Cselekmény, téma, tartalom: Egy gyilkosság tárgyalásán vagyunk, ahol két kamaszt lelőttek katonák. A védelem szerint gumilövedékkel lőttek, tehát a katonák nem lehettek a gyilkosok, a vád beidézett hangszakértője szerint azonban egy hangfelvétel azt bizonyítja, hogy a golyóknak éles lőszer hangjuk volt... A rendező, Abu Hamdan területe az, amikor a politika részévé válik a hang, így ezt a filmet is politikai szemszögből kell vizsgálni, az elnyomó és az elnyomott viszonyában. A legtöbb írás nagyon bonyolultan fogalmaz a film kivitelezése miatt, de valójában egyszerűen "csak" arról van szó, hogy az elnyomó elhallgattatja az elnyomottat.

Forma: Alapvetően formalista film, a tartalomnál sokkal többet mond az, ahogy mondja. Vizuálisan mindössze két dolog történik: egy beltéri lőtéren vagyunk, ahol néhány valódi kép mellett a lövéshangok vizuális megjelenítése közeledik vagy távolodik a nézőtől, ahogy a lőtéri gyakorlótáblák. A másik, hogy a tárgyalás párbeszédei feliratként jelennek meg, mintha a (helyenként utólag kihúzott - azaz elhallgatott) jegyzőkönyvet olvasnánk. A képek és a szöveg együtt dokumentumszerűvé, hivatalos irattá teszik a filmet. Na de a lényeg a hangon van, azaz hogy mit hallunk, de még inkább, hogy mit nem. Az ember sok hangeffektre számítana, ehhez képest csak a lőtér lámpáinak, gépeinek zúgását és nyikorgását halljuk, még a központi elem, a lövések hangjait is csak látjuk. Hiszen épp az volt a cél, hogy a némaságot, az elnyomottak hangjának hiányát vegyük észre, ami különösen akkor válik hangsúlyossá, amikor a hivatalos szervek helyett pár elnyomott szemtanúnak kellene megszólalnia, de nekik még feliratuk sincsen, a bíró pedig nem hallja őket, odáig nem érhet el a hangjuk.

Élmény: Valójában ez nem film, hanem egy videóinstalláció része. A koncepció valamennyire érdekes, de egyetlen ötletnek talán picit hosszú a bő húsz perc, bár nem unatkoztam alatta. Nem tudom, nem elég hatásos, nem elég súlyos a csend. De azért húsz percet megér, lássatok egy ilyet is, ne csak hagyományos történetalapú filmeket.

Érdekességek

• Abu Hamdan egy gyerekek jogait védő szervezettel együttműködve kezdett hangelemzésekkel segíteni menekülten, így jutott el ehhez a valóban megtörtént esethez, valóban elkészítette az elemzést és ezzel sikerült elérnie, hogy legyenek következményei az esetnek - a tárgyalás viszont nem történt meg, így igazságszolgáltatás sem volt.
• A film a 2016-os Earshot c. installáció központi eleme.

Cselekmény: Tíz év angolai munka után Riva hazaérkezik kongói szülővárosába, ahol nagy benzinhiány van. Ő meg épp hoz magával egy tartálykocsinyit, amit majd akkor terveznek piacra dobni, ha már eléggé felment az üzemanyag ára. Este bulizni megy és azonnal megtetszik neki az érzéki Nora, csak pechére ő egy gengszter csaja. Eközben az angolai maffia is Riva nyomában van, akiktől a benzint lopta...

Téma: A felszínen félig gagyi akciófilm, a felszín alatt... is? Egyértelműen van benne pár olyan társadalmi és politikai motívum, ami ennél azért többet sejtet, ugyanakkor külföldiként ezek nekem nem sokat mondanak. Ami az ilyen, kicsit szándékosan(?) túltolt, nagyon macsó filmeknél bennem mindig felmerül, hogy mennyire parodisztikusak, azaz nevetni kellene rajtuk vagy nem annak szánták?

Tartalom: A kezdő képsorok arról tanúskodnak, hogy napokig tartó üzemanyaghiány van Kongó fővárosában, így a benzin aranyat ér és egyetlen tartállyal is nagy pénzeket lehet kaszálni egy 11 milliós nagyvárosban, amit kicsit furcsállok, de ki tudja, hogy megy ez Közép-Afrikában. Befut Riva Angolából, aki azért ment oda tíz éve, hogy megszedje magát és sok pénzzel állíthasson haza, és ez megint sokat elmond, hiszen innen nézve nekünk még Angola is a béka feneke alatt van, mégis jelentősen jobb megélhetést tud nyújtani, mint Kongó (ehhez kapcsolódik egy másik félmondat, amikor egy prostituált Európába akar eljutni, ami a csúcsok csúcsát jelenti). Szóval most Riva érzi magát a város királyának, ez sörözést és kurvázást jelent, félelem nélkül kikezd a helyi gengszter nőjével is. Ezen ponton beszéljünk kicsit a szexről, amiből a filmben annyi van, hogy kis híján már erotikusnak is lenne nevezhető - ha lenne benne erotika, mert azért ez a szex gyakran kimerül nem meztelen, de ösztönös dugásban. Ez leginkább férfiak ürítését jelenti, és sokat mond az is, amikor Riva barátja kitölti haragját a "ronda" és szexelni nem akaró feleségén, ugyanakkor meg Nora is elég állatiasan tud viselkedni (ld. a vizelését, amit talán filmen eddig még nem láttam), szóval nem teljesen férfidomináns a nézőpont. Az egyik karakter leszbikus, a másik állandóan pornót néz. Szóval rengeteg a szex és nem tudom, hogy ez a közönséget akarja kielégíteni vagy tükröt tart vele a társadalomnak (megnéztem, nincs betiltva Kongóban a pornó). Természetesen sok az akció, de nem megkoreografált jelenetek vannak, hanem csak aktív és elszenvedő felek, ami megint sokatmondó lehet Kongó történelméről (bár mondjuk realistább is, mint a romantikusabb szemléletű amerikai vagy ázsiai akciófilmek). Szintén nagyon beszédes lehet a két ország viszonyáról az angolai maffia, akik egyszerre kegyetlenek, lenézőek a kongóiakkal szemben, de kicsit szerencsétlenek is, mert fenn tudnak akadni a bürokrácián. Rivának van valami kimondatlan múltbéli története fiatalon elhunyt testvéréről, ami szembeállítja hagyománytisztelőbb és tisztességesebb szüleivel - ez nemzedéki ellentéteket jelez, a fiatalok valószínűleg kiábrándultak ott is. Kap egy korrupciós tockost a hadsereg, a rendőrség és az egyház is, az egyik legjobb poénja  a történetnek, hogy a leszbikus katonanő apácának öltözve gyilkolászik, eközben meg a film szerint épp a bűnözők és a prostituáltak a legerkölcsösebbek.

Forma: Alapvetően nem rossz kinézetre sem, vannak szebben, videóklipszerűen fényképezett részek, a legjobbak talán a hagyományosabb afrikai elemeket (tánc, testfestés, maszkok) felvonultató bordélyház. Az akciójelenetek sem gagyik, az ilyen részeket inkább a forgatókönyv okozza, mert pl. főhősünk a kelleténél könnyebben viseli a halálos sérüléseket. A zene csak akkor tűnik fel, ha zenés helyen vannak, a színészek rendben vannak, bár itt megint néha bekavar a gyengébb forgatókönyv a életszerűtlen karaktereivel.

Élmény: Egy írás szerint annak köszönheti a sikert, hogy se nem a tipikusan afrikai művészfilmek közé nem tartozik, se az übergáz szórakoztatóipari termékek közé (aki még esetleg nem látott nollywoodi filmet, keressen rá a YouTube-on), hanem egy korrektebb műfaji film. Nem találtam róla túl sok leírást, de kíváncsi lennék egy helyi véleményére, hogy mennyire van mélysége a filmnek. Külföldi szemmel egy gyengébb erotikus krimi.

Érdekességek

• Kongó rövid történelme: Pontosabban Kongói Demokratikus Köztársaság, ugyanis két Kongó van. A Kongó folyó a világ egyik legnagyobb folyója, környékén már közel 100 ezer éve is éltek emberek, végül a nagy bantu népvándorlások során alakult ki népessége. Belgium gyarmatosította a kongói királyságot a 19. század végén, az erőltetett gumitermelésbe milliók haltak bele bő húsz év alatt. 1960-ra vívták ki függetlenségüket, ami katonai diktatúrába torkollott. Az 1990-es években a ruandai polgárháború átterjedt Kongóra is, 2003-ig két nagyobb háborúban milliók haltak meg, de azóta is vannak kisebb konfliktusok. Többek közt ennek következtében az ország - noha kiválóak a természeti adottságai - az egyik legszegényebb és legelmaradottabb, holott a világ egyik legnagyobbja és legnépesebbje.

Cselekmény: 2011, Egyiptom. Az arab tavasz hatására Egyiptomban is tüntetni kezdenek a fiatalok Kairó főterén, aminek meglesz a hatása és a 30 éve uralkodó diktátor lemond. Ideiglenesen a hadsereg veszi át a hatalmat, ám változás nem történik, sőt: a téren újra összegyűlteket ugyanazokkal az erőszakos módszerekkel kergetik szét, a vezetésben pedig nincs változás. A tüntetők ismét visszatérnek nagy számban, ám az egységük is megbomlik, amikor az egyik résztvevő, iszlamista szervezet titokban tárgyalni kezd a hadsereggel...

Téma: A dokumentumfilm a 2011-2013 közötti eseményeket örökítette meg, amikor az arab tavasz hatására Egyiptomban is nagy tüntetések kezdődtek. A vége azzal az ideával zárul, hogy az emberek akarata, szabadságvágya érvényesülni fog.

Tartalom: Nagyon minimálisan felvázolják a helyzetet: Egyiptomban harminc éve diktatúra van, ezt pedig néhány sokkoló kínzásos/halott képpel illusztrálják, ami azonnal segít a nézőnek érzelmileg azonosulni. Az eseményeket három főszereplő tevékenységén keresztül követhetjük: Ahmed városi szegény, aki folyamatosan próbál érvelni; Magdy a konzervatívabb iszlamista, aki a tüntetők és a szervezete között őrlődik; a hollywoodi színész Khalid felel a kommunikációért, igyekszik mindent rögzíttetni, ő tolmácsolja a helyzetet külföld felé. Szóval a tüntetések elindulnak, a diktátor lemond, a katonaság ideiglenesen átveszi a hatalmat, ám ezzel gyakorlatilag katonai diktatúra köszönt be az országba, így a tüntetők maradnak, de ez már sok halálos áldozattal jár. Közben szakadás következik be az iszlamistákkal, akik a tüntetőkkel ellentétben már nem csak az aktuális diktátorokat akarják elzavarni, hanem politikai színtérre is lépni, hiszen anélkül nem lesz eredmény. Újabb és újabb diktátor kerül hatalomra, a tüntetők pedig újra és újra tüntetni kezdenek. Időnként megszólításra kerül a másik oldal is, de nem túl hízelgő színben tüntetik fel a katonai vezetőket. A narratíva egyszerre személyes és nagyívűbb, de azért a szubjektív tudósítás uralkodik és sok minden nincs elmagyarázva, kifejtve. A lezárása derűlátó, miszerint addig folytatódnak a tüntetések, amíg nem lesz egy jó vezetője az egységesen fellépő egyiptomi népnek.

Forma: Dokumentumfilmes forma kézikamerával az események sűrűjében, ami már önmagában elismerésre méltó, bár nem tudom, ebből mennyi a saját felvétel (mindenesetre a rendező is megjárta a börtönt). Hírcsatornák bevágásai, YouTube-videók színesítik a saját felvételeket. Az akciót főszereplőink magánélete és narratívái szakítják meg, a rossz fordulatokat pedig mindig brutális erőszakkal érzékeltetik. Ezen a téren nem szégyenlős a film, 18 éven alul nem ajánlom. Visszatérő motívum egy graffiti, amely az eseményekkel együtt bővül szebb vagy csúnyább irányba. A zenét a forradalom ünnepelt bárdja, Ramy Essam szolgáltatta helyszíni koncertjeivel. A dalok fülbemászóak és lelkesítőek.

Élmény: Visszahozta az 1960-as évekbeli latin filmek hangulatát, szinte saját bőrünkön érezhetjük a valódiságát, főleg, hogy ez időben is sokkal közelebb van. Nem vagyok benne biztos, hogy rám lelkesítően hatott-e inkább vagy kiábrándítóan, mert bár Ahmedék reményteliek maradtak, nekem tragikus látni, hogy még mindig itt tart a világ, és hát az újabb és újabb diktátorok is azt jelzik, hogy a tüntetések rövidtávon legalábbis nem értek el semmit. Vizuálisan nem túl izgi, dokumentumfilmnek fontos kordokumentum.

Érdekességek

• Eredetileg nem ezt a filmet a mutatták be, Morszi megválasztása előtt véget ért. Azonban amikor ő is kudarcot vallott és újra tüntetések kezdődtek, a rendező visszament további anyagért, majd újravágta a filmet megtoldva egy újabb évvel.
• A kiábrándultságot erősítendő, a tüntetéseknek nem lett szép vége, 2014-től a hadsereghez kötődő al-Sziszi vezeti az országot és mélyebb diktatúrába süllyedt, mint korábban.
• Mubarakot 2011-ben elítélték, de rövidesen szabadon engedték. 2020-ban hunyt el. Morszit szintén ítéllték, ő börtönben halt meg 2019-ben. Magdyt 2015-ben letartóztatták és azóta eltűnt.
• Érdekességképpen itt egy magyar beszámoló is az eseményekről.

Cselekmény: Dél-Afrika, 1970-es évek. A fehér Stander család igazi rendőrdinasztia, a legfiatalabbja, Andre (Thomas Jane) is nyomozó. Szakmai és magánélete zűrös, de most elhatározza, hogy egyenesbe jön és újra elveszi elvált feleségét. Csakhogy nem könnyű a mocsoktól távol maradni: súlyos fekete diáklázadások törnek ki, amit a rendőrség keményen vérbe fojt. Andre is lelő egy fegyvertelent, amitől meghasonlik: megutálja rasszista rendőrséget és egy spontán ötlettől vezérelve váratlanul kirabol egy bankot, amikor a rendőrség nagyja a diáklázadásokkal van elfoglalva. Egyre vakmerőbb lesz, így aztán persze le is bukik és 30 év börtönre ítélik...

Téma: ...a börtönben pedig összebarátkozik két, a kinti rendőröknél becsületesebb rabbal, akikkel megszökik és bankokat kezdenek rabolni. A történet nyilván az apartheidra próbálja rávetíteni a bankrablásokat (küzdelem a rendszer ellen), de valójában nem sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel és inkább csak egy sima krimi.

Tartalom: Bár csak fél mondattal utalnak rá, ha jól értettem, Andre korábban elvált feleségétől munkahelyi problémák miatt, ami talán kábítószerfüggőséget jelentett. Mindenesetre most fogadkozik, hogy minden rendben lesz. Ehhez képest beüt a történelem, és egy tüntetés vérbefojtásakor elmegy újra az életkedve, megundorodik a rendőrségtől. Nem világos, hogy miért rabol ki egy bankot, de megjön hozzá a kedve, és mivel nem alkalmaz erőszakot, még viszonylag népszerű is lesz. Lebukik, lecsukják, a börtönben azonban társakra lel, akiket jobb embereknek tart a korrupt rendőröknél. Újabb bankrablásokba kezdenek azzal az önáltatással, hogy a rendszer ellen küzdenek, de valójában se nem ártanak a rendszernek, se nem sikerül a magánéletben sikereket elérni. A végefelé még van egy erőtlen kísérlet, hogy mindezt rávetítsék az apartheidra (ld. fekete amerikai rendőr vagy Allan története), nem sok sikerrel. Ez egy igaz történet, így a drámaiságnál valamivel fontosabb a hitelesség, de felvonultatták a hagyományos krimik elemeit is a humortól az akcióig, a félresikerült rablástól a rendőrség kicselezéséig.

Forma: Nem volt a történet egészén végighúzódó motívum, ugyanakkor sok panaszunk sem lehet, a megfelelő helyeken alkalmaztak vágásokat, kameranézetváltásokat, lassítást, kézikamerára váltást... stb. Tehát minden rendben volt, csak nem volt egységes koncepció mögötte. Zenére nem emlékszem, a színészek rendben voltak. Bocsi, erről most nem tudok mit írni.

Élmény: Izgalmas, kissé sablonos krimi az 1970-es évek Dél-Afrikájába ágyazva. A legnagyobb bűne, hogy ha már szóba hozta és lényeges elemnek állította be az apartheidot, akkor nem foglalkozott vele kellően.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Thomas Jane (Boogie Nights, Az őrület határán, Magnólia)
  • David O'Hara (Rettenthetetlen, A tégla, Harry Potter)
  • Marius Weyers (Az istenek a fejükre estek)
• A film diáklázadása a Soweto felkelés volt 1976-ban, amikor az elnyomók nyelvének tartott (és az angolnál sokkal népszerűtlenebb) afrikaans-t próbálták helyzetbe hozni egy oktatási törvénnyel. A sowetoi tizenéves diákok tüntetését éles fegyverrel oszlatták fel, több mint húsz gyerek halt meg ekkor, a későbbiekben még több száz. Innentől kezdve erősödött meg az ellenállás és roppant meg annyira a dél-afrikai apartheid rendszer, hogy többé ne térjen már soha teljesen magához. Később az esetet a Fiatalok napja néven országos ünneppé nyilvánították.
• A történet tehát valós, Andre (1946-1984) 1977-ben kezdett bankot rabolni, elmondása szerint mert csalódott a rasszista rendőrségben, ugyanakkor elvileg nem volt jelen a tüntetésen és egyesek szerint egyszerűen csak unatkozott. 1980-ban tartóztatták le, innen 1983-ban szökött meg. Már Amerikában volt, amikor Lee-n (1950-1984) rajtaütöttek, míg Allan (-2020) egy másik rejtekhelyen volt éppen. Andre amerikai végzete kissé kalandosabb volt, menekülés közben lőtték le. Allan Angliába menekült és ott is bankokat rabolt, így előbb ott kapták el és ott került börtönbe 1985-ben, majd kiadták Dél-Afrikának, ahol 2005-ben kegyelmet kapott. A filmkészítők konzultáltak vele is. Andre apja 2001-ben hunyt el, Bekkie a film szerint 1990-ben öngyilkos lett.

Cselekmény: Egy kevésbé jó környék fodrászüzletének öt fodrászlánya és vendége a főszereplőnk; Layale (Nadine Labaki) nős pasija mindig spontán keresi fel és csak egy autóban elbújva lehetnek együtt, de titokban epekedik érte a környék rendőre is; Nisrine vőlegényének családja a lány ízlésének konzervatívabb, főleg mivel már nem szűz; Rimának hiába udvarol az izompólós futár, valójában leszbikus és egy véletlenül betévedő vendégbe szeret bele; az idősödő, elvált, egykor színész Jamale meghallgatásokra jár, de nehezen veszi fel a versenyt a fiatalokkal. És végül ott van még az idős varrónő, Layale nagynénje, Rose, akihez egy idős amerikai kezd járni az indokoltnál gyakrabban a megigazítani való ruháival, de nem hagyhatja magára egy pillanatra sem félig bolond, papírszemetet gyűjtő nővérét, Lilit...

Téma: Keresztmetszet kora Bejrútjáról a nőkkel a középpontban. Nincs egy központi gondolata, hanem különféle társadalmi státuszú és sorsú nőket mutat be párkapcsolataikon keresztül. Nagyban hozzájárul elismertségéhez, hogy abban a pár idilli évben készült a 2000-es évek első felében, amikor viszonylag hosszabb ideig nem voltak harcok, így a történetben sem jelent meg a háború.

Tartalom: A központ a fodrászüzlet, ide jönnek-mennek az emberek, szóval lehetne akár sokkal epizodikusabb és sokszínűbb is, de öt főbb cselekményszálunk lesz. Layale nős férfi szeretője, és mint ilyen, mindig igazodnia kell a feleséghez, csak másodhegedűs lehet. Marad a kapcsolatban vagy kilép? Nisrine házasodni készül, az ő nagy baja, hogy már nem szűz, ami ugye sok helyen probléma, de elmondani nem meri. Véget ér emiatt a kapcsolata vagy nem? Rima leszbikus, ez azért már csak jelzésértékkel jelenik meg. Viszonyt kezdenek vagy sem? Jamale az öregedéssel küzd - el tudja fogadni vagy nem? Az idős Rose életébe beköszönt a szerelem, de ápolandó nővére miatt eddig nem ment hozzá senkihez. Most boldog lehet végre? Annyit spoilerezek, hogy valamelyik kérdés happy enddel zárul, mások nem. Eközben valamennyire bejárjuk a várost és kapcsolatba kerülünk rendőrökkel, szállodákkal, orvosokkal és egyéb emberekkel - ők mind a város részei. Ami pozitívum, hogy a komolyabb, drámai témák ellenére is viszonylag humoros, meleg, derűs film, pedig be lehetett volna állítani ugyanezeket az eseményeket tragikusan is. Emlékeztetett az Amelie csodálatos életére (2001).

Forma: Nem csak a hangulata és sokszálú cselekménye miatt emlékeztet rá, de a képi világa is igen hasonló tud lenni időnként. Gyakori ugyanis a meleg arany színű kép, illetve a beállítások is többször szokatlanok vagy mesterkélten szimmetrikusak. A vágások üteme nem tökéletes még, nem emeli ki a poénokat, de volt benne legalább némi vizuális humor (áramszünet, vallási körmenet). A képi világ általában igazodott a jelenethez, ezért aztán bár többnyire aranyszínű volt, máshol kifakulhatott. Videóklipes fílingje volt, és mint utólag kiderült, nem véletlenül éreztem így, a rendező zenés videókkal kezdett. Ennek megfelelően a tökéletesen passzoló zene is időnként felerősödött. A színészek állítólag félig-meddig amatőrök voltak és szövegkönyv helyett saját szavaikkal kellett megfogalmazniuk a párbeszédeket. Ennek ellenére a színészi játékkal nem volt kifogásom, különösen a két idős hölgy működött jól. A párbeszédek viszont már nem mindig voltak jók, a leggyengébb pont szerintem a nem megfelelő hangsúlyozása volt az érzelmi tetőpontoknak.

Élmény: Ez volt Labaki első filmje, és kellemes, szórakoztató, szerethető darab lett mind tartalmában, mind küllemében. Sokkal több is lehetett volna persze, de ezen a limonádé szinten szerintem teljesen korrekt. Művészfilmesek ne várjanak tőle megváltást, mozizóknak elmegy.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Nadine Labaki (Kafarnaum)
• A film félig-meddig családi vállalkozás lett, ugyanis nem csak a rendező a főszereplő, de testvére a jelmeztervező és férje a zeneszerző.
• Az eredeti cím nem egészen karamell; az ún. perzsa gyantázás egy ókori szőrtelenítő módszer, csak akkor még nem gyantát használtak, hanem cukorból és egyéb (ehető) összetevőkből álló ragacsot.