Cselekmény: Lakodalom van, a tehetős Zsírosék a nekik eladósodott Juhosék szegény, de szemrevaló Marikáját házasítanák össze fiukkal, Ferkével, aminek a lány láthatóan nem örül annyira, meg is szökik a buli közepén valódi szerelmével, Jóskával. Ferke dühös, de hajlandó elengedni Marikát, ha visszafizetik a lakodalom költségeit, ami kész vagyon. Ráadásul jön a gyerek is, úgyhogy nincs mit tenni, a család spórolásba kezd, Jóska pedig minden munkát elvállal...

Téma: A kommunista rendszer első filmje a szovjet propagandafilmekhez képest meglehetősen szolídra sikerülve a termelőszövetkezetekhez való csatlakozást szerette volna vele elősegíteni, de Marika és Jóska története mellett elhomályosult a parasztok összefogása és annak szükségessége. Így nem egy propagandisztikus rendszerkritikát vagy csak simán manipulatív propagandát látunk elsősorban, hanem a népi mozgalmat filmen.

Tartalom: Hogy a történet az életszerűségre törekszik, az is igazolja, hogy Jóskáék már az elején kifogásolható módon járnak el, hiszen Marika szülei gyakorlatilag eladták lányukat adósságuk fejében és asszisztálnak ahhoz is, hogy botrányos módon az esküvő közben hagyja a lány faképnél Zsírosékat. Az ekkoriban kibontakozó kuláküldözés ellenére pedig Zsíroséknak nem volt felróható a haragjuk, elvége durván megalázták őket. De mivel népi mozgalomról van szó, mégiscsak azt követhettük nyomon, hogy a társadalom alján elhelyezkedő Jóskáék mennyire kiszolgáltatottak a tehetősebbeknek: könnyedén adósságba keveredve elveszíthetik mindenüket, a munkaadó kedve szerint nem fizethet nekik és még a természetnek is jobban ki vannak téve. Ha nem Jóskára fókuszálna a történet, akkor megfigyelhetőbb lenne az alapelv, miszerint a parasztság csak egységesen fellépve érvényesítheti érdekeit a velük ellenséges munkafelügyelővel szemben (aki a földesurakat képviselte, de azok nem jelentek meg). Ez a szervezetten dolgozó kubikosok mellett abban mutatkozik meg, hogy Jóska mellett csak barátja áll ki kezdetben, a többiek csak akkor, amikor Jóska sikeressé válik. A legmegosztóbb erő a hatásosan tálalt "élni kell!", ugyanaz az egyszerű életösztön, ami benne van az Emberek a havasonban is: a parasztok kiállnának Jóska mellett, de nekik is van családjuk, és inkább megalázkodnak, minstem hogy pénz nélkül maradjanak. A végén megjelenik a kötelező propagandelem, a "vörös farok", hiszen Jóska épp 1945-ben szabadulhat, a történet pedig serényen együttdolgozó parasztok képével zárul, de ez érdemben nem tesz hozzá a történethez semmit.

Forma: Az előző két magyar filmhez képest kiábrándítóan egyhangú a megvalósítás, nincsenek látványos megoldások, a vizualitást néhány montázs jelenti. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne, csak számomra unalmas. A parasztság hiteles ábrázolásához külön szakértőt fogadtak, ez elsősorban a népzenében érhető tetten, a parasztokat továbbra is kissé romantikusan tálalják, attól a rossz szokástól pedig szintén nem sikerült elszakadni, hogy ne legyen a  nőkön két kiló nagyon autentikus smink.

Élmény: Úgy látszik az eddigre megvalósult kommunista hatalomátvétel ellenére itt még nem volt teljes a kontroll, hiszen annak ellenére, hogy propagandisztikus célokat tűztek ki, a közelében sem volt a korábbi szovjet filmek demagógiájának, pedig történt az 1930-as években elég szörnyűség a parasztság ellen, hogy igazán rossz színben tüntessék fel a nép "ellenségeit". De ez a film sokkal életszerűbb volt annál és nagyobb hangsúly volt a paraszti lét ábrázolásán, mint a propagandán, így nézhető, átélhető mai szemmel is, csak külcsínében számomra egyhangú volt. Persze ha csak egy szimplán rossz propagandafilm lenne, akkor nyilván fel se került volna a listámra.

Érdekességek:

• Színészdinasztiák: Mészáros Ági (Marika) lánya Voith Ági; Szirtes Ádám (Jóska) lánya Szirtes Ági; Lehotay Árpád (Zsíros apuka) unokahúga Lehoczky Zsuzsa; Egri István (Ferke) mindkét lánya, Egri Márta és Egri Kati is elismert színésznőkké váltak.
  

Cselekmény: Valahol Európában, valamikor a második világháború végén, amikor még teljes a káosz, összecsapódik egy csapat árva gyerek és két fiatal a rangidős "Hosszú" vezetésével. Lelopják a halottakról ruháikat, a krumplit a földből és gondolkodás nélkül elvesznek bármit erővel. Csakhogy a kis közösségek önszerveződően elkezdik megvédeni magukat, így Hosszúék egyre jobban kiszorulnak a társadalomból. Egy félreeső, romos kastélyt szemelnek ki táborhelynek, ami örömükre tele van étellel, de otthon van a ház ura is, egy idős zenész...

Téma: A film már a kommunista párt megrendelésére készült, ehhez képest a szocialista eszme épphogy csak megjelenik és akkor sem nyíltan, így alapvetően a humanista történetek közé lehet sorolni, ahol győzedelmeskedik az emberiesség a rossz körülmények között is, amikor könnyebb lenne embertelennek lenni.

Tartalom: A felvezető narráció segít elhelyezkednünk, a második világháború végén vagyunk, különböző hátterű gyerekek verődnek lassan egy csoportba, ahogy az országúton bandukolnak élelmet vagy bármit keresve. Vannak, akik lebombázott épületekből másznak elő, másoknak sikerült elszakadni deportált szüleik mellől. Jobb híján lopnak, amit érnek, akár erőszakkal is, de ez persze ellenállásba ütközik és a gazdák is gondolkodás nélkül agyonlövik a tolvajokat. Árulkodó jelenet, amikor az akasztott emberek mellett látszólag félelemmel teli tisztelettel vonulnak el, hogy aztán váratlanul sikongatva versenyezve rángassák le cipőiket. Ez a kettőség többnyire jelen van, a gyerekek játszva, humorral követnek el egyáltalán nem humoros dolgokat egyáltalán nem játékos helyzetekben. Az eddig durván neorealista hangulatú történetben a fordulatot az éteri-humanista zenész hozza, ezért aztán a nézőnek is oda nem illőnek tűnhet, amíg lassan hozzá nem szokik a megnyíló gyerekekkel együtt. A lejtemenet valahol ott kezdődik, amikor a hatóság nem kínozza elég élethűen a foglyokat, a humanista leckékkel együtt ekkor kezd túlzottan szentimentálisba átcsapni, ami árt az üzenetnek is, hiszen egy megértő világban kevésbé feltűnő a megértés.

Forma: Láthatóan egy, európai tőről farkad az Emberek a havasonnal, felisverhetőek benne a szovjet montázstechnika és a német expresszionizmus jegyei is, az eleje pl. jóval eisensteinesebben indult már-már aggresszív vágásokkal, ahogy bemutatták a horrorisztkusan háborús áldozattá vált vidámparkot, szépen előrevetíve a párhuzamot a gyerekek lelkivilágával. Ez idővel enyhült, de rendre előjöttek expresszív jelenetek (főleg a fény és árnyék révén) és újfent kiemelkedett egy nemi erőszak-jelenet, ahol ráadásul leplezetlenül mutattak női mellet, ami nem is tudom, mikor fordult elő először klasszikusban, de a hatvanas évekig tuti nem. A hang felemásra sikerült, egyfelől borzasztó az utószinkron és a stílushoz, tartalomhoz képest túl nagyszabású zene, másfelől szépen támasztotta alá a gyerekhumort, a csend használata az óraketyegéssel tökéletes, a motívumok és a zene magyarázása pedig előidézi az Amadeust (vagy akár A zongoristát). A színészi játék nem volt élvezetes, nem volt elég természetes.

Élmény: Ez a sajnálom-kategória lett, mert a film közben már fogalmazgattam magamban, hogy íme egy tökéletes darab a  kevés kedvencemből, ami elég látványos, megható és még hangban is kirívóan erős, erre jött az utolsó félóra és majdnem minden elemében szentimentálissá butították. Persze ezzel együtt is remek film, csak ott lehetett volna a kedvenceim között is akár.

Érdekességek:

• Még életben van: Harkányi Endre (85).
  
• Harkányival itt látható egy interjú: https://youtu.be/YyEeDTzVI1o
• Rozsos István 1963-ban, 40 évesen öngyilkos lett betegsége miatt
• Bicskey Károly fogadott fia volt Bicskei Bertalan válogatott labdarúgó, később szövetségi kapitány.
• A gyerekek valóban árvák voltak, többségük a Gaudiopolis nevű, gyerekköztársaságként működő árvházból került ki. És valóban vásottak is voltak, loptak, részegeskedtek(!).

Cselekmény: Anna és Gergő a magas hegyekben élnek, újszülöttjük épphogy túléli a telet, de tavaszra látszólag minden jóra fordul, amikor váratlanul a területet birtokló cég képviselője elzavarja a helyi közösségek, mert nekilátnik kivágni a hegy erdőit. Csak főhőseink maradhatnak, hogy az erdőt jól ismerő emberekként dolgozzanak favágóként. Közben Annát megkívánja a munkafelügyelő és kishíján megerőszakolja, amibe az asszony belebetegszik. Hogy a lelki sebeket orvoslják, elzarándokolnak Csíksomlyóra...

Téma: Alapvetően nem gondolom, hogy lenne egy központi témája, inkább motívumok vannak, mint amilyen az idilli természettel harmóniában élő ember és a modern/iparosodott/városi ember ellentéte, az intézményesített vallás és a belülről fakadó spiritualitás kapcsolata, de megjelennek társadalmi kérdések is a kiszolgáltatottak... kiszolgáltatottságáról.

Tartalom: Kemény téli képekkel indítunk és zárunk, beteg újszülöttet próbálnak megkereszteltetni főhőseink, ám a pap elérhetetlen, így jobb híján ők maguk keresztelnek a maguk módján, majd hordozzák körbe az erdőben bemutatva a tájnak, fáknak, állatoknak. Ez a keresztény vs természeti vallás motívum többször megjelenik (a búcsú, a temetés), és a szereplőinknél a kettő jól megfér. A következő motívum a civilizáció megérkezése előbb a faipari cég megjelenésével, ami mindjárt magával hozza a jogot is a helyiek természetes igazságérzetével szemben, majd a városias életmódot, ami később máshogy is folytatódik (szobabérlés, temetkezés, tárgyalás). Ehhez kapcsolódik részben a szociálisabb vetülete a történetnek, hiszen Annáék teljesen kiszolgáltatottak a rendszernek (törvény szerint nem folytathatják addigi életmódjukat, de a pénz, amit a rendszertől kapnak kevés a rendszerben való megéléshez - ld. a temetkezést). A karakterek nincsenek túlgondolva, a havasiak egyszerűek és talpig jók, a civilizáltabb világból érkezőek érzéketlenek vagy gonoszak.

Forma: A stáblista is szokatlan már, ahogy egy kopjafára van felvésve, de ezután sem kell csalódnunk, felvonultatja a film kora stílusait a német expresszionizmustól a szovjet montázsokon és a francia lírai realizmuson át az amerikai noirokig. A rövid felvezető megadja a spritiuális-természeti alaphangot azzal, ahogy a narráció alatt hozzáillő tájképmontázst mutat; ez végig a fő motívuma lesz a filmnek, a rendező célja is az volt, hogy a természet harmadik szereplő legyen vagy inkább az ember jelenjen meg a részeként, mintha Malickot akarná előrevetíteni (egy kritika szerint Dovzsenkót, ami helytállóbb lehet). Az amúgy is vadregényes tájat a meredek hegyeivel és fenyőivel ügyesen hangsúlyozzák az alsó és felső kameranézetek, de a karakterek érzései is megjelennek dőlt szögekkel, az árnyékos vagy épp átszűrődő napfényes megvilágítással, illetve ott a remek erőszak-jelenet, ahol gyors vágások és az egész helyett közeli részek mutatásával érnek el zaklatottságot. Persze nem tökéletes, a gyorsítások pl. feleslegesek és komikusan bénák, és számomra messze a leggyengébb pont a mesterkélt szövegeket mesterkélten előadó színészek voltak, különösen Anna részéről (szentimentális mondatok teátrális előadása távolba meredve, miközben egy paraszthoz a legkevésbé illő módon agyon volt sminkelve). Pedig az általános nézet szerint épp az a film fő dicsérete, hogy neorealista előfutárként amatőr színészekkel játszatott egyszerű embereket  valódi helyszíneken, bár ez inkább kényszer volt a rendező részéről a szűkre szabott költségvetés miatt.

Élmény: Remek indítás volt a magyar filmes projektemhez, épp azon korszak elemeit elevenítette fel a szemtelenül fiatal rendező, amelyek miatt szeretem a filmeket, ráadásul nemcsak magyar viszonylatban jelentett egy magasabb esztétikai szintet, hanem a neorealista vonásai miatt nemzetközi jelentősége is van.

Érdekességek:

• Szellay Alice (Anna) a rendező felesége volt
• Görbe János (Gergő) Görbe Nóra (Linda) apja; a szakma belterjessége miatt sok ismerős név fog egymáshoz kapcsolódni még...
  
• A filmet bemutatták a Velencei Filmfesztiválon nagy siker mellett, de Németországban túl katolikusnak találták, így nem került forgalomba. Eközben persze itthon is támadták, mert vagy nem volt elég katolikus vagy nem volt elég propagandisztikus; később pedig mert az alapmű szerzőjének fasiszta nézetei voltak nemkívánatosak a kommunista vezetésnek.
• A film apropója az alapjául szolgáló 1930-as évekbeli novellák mellett az volt, hogy az erdélyi születésű rendező a második világháborúban katonaként maga is az Erdélyt visszafoglalók között volt.

Cselekmény: Nesze neked négyrészes Bosszúállók. A tízrészes filmsorozatban Guerande újságíró a Vámpírok nevű bűnbanda után nyomoz. Az első rész első jelentében már nyakon is csípi kollégáját, Mazamette-t (Marcel Levesque), aki a Vámpírokról összegyűjtött iratait próbálta ellopni, de megesik a szíve rajta, hiszen csak kényszerből tette. Az első részben tehát Guerande a család régi ismerősénél, Dr. Noxnál száll meg egy éjszakára, ahol épp egy gazdag amerikai vendég is vendégeskedik, akit rövidesen kirabolnak. mint kiderül, Dr. Nox már rég halott és a Vámpírok feje adta ki magát neki, hogy ellophassa az amerikai ékszereit. A második részben sikeresen elrabolják Guerande-t, hogy kivégezzék, de szerencséjére őre épp Mazamette, aki korábbi jóindulatáért cserébe megmenti és összefog vele a Vámpírok ellen. A harmadik részben a Vámpírok újra Guerande életére törnek, ezúttal a szexi Irma Vep ( = vampire) személyében, aki megmérgezné, de az újságíró résen van. A negyedik részben a Vámpírok véletlenül egy csalót, Morenót fosztják ki, aki az ötödk részben emiatt bosszút esküszik és ellopja az ő legújabb zsákmányukat...

Téma: Szórakoztató krimi, semmi több, bár többen dicsérik realizmusa miatt (am miatt pedig a korabeli hatóságok erkölcstelennek minősítették és ideiglenesen be is tiltották), illetve többen a gengszterfilmek és thrillerek előfutárának tekintik.

Tartalom: A sorozatok ekkoriban divatosak voltak, ezért készült rohamtempóban, minimális forgatókönyvvel, viszonylag szabad teret hagyva a színészeknek, így aztán a történet kora divatjának megfelelően barokkosan túlbonyolított lett. Egy filmbe sűrítve sokkal izgalmasabb,rejtélyesebb lett volna. A tíz rész tíz különböző főbb eseményt mesél el, de míg az elején a Vámpírok egy félelmetes és titokzatos csoport, a negyedikre már-már nevetségesen amatőrre silányulnak és odavész minden titokzatosságuk és inkább ők menekülnek Guerande elől. Ekkor lép színre Moreno harmadik félként, aki újfent gyengíti a Vámpírok renoméját - ezt kívánja helyrehozni a valódi fővámpír feltűnése, ami kezdetben működik, de ő is elveszti erejét az első része után. (Az első fővámpír kiírásának állítólag az volt az oka, hogy a rendező megelégelte az állandó késéseit.) Helyére érkezik a legjellegtelenebb méregkeverő, eddigre azonban már régen az erős kisugárzású Irma Vep lesz a rossz oldal központi figurája. A másik oldalon Guerande lenne a főszereplő, de talán a korabeli ízlés miatt sármos férfiként nem ügyködhetett akciósztárként, így gyakorlatilag a komikus elemnek szánt Mazamette végezte el a munka nagy részét. Megjegyzés: Mazamette legfeljebb külsejével és parodisztikus játékával tekinthető komikusnak, mert poénokat nem nagyon hoz. A legváratlanabb húzás egy történelmi távlatba helyezett visszaemlékezés, ami ki tudja, milyen megfontolásból került a történetbe, mindenesetre üde színfolt volt.

Forma: Ez már egy érett némafilm, sok mindent nem is írnak ki, a színészek vagy a képek többletjelentést adnak a jelenetekhez szöveges magyarázat nélkül is (ez érthetetlen módon megfordul a kilencedik részben és utólag írnak ki olyanokat, amit épp az előbb láttunk). Az épp zajló világháború közepetti kisebb költségvetés talán csak abban mutatkozik meg, hogy sok a szobákban játszó, párszereplős jelenet, de van bőven lövöldözés, itt-ott meglepően durva erőszak, autósüldözés, épületeken mászás és mozgó járműveken ugrálás, amelyek többnyire nem tűntek trükkfelvételeknek (az Irmát alakító színésznő pl. artista múlttal bírt, így ő végezte saját kaszkadőrjeleneteit is). A kameraképek unalmasak, bár vannak közeliek (főként írásokat mutatva), helyenként animációk is. A karakterek közül Irma a legérdekesebb, nem csak mert karaktere egy erős, önálló, de egyben sérülékeny és érzékeny nő is, hanem mert az őt alakítő színésznő ezt a többieknél jóval kevésbé teátrálisan tudta megjeleníteni.

Élmény: Nem véletlenül hoztam az elején párhuzamként a Bosszúállókat, e film ugyanis nagyjából ugyanazt a szórakoztató alapelvet követi, csak száz évvel korábban. Ezért ugyanaz az élményem is: szórakoztató és popkulturális jelentőségű, de nem nyújt maradandó esztétikai élményt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Marcel Levesque (Lange úr vétke), Renee Carl (Az alvilág királya)
  
• Fernand Herrmann (Moreno) fiatalon, 39 évesen hunyt el 1925-ben
• Azért értékelték realista filmként a kortársak, mert egyrészt megmutatta az alvilági lokálokat, másrészt a Vámpírok-szerű bandák, az "apacsok" valóban gyakoriak voltak a francia békeidőben, mégha nem is voltak ennyire kifinomultak. Az ihlető a Bonnot-csoport lehetett, akik anarcho-individualistaként nem csupán fosztogattak, hanem politizáltak is.
• Irma Vep annyira népszerűvé vált, hogy utaltak rá a Celine és Julie csónakázikban és készült róla film is.

Előzmények: Melies-ről már sokszor esett szó, ő nem csak az egyik első rendező, aki a feltalálókon kívüli világból csöppent bele a filmezésbe, de durván látványos trükköket eszelt ki és mindehhez történeteket is kerített.

A film: Ejnye Georges, te rosszfiú... de ha a film ilyen, akkor én se fogok szemérmeskedni, a filmben egy nő a bál után hazamegy, levetkőzik és lefürdik. A szexuális vágy bennünk férfiakban nagyon erős, talán nincs is erősebb ösztön, így természetes, hogy egy férfiak uralta világban a legelső filmfelvételek is tartalmaztak erotikát, na de ez a legalja, ez korabeli pornó. Bár erotikát láttunk már korábban is, itt teljesen meztelenül jelenik meg a rendező későbbi felesége, igaz, csak hátulról (és van rajta egy vékony ruharéteg, de mintha ott se lenne). Hogy a film a legalja kategória, az bizonyítja többek közt, hogy se sztori, se trükkök, a cseléd még bele is bámul a kamerába, de kit érdekel, hiszen a vér már a farkunkban van.