Cselekmény: 1869, Délvidék. Az útonálló betyárok, avagy szegénylegények, akik közül sokan 1849 után bújdostak el, az ínséges időkben egyre nagyobb gondot jelentenek a hatóságoknak, ezért külön megbízottat küldenek a vidékre, hogy számolja fel a bűnözést. módszere pszichológiai: miután Gajdort (Görbe János) elfogják gyilkosságért, szabadságot ígérnek neki, amennyiben a börtönben talál olyat, aki több embert ölt. Szerencséjére megtudja, hogy a hírhedt betyár, Veszelka is a foglyok között van, csak azonosítani kéne...

Téma: Amíg nem olvastam, nem esett le, hogy (spoiler) nem a betyárvilágot akarják felszámolni, hanem a szabadságharc maradványait. Ezen ismeret hiányában is egyértelmű, hogy az elnyomó hatalom lelkekben való kiépülését láthatjuk, illetve az utalások hiánya ellenére is nehéz nem a tíz évvel korábbi, 1956-os eseményekkel párhuzamba állítani 1848-at.

Tartalom: Az első pllanatoktól kezdve egyértelművé teszik, hogy pszichológiai hadviselés folyik, illetve a fő téma is megjelenik, csak elfelejtjük. A hatalom fő eszköze Gajdor, az egyszerű rablógyilkos, akinek kegyelmet ígérnek, ha talál a börtönben lévő gyanúsítottak között olyat, aki nála több embert ölt. Nem pozitív figura, ráadásul csak a történet kétharmadáig marad ő a középpontban, utána a hangsúly Kabaiékra terelődik, az egykori szabadságharcosra és fiára, velük fordul vissza a történet az elején hagyott fő témára - Gajdorra csak addig volt szükség, amíg kiugrasztja a nyulat a bokorból.

Forma: A tartalmi megvalósításnál sokkal beszédesebb a formai. A történethez hasonlóan a zene is keretes, az osztrák-magyar himnusszal kezdünk és végzünk, köztük a Kossuth-nóta hangzik fel többször a rabok torkából, különben feszült csend uralja a filmet, beszéd sincs sok, csak leonésan barázdált arcok. De a feszültséget alapból a környezet adja, a végtelennek tűnő puszta közepén árválkodó, bántóan fehér, szűk börtön, ahonnan nincs menekvés (a szélesvásznú felvételeken okosan nem mutatják a teljes égboltot, ami lehet hogy végetelenebbé tenné a pusztát, de kevésbé lenne börtönszerű). A játék, a díszlet dreyeresen minimalista, a tömeg és az egyén mozgatása Kuroszavát idézi, időnként pedig a Saul fiának egyéni nézőpontja is megjelenik Gajdor nézelődése közben. Egyébként egy dokumentumfilm-jellegű montázzsal indul, ami nekem újhullámos-fílinget adott, pedig csak a hatóságok kérésére került bele, hogy ne legyen annyira áthallásos 1956-tal.

Élmény: Erős lélektani dráma erős képi világgal, talán lehetett volna  acselekmény lassabb és még mnimalistább a tökéletes hatás kedvéért, de jogosan tartják az egyik legjobb magyar filmnek, és úgy tűnik, ebbe már nem kellett kötelezően elhelyezett kommunista propaganda.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Görbe János (Emberek a havason), Molnár Tibor (Talpalatnyi föld), Agárdy Gábor, Fülöp Zsigmond és Kautzky József (A tizedes meg a többiek), Barsy Béla (Körhinta, Bakaruhában), Bárdy György (Valahol Európában), Siménfalvy Sándor (Körhinta)
• Még életben van: Koltai János (84), Csurka László (84), Tordy Géza (81), Szersén Gyula (79), Szilágyi Tibor (77)
  
• Színészdinasztiák: Latinovits Zoltán élettársa Ruttkai Éva; Nagy Attila felesége Galambos Erzsi
  
• A betyárok gyakorlatilag útonálló rablógyilkosok voltak, ám a 19. század közepétől elkezdett javulni megítélésük, miuán egyre inkább a szegények hőseit látták bennük. Ezen sokat segített, hogy szabadcsapatot alkothattak a szabadságharc során.
• A film alaptörténete valós, valóban császári megbízott érkezett, hogy számolja fel a betyárvilágot és ezt teljesítette is. Nem találtam infót róla, de feltételezem, hogy a filmaz alaphelyzetet leszámítva fikció.
  
• Veszelka Imre a Wikipedia szerint afféle Robin Hood volt és csak a 20. században hunyt el.
• A filmet belengi Rózsa Sándor szelleme, aki korán betyárkodásra adta a fejét és évtizedeket töltött a börtönben, de annyira népszerű volt, hogy valóban nem merték kivégezni, sőt, pénzért mutogatták a börtönben.

Cselekmény: 1944-1945 tele, második világháború. Molnár tizedes az utolsó pillanatban csúszik ki a körbezárt, ostromlott Budapestről. Elege van a háborúból, ezért fogta csapata fizetését és azzal együtt lépett meg, hogy majd a harcok végeztével új életet kezdhessen, eközben lavírozik a német, a szovjet, a nyilas és a magyar katonák között is. Egy elhagyatott kastélyban húzná meg magát a kastélyt felügyelő inas, Albert társaságában, de kiderül, hogy már más katonaszökevények is vannak ott Gálffy zászlós (Darvas Iván) vezetésével. Hivatalos hadiszállásként rendezkednek be, hogy békén hagyják őket, így kerül társaságukba a kommunista fogoly, Szíjjártó, akit szívesen befogadnak, miután védettséget remélnek tőle, ha a szovjetek győznének. Rajta keresztül jutnak el egy bújkáló, sebesült szovjet tizedesig, aki még jobb ajánlólevél lenne, ezért magukhoz veszik...

Téma: Állítólag a korszakban gyakoriak voltak a hősies partizánfilmek, ezen csavart a történet azzal, hogy hősök helyett erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető katonák kerültek vígjátékba, és bár alapvetően szórakoztató filmről van szó, rámutat a háború értelmetlenségére az átlagember szempontjából, illetve kapunk egy korrajzot arról is a karakterek parodisztikus ábrázolása révén, hogy hogyan tekintünk magunkra.

Tartalom: A legelső jelenetekben a tizedes menekül Budapestről és kerülgetheti közben mind a négy oldalt, aminek értelmezése még egy magyar nézőn is kifoghat, nemhogy egy külföldin ("adnék én a nyilasoknak, csak ne lennének itt a nácik." - mondja a magyar fasiszta) Ez mindenesetre elhelyez minket a zűrzavaros helyzetben, két front közé szoruló főhőseink pedig valamennyire lefedik a társadalmat: az arisztokráciát és a harmincas évek humorát a kifinomult inas jelenti, Gálffy a tipikus búvalbaszott nagymagyarkodó, Szíjjártó a teljesen fogalmatlan idealista, Molnár pedig az ügyeskedő. A cselekménybe nem megyek bele részletesen, a lényeg, hogy mindig a helyzetnek megfelelően próbálják német- vagy szovjetbarátnak kiadni magukat, csak ússzák meg a dolgot, pedig nem jelentenek veszélyt senkire. A humor részben a parodisztkus karakterekből adódik, elsősorban az inas harmincas éveket idéző szerepéből, modorából, illetve a tizedes gyakorlatiasan cinikus beszólásaiból. Másrészt a szintén klasszikus(abb) filmekre emlékeztető helyzetkomikum adja a poénok javát, ami ugye abból adódik, hogy a front közepén hol az egyik, hol a másik (hol a harmadik, negyedik) fél tűnik fel. És akkor még nem beszéltünk a visszatérő poénokról (németek), az árnyaltabb karaketerekről (az inasnak már a töke tele van az állásával, de ezt csak finoman érzékeltetik). Persze azért még a szovjetek a jófiúk, a nyilasok a rosszak, és a bajtársiasság többet ér az életnél.

Forma: Alapvetően vígjátékról van szó, ezért ne számtísunk vizuális költészetre, ráadásul sok mindent lehetett volna ügyesebben is csinálni, de azért a poénok meg lettek támogatva formailag is, elsősorban a színészi játékkal, ami sajnos néhol túlzóra vette a gesztikulálást (megintcsak az inas és a tizedes esetében), de összességében sokkal többet tett a filmhez. Voltak vizuális gegek (pl. a kivégzés utáni menekülés), bár a szóbeli poénokra sajnos nagyobb hangsúlyt fektettek. Meglepő módon a ritmus és az időzítés is többnyire jól ment, ami kulcsfontosságú a poénoknál és itthon nem szokott sikerülni.

Élmény: Ezerszer láttam gyerekkoromban, szerettem, és ilyenkor mindig kockázatos értőbb szemmel újranézni ezeket a nagy kedvenceket, de szerencsére nem kellett csalódnom, ezúttal is vicces volt. Sőt, felnőtt fejjel észrevettem olyan poénokat is, amelyek gyerekként még nem lehettek meg, ugyanakkor bántóbbak voltak a hibák is. De összességében kellemes szórakozás mai szemmel, sokadjára is.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Darvas Iván és Márkus László (Bakaruhában), Kozák László (Körhinta, Bakaruhában), Raksányi Gellért (Körhinta)
  
• Kautzky József tavaly hunyt el 92 évesen.
• Még életben van: Cs. Németh Lajos (79)
• Színészdinasztiák: Pálos György felesége Olthy Magda; Fülöp Zsigmond felesége Margitai Ági; Szendrő József felesége Máthé Erzsébet; Kovács Károly felesége Dajka Margit.
• A filmben szereplő kastély a tóalmási kastély.

Cselekmény: 19. század, japán. A jó kapcsolatokkal bíró Jaszumoto udvari orvosnak készül, ennek kapcsán jelentkezik látogatásra a neves Niide doktornál (Mifune Tosiro), aki szakálla színe miatt a "Rőtszakállú" becenevet kapta. Rőtszakállú egy vidéki kórházat vezet meglehetős szigorral, ami Jaszumoto döbbenetére szegényekkel van tele. Bár nem hosszabb időre érkezett, meglepetésére holmijai már itteni szobájában vannak - valójában tanulni küldték ide. Kezdetben nem hajlandó együttműködni, ám idővel megérti, hogy nemcsak sokat tanulhat, hanem Rőtszakállú embersége is példamutató...

Téma: Eléggé didaktív módon van tálalva, egyszerűen az emberséget propagálja, konkrétabban Rőtszakállú hollisztikus és szociálisan érzékeny orvosetikáját. Rőtszakállú szerint a betegségek java a szegénységből fakad, és a lelket is meg kell gyógyítani a sikseres felépülés érdekében.

Tartalom: A szerkezet epizodikus abból a szempontból, hogy Jaszumoto jellemfejlődése a páciensek élettörténeteinek megismerésével következik be. Először csak Rőtszakállú jelenlétét érzékeltetik a szigorú szabályok ismertetésével és maga a főorvos sem mutat meg később sokat személyiségéből, végig visszafogott, komoly karakter marad, ami így erkölcsi állandóvá teszi, amihez idomulni lehet. Jaszumotoé lehetne hát a főszerep, de ő is csak azért van szinte, hogy eljussunk az ő önzőbb felfogásától a hivatástudattal megáldott közösségi személyhez. Ehhez elsősorban Rőtszakállú hollisztikus szemléletére van szükség, aki a testi bajok mellett a lelki szenvedésekre is odafigyel; ebből tanulja meg és így válik szociális érzékennyé Jaszumoto, hogy a szegények is emberek mély érzelmekkel, tragikus élettörténetekkel. A tetőpont a bordélyból kiszabadított, bizalmatlan kamaszlány története, aki csak hosszú, türelmes ápolás után enged fel, de ezután ő maga is megértőbbé válik mások iránt.

Forma: Kuroszavás, ahol jól észrevehetőek egyes megszokott kompozíciós megoldások (pl. a tömeg együttmozgása) és a színházat idéző beállítások. Ez utóbbiból olyan sok és olyan nyíltan "nézőidéző" volt, hogy azt hittem az elején, a moziról fog szólni (hmm... lehet Rőtszakálú Kuroszava megtestesítője, mint a nézőt humanizmusra nevelő tanító?). Narratív szempontból nagyon egyenetlen volt, az élettörténeteket hol mesélték, hogy visszaemlékezésként bevágták, egy-egy párbeszéd teljesen kiesett a cselekmény folytonosságából (pl. a félperces bevágás a személyzetről, amikor Otojoról beszéltek). Két jelenet volt, ami szavak nélkül próbált közvetíteni, ebből az egyik túl rövid lett (a haldoklás), a másik viszont közel tökéletes a zenéjével (Jaszumoto ápolása). A színészeket teátrálisnak láttam, különösen az akciójelenet volt nem odaillő. Ugyanakkor volt egy meglepően naturalisztikus műtét is.

Élmény: Két bajom volt. Az egyik, hogy propagandisztikus, azaz elég egyoldalúan mutatta be Rőtszakállú álláspontját, mintha a szegénység kizárólag politikai döntés lenne és különben mindenki jószívű és boldog lenne. A másik, hogy 1965-ben vagyunk, amihez képest ez a leegyszerűsített tanmese már nagyon ósdinak tűnik, ráadásul három órán keresztül húzták, amikor ugyanezt a gondolatot sokkal rövidebben is lehetett volna közölni.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Mifune Tosiro (A vihar kapujában, Oharu élete, Hét szamuráj, Véres trón, Testőr, Menny és pokol), Jamazaki Cutomu (Menny és pokol, Árnyéklovas), Kagava Kjoko (Tokiói történet, Szansó tiszttartó, Menny és pokol, Túlvilág), Negisi Akemi (Dodeszukaden), Cucsija Josio (Hét szamuráj, Véres trón, testőr, Menny és pokol), Tono Eidzsiro (Tokiói történet, Hét szamuráj, Testőr, A szaké íze, Menny és pokol), Simura Takasi (A dzsúdó legendája, Tora no O o Fumu Otokotacsi, A vihar kapujában, Oharu élete, Élni, Hét szamuráj, Véres trón, testőr, Menny és pokol, Árnyéklovas), Rju Csisu (Az az éjszakai asszony, Megszülettem de..., Csapongó képzelet, Íme egy apa, Társasházi történetek, Késő tavasz, Búzaősz, Tokiói történet, A szaké íze), Tanaka Kinujo (Utamaro öt asszonya, Oharu élete, Ugecu története, Szansó tiszttartó), Micui Kodzsi (A homok asszonya), Szugimura Haruko (Késő tavasz, Búzaősz, Tokiói történet, A szaké íze)
  
• Még életben van: Kagava Kjoko (88), Jamazaki Cutomu (83), Kajama Juzo (82), Niki Terumi (70)
• Kuroszava nem aprózta el és a legnagyobb maximalista rendezőkhöz hasonlóan a film kedvéért felhúzott egy teljesen élethű, korabeli falut, aminek a nagy része be se került a filmbe.

Cselekmény: A 23-as számú elítélt (Charlie Chaplin) megszökik a börtönből az óceánba vetve magát a rendőrök elől. A vízben úszba épp belebotlik a fuldokló anyába, lányába (Edna Purviance) és kérőjébe (Eric Campbell), akiket nyomban kiment...

Téma: Természetesen nincs túlgondolva ez a történet sem, a cél a szórakoztatás, nem akar erkölcsi tanulságot levonni, tájékoztatni, hacsak nem azt, hogy a fegyenc is lehet adott helyzetben jó ember, míg a szabad ember pedig rossz.

Tartalom: Három részre oszlik a film, és ahogy az előző filmnél volt, gyanítom, hogy itt is az utolsó rész volt meg először és a többi készült hozzá. A keret az, hogy a fegyencet a rendőrök üldözik a parton, erről szól az első harmad; a másodikban a vízben úszó fegyenc mentéseit láthatjuk, míg a harmadikban végül az előkelő házban vendégül látott főhősünk ügyetlenkedését és rivalizálást szerelme kérőjével. A börleszket leszámítva legtöbb esetben az adja a poénokat, ahogy a két szerelmes férfi keresztbe tesz egymásnak, de természetesen Chaplin szokásos karaktere is szállítja a megszokott típusú vicceket (pl. amikor az anyát otthagyja, hogy először inkább a csinosabb lányát mentse ki). Ami visszalépés volt, az a történet könnyedsége, az előző film ugyanis érzelmileg jóval szebb, mélyebb volt, itt a könnyed szórakoztatáson volt a hangsúly.

Forma: Ebben nem érzek nagyobb változást, bár már egészen abszurd képek is megjelennek (pl. a homokba ásott fegyenc), illetve az ajtós geget Jackie Chan is megirigyelhetné. A csetlés-botlás, seggberúgás ma már nem vicces és sajnos ezekből van több, na meg a túlzó gesztikulációkból.

Élmény: Szóval ahogy írtam, A bevándorló tartalmi és formai kreativitásához képest is visszalépésnek éreztem ezt a filmet, noha a Chaplin, a rendőrnél előremutatóbb. Egynek jó.

Cselekmény: A kis csavargó (Charlie Chaplin) ezúttal épp egy hajón tart az újvilág felé, az utasok közül kölcsönösen felfigyelnek egymásra csinos utastársával (Edna Purviance). Sajnos a lány anyjától ellopják az úton félretett pénzüket, ám a csavargó szerencsejátékon nagyobb összeget nyer és megsajnálva a nőket, a pénzt odaadja nekik...

Téma: Később nincstelenül futnak össze egy étteremben, ahol egy talált érmének köszönhetően ehetnek egy tál babot, ám a pénzről kiderül, hogy hamis. Eredetileg ez a jelenet volt meg, és Chaplin maximlizmusát mutatja, hogy hihető hátteret akart adni az esetnek, ezért lett a csavargóból nincstelen bevándorló, ezért született meg a történet első fele, ahelyett, hogy csak a másodikat forgatták volna le. Összességében így egy romantikus történetté fejlődött, a középpontban a két bevándorló kedves (és végre hiteles) összemelegedése áll.

Tartalom: Tehát a történetnek két része van, egy hajós jelenettel indítunk, ahol elég egy mosoly, hogy főhőseink szimpatikussá váljanak egymásnak, majd a csavargó udvariassága és végül lovagias felajánlása megalapozza a szerelemet. Ezután azonban elválnak útjaik, csak a lány anyja halála után futnak össze szegényen egy étteremben, ami ugye az eredeti koncepció volt, hogy hogyan viselkedne valaki, ha nem tud fizetni. Ebből a szempontból teljesen értelmetlen volt a bevándorló cím, hiszen lényegtelen volt már az első részben is, hogy ők bevándorlók. A humor új forrásaként a csavargó karaktere és a helyzetkomikum mellett bejött a fordulat is, ez eddig nem volt, sőt talán a későbbi filmekre se volt jellemző, hogy Chaplin teljesen váratlan dolgokat hoz be (pl. a legelső jelenetben a hajókorláton áthajolva látjuk, aztán kiderül, hogy nem tengeribeteg, csak horgászott). De nekem ez mégis elsősorban egy "fílgud" szerelmesfilm volt, amelyben főhőseink megállíthatatlanul sodródnak egymás felé.

Forma: Csak pár hónap az eltérés az előző filmhez képest, de itt már jóval kreatívabbak a vizuális gegek, sokkal jobban ki- és felhasználják a környezetben lévő elemeket, ami legszebben az ingadozó hajón látszik. Börleszk is van ugyan, de sokkal jobban működnek a karakterből adódó poénok (ld. pénzadomány). Talán csak nekem érdekes, de a feliratok itt már tartalmaztak beszédet is, ami eddig nem volt nagyon jellemző.

Élmény: Érezhetően sokat fejlődött Chaplin alig pár hónap alatt, de nem csak a poénok lettek kreatívabbak, hanem a történet humanista szellemisége is sokkal közelebb került a későbbi filmjeiéhez. Életszerűtlenül jók egymáshoz az emberek, de jól esett nézni.

Érdekességek: