külvilág is. Ezt azzal érte el, hogy a karaktereket teljesen a lányokat alakító színészőkre bízta, ők írhatták meg szerepüket. Ettől a központosítatlan szerkezettől válik igazán töredezetté. A színésznők pedig jóbarátok voltak, ezért is érezni őket annyira természetesnek, amiben nyoma sincs színészkedésnek (csak ha szerepük szerint színészkednek), és ettől lesz az egész film hangvétele könnyed vagy akár még csajosnak is nevezhető. Részben emiatt feminista filmnek is tartják, amely hatással volt későbbi feminista vagy leszbikus szerelmi történetekre, de Lynch filmjeit is többen megemlítették, mint egyértelmű folytatásokat.

Élmény

Emlékeztető önmagamnak, ha esetleg filmrendezővé válnék (szerencsére ez a veszély nem fenyeget :D): ne tegyük érthetetlenné a film elejét, mert élvezhetetlen lesz. Így nyilván erősebb a hatás, amikor valamennyire összeáll a kép, de annyira hülyén éreztem magam az első egy-két órában, mintha Godard-filmet néztem volna. Valószínűleg emiatt második-harmadik-sokadik megtekintésre egészen más élményt fog nyújtani és el lehet kezdeni filózni azokon a mélyebb rétegeken, amit a történet pedzeget, de ugyanezt a hatást eléri sokkal könnyedebben is pl. az Ének az esőben, szórakoztatóan.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattun korábban: Juliet Berto (2 vagy 3 dolgot tudok csak róla...), Bulle Ogier (A burzsoázia diszkrét bája)
- Barbet Schroeder iráni színész nevével már talákozhattunk: ő rendezte A szerencse forgandó c. filmet.
- Bulle Ogier (Camille) és Barbet Schroeder házasok