Tartalom

Egy újságíró nagy sztorit szimatol, és igaza is lesz: előtte tartóztatnak le egy csalót, aki magát a híres iráni rendezőnek, Makhmalbafnak adta ki. Egy másik híres iráni rendező, Kiarostami megfilmesítené az esetet, ezért engedélyt kér, hogy a férfi tárgyalását rögzíthesse. A tárgyaláson megismerhetjük a csalás történetét és a csaló motivációját, ami egyáltalán nem a haszonszerzés volt.

Kísértetiesen hasonlít az Ének az esőben kettősségére, csak itt ezt az érzetet nem a filmipar vagy a szinkron kelti, hanem a valóság és a film összefonódása. A valóságot játszák el a szereplők, és a filmben elhangzó filmötletet is megvalósítják még a filmen belül; a magát rendezőnek tálaló csaló eljátsza a magát rendezőnek tálaló csalót, aki valójában önmagát alakítja, ha ez így érthető :D A lényeg, hogy összekapcolódik, és egymásra hat a filmben elhangzó képzelet és maga a megvalósított film, mint a saját farkába harapó kígyó, aki önmagát falja fel.

Megvalósítás

A fentieket folytatva a film maga is csalás: dokumentumfilmnek tetteti magát, de valójában megrendezett jeleneteket látunk. A csavar ott van ebben, hogy minden esemény valós, még a szereplők is önmagukat alakítják, nagyjából a szövegük is ugyanaz. Különösen ott válik érdekessé a helyzet, amikor a titokban megrendezett valóságot (a csaló és a valódi Makhmalbaf találkozását) Kiarostami távolról kamerázza és mi "mellette ülünk", de a mikrofon elromlik, így lebomlik a negyedik fal, kikerülünk a rendezővel együtt a filmből.

Állítólag több iráni-muszlim szimbólum is értelmezhető a filmben, de ezt mi innen ugye nem igazán érzékelhetjük. A szándékos dokumentarista stílus mellett az amatőr szereplők is erősítik a film realista-hatását, akárcsak Az algíri csata esetében. A képek számomra nem voltak érdekesek és többségében a hang sem, leszámítva a korábban említett mikrofonhibás részt, ami aztán egy filmes utalás zenéjében oldódott fel.

Élmény

A tartalom nincs izgalmas eladva, pedig könnyen beleviszi az embert egy gondolkodós spirálba. A megvalósítás hasonló, jól kitalált a stílusa, de nem egy eye candy, hogy magyartalankodjak is picit. Amitől azonban igazán szerethető a film, az a csaló, aki a maga kissé együgyű, gyermeteg módján élvezi a rendezőnek járó figyelmet, amiben kiélheti szenvedélyét, a mozizást, és meghatódik mások kedvességétől, jóindulatától.

Érdekességek

- A csaló azért is tudott könnyen azonosulni kedvenc rendezője filmjével és személyiségével, mert hasonló életutat jártak be, ugyanabból a környezetből indultak, csak az előbbinek nem jött össze az álma.
- A vádló család valójában nem volt annyira jófej, ők büntetést akartak a csalónak, nem megbocsájtani, amit végül Kiarostaminak kellett kierőszakolni belőlük.

Tartalom

Blanche (Vivien Leigh) harmincas (a filmben ez öregedőt jelent) kisvárosi tanárnő hosszabb szabadságra érkezik húgához a nagyvárosba. A lányok ugyan kifinomultabb nevelést kaptak, Stella, a húg mégis a város munkásnegyedében lakik egy tajparaszt prolival, Stanleyvel (Marlon Brando). Vonzereje nyers állatiasságában, kegyetlen őszinteségében rejlik, amit Stellának se könnyű elviselni, de az érzékenyebb Blanche-nak még kevésbé. Stanleyt irritálja a sok apró "hazugság", amivel Blanche él (bizsu ékszerek, fényt tompító lampionok, higiéniai helyett stresszoldó fürdőzés... stb.), Blanche pedig Stanley egyik barátjában (Karl Malden) keres menedéket, aki a többieknél némileg finomabb. Stanley egy pillanatig sem bízik Blanche-ban, és hamar kiderülnek nagyobb hazugságok is...

A film Blanche és Stanley világának ütközéséről szól: Stanley sem buta, de ösztönlény, civilizálatlan gyári munkás. Néha úgy éreztem, ő a rideg, kíméletlen valóság megtestesítője. Vele szemben áll a szellemi síkon mozgó tanítónő, Blanche, aki viszont már a civilizáltságnak az árnyoldalát képviseli, finomabbnak akar mutatkozni, mint aki, sőt, olyannyira megjátsza magát, hogy a film végére beleőrül a valóság elöli menekülésbe.

Megvalósítás

Az eredeti darab egy helyszínen játszódik, ezt némileg a film kibővítette ugyan, cserébe viszont állítólag a hatás fokozása érdekében a szobák falait hol közelebbre, hol távolabbra állítatta. Fontos elem a világítás, ami ha erősebb, akkor "rávilágít az igazságra". Ezért játszódik többnyire este, gyenge világításnál a történet, és ezért ragaszkodik Blanche is a villanykörték fényét tompító lampionokhoz, míg Stanleyt zavarja, ha a körte nem csupasz. A fekete-fehér filmeknél ez a fajta játék sokkal jobban kijön. A zene is felerősödött a film végére, amivel nagyban hozzájárult a felfokozott hangulathoz.

Tartalmilag a film újszerűségét Brando színészi technikája jelenti, ekkor robbant be Hollywoodba a Sztanyiszlavszkij-módszer, amely felváltotta az addigi teátrálisabb alakításokat és helyette egy realistább, a karakterekkel teljesen azonosuló módszert honosított meg. Brando szándékosan még a szünetekben is karakterben maradt, de legendásan hasonló Robert de Niro is, akivel jól lehetett improvizálni ezen tulajdonsága miatt. A film közege nagyon hasonlít A rakpartonéhoz, ugyanaz a realista stílus leharcolt épületekkel és emberekkel.

Élmény

Eddig csak a lényegről beszéltem, de több más motívum is szerepel a filmben, de ez a színdarabban erősebben van jelen, ugyanis a filmet erősen cenzúrázták (homoszexualitás, nemi és családon belüli erőszak, öngyilkosság... stb.). A törtnet utolsó tíz-húsz perce szinte már katarikus, ahogy Blanche lassan megőrül, és mindezt hatásosan támasztja alá a zene. Sajnos azonban képileg nem éreztem túlzottan érdekesnek, de nem sok hiányzott, hogy tetszen.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Vivien Leigh és Mickey Kuhn (Elfújta a szél), Marlon Brando (A rakparton, Apokalipszis most, A keresztapa), Rudy Bond (A rakparton, 12 dühös ember, A keresztapa), Karl Malden (A rakparton)
- Mickey Kuhn (a matróz- 82 és Wright King (az újságos - 92) még életben vannak.
- A Tennessee Williams-darab mind drámaként, mind Broadway-előadásként sikeres volt a film előtt. A Broadway színészei játszották a film szerepeit is többnyire, ami egyébként nem jellemző.

Tartalom

Gyerekek játszanak durván, de nem komolyan. Stan javítgatja a házukat. Egy páros épp tévét lop. Megpróbálják Stant bevenni egyik bulijukba. Stannek félreérthetetlen ajánlatot tesz egy öregedő boltosnő. Vesz egy autómotort, de véletlenül összetöri. A felesége szerelmeskedni akar, neki nincs kedve. Közben öli a birkákat a vágóhídon. És így tovább...

Talán ez a film volt eddig a legkevésbé koherens, az egymástól különálló jeleneteket szinte csak a szereplők kötik össze; nincs történet vagy bármilyen progresszió - illetve de, talán mégis: a film alatt felcsendülő dalok többször is az idő múlásáról szólnak, mintha a mindennapi életből vett jelenetek örökké ismétlődnének. Röviden tehát életképeket láthatunk, de nem érzem, hogy kellőképpen összefoglalná a bemutatott réteg életét, vagy legalábbis nem tűnik egyetemesnek, enélkül pedig számomra nem elég erős így.

Megvalósítás

Kis költségvetésű film lévén Burnett, a rendező maga csinált szinte mindent, ami még nem feltétlenül lenne baj, de ha már fekete-fehér a film, jó lett volna egy kis mesterséges fény a hatásosabb árnyékokhoz, egy-egy emelő különleges szögekhez.. és így tovább. Persze ez a film bevallottan a renoiri poetikus realizmus és a de sicai neorealizmus útján készült, engem leginkább Az út énekére emlékeztetett. Néhány érdekesebb kép így is adódott, de mintha kontextus nélküliek lennének, és így nehéz őket értelmezni.

A színészek a realizmus hagyományaihoz méltóan teljesen amatőrök, a felvételek a helyszíneken készültek, az aláfestő-kiegészítő zene nagyjából a korszak fekete zenéiből áll össze.

Élmény

Szóval adott egy szegény, fekete közösség, az ő életképeiket láthatjuk látszólag teljes összefüggéstelenül, kicsit dokumentarista, realista sítlusban. Ezek a random jelenetek azonban számomra nem nyújtották azt a fajta átfogó teljességet, ami miatt azt gondolnám, hogy ez az általános és így is fog maradni minden, ellentétben mondjuk a Kosaras álmokkal. Történeti jelentősége is van neki, korábban ilyen módon ilyen témát még nem forgattak (legalábbis most nem tudok hasonlót mondani a Kosaras álmokon kívül korábbról).

Érdekességek

- A film a rendező, Burnett diplomamunkája.
- Annyira alacsony költségvetésű, hogy a benne elhangzó zenék jogait nem tudták fizetni, így aztán nem is jelent meg fesztiválokon kívül máshol. Ilyen egy igazi kultfilm :)
- 2007-ben jelenhetett meg végül széles körben, miután restaurálták a felvételt és akadtak mecénások is.

Tartalom

Gertrud bejelenti politikus férjének, hogy beleszeretett valakibe, és válni akar, mert a férfinak amúgy is fontosabb már a karrierje. Bár a férfi érezte az elhidegülést, erre nem számított. Másnap este egy fogadáson Gertrud találkozik volt szerelmével, az ünnepelt költővel, aki még mindig szerelmes belé. A költő elmeséli, hogy látta előző este Gertrud új szerelmét, a fiatal, tehetséges zongoristát, amint Gertruddal mint zsákmánnyal dicsekszik, és nem is igazán szerelmes belé. A nő szakít a zongoristával, de nem enged sem férje, sem a költő csábításának, akivel szintén azért szakított, mert munkáját fontosabbnak tartotta Gertrud szerelménél. Gertrud Párizsba költözik pszichológiát tanulni egy barátjához.

A film témája a szerelem, vagyis annak különböző értelmezései a különböző karakterek szemén keresztül. A politikus férjnek mintha a testiség és a tisztességes kapcsolat számítana leginkább; az ifjú zongorista csak csapong; a költő talán a szerelembe szerelmes; Gertrud pedig mindennél előrevalóbbnak tartja a szerelmet, és csakis olyan kapcsolatra hajlandó, ahol mindkét fél egyformán érez. Dreyernek tulajdonképpen minden filmje ennyire szélsőségesen fogalmazza meg témáit. Szerencsére időrendben is ez a harmadik film, így könnyebb észrevenni ezt. A Jeanne d'Arc szenvedéseiben a film kora miatt ez még nem tűnt fel még akkor sem, amikor Az igében a hitet vizsgálta hasonló kegyetlenséggel. Itt most a szerelem volt a téma, és kíméletlenül éreztette velünk álláspontját: Amor Omnia, azaz "a szerelem minden", a többi, még csak az ehhez hasonlatos dolgok is hiábavalóságok.

Megvalósítás

Legfonosabb elemei a filmnek a képek megkomponálása: különleges szögek ugyan nincsenek, de így is fontos, hogy a mozgó kamera épp kit mutat "jobb" pozícióban. Ugyanezen az alapon fontos az is, hogy melyik karakter épp ül-e vagy áll, egymáshoz képest milyen pozíciót foglalnak el, akárcsak A siker édes illatában. Érdemes megfigyelni a falon lógó festményeket, gyakran reflektálnak az történtekre - bár nem nehéz őket észrvenni, hiszen a berendezés sivár.

Fontos a fény-árnyék játék szerepe, de ebből keveset vettem észre. Ilyen volt például Gertrud vetkőzése, ahol csak az árnyékát láthattuk, mintha a testi szerelem csupán a lelki gyenge utánzata lenne. Vagy amikor a még boldogan szerelmes Getrudot olyan erősen világította meg a napfény, hogy ragyogott. A színészi játékot a bemutatón értetlenség fogadta, hiszen valóban bábszerűnek hatottak a karakterek. Ennek oka az, hogy Dreyer szerint az igazi pillanatokra tartogatta a valódi színészetet, a többit szándékosan adatta elő ebben a stílusban. Ez nekem már a Vétlen Baltazárban sem jött be, akkor inkább alkalmazzák a realizmus amatőr szereplőit, mint pl. Az algíri csatában.

Élmény

Elsőre meghökkentő volt, de végülis el tudom helyezni Dreyer filmjeinek sorában. Igyekszik témáit a maguk fontosságában megmutatni, és ebben jó munkát végez, mégha nem is túl életszerű. A film lassú, kopár, kemény - tulajdonképpen mondhajuk sallangmentesnek is. Nem tudom elítélni ezt a stílust, de szívesebben nézem a szemet és az agyat csiklandozó alkotásokat.

Érdekességek

Tartalom

Ferdinand (Jean-Paul Belmondo) megunja addigi kispolgári életét, és amikor egykori barátőjével, Marianne-nal (Anna Karina) találkozik, elszöknek délre (többek közt fegyverkereskedő gengszterek elől is menekülve). Előbb egy tengerparti viskóban húzzák meg magukat, ahol Ferdinand írogat, de ezt Marianne unja, ő élni szeretné az életet. A gengszterek rájuk találnak, de mindketten megmenkülnek. Elvesztik egymást szem elől egy időre. Amikor újra egymásra találnak, Marianne segtséget kér egy akcióhoz a fegyverkereskedők ellen. Ferdinand segít, de Marianne becsapta, neki már új pasija van, és csak a pénz kellett.

A film üzenetét talán annyiban is elmondhatnám, hogy Godard. A kis katonához és A megvetéshez hasonlóan a szereplők Godard szócsövei, és annyira szerteágazó gondolatokat közölnek, hogy nem is bírom egyiket sem igazán kiemelni, ami központi vezére lehetne a történetnek. Ez a történet önmagában nem is igazán fontos, csak Ferdinand és Marianne mondandói. Eleinte még úgy éreztem, Ferdinand afféle akadémikus, aki értelmezni próbálja az életet tudatosan, míg Marianna érzelmekkel megélni, de erre csak kb. a film közepéig voltak utalások, utána elvesztek. Mélyebb elemzésért el lehet olvasni az alábbi tananyagot.

Megvalósítás

Godard. Ahogy a tartalom, úgy a megvalósítás is nagyon... eklektikus? Még csak öt éve rendez Godard, de ez már a tizedik filmje. Én ugyan ebből csak hármat láttam, de egyértelműen felismerhetőek voltak benne; szinte konkrét jeleneteket emelt át korábbi filmjeiből, és persze a megvalósítással is hasonlóan járt el. Gondolatok tömkelege hangzik el a szereplők szájából, írásokból, képekből, rengeteg irodalmi, zenei, filmművészeti, képzőművészeti utalással megspékelve. Az utalások között gyakran felmerül Proust neve, és valóban, a jelenetek közötti kohéziós erő talán nem is más, mint a rendező tudatfolyama, annyira lazán kapcsolódnak. Egyébként meglehetősen abszurd hangvételű tud lenni a film (pl. reklámszlogenekben beszélő emberek), és egészen kedélyes.

Mint említettem, töménytelen gondolatot közvetít a film, és nemcsak párbeszédek által: a szereplők megszólítják a nézőt is, olvashatjuk, sőt láthatjuk, ahogy Godard épp maga írja le őket papírra, feliratok és festmények jelennek meg, dallamok csendülnek fel, amit akár meg is magyaráznak nekünk "helyben". Az sem mellékes, kik szólalnak meg, ugyanis többen is önmagukat adják vagy legalábbis önmagukhoz közel álló karaktert: Ferdinand szerepét nem véletlenül játsza Godard első filmjének, a Kifulladásig főszereplője, Belmondo, ahogy Anna Karinának sem ez az első filmej Godard-ral. Nem mellesleg, Godard és Karina ekkor élték házasságuk végnapjait, ez szintén része a filmnek (mégha erről nem is tudhatunk a filmből). Van még itt humorista, jordán hercegné, magyar menekült (a Kifulladásig Kovács Lászlója, akit a valósi menekült Szabó László alakít), filmrendező.

Élmény

Godard. A film pörgős, váratlanul másik helyszínen és jelenetben találjuk magunk, de valamennyire követhetőek az események. Viszont a gondolatokat nehéz ilyen ütemben követni, egyszeri megnézés nem ajánlott. A központi vezérfonal hiánya miatt egy fokkal kevésbé nézőbarát, mint A kis katona, de sokkal kevésbé tántorít el a mozitól, mint a Kifulladásig.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean-Paul Belmondo (Kifulladásig), Anna Karina és Szabó László (A kis katona), Jean-Pierre Leaud (400 csapás)