Tartalom

Marie és Marie fiatal lányok. Miután megállapítják, hogy a világ rossz hely, úgy döntenek, hogy akkor ők is rosszak lesznek. Meghívatják magukat idősebb férfiakkal étterembe, de felültetnek fiatalabbakat is, részegen dorbézolnak egy bárban, amíg ki nem dobják őket, pénzt lopnak a vécés nénitől, kukoricát a paraszttól, amit aztán szétdobálnak az utcán, ahol a dolgozók biciklin igyekeznek munkába. Végül bejutnak egy előkelő helyre, szépen megterített asztallal, így hát nekilátnak felfalni mindent...

Ha nem olvasom el hozzá az elemzéseket, akkor valami olyasmi következtetésre jutottam volna a történet alapján, hogy a világ lehet rossz, de nekünk érdemes a jó ügyért munkálkodva élni benne. Valóban van ilyen szocialista olvasata is, amennyiben pusztán a cselekményt nézzük, de szürrealista mivolta miatt számos egyéb témát is belelátnak az okosak többek között szabad asszociációra hivatkozva: feminizmust, szocialista, de kapitalista kritikát is, egzisztencializmust és ellenkultúrát. Ezekre most nem térnék ki bővebben, mindenki nézze meg magának a filmet :p

Megvalósítás

Bár a története nem keretes, mégis szerepel az elején és a végén is egy-egy konkrét állítás, ami számomra keretbe foglalta a történetet: ahogy említettem, az elején elhangzik az a tétel, miszerint a világ rossz, lásd a háborúkat; a történet végén pedig a rendező azoknak ajánlja a filmet, akiket könnyebben felbosszantanak a lányok rendbontásai, mint a valódi problémák, pl. egy háború. Hagyományos cselekmény tulajdonképpen nem nagyon van, könnyen váltunk helyszínt, jelenetet. Kicsit olyan érzésem volt, mint a töredezett A gránátalma színénél. A két lányon kívül mindenki normális, ők viszont olyanok,mint két prostituált, akik megragadtak egy vihogó kiskamasz szintjén, feszegetik határaikat, keresik a helyüket a világban. Szürrealista filmnek mondják, és mint ilyen tele van jelképekkel a helyszínektől kezdve (Édenkert, étellift... stb.) a díszleten át (étel mindenhol, virágok... stb.) a tettekig (pl. a kajacsata vagy a film összevagdosása). Szürreális, mert a jelenetek közti átvezető kapocs nem a cselekményből következik, hanem valami teljesen másból (pl. az egyik jelenet végén egy láblendítés a másik jelent elejének láblendítésére visz minket, de más a helyszín, más a helyzet).  E jelenetek töredezetten, rendszertelenül váltakoznak, hasonlóan a Celine és Julie csónakázikhoz. Kiemelt szerepe van az ételnek és az evésnek, mintha más motivációja nem is lenne a lányoknak, csak enni. Emiatt is az utolsó jelenet, ahol szétbarmolják az előkészített ebédet, a leginkább elemzett részlet a történetből. A történet végén végül elnyerik méltó büntetésüket a lányok akkor is, ha másik véget választanak maguknak.

Képeiben is a fenn említett két filmhez hasonlítanám. Nehéz beszélni róla, mert teljesen eklektikus: vannak színes, színszűrős és fekete-fehér részei; a vonatok rendre átmennek valamiféle absztrakt fényvonalba; véletlenszerűnek tűnő, pörgős montázsok tűnnek fel egy-egy jelenet közben; mint egy Bunuel filmben, ollóval kettévágják a másikat, majd magát a képet is amit látunk... stb. Amúgy is sok és gyors vágás van, kifejezetten pörgős filmről van szó. A film eleje és vége mint említettem számomra keretes, amit többek között azért is gondolok így, mert háborús felvételeket vágnak be az első, illetve utolsó jelenetek képkockái közé. A színészek amatőrök voltak, de egy ilyen filmbe nem is kellettek profik. A zene megfelelően van megválogatva, ahol kell (gúnyosan?) ünnepélyes, ahol kell pop.

Élmény

Ahogy visszagondolok, valóban egyre inkább olyannak tűnik, mint A gránátalma színének és a Celine és Julie csónakáziknak a keveréke (noha mindkettőnél régebbi). Elsőre levontnak tűnik, de így utólag egyre jobban kezdem tisztábban látni a feminista részeket is. De most már nem írom át a posztot :D A "története" és a megvalósítása is kissé zavaros, nem igazán egységes, ami szerintem hátrányára vált, ez inkább rövidfilmekhez illene.

Érdekességek

- A csehszlovák újhullám egyik fontos és talán legegyedibb darabja, természetesen be is tiltották arra hivatkozva, hogy a filmbeli ételpazarlás nem egyezik a szocializmus szellemével...

Következik: Harry és Sally

Tartalom

Gothamban évtizedek óta súlyos probléma a bűnözés mértéke, de most egy agilis főügyész (Billy Dee Williams) a rendőrséggel karöltve szorongatni kezdi a szervezett bűnözést kézben tartó Grissomot (Jack Palance). A bűnözők mostanában azonban egy rejtélyes vámpírról beszélnek babonásan rettegve, aki állítólag rájuk utazik. Ezzel kapcsolatban nyomoz a csinos újságírónő, Vicky (Kim Basinger) is, de eddig senki se látta még a rejtélyes denevérembert. A maffiafőnök Grissom eközben rájön, hogy barátnője a jobbkezével, Jackkel (Jack Nicholson) csalja, ezért egy vegyiüzembe küldi iratok megsemmisítésre, ami alapján a rendőrség letartóztathatná, de egyúttal értesíti a rendőrséget is, hogy megszabaduljon Jacktől. Lövöldözés tör ki, és a rejtélyes denevérember (Michael Keaton) is feltűnik, aki dulakodás közben savba löki Jacket. A férfi azonban túléli a balesetet, noha arca eltorzul, bohócszerűvé válik és ezzel együtt személyisége is labilisabb lesz. Bosszút esküszik Grissom, a város és Batman ellen...

Azt hiszem a történet témája már lerágott csont, ezen a blogon is foglalkoztunk korábban Batmannel, és nagyjából itt is ugyanaz a történet: Batman valódi énje a maszk mögött a társadalmi normákat és szabályokat figyelmen kívül hagyva küzd a bűnözők ellen, a Joker pedig ugyanúgy a társadalmon kívül állva teljesen szabadon garázdálkodik az érem másik oldalaként. Csakhogy Batmannek van egy civil, napfényesebb oldala is Alfred és Vicky miatt, ez tartja őt a normakövető oldalon.

Megvalósítás

Elöljáróban érdemes tisztázni, hogy a korábbi Batman-sorozatok, illetve az 1960-as évek népszerű Batman TV-sorozatához kapcsolódó első mozifilm mind egy kissé vidámak és színesek voltak, ami a Nolan-féle filmek fényében mai szemmel elég fura. Batman feltámadása az 1980-as évek végére jött el, amikor a képregények jóval sötétebb hangnemet kezdtek megütni, és ezekre alapul a mostani film is. A történet alapvetően most nem is Batmanről szól, hanem a Jokerről, legalábbis az ő létrejöttét láthatjuk nagy vonalakban. Batman már tevékenykedik, az indítékára csak röviden kapunk magyarázatot, arra még kevésbé, hogy miért épp denevérember lett. Emberileg azonban hiteles, viszonylag rövid játékidejére is egy árnyaltabb ember benyomását kelti. Nagyobb figyelmet kapott Joker, de őt is csak utólag értjük meg jobban: eleve megvan benne a hajlam, de csak akkor szabadul el és fel igazán, amikor elveszti külsejét és helyét az addig felépített világában. Hogy egymásnak megfeleltessék a két főszereplőt, a szori több pontján is keresztezik egymás útját, legyen az fiatalkori emlék, egy nő szerelme vagy a bűnözés/bűnüldözés. Vicces felfedezni a filmes utalásokat (vagy nyúlásokat), van belőlük bőven, és a filmre amúgy is jellemző, hogy nem akar teljesen sötét lenni, simán belefér egy-egy poén, ami egyáltalán nem árt neki, sőt emberibbé, valóságosabbá teszi.

Kezdjük a díszlettel: a Dr. Caligari és a Metropolis ihlette városképet jól láthatóan díszletekből, kartonlapokból, rajzolással érték el, de ez nem zavaró, mert eleve kissé meseszerű, parodisztikusan eltúlzott az egész film. Ez igaz a karakterek külsejére is akár öltözködésben, akár maszkban, de még a mozgásuk is időnként természetellenes, inkább teátrális. Szerintem ettől még nem lesz annyira jellegzetes a film, mint amennyire mondják, de ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Jokernek köszönhetően bekerülhetett a filmbe pár groteszk elem is, mint pl. a magukat halálra nevető emberek arcára fagyott vigyor, és ezek egyzserre tudnak hátborzongatóak és viccesek is lenni. A speciális effektek már megkorosodtak, simán kiszúrható a stop motion vagy az animáció, és az akciójeleneteken is látszik hogy a közelébe se érnek a mai színvonalnak. A hangulathoz illően a cselekmény többnyire éjszaka játszódik, így gyakori az árnyékolás, valamint van néhány szokatlan kameraszög, de nem vitték túlzásba. Tipikusan burtoni világ, ami lehetne horror vagy groteszk, de sokat lágyít rajta a humor, mintha nem merne igazán sötét lenni.

Élmény

Igyekeztem eddig kerülni az összehasonlítást a modern Batman-filmekkel, úgyhogy most kiengedem magamból. Ennek a filmnek a hatalmas sikere vezetett el a szuperhősös filmek aranykorának kezdetéhez, és addig családi szórakozást jelentő Batmant egy sötétebb irányba vitte, így gondolom nyugodtan kijelenthetjük, hogy Nolan filmjei se lennének olyanok, amilyenek. Nyilván az újabb filmek realisztikusabbak és technikailag jobban kivitelezettek, ugyanakkor több ponton is az volt az érzésem, hogy üresebbek is: Burton városa élőnek hat, ahogy Alfred és Batman is emberibbnek. Annak ellenére, hogy Keaton komikus, talán kora miatti érettségéből adódóan könnyebben kinézem belőle a titkos életét, mint a fiatalnak tűnő Christian Bale-ből. Az újabb Joker komorabb, a régebbi inkább elkeseredett. Szóval összességében, mindkettő kivitelezése és megközelítése más, de ezt a Batman-világot tartalmasabbnak, és emiatt hitelesebbnek érzem, mint az újabbat, noha már kissé eljárt felette az idő.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michael Keaton (Toy Story 3), Jack Nicholson (Kínai negyed, Foglalkozása. riporter, Száll a kakukk fészkére, Ragyogás, A tégla), Kim Basinger (Szigorúan bizalmas), Pat Hingle (A rakparton), Billy Dee Williams és Garrick Hagon (Csillagok háborúja), Jack Palance (Megvetés), Tracey Walter (Annie Hall), William Hootkins (Csillagok háborúja, Az elveszett frigyláda fosztogatói)

Következik: Százszorszépek

Tartalom

Gyártelep előtt gyerekével bandukolva keresi férjét Giuliana (Monica Vitti), aki épp a munkásokat toborzó Corradóval (Richard Harris) beszélget. A férfinak azonnal megtetszik Giuliana és később felkeresi a nőt készülő üzlethelyiségében, noha még nem tudja mit akar árulni. Férje elmondása szerint Giulianának balesete volt, és bár nem sérült meg komolyan, idegösszeroppanást kapott és azóta zavartan viselkedik. Giuliana ezt igazolja Corradónak és mert lelkitársnak érzi, megosztja vele, hogy balesete óta úgy érzi, mintha süllyedne és nincs mibe kapaszkodnia...

Antonionival, a rendezővel nem ápolok jó viszonyt, és ezt ez a történet is megerősítette: nem igazán értettem meg belőle sokat, csupán annyit, hogy Giuliana szorong, Corrado jelenthetne neki valami kapaszkodót, de ő sem válik be. Na most ehhez képest a kritikák ennél jóval többet látnak a történetbe, és maga Antonioni is szerencsére kisegít:

My intention ... was to translate the poetry of the world, in which even factories can be beautiful. The line and curves of factories and their chimneys can be more beautiful than the outline of trees, which we are already too accustomed to seeing. It is a rich world, alive and serviceable ... The neurosis I sought to describe in Red Desert is above all a matter of adjusting. There are people who do adapt, and others who can't manage, perhaps because they are too tied to ways of life that are by now out-of-date.

Tehát az elemzéseket olvasva valami olyasmiről van szó, hogy a gyorsan megváltozott, iparosodott, modern világban az ember nehezen találja meg a helyét.

Megvalósítás

A történetet szinte végig Giuliana szempontjából követjük nyomon. Nem igazán értettem meg a karakterét, noha elmondta, hogy konkrétan mit érez. Hozzá hasonlóan nyugtalan természet Corrado is, aki ezt folytonos költözéssel próbálja meggyógyítani. Ezért vannak egy hullámhosszon, a férfi azonban csak le akar feküdni Giulianával, míg a nő valamiféle kapaszkodót keres, amit férje már nem tud neki megadni, a kisfia pedig nem ragaszkodik hozzá annyira, hogy örök, biztos pont legyen. Azt hiszem már nevezhetem magam rutinos filmnézőnek, ezért tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy az adott mondatnak, jelenetnek jelentősége van, csak azt nem tudtam összerakni, hogy mi az. Ilyen pl. a kisfiú betegsége, az üzlethelyiség, a gyár és a sztrájk, a hajók, az 1+1... stb. A kritikák olvasása után visszagondolva, azt hiszem Giuliana végigjárta a hagyományos kapaszkodók keresésének útját a szextől az önmegvalósításon át a hazáig, de ezt nem tudom most biztosan kijelenteni.

A kritikák egybehangzó állítása szerint a technikai megvalósítás legfontosabb eleme a színkezelés; ez volt ugyanis Antonioni első színes filmje, és itt kísérletezett velük. De nemcsak Antonioni első színes filmje volt, hiszen ekkoriban még mindig nem volt elterjedve a színes film, ezért nemcsak önmagának, hanem magának a filmművészetnek sem volt még bejáratott eszmerendszere erre vonatkozóan. Amikor a Frankenstein kapcsán amiatt problémáztam, hogy kevés a zenei aláfestés, az 1001 film blog szerzője elmagyarázta, hogy ennek oka abban keresendő, hogy ugyanezen az alapon még nem volt bejáratva a hangok megfelelő használata. Itt is ugyanerről van szó, Antonioni kísérletezik, de sajnos pasztelszínekkel, amiket gyűlölök, nem is tartom őket igazi színeknek :D. Ezért aztán teljesen esélytelen volt részemről, hogy ráérezzek a rendező szándékára. Az persze feltűnt, hogy hiányoznak az élénk színek, hogy Giuliana színekben látja a világot, hogy minden ködös, életlen, homályos, de nem tudtam összerakni a szándékot. A zene a Radírfejt idézően szinte már dark ambient a gépek zúgása és sípolása miatt, teljesen illik a film hangulatához. Mint már többször elmondtam, képtelen vagyok látni a jó színészkedést is, így nem tudom azt se megítélni, hogy Monica Vitti jól játszott-e, de azt láttam, hogy a belső nyugtalanságát tökéletesen fejezte ki az állandóan zaklatott testbeszédével, ami akkor se múlt el, ha éppen ágyon feküdt.

Élmény

Azt hiszem erről már nem is kell különösebben szót ejtenem, nagyjából leírtam valamennyi benyomásomat. Se a történet, se annak képi megjelenítése nem tudott egységes egésszé összeállni a fejemben. Egy filmszakosnak ez lehet hogy nem okozott volna problémát, de én továbbra is azt gondolom, hogy a rendezőnek segíteni kell a hozzám hasonló átlagembert is megértenie a filmjét valamilyen konkrétabb utalással, hogy értsük is, amit látunk.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Monica Vitti (A kaland, A napfogyatkozás), Richard Harris (Nincs bocsánat, Gladiátor)
- Még életben vannak: Monica Vitti (84)

Következik: Batman

Tartalom

1935, Kína. Indiana "Indy" Jones, a kalandor régész (Harrison Ford) egy bárban találkozik egy kínai üzletemberrel (Roy Csiao): fontos régészeti leletet hozott neki gyémántért cserébe A kínaiak azonban megpróbálják átejteni és mérget csempésznek az italába. Verekedés tör ki, az ellenméreg a kavarodásban egy amerikai bárénekesnőhöz, Willie-hez kerül, így Indy őt magával hurcolva pattan be autójába, amit 11 éves barátja és neveltje, a kis taplraesett kínai, Picur vezet. Menekülvén egy teherszállító repülőbe bújnak, de nem is sejtik, hogy épp azé az üzletemberé, aki elől menekülnek. Amint elalszanak a hosszú úton, a pilóták kiugranak a gépből, magukra hagyva őket. Főszereplőink szerencsésen földet érnek és egy indiai faluban kötnek ki, amelyet éhezés sújt, mióta elvitték gyerekeiket és a falut védelmező szent követ. A helyiek szerint ezért a kihaltnak hitt, gonosz varázserővel bíró Thuggee szekta felelős. Jóságból, kalandvágyból vagy talán a lehetőségek miatt Indyék nekivágnak a kő feltételezett helyének, egy maharadzsa palotájának...

Már az első pillanatban éreztem, hogy ez a film nem veszi komolyan magát, ezért hamar sikerült ráhangolódnom a meseszerűségére. Kicsivel később pedig az is megfogalmazódott bennem, hogy ez gyakorlatilag a James Bond egy kissé más helyzetbe átültetve, de épp annyira képtelen és egyedül az akcióra, romantikára, humorra, felszínes szórakoztatásra épül.

Megvalósítás

Ahogy a sorozat többi része, ez is rögtön a cselekmény közepébe vágva akciódús kezdéssel indít, egy pillanat alatt összehozza a három főszereplőt és lerakja őket Indiában. Itt következik egy nyugisabb időszak, ahogy megismerjük az alaphelyzetet és a helyszínre jutunk, majd elindul a bő egy órás, megállás nélküli akcióorgia. A történet mellőzi a logikát és a következetességet, Indyt irreálisan sok sérülés éri, amiből egy is halálos lenne és természetesen kimeríthetetlen az ereje. A 11 éves kissrác simán lekaratézza a felnőtteket (tudom hogy Kínában nincs karate, de a gyerek meg vietnámi, szóval nem kell beszólni, jó?), Willie és Indy szerelme alaptalan... stb. Szóval ahogy említettem, a történet teljesen képtelen, ezen túl kell tudni lépni, hogy élvezhető legyen, és csak a poénokra kell figyelni és hátradőlve élvezni a látványos akciót. Amiből szerintem speciel túl sok van, a történet kb. 70-80%-ában nem halad a cselekmény, csupán verekednek, menekülnek. A karakterek a történethez hasonlóan már-már parodisztikusak, különösen Willie-n figyelhető ez meg, akinek a szerepe kimerül a sikítozásban, de két másodperccel később már nyugodtan ül. Mint mondtam, ez nem feltétlenül baj, ezek kifejezetten viccesek tudnak lenni. A legviccesebbek persze mindig a visszautalások, pl. amikor Indy a karddal hadonászó ellenségei láttán pisztolytáskájához nyúl, hogy lelője őket, ám az előző filmmel (ami időben egyébként később játszódik) ellentétben most nincs ott semmi, vagy amikor a kínai klub neve Obi Wan.

A látványért nem a technikai megoldások felelnek, hanem a helyszínek, kellékek, díszletek. Bár az első jelenet rögtön egy nagyszabású tánccal indít, ami látványos, csak az Ének az esőben vagy a West Side Story után tartalmatlan. Messze a legjobb kép egyébként szintén itt született, a három nevető kínai fej együttmozgása tökéletes. Hasonlóan jók Picur és Indy azon együttes jelenetei, ahol Indy az előtérben, Picur pedig a háttérben csinálja ugyanazt, mintegy párhuzamot vonva köztük. Tömegjelenetek, lövöldözés, autósüldözés karambolokkal, repülőről zuhanás, csillékben hullámvasutazás... stb. A helyszínek egzotikusak, a Himalája havas hegyei, az indiai dzsungel, a falu, a palota a titkos járataival, csapdáival és persze a misztikus végzet templomával is jól néznek ki. Mivel az indiaiak érzékenyen reagáltuk kultúrájuk ábrázolására, nem engedték a forgatást, így nagyon nagy része a filmnek stúdiómunka, és nem tudom hogy dícséret jár most érte, amiért nem mindig vehető ez észre, vagy megrovás, amiért helyenként nagyon látható. A legjobb és leghírhedtebb részek a szándékosan gusztustalanra vett díszebéd és az ezernyi rovar, amelyek persze végigmásznak az embereken. Az állatok amúgy is kiemelt szerepet kapnak mindig, itt is volt elefánt, denevér, kígyó. Ahogy említtetem, a karakterek eltúlzottak, így a színészek is túlozva játszanak, szóval nem lehet kiemelni senkit igazán. A statisztákkal volt időnként baj, alkalmanként jól láthatóan nincsenek szerepben, és ilyenkor szerintem hiba őket közelről mutatni.

Élmény

A eredeti hármasból ezt a filmet tartják a leggyengébb darabnak, én viszont pont ezt élveztem a legjobban, mert itt volt már annyira képtelen, hogy el tudtam engedni a bosszankodásaimat és csak a szórakozásra figyelni. De talán csak arról van szó, hogy a másik két rész után már tudtam mire számíthatok. Most visszaolvastam a róluk írt bejegyzéseimet, és gyakorlatilag ugyanazokat írtam le, mint itt.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Harrison Ford (Magánbeszélgetés, Csillagok háborúja, Apokalipszis most, Az elveszett frigyláda fosztogatói, E. T. a földönkívüli, Szárnyas fejvadász, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), Philip Stone (Mechanikus narancs, Barry Lyndon, Ragyogás), Roy Csiao (Egy csipetnyi zen), Pat Roach (Mechanikus narancs, Barry Lyndon, Az elveszett frigyláda fosztogatói, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)
- Spielberg és Lucas is statisztálnak a reptéri jelenetben
- A Willie-t alakító Kate Capshaw ekkor imerkedett össze Spielbergel, és pár évvel később összeházasodtak.
- Nagy részben ennek a filmnek köszönhető a PG-13-as korhatárbesorolás, ugyanis Spielberg addig lobbizott, hogy ne a kereskedelmileg rosszabb kategóriában végezze filmje többek között a szívkitépős jelenet miatt, amíg inkább létre nem hoztak pár átmeneti kategóriát.
- A Thuggee szektát valóban az 1830-as években számolták fel, és valóban vallási alátámasztással gyilkoltak (kielégítve ezzel istenüket, aki különben nagyobb bajt hozott volna), de sokkal inkább voltak rablószervezet, mint spirituális szekta.

Következik: Vörös sivatag

Tartalom

17 órakor Cleo, az épp befutóban lévő énekesnő jósnál jár, és bár a jósnő a tarot alapján csupán nagy változásokról beszél, Cleo szerint halál vár rá. Ezért is jött a jósnőhöz: haldokló rákosnak hiszi magát, a teszteredmények 19 órakor jönnek meg, denem tud addig várni. Házvezetőnőjével beülnek egy kávéra, majd kalapot vesznek. Taxival utaznak haza, ahol előbb Cleo idősebb, elfoglalt udvarlójával találkozik egy puszi erejéig, majd zeneszerzői érkeznek hozzá próbára. Az egyik szomorú dal kikészíti, ezért szinte elmenekül otthonról. Az utcán mutatványosokat kerülgetve betér egy kávézóba, és lejátssza a zenegépen egyik dalát, hogy megfigyelhesse az emberek reakciót, de azoknak fel se tűnik a dal...

Mivel Varda, a rendező nő, ezért elsősorban feminizmussal szokták illetni a történetet, de ezt Varda is cáfolta és én sem láttam benne semmi erre utaló jelet azt leszámítva, hogy a főszereplő nő. Egy másik téma, amit hozzá kötnek, az a felszín hamis csillogása ellentétben a valós belső értékekkel, amit először szintén elvetettem, de a kritikák érvei végül meggyőztek, valóban van benne egy ilyen olvasat is. Ugyanakkor ezt sem éreztem annyira nyomatékosnak, mint a történet harmadik olvasatát, az egzisztencialista problémát, a léttel való szembenézést. És tudom, hogy erre a film egyértelmű jeleket ad, hiszen Cleo a halálos ítéletére vár, de nem itt volt a lényeg érzésem szerint, hanem a hangulaton, amit nem tudom hogyan sikerült visszaadni, de valahogy sikerült. Mindemellett képet kapunk a korabeli párizsi korszellemről, mindennapokról is.

Megvalósítás

A történet a jósnővel indít, aki kiolvassa a kártyákból Cleo jelen helyzetét (házvezetőnő, udvarló, betegség, orvos, változás), megspórolva ezzel nekünk a hosszas felvezetést. Ahogy a cím is utal rá, a történet 17-től 19 óráig tart, ami állítólag ekkoriban a szerelmesek találkozó idejét jelentette, de fontosabb szempontunkból, hogy a másfél órás film ezzel nagyjából valós idejűvé vált. Körülbelül ötperces szakaszokra bomlik az idővonal, a jósnő pl. az alábbi alcímet kapta: Cleo 17:00-től 17:03-ig. Vegyük sorra a vélt és valós témákat: a feminizmusra elvileg az utal, hogy a katonát leszámítva a férfiak nem igazán veszik emberszámba Cleót, csak az énekesnő-terméket látják benne. Az udvarlója pl. szinte már parodisztikus, hogy mennyire csak szóban kívánja a lányt, a dalszerzőinek pedig szintén fontosabbak dalaik, mint hogy Cleo hogyan adja elő őket vagy hogy mit szól hozzájuk. No és persze senki sem veszi komolyan, hogy beteg lenne, csak primadonnáskodásnak hiszik. A felszínes és a belső értékek viszonyára már jóval több dolog utal, legszebben talán az utcai mutatványosok, akiknek az olcsó szórakoztatása elől Cleo rémülten rohan. Ráadásul a film szándékosan azt a benyomást kelti róla, hogy ő valóban egy kis jelentéktelen énekesnőcske, és csak a történet közepére kezdjük megérteni, hogy ő is érző lélek. Az egzisztencializmusra szintén számos példát találhatunk szinte akármelyik jelenetből, de legjobban persze az fejezi ki, ahogy várjuk az orvosi jelentést. A legérdekesebbek a kortörténeti dokumentumok, a párizsi életképek: egy nő sétál haza bagettel, a taxi rádiójában hallhatjuk az aznapi híreket, a kávéházban egy magyar apuka (gondolom '56-os menekült) üdvözli feleségét és kisgyerekeit.

A technikai megvalósításról szintén regényt lehetne írni. A zene részben az a fajta francia popzene, amit utálok, de még így is vannak erősebb dalok benne, az aláfestő zene egyes helyeken kifejezetten hatásos volt. A jósnőnél a tarotkártyás jóslás során csak a lapokat és a kezeket látjuk felülnézetből, itt a film színes, de amint arcokra vált a kamera, a film fekete-fehérre vált, majd a kártyákra visszatérve újra színesre. A következő jelenetig a kamera a kezeket követve halad, tisztára Spielberg-érzés. a kamera sokat mozog, néha hintázik a szereplőkkel,néha körbejár és ami leginkább hatásos, amikor felveszi Cleo nézőpontját ahogy halad az utcán, és ahogy a többiek lopva rápillantanak. Valószínűleg így látnak engem is a csajok, amikor dekoltázsban merészkednek utcára. Visszatérő elem a tükör, egy ponton szinte már utánozza az Aranypolgárt. Amit egyedül nem szerettem, azok az ugrásszerű vágások, aminek volt jelentése a Kifulladásigban, de itt nem láttam meg benne ezt. Van még egy kikacsintós rész, egy rövid némafilm, amely szintén a látszatra és a halálra utal, de különösen viccessé az teszi, hogy két szereplője maga Godard és Anna Karina. Még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenem, és még így is túl sokat hagytam ki: a filmnek és a történetnek, Cleo belső világának szerves része a külvilág. Minden jelenetben, akár többször is reflektál a történésekre a városkép valamilyen módon, mint az Itáliai utazásban, legyen az egy utcatábla, kirakatbeli maszk vagy betört üveg.

Élmény

Mindez talán annak köszönhető, hogy másokkal ellentétben Varda eredetileg fényképész, így kicsit más szemmel nézte a világot. És ehhez kapcsolódik a film számomra legfontosabb tulajdonsága, a hangulata, amit talán a metafizikai érzést keltő kompozíciók váltanak ki, mint pl. a mini zongorán játszó kisgyerek, a felülnézetből, utcai óra mellett elhaladó Cleo (A nap vége?) vagy az őt megbámuló emberek. Valamiért a Három szín: kék jutott róla eszembe a maga erős hangulatával, de mégsem tudta átszakítani a gátat, pedig nem lehetne panaszom semmilyen szempontból, működött is minden, nem tudok belekötni, erős a film, de nem volt rám akkora hatással, amennyire kellett volna. Ezzel együtt is persze abszolút pozitív az élmény, olyan mint egy szebb, érdekesebb és érthetőbb Godard-film.

Vardát az úgynevezett bal parti francia új hullámhoz kötik (Demy, Marker, Resnais), akik a definíció szerint kevésbé éltek a filmnek és kifinomultabban álltak hozzá, mint a jobb partiak (Godard, Rivette, Rohmer, Truffaut), akik impulzívabban alkottak.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Michel Legrand (Cherbourgi esernyők, Külön banda), Jean Champion (Cherbourgi esernyők, A vörös kör), Jean-Calude Brialy (Felvonó a vérpadra, Négyszáz csapás)
- Még életben vannak: Corinne Marchand (78), Serge Korber (80), Raymond Cauchetier (96), Michel Legrand (84)
- Varda férje Demy, szintén a új hullám fontos képviselője.

Következik: Indiana Jones és a végzet temploma