Cselekmény, téma, tartalom: A rendező diplomamunkáját láthatjuk, amelyben Damaszkusz fő folyóját, a Baradát követi végig a forrásától a torkolatáig. Az első jelenetben az iskolások felmondják a leckét, hogy a folyó milyen szép, ám a valóságban nem ezt látjuk, hanem egy egyre szürkébb vizet. Mellette játszó gyerekek, bulizó felnőttek, hagyományosabb vidékiek élnek. Ahogy a tegnapi Vörös selyemben, valószínűleg ebben is sokkal több van a szír társadalomról, mint amit külföldiként megérthetünk belőle. A cím magyarul: "mielőtt eltűnik" - ez valószínűleg arra utal, hogy az utóbbi évtizedekben folyamatosan aszály sújtotta a környéket és apad a folyó.

Forma: Dokumentumfilmes, egy kézikamerával rögzítünk vágóképszerű jeleneteket, és őszintén szólva ezekben kevéssé látom a kohéziót a folyó összekötő szerepét leszámítva. A film eleje talán valamivel színesebb és vidámabb (felmondott lecke, nevető gyerekek), míg a vége kiábrándultabb (kiszáradt folyómeder, elvágyódó lakosok). Csak környezeti vannak és minimális párbeszéd.

Élmény: Ahhoz képest, hogy diplomaunka, vártam volna valami nagy technikai felvágást vagy ütős tartalmat, de úgy látszik, nem volt efféle becsvágya a rendezőnek. ha csak nem tudom értékelni eléggé a látottakat, akkor bocsánat, de nekem ez így egy sima tévés dokumentumfilmként jött le.

Érdekességek

• Szóval a Barada folyó Damaszkusz fő folyója, a Bibliában is megemlítik.

Cselekmény: Lilia magányos háziasszonyként tengeti unalmas napjait az unalmas lakásában, és már egyetemista lánya is inkább lóg állandóan barátnőjével, mint hogy otthon legyen. Gyanússá válik az anyának és félelmei igazolódni látszanak, amikor hastáncórán meglesi lányát, ahogy nagyon összemosolyog a dobos fiúval. Lilia követi a dobost egy éjszakai lokálig, majd amikor a lány egy éjjel nem megy haza, mert a barátnője szülinapi buliján van, Lilia elmegy a lokálba, mert azt hiszi, ott van a lánya. De nem, ott csak középkorú hastáncosok táncolnak férfiaknak. Lilia rosszul lesz, az egyik táncos, Folla segít neki és összebarátkoznak. Lilia éjjelente újra és újra ellopózik a nem túl erkölcsös helyre, míg végül Folla rá nem veszi, hogy táncoljon ő is egyet a vendégeknek...

Téma: Valószínűleg erősebb társadalmi jelentése van, mint amit innen Magyarországról érzékelni tudunk, de azért így is elég nyilvánvaló volt, hogy a nők helyzetéről volt benne szó, csak azt nem tudom megállapítani, hogy milyen minőségben.

Tartalom: A helyzet adott, Lilia viszonylag fiatal özvegy, akinek a napjai egyhangúan telnek házimunkával és tévézéssel, lánya meg már túl nagy, hogy vele barizzon. Véletlenül eljut a lokálba, és bár erkölcsei miatt ódzkodik tőle, élnivágyásának nem tud ellenállni és hastáncolni kezd - nem a vendégeknek, magának. Ennek a betetőzése, amikor lefekszik egy férfival is ki tudja hány év után. A hagyományosabb erkölcsöt a pletykás szomszédasszony és a szigorú, vidéki nagybácsi jelentik, ez utóbbi a bártulajjal együtt jelölhetik a férfidominanciát, ugyanakkor nem igazán vannak a nőkkel kapcsolatban döntési helyzetben, hiszen nem élnek velük, szóval főhőseink nincsenek kiszolgáltatva. Az "erkölcstelen" oldalt Folla képviseli, akiben egyáltalán nincs szégyenérzet, és úgy látszik, hogy ezeknek nincs is valódi tétje a korabeli tunéziai társadalomban, már csak látszat. Lilia fiatal lánya már egyetemen tanul és öltözködésében, viselkedésében szinte nyoma sincs a hagyományoknak, szóval van város-vidék ellentétünk és generációs különbségeink is. Az utolsó jelenettel együtt - amit természetesen nem spoilerezek el - az az összbenyomásom, hogy valamiféle szintézist akart megmutatni a rendező a múlt és a jövő közt, de ahogy írtam, a kontextus ismerete (vagy leírások) nélkül ezt nem tudhatom pontosan. Bár van karakterfejlődés, Lilia esetében mindössze annyit látunk, hogy a gyász után újra kinyílik és már nem érdeklik a konvenciók, lánya pedig ellenkezőleg, a szabadosabb életből elmozdul a konszolidáltabb felé. A cím fogalmam sincs, hogy honnan jött, nem rémlik semmilyen vörös ruha belőle.

Forma: Az eleje érdekes, amikor Lilia unalmas hétköznapjainak részlettevékenységeit vágás helyett elsötétítéssel oldják meg, ami már-már Jeanne Dielmanra hajazóan monoton érzetet kelt. Többet ilyet nem lesz és vizuálisan érdektelenné válik. Talán még a táncok említhetőek meg, de ezek sem voltak túl erősen megkoreografálva, nem éreztem bennünk a népi jelleget vagy az erotikát. Nem előny vagy hátrány, de a gyorsuló ritmust nem követték gyorsuló vágások, a dinamikát rábízták a táncra. A viszonylag számos táncbetét miatt valahol musicalként emlegetik, de dalok nincsenek benne, csak a hastáncokat aláfestő zene, aminek legerősebb pontja zeneileg a gyorsuló dob. A színészek rendben vannak, de semmi kiemelkedő.

Élmény: Egy-egy pillanatot kivéve sajnos nem volt benne semmi, ami megfogott volna sem képileg,s em zenében, sem a történetben. Persze, ahogy többször említettem, ebben nagyban gátolhatnak a kulturális különbségek, amiktől talán sokkal komplexebb lehet, mint amit gondolok róla.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Zinedine Soualem (A gyűlölet, Szkafander és pillangó)
• A hastánc ókori egyiptomi eredetű néptánc, nők és férfiak egyaránt járták.

Cselekmény: A tehetős Hromováéknak két lányuk van, Musya és az örökbefogadott Nata. Zsurov kereskedő már régóta udvarol Natának, ám amikor felbukkan a jóképű Bartinszkij herceg (Vitold Polonsky), utóbbi kettő azonnal egymásba szeret. Musyának azonban csinos hozománya van, így az adósságokban úszó herceg mégis arra kéri Zsurovot, hogy segítsen neki megkérni Musya kezét, cserébe pedig Zsurov azt kéri, segítsen neki megkérni Nata kezét. Nata dacból így hozzámegy Zsurovhoz. Bartinszkij persze úgy gondolja, hogy a házasságtól függetlenül még szeretők lehetnek Natával...

Téma: Ha van, akkor az az, hogy a pénz minden gonoszság forrása, de ez kb. egy egyszer elhangzó tételmondat és nem sokat látunk abból, hogy hogyan és miért történik ez. Cserébe kapunk egy szerelmi négyszög-melodrámát.

Tartalom: Három részre osztanám a történetet, az első a felvezetés a házasságig, amelyben Zsurov udavrol Natának, majd megérkezik Bartinszkij, aki szintén beleszeret Natába, de pénzéért inkább Musyát veszi el. A második szakaszban jön a bonyodalom és az üres házasélet, amelyben Bartinszkij ellovizza Musya minden pénzét, majd a harmadik részben jön a szükségszerű tragédia, de nem spoilerezem el. A nagy problémám az, hogy nincs igazi dráma. Mármint oké, minden résztvevő szenved, ugyanakkor egymással közti viszonyaikban ez kevéssé mutatkozik meg. A bő egyórás játékidőbe bőven belefért volna, ha kicsit veszekednek a nővérek vagy küzdenek lelkiismeretükkel. De csak sima szerelemféltés van benne. Pedig vannak kezdeményezések, pl. az anya is, Zsurov is küzd a helyzettel, csak ezek túl kevés időt kapnak.

Forma: Formailag már sajnos kevésbé kifinomult, mint Bauer korábbi filmjei; itt is megvan ugyan az a jellegzetesen mély beállítás, de a kamera itt már csak előre és hátra mozog, ritkán tér ki oldalra. Ezzel persze még mindig egyedibb, mint a többi korabeli film, csak nem olyan izgi, mint mondjuk az egy évvel korábbi Posle smerti. Egy pillanatra megörültem, amikor a színházias díszleteket hátrahagyva kimentünk a lovira, de nem tartott soká a külső felvétel. A színjáték helyenként természetes arcközeliekkel, de jobbára nagyon teátrális.

Élmény: Bauer filmjei megelőzik korukat, ez is elég jó önmagában, de a korábbiakhoz képest csalódás volt. Nem nagyon volt olyan technikai megoldás, amitől leesett volna az állam és a sztori is lehetett volna komplexebb, drámaibb, ami az érzelmeket illeti.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Vitold Polonsky (Posle smerti)
• Vera Kholodnaya karrierjének csúcsán ünnepelt sztárként 1919-ben, 25 évesen hunyt el spanyolnáthában, bár a pletykák szerint féltékeny szeretője mérgezte meg.

Cselekmény: 20. század eleji fantasy-Japánban vagyunk, ahol emberevő démonok és démonvadászok harcolnak titokban. Kjodzsuro mester vezetésével három fiatal démonvadász, a főhős Tandzsiro, a vad Inoszuke és a félős Zenicu száll vonatra, ahol rejtélyes halálesetek borzolják az idegeket, de eddig nem sikerült a démon nyomára bukkanni. Hogy miért? Mert a démon fondorlatosan álomba szenderít mindenkit, és hogy ne érezzék meg a démon jelenlétét, megzsarolt embereket küld főhőseink álmaiba, hogy ott pusztítsák el a tudatukat. Csakhogy Kjodzsuro mester testi ösztönei erősebbek, hogy hagyják elpusztítani, Tandzsirot titokban elkísérő húga segít felébreszteni, Inoszuke és Zenicu pedig annyira "betegek", hogy a támadók nem tudnak mit kezdeni a tudatalattijukkal...

Téma: Több életbölcsesség elhangzik, de a vége annak a japán kötelességtudatnak a propagálása, hogy képességeinkhez mérten meg kell tennünk mindent a sikerért/jóért.

Tartalom: Elöljáróban beszéljünk picit arról, hogy mi is ez. Japánban bevett gyakorlat, hogy népszerű tinimangákból rajzfilmsorozat készül, amelyekből egy-egy cselekményszál külön mozifilmet kap, ha a sorozat is elég sikeres. Ez történt esetünkben is, ezért Gipsz Jakab, ha beül a moziba megnézni ezt a filmet, akkor annyira el lesz veszve, mint a Tenet alatt, csak itt most elsősorban azért, mert javarészt hiányoznak neki az előzmények. Nekem mázlim volt, mert olvastam a mangát, köztük ennek a filmnek az alapját is, ezért tudtam mindent előre. Szóval az egész így kissé in medias res, hiába van egy minimális felvezetés az elején. Főbb karaktereink egy-egy félmondattal jellemezhetőek, majd jön az első hosszabb, a második szakasz, amikor a Tandzsiro álmába láthatunk bele, aki újra egyesülhet lemészárolt családjával. Ezzel alakul ki az igazi kötődésünk hozzá, hiszen átérezzük, milyen egy elvesztett szerettünkkel újra együtt lenni, de ennek ellenére fájdalmasan kiszakadni az illúzióból és folytatni a valóságban. A harmadik szakaszban megküzdenek az "álommanóval", a negyedik szakasz újfent egy érzelmesebb rész, amely összefoglal egy életet, életcélt (mit jelent embernek lenni, felelősséget vállalni). A műfaj "sonen" (kamaszfiú), így alapvetően akció, de van benne némi debil humor a mellékszereplőknek köszönhetően és érzelmesebb részek is. Erre majd visszatérek az élménybeszámolónál. A műfajnak megfelelően a karakterfejlődés abból áll, hogy a fiúk rájönnek: erősebbé kell válniuk.

Forma: Tipikusan animés - aki szokott nézni animéket, az tudja, miről beszélek. Én azt hiszem a blog kezdete óta már nem láttam, ezért nem tudtam, mennyit változott azóta. Nos, határozottan erőteljesebb lett a 3D és a számítógépes animáció, ugyanakkor ez nem feltétlenül pozitív, a rajzolt, dinamikus karakterek ugyanis eléggé el tudnak ütni a számítógépes, statikusabb háttértől. A rajzok időnként inkább jelképesek, pl. humorosabb érzelemkifejezésnél vagy a sírásnál, szóval nem az életszerűségre mentek. Kevésbé gyakorlott animésnek groteszkek lehetnek a japán mitologikus lények és formák, nekik ez mindenképpen egy varázslatosabb világ lesz, ahogy a szintén tipikusan animés kameramozgások és kameranézetek is ilyenek. Ezzel nem kisebbíteni akarom a megvalósítás érdemeit, csak azt jelezni, hogy ezek nem egyedi megoldások, hanem gyakran a műfaj sablonjai. Na jó, ezzel végülis kisebbítettem az érdemeit, de jól működnek, erősítik az adott karakter érzelemvilágát vagy a dinamikáját a dőlt szögek, a nézőpontváltások. A különféle zenei stílusokból álló filmzene tökéletesen passzol a jelenetekhez aláfestő zeneként (az akció pörgős rock, a dráma lassú szimfonikus).

Élmény: Nem tudom külső szemlélőként nézni, de nekik valószínűleg egy nagy katyvasz az előzmények ismeretének hiányában, ugyanakkor az üzenet átjön így is. Gyakorlott animésnek ez nem lesz  több, mint ami, azaz egy hosszabb tévés epizód. Szerintem izgalmas, az érzelmesebb részek működnek, egyszerű, pozitív  alapigazságokkal operál, szóval semmi extra, de jó szórakozás. Viszont az eredeti manga legnagyobb erőssége számomra az volt, hogy a démonok életét és halálát is emberi tragédiaként kezelte visszaemlékezve emberi szenvedéseikre - ez ebből a cselekményből pont teljesen kimaradt.

Érdekességek

• Mit keres itt a film? Ez lett végül 2020 legnagyobb bevételt termelő filmje. Ez persze elsősorban az időzítésnek köszönhető, mert az amerikai filmipar elhasalt a járvány miatt, míg a Japánban valamennyire lehetett moziba járni, ráadásul a film még műsoron van azóta is. (Egyébként tavasszal már majdnem elkezdtem nézni az akkor listavezető kínai akciófilmet, szerencsére vártam picit.) Természetesen ez a bevétel messze elmarad a 2019-es évétől, jó eséllyel egy hollywoodi film futott volna be, ha nincs a járvány, talán épp a Tenet (ami nem amerikai, de na...) A Kimecu no jaiba eddig közel félmilliárd dollárt szedett össze, a tavalyi első kilenc film 1 milliárd felett végzett, hogy érezzétek az arányokat.

Cselekmény: Névtelen főhősünk amerikai CIA-ügynök, épp titkos küldetésen vesz részt Ukrajnában, ami balul sül el: orosz zsoldosok elkapják és megkínozzák, mielőtt sikerülne lenyelnie egy méregkapszulát. A kapszula azonban csak kómát okozott, nem halált; ez volt a hűsége tesztje, hogy inkább meghal, mint köpjön. Új, a nemzetbiztonságnál is nagyobb feladatot kap a Tenet nevű szervezettől: egyre több jövőből érkezett tárgyat találnak, amelyek visszafelé működnek: a golyó például visszarepül a fegyvertárba, amint felveszik a fegyvert. Ezek a visszafelé működő tárgyak arra utalnak, hogy a jövőben ki fog törni egy harmadik világháború - ezt kell megakadályozni. A visszafelé repülő golyók egy orosz milliárdoshoz, Satorhoz (Kenneth Branagh) vezetnek, aki úgy tűnik képes a jövővel kommunikálni és nem mellesleg van nála egy adag plutónium is...

Téma: Van neki? Az időutazásos vonal miatt elhangzik egy-két életbölcsesség a sorsról, de nem igazán foglalkoznak vele. Pár dolog miatt egy pillanatra felvetődött bennem, hogy a filmezés allegóriája lehet, de ezt sem igazán láttam bizonyítottnak. Szóval ez egy akciófilm.

Tartalom: A megvalósítás miatt eszünkbe juthat Curtiz híres mondata, hogy nem kell kidolgozni semmit, elég, ha gyorsan pörögnek az események. Hát ezt megkapjuk, ráadásul nem igyekeznek semmit sem szájába rágni a nézőnek, pedig eleve bonyolult a sztori - erről meg A hosszú álom ugorhat be. Pedig csak arról van szó, hogy egy titkosügynöknek meg kell mentenie a világot a pusztulástól egy orosz gonosz legyőzésével. Ismerős? Igen, minden kritikának James Bond jutott eszébe, de nem csak emiatt, hanem mert van benne nő és egzotikus helyszínek, járművek is. Ami miatt mégis bonyolult és követhetetlen a sztori a tempója és kurta magyarázatai mellett az az, hogy az több idősík van jelen egyszerre, ezért ember legyen a talpán, aki elsőre átlátja, hogy ki épp melyik idősíkban van. Az idővel játszadozás miatt a Memento, a rétegzett cselekmény miatt az Eredet elegyét látják benne a leírások. Probléma, hogy rengeteg a felesleges "üresjárat". Ha csak a tényleges cselekményt látnánk, szerintem 5-10 perc alatt letudnánk, ehhez képest két és fél órán keresztül zajlik az akció, az ide-oda rohangálás és érdemben nem járulnak hozzá a történethez még akkor sem, ha az időutazások miatt egyes jeleneteket többször látunk. Szintén probléma a hülyén kivitelezett női (szerelmi?) szál, nem csak felesleges, de életszerűtlen mint Sator, mind a Főhős szempontjából. Egyébként volt benne pár brutális megmozdulás, amit gyakorlott nézőként ásítva néztem ugyan, de nem örülnék, ha ez trend lenne. Na és akkor mellékesen még tekintsük meg úgy, mint filmet a filmről: a film az utókornak készül; a végén van egy elég konkrét idézet a Casablancából; kis túlzással lehetne egy James Bond-film is; a Főhős következetesen főhősnek hívja magát; a múlt és a jövő együttes szerepeltetése is utalhat egy film hatására; talán csak belemagyarázás, de az egyik hangsúlyos jelenet mintha rekonstruálná a Falbontást. Szóval gyanúsan sok az utalás, de nekem nem áll össze.

Forma: Nolan szerencsére megrögzötten analóg és ragaszkodik a valói díszletekhez, akcióhoz, robbanásokhoz. Ez nem biztos, hogy mindig jó, mert pl. a robbanó aknák jól látható, időzített mellérobbanását még elnéztem száz évvel korábbi filmeknél, de itt már nehezebb. De azért na, nem sajnálta a pénzt, hogy egy valódi repülőt belevezessen egy valódi épületbe... Az előre és visszafelé mozgást biztosan kínszenvedés volt megkoreografálni és összeszerkeszteni egy képen belül, ez elismerést érdemel, ugyanakkor meg maga a visszafelé játszás annyira alap (ld. Falbontás), hogy önmagában nem látványos. Örömhír, hogy az akciójeleneteket nem rontották el túlmozgásos kamerával, így azért lehet látni, hogy mi történik. A színészeknek nincs idejük kibontakozni, a zene pedig - jól sejtitek - visszafelé lejátszott dallam hatását kelti, ráadásul úgy lett elkészítve, hogy valóban visszafelé lejátszva is ugyanazt a dallamot adja ki.

Élmény: És hurrá, elérkeztünk a 2020-as évekbe, ki gondolta volna, amikor 2014-ben nekiálltam filmezni. Az IMDb szerint ez az év legnépszerűbb filmje. Persze csak a mostani felhasználók szerint, később ez változhat. Az 1920-as év legnépszerűbbje pl. most a Dr. Caligari, de a legnagyobb kasszasikere az Út a boldogság felé volt. Ha kivennénk e film sci-fi elemeit, egy 1920-ból érkezett nézőnek ez is sokkolóan modern lenne. Bocsánat a párhuzamért, de ugyanakkor meg látni kell, hogy ezzel együtt is ebből a filmből hiányzik a mindfuck, a dráma, és részemről a Dr. Caligari minden ósdisága ellenére is látványosabb. A szándékosan gagyira vett kémfilmekhez képest túl komolyan veszi magát, annyira pedig nem jó.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Robert Pattinson és Clemence Poesy (Harry Potter)
    
  • Michael Caine (Batman, A tökéletes trükk, Eredet, Csillagok között, Dunkirk)
  • Kenneth Branagh (Harry Potter, Dunkrik, Bosszúállók)
  • Aaron Taylor-Johnson (Amerika kapitány, Bosszúállók)
• John David Washington apja Denzel Washington.
• Akit érdekel, itt egy könnyebben értelmezhető grafikonon ábrázolták az idővonalakat.
• A film címe, az opera és Sator neve egy helyről származnak: a Sator-négyzetből, ami egy népszerű latinnyelvű ókori palindróma.
• A koronavírusjárvány miatt ez volt az első komoly film 2020 augusztusában a mozikban.