Cselekmény: A kis csavargó (Charlie Chaplin) ezúttal egy templom mellett ébred, így be is megy a misére, ami miatt - pontosabban a csinos orgonistalány (Edna Purviance) miatt - elhatározza, hogy tisztes útra tér. Beáll rendőrnek, körzetnek azonban épp azt az utcát kapja, ahová a rendőrök se mernek bemenni, elsősorban a nagydarab huligán miatt....

Téma: Chaplintől kissé fura módon az erőből kordában tartott, rend alapú társadalom igénye mutatkozk meg a filmben, amire építkezve ki lehet építeni egy tisztes közösséget. Persze már itt is az az alap, hogy a nincsteleneken kell valahogy segíteni, szóval ebben következetes önmagához

Tartalom: A chaplini alapelemek megvannak, ekkor már a maga ura volt, de azért kivitelezésben még nem az igazi. A csavargó valahol felébred, ami ezúttal egy gyülekezet épülete, beleszeret egy lányba, ettől jó útra próál térni, beáll rendőrnek és szerencsésen sikerül megreguláznia a legveszélyesebb utcát, így az ott élők is jó útra térnek. A történet nagyobb részét természetesen ezek az utcai zűrök adják, ahogy az utcát uraló, nagydarab vezéralakkal kergetőzik. A karakterek közül egyedül a csavargó árnyaltabb, de őt már nem kell bemutatni, ő az esendő, gyenge alak, aki szívesen benne van kisebb bűnökben, de küzd a lelkiismeretével is, fél, de erőt vesz magán, nem okos, de azért fel tudja magát találni. A humor forrása az ezekre a tulajdonságaira alapozott helyzetkomikumok...

Forma: ...és persze börleszkként az ügyetlenkedések, csetlések-botlások. A díszletet már kifejezetten ehhez építették meg, láthatóan nagy munkát fektettek a koreográfiába (Chaplin kezdetben havi egy rövidfilmet készített, ez legalább két hónapig tartott), ami különösen akkor látványos, amikor a tömeg egyben mozog megijedve hol a nagydaratól, hol a rendőrtől. Noha szépen felhasználják az utcaelemeket (ablakok, csatorna, lámpa... stb.), még hiányzik az igazi kreativitás, inkáb csak akrobatamutatványokat látunk.

Élmény: Ez már igazi Chaplin-film, megvan benne minden későbbi eleme, de még nem kiiforrott, művészi darab. A poénok egy része még működik mai szemmel nézve is, időnként teljesen Mr. Bean-utánérzésem volt (ld. templomi éneklős jelenet)

Érdekességek:

• Korábban láttuk Chaplin-filmeken kívül: Leo White (Casablanca)
  
• Chaplin és Purviance egy idően kapcsolatban éltek.
• Eric Campbell (a nagydarab) még a film megjelenésének évében, 1917-ben, 37 évesen hunyt el autóbalesetben.
• A filmben megjelenő keresztény gyülekezet a mai baptisták elődje, 1824-ben alapult, hogy a terjeszkedő telepesek se maradjanak az ige nélkül.

Cselekmény: 1916, Franciaország, kicsivel a somme-i csata kezdete előtt. A brit hadsereg folyamatosan ágyúzza a német állásokat, hogy előkészítse a nagy rohamot...

Téma: A film propaganda céllal készült, mivel 1916-ra már általánossá vált a sorozás Angliában és valamivel javítani kellett a morálom, ezért a körülményekhez (és a valósághoz) képest a somme-i csatát pozitívan és sikeresnek tálalták.

Tartalom: Az öttekercses dokumentumfilm íve nem fut ki igazán sehova, az első részek az előkészületeket mutatják be, ahogy ágyúzzák a némát állásokat és érkeznek a katonák, szállítmányok a nagy rohamra. Később a sikeres előrenyomulások következnek, végezetül a sebesültek, halottak, hadifoglyok megmutatása. A propaganda címet azzal érdemelte ki, hogy arról már nem szól, hogy a csata négy hónapig húzódott el és a britek történelmük legnagyobb veszteségeit ekkor szenvedték el. A halottak ábrázolását visszafogták, de így is akadt belőlük, ezt pedig erkölcsileg sokan kifogásolták. A koncepció része lehetett az is, hogy az akutalitások mintájára minél több arcot mutassanak meg, hátha a nézők rásimernek valakire. Szóval a katonák vidáman menetelnek a harcba, sikeresen nyomulnak előre és bár halottak vannak, nem sokkolóan sokan.

Forma: Dokumentumfilmes-híradós jellegű, szóval az amit mutat sokkal érdekesebb az ahogyan mutatjánál. Érthető, de kár, hogy pont az akciójelenetek maradtak ki és csak távoli robbanásokat láthatunk, hiába hangsúlyozza a film, hogy milyen közel vannak a frontvonalhoz vagy hogy épp most ért véget egy támadás vagy hogy a filmen bemutatott sebesült fél órán belül meghal. Szintén ront az élményen, hogy pont a leghatásosabb jelenete, az árokból való megindulás, amiben az egyik katona azonnal visszazuhan holtan, csak megrendezett. Természetesen érthető, hiszen öngyilkosság lett volna a golyózáporba kimerészkedve kamerázni, de így pont a lényeget nem látjuk, csak azt, ami előtte és utána történik.

Élmény: Fontos kordokumentum, annyira, hogy még az UNESCO is annak nyilvánította. Átlagnézőnek is érdekes lehet, de igazán azok fogják élvezni, aki érdeklődnek a téma iránt, hiszen épp csatákat nem láthatunk benne.

Érdekességek:

• A film óriási siker volt, mert a nézők a harctéren érezhették magukat.
• A somme-i csata nagyszabású hadművelet volt 1916-ban, amely többek közt a Verdunnél harcoló franciákat akarta tehermentesíteni. A csapatok gerincét azonban frissen besorozott újoncok adták, és bár sikeres volt az első nap, kapásból 20 ezren haltak bele és közel 40 ezren sebesültek meg. Mintegy 10 km-t sikerült előrenyomulni a csata végére, de a kitűzött célokat nem sikerült megvalósítani és összesen több mint egymillió áldozata volt a harcoknak.
• Ekkor vetettek be először tankokat, fontos szerepet játszott a légierő és ekkor sebesült meg német oldalon egy bizonyos Adolf Hitler.

Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: A történetben egy középkori csillagász magyaráz huncutkodó diákjainak a napfogyatkozásról, majd rövidesen el is érkezik az idő, hogy élesben megfigyeljék, ahogy a Hold és a nap egymással pajkosan kérkedve közelíteni kezdenek egymáshoz... Melies sablonjait láthatjuk viszont, némi fantasy (az égitestek), némi komédia (a tanár rovására), bejáratott karakterek. A film érdekessége a címbéli jleent, ugyanis mai szemmel nézve mglehetősen fülledtre sikeredett a két égitest udvarlása és egyesülése, mintha a Nap nem csak a Hold mögött lenne, hanem ügyködne is vele hátulról. Ezenkívül azonban újdonság nincs benne, csak a megszokott elemek.

Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: A történetben egy/az ördög aludna egyet egy szállodaszobában, de pont vendég érkezik... Ha az előző film későbbiek elődje, demója volt, ez a korábbiak, Az ördög kastélyának javított kiadása. Itt is mindössze annyi történik, hogy az ördög folyamatosan megtréfálja a vendéget tárgyak elvarázslásával. De tíz évvel később vagyunk, ez már sokkal okosabban van megkoreografálva, nem csak egyszerűen eltűnnek tárgyak, hanem előremutatóan teszik ezt (pl. a szék nem csupán eltűnik a leülni vágyó vendég alól, hanem kettéosztódik, majd megsokszorozódik). Melies ebben volt jó, a maga nemében tökéletes film, csak épp eddigre már elavult vált ez a fajta film.

Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: Gyakorlatilag A sokoldalú muzsikus és A zenebolond elődje, a rendező a fejét sokszorozva meg ad elő egy humoros jelenetet, amihez ugyanazt a többszörös felvételt használja, mint később. A szinkron tökéletes, pokoli munka lehetett összehangolni, viszont jobban kilóg a lóláb, mint az utódoknál, itt még nagyon látszik a trükk, ami épp az illúzió halála. De legyünk megértőek, elvégre egy 120 éves filmről van szó.