Artúr filmélményei

Részeges karatemester 2 (1994)

2016. november 05. 23:13 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Chan, Jackie - Liu, Csia-Liang
Műfaj: kung fu
Főbb szereplők: Jackie Chan
Megjelenés: 1994, Hong Kong
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/7P7tWqwKqE4
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/reszeges-karatemester-2-jui-kuen-ii/movie-30735

Tartalom

Fej-hung (a rendező, Jackie Chan), a részeges kungfu mestere és orvos apja hazafelé tartanak ginzeng vadászatból egy vonaton utazva a brit konzullal. Csomagjaik összekeverednek, így Fej-hunghoz kerül egy csempészett kínai műkincs, a brit konzultól pedig egy titkosügynök (a másik rendező, Csia-Liang Liu) ellopja a műkincsnek hitt ginzenget. A konzul emberei sejtik, hogy Fej-hungnál van a műkincs, ezért verekedésbe keverednek vele. Mostohaanyja a show kedvéért a verekedés közben is alkohollal itatja, de túllő a célon és a részeg Fej-hung még saját apját is megüti a harc hevében. Ezért, és mert a ginzeng helyett egyik páciensüknek mérgező gyökeret adott, apja kitagadja. Fej-hung csak még inkább lerészegedik bánatában, így könnyen elverik második találkozásukkor a  konzul emberei, majd nyilvánosan megszégyenítik. Ekkor beállít a műkincs után kutakodva a titkosügynök is...

A film messze elsődleges célja a szórakoztatás, de azért kedvemre való módon belecsempésztek két témát is szőrmentén a nézők nevelésére. Az egyik a hagyományos kínai identitás megőrzésének fontossága (felületes ismereteim szerint mostanság ez már egyre kevésbé célja a kínai vezetésnek), hiszen a britek el akarják vinni kulturális kincseiket, és akkor az ifjúságnak nem lesz lehetősége történelmet tanulni. A másik az alkoholizmus veszélyeire való figyelmeztetés, ami kissé felemásra sikeredett, hiszen egyrészt vagány és hasznos dolognak van beállítva az alkohol, másrészt viszont hangsúlyosan megjelennek a mellékhatások is, mint az önkontroll elvesztése és egyéb egészségügyi károsodások.

Megvalósítás

Mint a címből kiderül, ez már a történet második része, és bár vannak utalások rá, nincs igazi összefüggés köztük Fej-hung személyén kívül, aki itt már a cselekmény indulásánál a részeges technika mestere. (Ja, és tekintsünk el attól az apróságtól, hogy Kínában nincs karate - az Japán.) A sztori kissé felületes, úgy értve hogy van egy egyértelmű rossz és egy egyértelmű jó oldal, a karakterek is csak röviden vannak felvázolva, illetve olcsó hatásvadász trükkökkel él a hangulat fokozása érdekében. Sokan szemére róják ezt a vegyes hangulatot, amibe belefér a durva kínzás és a csetlő-botló poénok egyaránt, de szerintem nincs ezzel baj. és ha már az erőszak szóba került: lehetne kritizálni a filmet amiatt, hogy erőből oldja meg a konfliktusokat, csakhogy mondjuk A sötét lovag - felemelkedéssel szemben itt az alaphangulat komolytalan, az erőszaknak nincs komoly következménye. Pontosan olyan naiv és ártatlan, mint a Bud Spencer filmek verekedései. Az identitás és az alkohol témáira most nem térnék ki külön mert nem kapnak olyan nagy szerepet, egy dolgot azonban még is megemlítenék: az utolsó jelenet kissé hirtelennek tűnt, és mint kiderült, nem véletlenül. Nyugaton terjesztett változatot megvágták, amiből kiderült volna, hogy Fej-hung az ipari alkoholtól meghülyült és megvakult ideiglenesen - ez a terjesztők szerint nem illet a film könnyedebb hangulatához. A szórakoztatásért egyfelől a humor felel, ami részben helyzetkomikumból, részben esésekből áll, de alapvetően a mostohaanya karaktere köré csoportosulnak, aki iszonyat vicces, pedig alapvetően a poénjai meglehetősen primitívek. A másik szórakoztató elem természetesen a kungfu.

Ó igen, a kungfu. Már többször hivatkoztam Chanre, noha még nem láttam "szakértői" szemmel a filmjeit, de emlékeim nem csaltak. A verekedések koreográfiája a művészi balettel egyenértékű, nemcsak gyorsak és látványosak, de többször zseniálisan felhasználja a környezetének eszközeit is, és gyakran humorral is vegyítik őket. Erre kiváló lehetőséget biztosít a részeges harcstílus, hiszen ott egy a helyzet komolyságát figyelmen kívül hagyó részeg kiszámíthatatlan és komikus mozdulatait láthatjuk. Mindezt különösebb trükkök, animációk és kaszkadőrök segítsége nélkül, ami persze sok sérüléssel is járt. Az akciójelenetek kamerabeállításai is épp olyanok, amilyet a helyzet épp megkíván, de egyébként más jellegű kreativitást nem fedeztem fel benne.

Élmény

Sokszor csalódtam már gyerekkori kedvenc filmben, de ez nagyjából hozta azt, amit vártam: hozza az érzelmi hullámvasutat, vicces és a verekedések nagyon látványosak. Őszintén szólva azonban egy idő után már sok volt belőlük. Addig érdekesek, amíg kreatívak, mint amilyen a vonat alatti verekedés volt vagy az első ténylegesen részeges összecsapás. Legtöbben a filmvégi verekedést istenítik, de annak elemeit már elsütötték ez utóbbiban. Szóval a történet kissé felszínes, a megvalósítás csak a harcjeleneteknél érdekes, de összességében nagyon is szórakoztató filmről van szó.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jackie Chan (Egy csipetnyi zen), Andy Lau (Vadító szép napok)
- A főgonoszt beugróként végül Chan testőre játszotta el.
- Vong Fej-Hung (1847-1924) létező népi hős, orvos és korának egyik legjobb harcosának számított.
- A részeges technika ugyancsak valós, valószínűleg a 10-13. században alakult ki. Természetesen csak imitálja a részegséget, alkoholt tilos fogyasztani hozzá.

Következik: Salo, avagy Szodoma 120 napja

Szólj hozzá!
Címkék: 1994 kung fu 20. század Kína Ázsia Jackie Chan Kelet-Ázsia 1990-es évek 2 órás IMDB 8 Liu Csia-Liang

Wanda (1970)

2016. november 05. 13:23 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Loden, Barbara
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Michael Higgins
Megjelenés: 1970, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/trPTxY2pTZQ
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Tartalom

Wanda (maga a rendező, Barbara Loden) nővérénél alszik sokadjára vagy már hosszú ideje, miután elhagyta férjét és gyerekeit. A válóperes tárgyalásról elkésik, és könnyedén lemond férjéről és gyerekeiről. Pénze nincs, ráadásul ki is rabolják, amikor a moziban elalszik. Betér egy kocsmába rendbe szedni magát, ahol a kocsmáros (Michael Higgins) idegesen tessékelné ki Wandát. Norman, a férfi nem véletlenül ideges, hiszen ő valójában egy rabló, aki megkötözte a valódi kocsmárost és épp kifosztotta volna a pénztárgépet, amikor belépett Wanda. Zárást tettetve végül sikerül kiraknia és együtt vacsoráznak meg, ami szexbe torkollik. Nem lévén hova mennie, Wanda vele tart másnap is, és még azután is vele marad, hogy rájön, Norman egy rabló. Úgy tűnik valamiért Norman is megtűri Wandát; más segítség híján ugyanis őt kéri fel társnak következő akciójához, egy nagybank kirablásához...

Amikor női rendező készít filmet női főszereplővel, akkor mindig felvetődik a feminizmus témája, bár szerintem nem mindig jogosan. Ebben az esetben is elismerem a feminista aspektust, mely szerint Wanda kezdetben nem nagyon tud mit kezdeni eleinte magával, miután megszabadult kötöttségeitől. Ugyanakkor szerintem ez egyrészt simán értelmezhető egyetemesebben is Norman miatt, másrészt pedig a legtöbb elemzés mintha teljesen figyelmen kívül hagyná a történetben megjelenő pénz és anyagi javak témáját, ami talán megint egy kötöttség vagy csak egy eszköz a történethez, de legalább akkora hangsúlyt kap, mint a nőiség. Mindemellett van a történetnek egy önéletrajzi oldala is, hiszen Loden maga is hasonlóan szerény körülmények közül érkezett, bár ő bűnözés helyett modellként és táncosnőként tört ki életéből.

Megvalósítás

Bár nincs előzetes információnk, az első jelenetek képeiből és Wanda megnyilvánulásaiból rögtön látjuk, hogy egy alsóosztálybeli környezetbe kerültünk, ahol nincs sok pénze az embereknek és kétkezi munkából tartják fenn magukat. Wandának nincs otthona, ideiglenesen nővérénél lakik, de nem látják szívesen. A bíróságon kiderül, hogy elhagyta férjét és gyerekeit, nem is igazán tűnik úgy, hogy érdekelnék őt. Pénze nincs, és azt a kevés kölcsönkapottat is ellopják tőle. A varrodába nem veszik fel, mert lassú, és látszik hogy meglehetősen sötét is, mint a 4 hónap, 3 hét, 2 nap halál idegesítő Gabitája. Lefekszik egy férfival rövid ismeretség után, de az szinte elmenekül előle a szex után. Wanda egyébként is közönyösen, bár nem egykedvűen tűri el a csapásokat, passzívan és érzelemmentes sodródik az eseményekkel, mígnem bele nem botlik a piti, de nagy rablást tervező Normanba, aki erőszakos természetével kibillenti ebből az állapotából és aktív cselekvésre nem készteti. Amikor legközelebb kerül szex közelébe, már nem hagyja magát megdugni, de visszasüllyed eredeti állapotába. Wanda tehát már a történet elején elveszti otthonát, családját, anyagi javait, azaz teljesen függetlenné válik és meg kell tanulnia cselekedni. Vele szemben Norman nagyon is aktív, de őt is a társadalmi kötöttségek szorongatják vallásos apja személyében, aki tisztességesen keresett pénzt vár el tőle. Ez sokakat emlékeztethet a Bonnie és Clyde-ra, de Loden szerint filmje sokkal realistább. Ami az anyagi nézőpontot jelenti, a történetet számos motívum utal rá mindvégig: Wanda pénztelensége, állandóan elhagyott pénztárcája, a plázabeli sétája (ami a kedvenc jelenetem), Norman rablásai, a hipermarket és persze végül a bankrablás. Wanda tulajdonképpen végig kapja a pénzt, Norman pedig elveszi.

Találtam egy rendes elemzést, amely leírja a finomabb technikai megoldásokat, de őszintén szólva nekem az ilyenek alig vagy egyáltalán nem tűnnek fel, a látványosabb megoldások híve vagyok. A film kis költségvetésű, ez meglátszik rajta de nem zavaró, viszont el is veszi az élményt az olyan képektől, ami rendes színek és minőség mellett szép lenne, mint pl. az első kép, melyben a fekete szénmezőkön apró fehér pontként vág át Wanda. Zene nem nagyon van, az alapvető képi megoldás pedig a kézikamerás módszer, ami a néhány akciódúsabb jelenetnél jó, hogy együtt mozog az eseményekkel. Ez a stílus nagyon emlékeztet Cassavetes-re, a film vége pedig pillanat-álljban végződik, egyértelműen utalva a Négyszáz csapás hasonló helyzetben lévő Antoine-jára. Mint fentebb utaltam rá, részben önéletrajzi a film, így Loden nagyon hitelesen hozza Wanda karakterét. (Tipikusan az a fajta idegesítő nőtípus, akit a korábban említett Gabitához hasonlóan legszívesebben megütnék, pedig mi sem áll távolabb tőlem. De ezt éreztem a film közben is, tehát az alakítás jól sikerült.) Fontos megemlíteni, hogy kb. húsz órányi anyag készült a filmből, ugyanis a forgatókönyv minimális volt, így a film egyedüli kér valódi színészének rögtönzésein és a pillanatnak megfelelő kamerakezelésen múlott minden.

Élmény

Már a legelső pillanattól Cassavetes-t éreztem a filmen, de ehhez képest messze nem volt annyira drámai és unalmas, szerencsére némi cselekmény is szorult a filmbe. Ahogy említettem, a finom eszközökkel dolgozó stílus nekem annyira nem jön be, a történetből pedig hiányzott számomra az igazi katarzis és izgalmas téma

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michael Higgins (Magánbeszélgetés)
- Loden férje a rendező Kazan volt.
- Loden 1980-ban, csupán 48 évesen hunyt el mellrákban.
- A történet alapja egy valódi rablópáros esete, ahol a bűnrészesség miatt húsz évre ítélt nő megköszönte a bírónak az ítéletet. Ez a látszólag értelmetlen köszönet indította el Lodenben a gondolatmenetet, hogy mi vezethetett el egy ilyen mondatig.

Következik: Részeges karatemester 2

Szólj hozzá!
Címkék: dráma 1970 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1970-es évek Észak-Amerika 2 órás IMDB 7 Michael Higgins Barbara Loden

Leolo (1992)

2016. november 04. 00:45 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Lauzon, Jean-Claude
Műfaj: fantasy, tini
Főbb szereplők: Ginette Reno, Pierre Bourgault, Maxime Collin, Giuditta Del Vecchio
Megjelenés: 1992, Kanada
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/zPXnxA84cvo
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/leolo-leolo/movie-5015

Tartalom

Leo kanadai kiskamasz, aki nem igazán érzi fura családját magáénak, ezért a külvilág elől képzeletébe menekül, ahol valójában az apja egy olasz férfi, aki a Kanadába importált paradicsomra élvezett, amibe anyja véletlenül belezuhant, és így fogant meg ő. Már csak azért is fontos különálló családtagként tekintenie önmagára, mert többen pszichiátriai kezelésben részesülnek. Írni kezd, érzéseit, gondolatait papírra veti, majd kidobja őket. Szexuális ébredése vágyainak tárgya a szomszéd lány, Bianca, de nem mer kezdeményezni nála. Zajlanak közben a külvilág eseményei is: egyik nővére meghal, bátyja gyúrni kezd hogy megvédhesse magát, nagyapja dühében kis híján vízbe fojtja, és egy titokzatos kukázó férfi rátalál Leo kidobott, teleírt papírlapjaira és olvasójává válik...

A történetet szeretik a quebeci függetlenségi mozgalommal összekapcsolni Leo identitása miatt, ám a rendező szerint ez nem volt szempont, hanem sokkal inkább az önéletrajzi ihletettség, ami ismerősei szerint meglehetősen személyesre sikerült. Ami ebből nekünk is érzékelhető, az Leo művészi énjének létrejötte és halála a nagy művének befejeztével.

Megvalósítás

A történetet Leo vagy a kukázó férfi vagy valaki egészen más narrálásában hallhatjuk, miközben amúgy is keveredik Leo képzelete a valósággal. A képzelete arra jó, hogy a világ kegyetlenségei elől valami kellemesebbe meneküljön. A vízbemerülést pl. kincsvadászatként éli meg, a szerelmet pedig mennyei megváltásnak. De ez a képzelet valójában sokkal kevésbé elrugaszkodott, mint a valóság, a család ugyanis meglehetősen fura: szertartásosan vesznek be hashajtót a tisztátalanságoktól megszabadulni, a család hazajár már szinte a pszichiátriára, a báty izomzata eltúlzottnak tűnik, ráadásul továbbra is gyenge marad, a nagypapa Biankát azért fizeti, hogy az meztelenül harapja le a lábujjkörmeit... stb. Ezért, és a hibás genetikáért meg is ölné nagyapját, de nem jár sikerrel, Biancához pedig nem mer közeledni, így marad egy nyers májba vágott lyuk dugdosása, végül pedig egy korához képest túlfejlett, Regina nevű lány lefizetése, hogy megfogdoshasson egy valódi nőt. (Elnézést a perverziók részletezéséért, de egyes olvasóim igénylik :p) Szóval a család beteg, de Leo hiába akar távolságot tartani tőlük, így is szereti őket. Amikor végleg lemond Biancáról, a múzsájáról, elveszti képzeletbeli Itáliáját is, hedonista életbe kezd, már amennyire egy tizenévestől kitelik, befejezi az írást és végül megszűnik művésznek lenni. Két visszatérő motívumot fedeztem fel: az egyik az idézet: "Álmodom, ezért nem vagyok...", azaz álmaiban, képzeletében nem kell megélnie a  valóságot, nem kell kanadainak lennie. A másik a vízzel kapcsolatos dolgok: vécé, fürdőkád, maga a fürdőszoba, medence, tó. Érzésem szerint ezek az élettel kapcsolatos dolgok jelképei, megjelenik bennük az élet és a halál is. A cím egyébként Leo olasz alteregójának neve, Leolo. A film igazi erőssége a különleges hangulata, ami alapvetően humoros, de közben kegyetlen, bizrar és sötét is.

Technikai megvalósításában ezt a hangulatot igyekszik megerősíteni. Képek szépek, ünnepélyesek, színei telítettek, de egyben bizarrak is, mint pl. a bilin ülő baba-Leo és a vele szemben vécén kakiló kövér anyja, miközben a fürdőkádból egy piszkos pulyka nézi az erőlködve síró gyermeket. Jól hangzik, mi? talán tévedek, de Tarkovszkijjal kapcsolatban mindig az volt a benyomásom, hogy a kevésbé szép, hétköznapi dolgokat akar művészi jelentőséggel felruházni anélkül, hogy esztétikusan mutatná meg őket, szemben mondjuk Malickkal. Mintha ezen akart volna továbblépni Lauzon azzal, hogy kifejezetten gusztustalan dolgokat igyekszik ugyanígy bemutatni (mint pl. a szeméttel, döglött tetemekkel teli tó), de nem sikerült neki teljes mértékben meglépni ezt a szintet, noha éreztem a szándékot. A zene hasonló, kettős természetű: egyfelől volt egy visszatérő kellemes dallam az idillibb részekhez, másrészt egy félelmetes, baljóslatú a a komorabbakhoz. Bár fentebb azt írtam, hogy a képek szépen, nem kiemelkedően azok egy-két kivételtől eltekintve, és a kreatívabb megoldásokból se találkoztam sokkal.

Élmény

Azt hiszem nem hangsúlyoztam eléggé, de a film erőssége a hangulata, amit nehéz szavakban visszaadni. Egyszerre kamaszosan bájos, humoros, intim és szeretetteli, miközben nagyon is kegyetlen, groteszk és szomorú. Megvalósítása rendben van, de nem nyűgözött le, a története még kevésbé, így aztán csak a hangulata az, ami emlékezetes marad.

Érdekességek

- Lauzon 1997-ben, 43 évesen repülőgép-balesetben elhunyt.

Következik: Wanda

 

Szólj hozzá!
Címkék: 1992 fantasy tini 20. század Amerika Kanada Észak-Amerika 1990-es évek 2 órás IMDB 8 Ginette Reno Pierre Bourgault Maxime Collin Giuditta Del Vecchio Jean-Claude Lauzon

Chelsea-lányok (1966)

2016. november 02. 22:40 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Morrissey, Paul - Warhol, Andy
Műfaj: underground
Főbb szereplők: Brigid Berlin, Nico, Ondine
Megjelenés: 1966, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 6,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/UQauv_eK8d0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/chelsea-lanyok-chelsea-girls/movie-100767

Tartalom

Nico a konyhában a haját igazgatja ollóval. Eközben egy önjelölt pap egy barátja szexuális életéről érdeklődik. Egy nő épp belövi magát és telefonon próbál ügyeket intézni. Két férfi - talán szex után - az ágyon fekszik, amikor szinte rájuk ront két női ismerősük. később egy transzvesztita énekel nekik. Egy domina szóban és tettleg bántalmaz három másik nőt. Egy anya mérgesen beszél fiával. Egy beállt férfi különféle témákról beszél, illetve másokkal együtt válogatón jár. Az önjelölt pap belövi magát és kiakad egyik látogatójára, amikor az szélhámosnak nevezi. Nico sír.

Nem tudom miről szól a film. Az biztos, hogy nem csupán életképeket akartak mutatni, de nem sikerült felfedeznem egy központi témát, már legalábbis ami a cselekményt illeti. Warhol, az egyik rendező szándéka szerint egyszerre került volna bemutatásra az élet sötét és a világos oldala, de a látottak alapján csak egy részt tudnék igazán pozitívnak nevezni, a többi bennem alapvetően negatív érzéseket keltett.

Megvalósítás

A film koncepciója az igazán fontos, de erről majd csak a technikai megvalósítás során szeretnék beszélni. A cselekményről keveset tudok mondani, mert nincs. Tizenkét jelenetet láthatunk, ezek különböző helyzetekben lévő, majdnem mindig önmagukat alakító karakterek beszélgetéseit tartalmazzák. Nem igazán látok köztük kapcsolatot, bár egyes szereplők fel-feltűnnek másik jelenetben is. Egy közös motívum tűnt fel, a haj, de nem jöttem rá a nyitjára. A legjobb jelenet egyértelműen a LSD-t bevett srácé, aki egyedül őszinte és kicsit többet kezd pedzegetni a többi lapos jelenetnél. Ugyanis halálosan unalmas a film, bevallom, még bele is tekertem, annyira nem történik semmi. A cím egyébként annak a szállónak a nevére utal, ahol e karakterek laktak (többen köztük a valóságban is). Az még mindenképpen megemlítendő, hogy az eddig tárgyalt fősodrú filmekhez képest mennyire szabados volt a Chelsea-lányok: valódi belövés, egyértelműen bedrogozott emberek, a homoszexualitás nyílt felvállalása, transzvesztita és szado-mazo megjelenése 1966-ban ritka durvának számíthatott.

De térjünk a lényegre, a már beígért alapkoncepcióra. Warhol elképzelése szerint egyszerre mutatta volna meg az élet sötét és világos oldalát, ez pedig abban nyilvánult meg, hogy végig osztott képernyőn figyelhettük a filmet, vagyis nem 12 jelenetet láthattunk egymás után, hanem 6x2-t. Ezek nem teljesen voltak szinkronban, az egyik mindig korábban kezdődött, de egy ponton az is előfordult, hogy ugyanannak a jelenetnek láthattuk egy-egy részletét mindkét oldalon. A sötét-világos párhuzam részben valós volt azáltal, hogy egyes jelenetek sötétebbek kevés fénnyel, de ez nem volt mindig igaz. A film közepe után a színek is bejöttek, itt már végre adódott egy kis látvány is a különböző színű fények használatával. Az osztott képernyős koncepció egyik lényege az volt, hogy a film hagyományos kereteit felbontva a néző nagyobb szabadságot élvezzen, és eldönthesse hogy éppen mit akar nézni. Ez a Napóleonnál érdekes és izgalmas látvány volt, de itt három órán keresztül nagyon fárasztó. Ezen sokat rontott a rendkívül gyenge hang- és képminőség, feliratok nélkül esélyem se lett volna megérteni miről beszélnek. Persze kis költségvetésű művészprojektről beszélünk, de a kamerakezelés így is olyan volt, mint amikor én szabadultam 10 évesen egy VHS-kamera mögé és a zoomolással szórakoztam mint egy hülyegyerek. Ezt a nézői szabadságot némileg gyengíti, hogy bár képből kettő van, hangsávból csak egy (vagy egy sem), tehát értelemszerűen oda fogunk koncentrálni, ahol hallunk is valamit.

Élmény

Kínszenvedés volt végignézni, és ha nincs az LSD-ző srác szinte már meghatóan őszinte monológja, akkor lehet hogy végig se bírom nézni. A koncepció önmagában nekem kevés volt, a kivitelezés borzalmas (és mégha szándékos, akkor is csak ront az élményen), de annyiban érdekes volt, hogy láthattuk, hogyan nézett ki Warhol és szűkebb köre, az 1960-as évek New Yorkjának bohém művésztársadalma.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Nico (Az édes élet)
- Mivel a gyertyát két végén égető emberekről van szó, sokan fiatalon elhunytak, de köztük is túl fiatalon halt meg Eric Emerson 29 évesen 1975-ben autóbalesetben.
- A Chelsea-hotel a 19. század végén épült, jelenleg átalakítás miatt zárva. Olyan hírességek fordultak meg benne, mint Kubrick, Forman vagy Schnabel, csak hogy a nekünk ismerős rendezőket említsem.
- Warhol természetesen magyar származású, szülei a magyarországi Mikóról költöztek az Egyesült Államokba. (Na jó, ők ruszinok voltak, de akkor is...)

Következik: Leolo

Szólj hozzá!
Címkék: underground 1966 kísérleti 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok Andy Warhol 1960-as évek Észak-Amerika Ondine Nico 3 órás IMDB 6 Brigid Berlin Paul Morrissey

Harry és Sally (1989)

2016. október 31. 22:25 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Reiner, Rob
Műfaj: romantikus, vígjáték
Főbb szereplők: Billy Crystal. Meg Ryan
Megjelenés: 1989, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/V8DgDmUHVto
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/harry-es-sally-when-harry-met-sally/movie-38652

Tartalom

Sally egyetem után épp New Yorkba készül költözni, ahogy barátnőjének pasija, Harry (Billy Crystal) is, ezért együtt teszik meg a majd' egynapos autóutat. Sally jókislány, Harry viszont okoskodó, cinikusabb alak, aki szerint nő és férfi közt nem létezhet barátság, míg Sally szerint ki lehet zárni a szexet egy ilyen barátságból. Nem igazán jönnek ki egymással, szinte haragban válnak el. Öt évvel később véletlenül összefutnak a reptéren, ahol kiderül, hogy Sally fülig szerelmes friss kapcsolatában Joe-ba (Steven Ford), Harry pedig szintén eljegyezte aktuális barátnőjét, Helent. Újabb öt évvel később újra összefutnak: Sally pont a napokban szakított Joe-val, Harryt pedig gyakorlatilag kidobta felesége. Mivel egyikük sem akar egyáltalán lefeküdni a másikkal, de élvezik egymás észrevételeit a kapcsolatokról ki-ki saját neme szemszögéből, úgy döntenek, hogy barátkozni kezdenek egymással...

Tök olyan, mint egy populárisabb Annie Hall: egy férfi és egy nő igyekszik rávilágítani a párkapcsolatokra. Egyikük szerint létezhet barátság férfi és nő között, a másik szerint nem, az egyik a szexet helyezi középpontba, a másik szerelmet, végül olyan szoros kapcsolat alakul ki köztük, hogy a szex már másodlagossá válik, és a szerelmük intimitása felülmúlja a testit.

Megvalósítás

A történet során bő tíz éven keresztül követhetjük nyomon Sally és Harry párkapcsolatait különféle helyzetekben: először még könnyed kapcsolataik vannak és elméleti oldalról közelítik meg a kérdést, majd a következő találkozásukkor már mindketten egy hosszabb és komoly kapcsolatban vannak. A következő állapot közvetlenül a szakítás után következik be, ezen a ponton elkeseredettek és kevésbé igénylik a kapcsolatot, így válhatnak barátokká. A történet nagy részét ez a szakasz teszi ki, gyakorlatilag lassan élettársakká válnak,épphogy csak a testi vonzalom marad ki. Mindezt folyamatosan megszakítják rövid bevágások idős párokkal készült interjúkkal, amelyben elmondják, hogyan jöttek ők össze. A történetek a lehető legváltozatosabbak, a közös pont tulajdonképpen csak annyi, hogy most éppen együtt vannak, nincs tanulság. Kicsit értelmetlen mellékszálon fut a két főszereplő legjobb barátainak szerelmi élete, akik közül az egyik megrögzött agglegény (Bruno Kirby), a másik nős férfi által hosszú ideje hitegetett szerető (Carrie Fisher). Sallyékkel szemben ők nem tökölnek, azonnal megragadják a lehetőséget és összeházasodnak. Van a filmnek egy ikonikus jelenete, az étteremben színlelt orgazmus, ami amúgy persze vicces, de teljesen hiteltelen szerintem abból a szempontból, hogy egyáltalán nem illik Sally karakteréhez.

Egyébként nem is szerepelt a forgatókönyvben, improvizáció, és Billy Crystal is gyakran eltért a szövegétől. Vele egyébként elégedetlen vagyok, túl visszafogott, kevés érzelem tükröződik rajta, Meg Ryan sokkalta jobb nála. De ez mégis összhangban van a film alaphangulatával ami amolyan csendesen bájos, kicsit vicces, kicsit romantikus, kicsit élethű, egyszóval limonádé, de a kedves, szívmelengető fajtából. Ehhez hozzátartozik még, hogy az idős párok történetei mint valódiak (bár a párokat magukat színészek játsszák), és az egész film helyzetei Reiner, a rendező, valamint a forgatókönyvíró élettapasztalatán alapul. A technikai megvalósítása, azaz a dallamok, a narrálás a hangulathoz illőek, de nem sok látványelem található benne. Az egyedüli érdekesebb megoldás az osztott képernyő használat a telefonbeszélgetések alkalmával, de ezt Reinertől már láthattuk korábban is.

Élmény

Aranyos, néhol vicces, életszerűen romantikus befejezéssel, de semmi különleges, amitől emlékezetessé válhatna számomra. Romantikázni vágyóknak mindenesetre ideális.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Billy Crystal (A turné, A herceg menyasszonya), Carrie Fisher (Csillagok háborúja), Bruno Kirby (A keresztapa 2, A turné), Steven Ford (Szemtől szemben), Tracy Reiner (Drágán add az életed)
- Steven Ford apja az amerikai elnök Ford.
- A filmben feltűnik Tracy Reiner a rendező felesége, és Estelle Reiner, az anyja is kisebb szöveges szerepben.

Következik: Chelsea-lányok

Szólj hozzá!
Címkék: 1989 vígjáték romantikus 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1980-as évek Meg Ryan Észak-Amerika Rob Reiner Billy Crystal 2 órás IMDB 8
süti beállítások módosítása