Tartalom

Gyártelep előtt gyerekével bandukolva keresi férjét Giuliana (Monica Vitti), aki épp a munkásokat toborzó Corradóval (Richard Harris) beszélget. A férfinak azonnal megtetszik Giuliana és később felkeresi a nőt készülő üzlethelyiségében, noha még nem tudja mit akar árulni. Férje elmondása szerint Giulianának balesete volt, és bár nem sérült meg komolyan, idegösszeroppanást kapott és azóta zavartan viselkedik. Giuliana ezt igazolja Corradónak és mert lelkitársnak érzi, megosztja vele, hogy balesete óta úgy érzi, mintha süllyedne és nincs mibe kapaszkodnia...

Antonionival, a rendezővel nem ápolok jó viszonyt, és ezt ez a történet is megerősítette: nem igazán értettem meg belőle sokat, csupán annyit, hogy Giuliana szorong, Corrado jelenthetne neki valami kapaszkodót, de ő sem válik be. Na most ehhez képest a kritikák ennél jóval többet látnak a történetbe, és maga Antonioni is szerencsére kisegít:

My intention ... was to translate the poetry of the world, in which even factories can be beautiful. The line and curves of factories and their chimneys can be more beautiful than the outline of trees, which we are already too accustomed to seeing. It is a rich world, alive and serviceable ... The neurosis I sought to describe in Red Desert is above all a matter of adjusting. There are people who do adapt, and others who can't manage, perhaps because they are too tied to ways of life that are by now out-of-date.

Tehát az elemzéseket olvasva valami olyasmiről van szó, hogy a gyorsan megváltozott, iparosodott, modern világban az ember nehezen találja meg a helyét.

Megvalósítás

A történetet szinte végig Giuliana szempontjából követjük nyomon. Nem igazán értettem meg a karakterét, noha elmondta, hogy konkrétan mit érez. Hozzá hasonlóan nyugtalan természet Corrado is, aki ezt folytonos költözéssel próbálja meggyógyítani. Ezért vannak egy hullámhosszon, a férfi azonban csak le akar feküdni Giulianával, míg a nő valamiféle kapaszkodót keres, amit férje már nem tud neki megadni, a kisfia pedig nem ragaszkodik hozzá annyira, hogy örök, biztos pont legyen. Azt hiszem már nevezhetem magam rutinos filmnézőnek, ezért tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy az adott mondatnak, jelenetnek jelentősége van, csak azt nem tudtam összerakni, hogy mi az. Ilyen pl. a kisfiú betegsége, az üzlethelyiség, a gyár és a sztrájk, a hajók, az 1+1... stb. A kritikák olvasása után visszagondolva, azt hiszem Giuliana végigjárta a hagyományos kapaszkodók keresésének útját a szextől az önmegvalósításon át a hazáig, de ezt nem tudom most biztosan kijelenteni.

A kritikák egybehangzó állítása szerint a technikai megvalósítás legfontosabb eleme a színkezelés; ez volt ugyanis Antonioni első színes filmje, és itt kísérletezett velük. De nemcsak Antonioni első színes filmje volt, hiszen ekkoriban még mindig nem volt elterjedve a színes film, ezért nemcsak önmagának, hanem magának a filmművészetnek sem volt még bejáratott eszmerendszere erre vonatkozóan. Amikor a Frankenstein kapcsán amiatt problémáztam, hogy kevés a zenei aláfestés, az 1001 film blog szerzője elmagyarázta, hogy ennek oka abban keresendő, hogy ugyanezen az alapon még nem volt bejáratva a hangok megfelelő használata. Itt is ugyanerről van szó, Antonioni kísérletezik, de sajnos pasztelszínekkel, amiket gyűlölök, nem is tartom őket igazi színeknek :D. Ezért aztán teljesen esélytelen volt részemről, hogy ráérezzek a rendező szándékára. Az persze feltűnt, hogy hiányoznak az élénk színek, hogy Giuliana színekben látja a világot, hogy minden ködös, életlen, homályos, de nem tudtam összerakni a szándékot. A zene a Radírfejt idézően szinte már dark ambient a gépek zúgása és sípolása miatt, teljesen illik a film hangulatához. Mint már többször elmondtam, képtelen vagyok látni a jó színészkedést is, így nem tudom azt se megítélni, hogy Monica Vitti jól játszott-e, de azt láttam, hogy a belső nyugtalanságát tökéletesen fejezte ki az állandóan zaklatott testbeszédével, ami akkor se múlt el, ha éppen ágyon feküdt.

Élmény

Azt hiszem erről már nem is kell különösebben szót ejtenem, nagyjából leírtam valamennyi benyomásomat. Se a történet, se annak képi megjelenítése nem tudott egységes egésszé összeállni a fejemben. Egy filmszakosnak ez lehet hogy nem okozott volna problémát, de én továbbra is azt gondolom, hogy a rendezőnek segíteni kell a hozzám hasonló átlagembert is megértenie a filmjét valamilyen konkrétabb utalással, hogy értsük is, amit látunk.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Monica Vitti (A kaland, A napfogyatkozás), Richard Harris (Nincs bocsánat, Gladiátor)
- Még életben vannak: Monica Vitti (84)

Következik: Batman

Tartalom

1935, Kína. Indiana "Indy" Jones, a kalandor régész (Harrison Ford) egy bárban találkozik egy kínai üzletemberrel (Roy Csiao): fontos régészeti leletet hozott neki gyémántért cserébe A kínaiak azonban megpróbálják átejteni és mérget csempésznek az italába. Verekedés tör ki, az ellenméreg a kavarodásban egy amerikai bárénekesnőhöz, Willie-hez kerül, így Indy őt magával hurcolva pattan be autójába, amit 11 éves barátja és neveltje, a kis taplraesett kínai, Picur vezet. Menekülvén egy teherszállító repülőbe bújnak, de nem is sejtik, hogy épp azé az üzletemberé, aki elől menekülnek. Amint elalszanak a hosszú úton, a pilóták kiugranak a gépből, magukra hagyva őket. Főszereplőink szerencsésen földet érnek és egy indiai faluban kötnek ki, amelyet éhezés sújt, mióta elvitték gyerekeiket és a falut védelmező szent követ. A helyiek szerint ezért a kihaltnak hitt, gonosz varázserővel bíró Thuggee szekta felelős. Jóságból, kalandvágyból vagy talán a lehetőségek miatt Indyék nekivágnak a kő feltételezett helyének, egy maharadzsa palotájának...

Már az első pillanatban éreztem, hogy ez a film nem veszi komolyan magát, ezért hamar sikerült ráhangolódnom a meseszerűségére. Kicsivel később pedig az is megfogalmazódott bennem, hogy ez gyakorlatilag a James Bond egy kissé más helyzetbe átültetve, de épp annyira képtelen és egyedül az akcióra, romantikára, humorra, felszínes szórakoztatásra épül.

Megvalósítás

Ahogy a sorozat többi része, ez is rögtön a cselekmény közepébe vágva akciódús kezdéssel indít, egy pillanat alatt összehozza a három főszereplőt és lerakja őket Indiában. Itt következik egy nyugisabb időszak, ahogy megismerjük az alaphelyzetet és a helyszínre jutunk, majd elindul a bő egy órás, megállás nélküli akcióorgia. A történet mellőzi a logikát és a következetességet, Indyt irreálisan sok sérülés éri, amiből egy is halálos lenne és természetesen kimeríthetetlen az ereje. A 11 éves kissrác simán lekaratézza a felnőtteket (tudom hogy Kínában nincs karate, de a gyerek meg vietnámi, szóval nem kell beszólni, jó?), Willie és Indy szerelme alaptalan... stb. Szóval ahogy említettem, a történet teljesen képtelen, ezen túl kell tudni lépni, hogy élvezhető legyen, és csak a poénokra kell figyelni és hátradőlve élvezni a látványos akciót. Amiből szerintem speciel túl sok van, a történet kb. 70-80%-ában nem halad a cselekmény, csupán verekednek, menekülnek. A karakterek a történethez hasonlóan már-már parodisztikusak, különösen Willie-n figyelhető ez meg, akinek a szerepe kimerül a sikítozásban, de két másodperccel később már nyugodtan ül. Mint mondtam, ez nem feltétlenül baj, ezek kifejezetten viccesek tudnak lenni. A legviccesebbek persze mindig a visszautalások, pl. amikor Indy a karddal hadonászó ellenségei láttán pisztolytáskájához nyúl, hogy lelője őket, ám az előző filmmel (ami időben egyébként később játszódik) ellentétben most nincs ott semmi, vagy amikor a kínai klub neve Obi Wan.

A látványért nem a technikai megoldások felelnek, hanem a helyszínek, kellékek, díszletek. Bár az első jelenet rögtön egy nagyszabású tánccal indít, ami látványos, csak az Ének az esőben vagy a West Side Story után tartalmatlan. Messze a legjobb kép egyébként szintén itt született, a három nevető kínai fej együttmozgása tökéletes. Hasonlóan jók Picur és Indy azon együttes jelenetei, ahol Indy az előtérben, Picur pedig a háttérben csinálja ugyanazt, mintegy párhuzamot vonva köztük. Tömegjelenetek, lövöldözés, autósüldözés karambolokkal, repülőről zuhanás, csillékben hullámvasutazás... stb. A helyszínek egzotikusak, a Himalája havas hegyei, az indiai dzsungel, a falu, a palota a titkos járataival, csapdáival és persze a misztikus végzet templomával is jól néznek ki. Mivel az indiaiak érzékenyen reagáltuk kultúrájuk ábrázolására, nem engedték a forgatást, így nagyon nagy része a filmnek stúdiómunka, és nem tudom hogy dícséret jár most érte, amiért nem mindig vehető ez észre, vagy megrovás, amiért helyenként nagyon látható. A legjobb és leghírhedtebb részek a szándékosan gusztustalanra vett díszebéd és az ezernyi rovar, amelyek persze végigmásznak az embereken. Az állatok amúgy is kiemelt szerepet kapnak mindig, itt is volt elefánt, denevér, kígyó. Ahogy említtetem, a karakterek eltúlzottak, így a színészek is túlozva játszanak, szóval nem lehet kiemelni senkit igazán. A statisztákkal volt időnként baj, alkalmanként jól láthatóan nincsenek szerepben, és ilyenkor szerintem hiba őket közelről mutatni.

Élmény

A eredeti hármasból ezt a filmet tartják a leggyengébb darabnak, én viszont pont ezt élveztem a legjobban, mert itt volt már annyira képtelen, hogy el tudtam engedni a bosszankodásaimat és csak a szórakozásra figyelni. De talán csak arról van szó, hogy a másik két rész után már tudtam mire számíthatok. Most visszaolvastam a róluk írt bejegyzéseimet, és gyakorlatilag ugyanazokat írtam le, mint itt.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Harrison Ford (Magánbeszélgetés, Csillagok háborúja, Apokalipszis most, Az elveszett frigyláda fosztogatói, E. T. a földönkívüli, Szárnyas fejvadász, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), Philip Stone (Mechanikus narancs, Barry Lyndon, Ragyogás), Roy Csiao (Egy csipetnyi zen), Pat Roach (Mechanikus narancs, Barry Lyndon, Az elveszett frigyláda fosztogatói, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)
- Spielberg és Lucas is statisztálnak a reptéri jelenetben
- A Willie-t alakító Kate Capshaw ekkor imerkedett össze Spielbergel, és pár évvel később összeházasodtak.
- Nagy részben ennek a filmnek köszönhető a PG-13-as korhatárbesorolás, ugyanis Spielberg addig lobbizott, hogy ne a kereskedelmileg rosszabb kategóriában végezze filmje többek között a szívkitépős jelenet miatt, amíg inkább létre nem hoztak pár átmeneti kategóriát.
- A Thuggee szektát valóban az 1830-as években számolták fel, és valóban vallási alátámasztással gyilkoltak (kielégítve ezzel istenüket, aki különben nagyobb bajt hozott volna), de sokkal inkább voltak rablószervezet, mint spirituális szekta.

Következik: Vörös sivatag

Tartalom

17 órakor Cleo, az épp befutóban lévő énekesnő jósnál jár, és bár a jósnő a tarot alapján csupán nagy változásokról beszél, Cleo szerint halál vár rá. Ezért is jött a jósnőhöz: haldokló rákosnak hiszi magát, a teszteredmények 19 órakor jönnek meg, denem tud addig várni. Házvezetőnőjével beülnek egy kávéra, majd kalapot vesznek. Taxival utaznak haza, ahol előbb Cleo idősebb, elfoglalt udvarlójával találkozik egy puszi erejéig, majd zeneszerzői érkeznek hozzá próbára. Az egyik szomorú dal kikészíti, ezért szinte elmenekül otthonról. Az utcán mutatványosokat kerülgetve betér egy kávézóba, és lejátssza a zenegépen egyik dalát, hogy megfigyelhesse az emberek reakciót, de azoknak fel se tűnik a dal...

Mivel Varda, a rendező nő, ezért elsősorban feminizmussal szokták illetni a történetet, de ezt Varda is cáfolta és én sem láttam benne semmi erre utaló jelet azt leszámítva, hogy a főszereplő nő. Egy másik téma, amit hozzá kötnek, az a felszín hamis csillogása ellentétben a valós belső értékekkel, amit először szintén elvetettem, de a kritikák érvei végül meggyőztek, valóban van benne egy ilyen olvasat is. Ugyanakkor ezt sem éreztem annyira nyomatékosnak, mint a történet harmadik olvasatát, az egzisztencialista problémát, a léttel való szembenézést. És tudom, hogy erre a film egyértelmű jeleket ad, hiszen Cleo a halálos ítéletére vár, de nem itt volt a lényeg érzésem szerint, hanem a hangulaton, amit nem tudom hogyan sikerült visszaadni, de valahogy sikerült. Mindemellett képet kapunk a korabeli párizsi korszellemről, mindennapokról is.

Megvalósítás

A történet a jósnővel indít, aki kiolvassa a kártyákból Cleo jelen helyzetét (házvezetőnő, udvarló, betegség, orvos, változás), megspórolva ezzel nekünk a hosszas felvezetést. Ahogy a cím is utal rá, a történet 17-től 19 óráig tart, ami állítólag ekkoriban a szerelmesek találkozó idejét jelentette, de fontosabb szempontunkból, hogy a másfél órás film ezzel nagyjából valós idejűvé vált. Körülbelül ötperces szakaszokra bomlik az idővonal, a jósnő pl. az alábbi alcímet kapta: Cleo 17:00-től 17:03-ig. Vegyük sorra a vélt és valós témákat: a feminizmusra elvileg az utal, hogy a katonát leszámítva a férfiak nem igazán veszik emberszámba Cleót, csak az énekesnő-terméket látják benne. Az udvarlója pl. szinte már parodisztikus, hogy mennyire csak szóban kívánja a lányt, a dalszerzőinek pedig szintén fontosabbak dalaik, mint hogy Cleo hogyan adja elő őket vagy hogy mit szól hozzájuk. No és persze senki sem veszi komolyan, hogy beteg lenne, csak primadonnáskodásnak hiszik. A felszínes és a belső értékek viszonyára már jóval több dolog utal, legszebben talán az utcai mutatványosok, akiknek az olcsó szórakoztatása elől Cleo rémülten rohan. Ráadásul a film szándékosan azt a benyomást kelti róla, hogy ő valóban egy kis jelentéktelen énekesnőcske, és csak a történet közepére kezdjük megérteni, hogy ő is érző lélek. Az egzisztencializmusra szintén számos példát találhatunk szinte akármelyik jelenetből, de legjobban persze az fejezi ki, ahogy várjuk az orvosi jelentést. A legérdekesebbek a kortörténeti dokumentumok, a párizsi életképek: egy nő sétál haza bagettel, a taxi rádiójában hallhatjuk az aznapi híreket, a kávéházban egy magyar apuka (gondolom '56-os menekült) üdvözli feleségét és kisgyerekeit.

A technikai megvalósításról szintén regényt lehetne írni. A zene részben az a fajta francia popzene, amit utálok, de még így is vannak erősebb dalok benne, az aláfestő zene egyes helyeken kifejezetten hatásos volt. A jósnőnél a tarotkártyás jóslás során csak a lapokat és a kezeket látjuk felülnézetből, itt a film színes, de amint arcokra vált a kamera, a film fekete-fehérre vált, majd a kártyákra visszatérve újra színesre. A következő jelenetig a kamera a kezeket követve halad, tisztára Spielberg-érzés. a kamera sokat mozog, néha hintázik a szereplőkkel,néha körbejár és ami leginkább hatásos, amikor felveszi Cleo nézőpontját ahogy halad az utcán, és ahogy a többiek lopva rápillantanak. Valószínűleg így látnak engem is a csajok, amikor dekoltázsban merészkednek utcára. Visszatérő elem a tükör, egy ponton szinte már utánozza az Aranypolgárt. Amit egyedül nem szerettem, azok az ugrásszerű vágások, aminek volt jelentése a Kifulladásigban, de itt nem láttam meg benne ezt. Van még egy kikacsintós rész, egy rövid némafilm, amely szintén a látszatra és a halálra utal, de különösen viccessé az teszi, hogy két szereplője maga Godard és Anna Karina. Még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenem, és még így is túl sokat hagytam ki: a filmnek és a történetnek, Cleo belső világának szerves része a külvilág. Minden jelenetben, akár többször is reflektál a történésekre a városkép valamilyen módon, mint az Itáliai utazásban, legyen az egy utcatábla, kirakatbeli maszk vagy betört üveg.

Élmény

Mindez talán annak köszönhető, hogy másokkal ellentétben Varda eredetileg fényképész, így kicsit más szemmel nézte a világot. És ehhez kapcsolódik a film számomra legfontosabb tulajdonsága, a hangulata, amit talán a metafizikai érzést keltő kompozíciók váltanak ki, mint pl. a mini zongorán játszó kisgyerek, a felülnézetből, utcai óra mellett elhaladó Cleo (A nap vége?) vagy az őt megbámuló emberek. Valamiért a Három szín: kék jutott róla eszembe a maga erős hangulatával, de mégsem tudta átszakítani a gátat, pedig nem lehetne panaszom semmilyen szempontból, működött is minden, nem tudok belekötni, erős a film, de nem volt rám akkora hatással, amennyire kellett volna. Ezzel együtt is persze abszolút pozitív az élmény, olyan mint egy szebb, érdekesebb és érthetőbb Godard-film.

Vardát az úgynevezett bal parti francia új hullámhoz kötik (Demy, Marker, Resnais), akik a definíció szerint kevésbé éltek a filmnek és kifinomultabban álltak hozzá, mint a jobb partiak (Godard, Rivette, Rohmer, Truffaut), akik impulzívabban alkottak.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michel Legrand (Cherbourgi esernyők, Külön banda), Jean Champion (Cherbourgi esernyők, A vörös kör), Jean-Calude Brialy (Felvonó a vérpadra, Négyszáz csapás)
- Még életben vannak: Corinne Marchand (78), Serge Korber (80), Raymond Cauchetier (96), Michel Legrand (84)
- Varda férje Demy, szintén a új hullám fontos képviselője.

Következik: Indiana Jones és a végzet temploma

Tartalom

Pinto (Tom Hulce) és Flounder friss főiskolásként diákegyeletet keresnének maguknak. Az elitista Omegáknak nem kellenek a nyomik, de a bulizásnak élő Delták szívesen látják őket. A két szövetség között életfelfogásuk miatt is nagy a harag, amin nem segít hogy ott rúgnak a másikba ahol lehet. A főiskola dékánjának is begyében vannak a házirendet folyamatosan megsértő Delták, akiknek a tanulmányi eredménye is meglehetősen rossz, ráadásul az öregdiákok közelgő felvonulási parádéja miatt a polgármester (Cesare Danove) is óva inti, hogy bármilyen botrány kerekedjen. Amikor egy dolgozaton újabb mélypontot érnek el a Delták, bánatukban óriási bulit rendeznek, ahol a szövetség vezetője lefekszik a dékán feleségével, Pinto pedig ájulásig itatja szexre készülvén újdönsült barátnőjét, akiről kiderül, hogy a polgármester lánya...

Egyesek próbálnak többet látni a történetbe valahogy úgy, mint A texasi láncfűrészes mészárlás esetében, hogy itt a fennálló társadalmi rend ellen küzdenek valójában a Delták, de nekem ehhez megint csak több utalásra lenne szükségem annál, amit a film nyújt. Ez egy ökörködős vígjáték, és kész.

Megvalósítás

Persze lehet azt mondani, hogy nem véletlen az 1962-es évszám, amely a szerzők szerint Amerika utolsó ártatlan éve volt a Kennedy-gyilkosság előtt (és a felvonulás tematikája is Jackie Kennedys), a felnőttek mind rossz arcok, az ellenséges Omegások pedig épp őrájuk hasonlítanak, de az ellenkultúra picit többet jelent a hedonizmusnál. A cselekmény laza, epizodikus, több jelenet simán felcserélhető lenne. Ezen a ponton szeretném megemlíteni az 1970-es évek amerikai humorának meghatározó gyülekezetét, a National Lampoon magazint, amely a filmet is jegyzi és tagjai/utódai között olyan ismerősökkel találkozhatunk, mint Dan Aykroyd, Bill Murray, Ramis vagy Reitman. A magazin jellegzetesen ötvözte az altesti humort az intelligensebb fajtával különböző formátumokban, rövidebb írások, képek formájában. Ez köszön vissza a történet epizodikus jellegében és a humorában is. A történet karakterei közül a felnőttek a rosz arcok akik minden jó útjában állnak, és az ő utódaik a hasonló Omegák. Persze a vezetőjükből rögtön egy meleg, impotens nyomorékot csinálnak, másik prominens tagjuk pedig a hadsereg megszállottja. Velük szemben állnak a "normális" fiatalok, köztük a félénk, az életet épp felfedező Pinto és Flounder, a partiállat Bluto, a Ferris Bueller-előd Otter és a hősszerelmes Boon.

Az alapvető humorforrás az, hogy a Delták hogyan törnek borsot ellenségeik orra alá, illetve hogy milyen egyéb diákcsínyekben vannak be és hogy ezek miatt milyen helyzetekbe keverednek. Ahogy a magazinnál említettem, ez a humor egyfelől a legprimitívebb fajta, azaz szex, alkohol, hányás, vizelet, ürülék és minden más van, ami szem-szájnak ingere. Ez alapvetően Bluto terepe, aki a börleszk-vonalat is hozza az igen kevés szövegével, de annál több gegjével. Másrészt megtalálhatóak a szatirikus, parodisztikus, intellektuálisabb elemek is, szóval ebből a szempontból sokszínű a film. A látványelemeket egyedül a vizuális poénok jelentik, mint pl. az ablakon váratlanul kirepülő tárgyak vagy Donald Sutherland segge. A zene korabeli slágerekből áll, de nem játszanak nagy szerepet.

Élmény

Ahogy az 1960-as évek végén kimúlt a Hays-kód, egyre bátrabban döntögették a tabukat a hollywoodi filmek. Ennek egy fontos állomása volt Brooks, és ezt a szintet "emelte" a National Lampoon és a filmjei, megteremtve ezzel az altesti alapú, mai vígjátékok alapját, ahogy tette ezt az Ez történt egy éjszaka a romantikus filmekkel. Karakterei és a története, hangulata, poénjai megtalálhatóak az Amerikai pitétől kezdve a Másnaposokig. Alapvetően mai szemmel is friss és vicces, bár pár rész erőltetett.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Tom Hulce (Amadeus), Donald Sutherland (MASH, Ne nézz vissza), Karen Allen (Az elveszett frigyláda fosztogatói), Cesare Danove (Aljas utcák)
- John Belushi nem szereplehetett sok filmben, mert 1982-ben, 33 éves túladagolta magát; Douglas Kenney ugyancsak 33 évesen halt meg 1980-ban, balesetben.
- A filmben feltűnő Otis and the Knights banda valójában fiktív, de A turné bandájához hasonlóan ők is tényleges koncerteket kezdtek adni egy ideig.
- A történet eseményei a szerzők főiskolás élményein alapulnak, azaz alapjaiban véve nem kitaláltak...

Következik: Cleo 5-től 7-ig

Tartalom

Előkelő házban előkelő vendégség várható, ám a szolgák furcsamód idegesen igyekeznek akár állásuk árán is elhagyni az épületet még az este előtt. A társaság megérkezik a színházból és a vacsora nagyjából rendben lezajlik, a házigazda még marasztalja is a vendégeit, így azok még reggel is a házban tartózkodnak. Lassan kezdik felfogni, hogy képtelenek elhagyni a szalont...

Az alaphelyzet, miszerint a civilizált társaság egy helyre zárva lassan levetkőzi kulturáltságát, számos módon értelmezhető. Pontosabban maga az álarc lehullása nem igényel különösebb magyarázatot, több mű is eljátszik azzal, hogy mi marad az emberből, ha a szerepjáték mögé nézünk (ösztönlénnyé válik). Ami miatt sokféleképpen értelmezhető a történet, az a bezártság, azaz hogy milyen börtönben élünk: a cselekmény alapján a társadalmi szabályok, szerepek kötnek gúzsba minket, de értelmezhetjük politikai alapon is, hiszen Bunuel-filmről beszélünk, aki rendre kiosztotta a spanyol diktatúrát, vagy ugyancsak tipikusan Bunuel-jelenség, ami itt is kellő hangsúlyt kapott, az egyházellenesség. Az értelmezés szabad, gyakorlatilag bármilyen kötöttségre rávetíthetjük, akár az önmagunk által felépített keretekre is.

Megvalósítás

Bár nem tudjuk meg, miért menekülnek el a szolgálók, valószínűleg ugyanazzal áll kapcsolatban, amiért kívülről sem tud bemenni sem a papság, sem a katonaság, sem az átlagember: ők nem érhetnek fel az uralkodó elittel, nem keveredhetnek. Az idő előrehaladtával egyre jobban levetkőzik civilizáltságukat főszereplőink. Először csak gorombákká válnak, majd erőszakossá, és a történet végére már babonákban, csodákban látnak csak megváltást. Több jelenet megismétlődik, ha kicsit máshogy is, azaz szokásaink rabjai vagyunk, önismétlésekbe bonyolódunk. Valójában ez a megoldás is: újra eljátsszák az első este fénypontját, ahol távozniuk illett volna, de akkor a házigazda marasztalta őket. Ezúttal azonban udvariasan megköszöni látogatásukat, így a vendégek mentesülnek a kényszerű maradás alól és távozhatnak Természetesen a történet tobzódik a jelképekben, már a film eleje is a "Gondviselés" nevű utcatáblával nyit, a házigazda neve Nobile (nemes), a nagydolgukat szentképek mögötti helyiségekben végzik, ahogy a hullákat is oda pakolják, feltűnik egy vadállat és a keresztényi bárányok, és persze akad pár szürrealista rész is, amit nem tudok értelmezni. A történet végén megismétlődik az eset, ezúttal egy templomban, hiszen nyomatékot kell adni az egyházellenességnek.

Az alacsony költségvetés és a rövid határidők miatt technikailag kevésbé kidolgozott a film, de egy írás felhívta rá a figyelmem, hogy a kamera igyekszik úgy helyezkedni, hogy a kis kamrák, amelyben piszkos ügyeiket intézik, szűken vannak mutatva (ráadásul sötétek, árnyékoltak is), míg a szalont általában távolabbról veszik, hogy jobban összetömörülve láttassák a szereplőket, amint a láthatatlan erőtérbe szorultak. A látványelemeket  a szürrealista képek jelentik, mint az egyik nő álmában életre kelt kézfej vagy az álmok, amiket nincs idő felfogni, de biztosan értelmezhetőek lennének második vagy harmadik megtekintés után.

Élmény

A film ugyanis meglepően egyszerűen értelmezhető, nyoma sincs az eddigi homályosabb jelentéstartalmú képeknek, történteknek. Mintha Bunuelnek adódott volna egy alapötlete, amit nem igazán dolgozott ki, csak gyorsan leforgatott. Ez jó, mert közérthető, de rossz, mert bár sokféleképpen értelmezhető, számomra hiányzik a mélysége. Az egy évvel korábbi Viridianához és az Aranykorhoz érzem leginkább hasonlónak, de míg az előbbi húsbavágóbb volt, az utóbbi pedig jóval szürrealistább,  addig Az öldöklő angyal nekem egy érdekes, de súlytalan történetnek tűnik.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Silvia Pinal és Claudio Brook (Viridiana)
- Még életben vannak: Silvia Pinal (85), Jacqueline Andere (78)

Következik: Party zóna