Cselekmény és téma: Hajajj, ez nem egy szokványos narratívájú történet és kapaszkodó sincs benne sok. Egy idős férfit, Venturát láthatjuk benne kórháznak tűnő helyen pizsamában mászkálni és a film során különböző ismerőseivel beszélget a munkájáról, családjáról, szerepéről az 1975-ös zöld-foki-szigeteki forradalomban. Az volt a benyomásom, hogy a beszélgetései valójában benne zajlanak le, egyes ismerősei pedig az ő korábbi énjei. Nagyot nem tévedtem, szerencsére vannak a rendezővel készült interjúk, amikből kiderült, hogy valóban a karakter múltját (és jelenét) próbálják feldolgozni, a karakter pedig az eredménye és megtestesítője a zöld-foki-szigeteki bevándorlók első nemzedékének nyomorúságos életének.

Tartalom: Ha valamiféle narratívát mégis muszáj felvázolni, három fő esemény köré csoportosulnak Ventura gondolatai: Először is a szegénységből kitörve Lisszabonba megy dolgozni, de a munka lélekölő és sok társával együtt ő is munkahelyi baleset áldozata lesz. A második fontos esemény az 1975-ös zöld-foki-szigeteki forradalom, amit rettegve, bújkálva él meg. A harmadik szál egy ugyanabban az évben történt késeléses verekedés közte és egy barátja közt. Elöljáróban nem ártott volna tudni, hogy a rendező a Zöld-foki-szigetek megszállottja és Ventura, aki a valós életét mondja fel, egyfajta ellenpont-alteregója a rendezőnek, aki Venturával ellentétben fehér gyerekként a nyomorgó bevándorlókról mit sem sejtve nőtt fel, a forradalmat pedig örömmel élte meg. Ventura ráadásul főszereplője volt előző filmjének. De elmondása szerint nem szabad elvesznünk a részletekben és nem szükséges a háttérinfó (nem a f*szt), a lényeg, hogy Ventura öregkorára egy testileg-lelileg összetört ember, elveszve gondolataiban, emlékeiben, térben és időben. Az épületek, ahol mászkál, hol kórházak, hol romok, hogy egy hivatal. Megjelennek előtte élete egyes szereplői, mint a nevenincs katona, a megkéselt barát özvegye, a megkéselt barát, egy balesetet szenvedett barát... stb. A cím magyarul kb. "A Pénz nevű ló", ami Ventura Pénz nevű lovára utal, akit széptéptek a keselyűk, miután a férfi otthagyta otthonát a lisszaboni munkáért.

Forma: A képi világ minimalista, nagyon kis költségvetésű film lehetett. A szereplők eleve önmagukat adják, magukról mesélnek, a helyszín pedig kb. bárhol lehet egy elhagyatott környéken, de gondolom a rendező kedvenc nyomornegyedében, a zöld-fokiak által lakott lisszaboni városrészben volt. A legfontosabb képi megoldás az erős árnyékolás, csupán az arcot vagy egy részét éri fény, így hangsúlyozva az adott egyén gondolatainak egyeduralmát.  De annyira sötét a film, hogy könnyen elhiteti velünk, egy álomban vagyunk. A szereplők nem színészek, a bressoni "báb" vonalat képviselik, ugyanakkor a endező nem is előre megírt forgatókönyvvel dolgozik.

Élmény: Nyilvánvaló hiba volt Costa megismerését az utolsó filmjével kezdeni, de hát nem tudhattam előre. Egyedi stílusú rendező, lehetetlen elsőre befogadni a filmjét.

Érdekességek:

• Costa teljesen véletlenül talált rá élete értelmére, helyszínt keresve utazott a Zöld-foki-szigetekre, ahol lenyűgözték a helyiek.
  
• A Zöld-foki-szigeteket a 15. században fedezték fel a portugálok, de annyiban eltér a többi gyarmattól, hogy lakatlan volt. Először a rabszolgakereskedelem fontos állomása volt, később a kereskedelmé, de a lassan telepessé váló afrikaiakat gyarmatként kezelték. Az 1960-as évektől kezdve kezdett Venturáék nemzedéke bevándorolni a munkaerőhiányos Portugáliába, majd 1975-ben vívták ki függetlenségüket. Félmillióan lakják, az életszínvonal kb. negyede-ötöde a magyarénak.

Cselekmény: Kata (Halász Judit) és Jancsi (Bálint András) együtt nőttek fel a második világháborús Budapesttől az 1956-osig. Ez idő alatt sok közös pillanatuk volt és szinte már testvéri kapcsolatuk miatt adott volt, hogy egymásba is szeressenek kamaszként. Katáék azonban a forradalom idején elmenekülnek Franciaországba. Tíz évvel később Jancsi egy párizsi munkaút(?) kifogásával barátnője nélkül indul meglátogatni Katát, szíve tele szerelemmel...

Téma: A címében benne van minden, az Apához hasonlóan ez is egy nagyon személyes történet, ezúttal a szerelemről Szabó nemzedékének idejéből. Nem fedeztem fel mögötte gondolatot, az érzést igyekezett visszaadni és egyáltalűán nem lett rossz a végeredmény.

Tartalom: A történet szerkezete nagyon hasonló az Apáéhoz; bár összességében lineáris, elsősorban Jancsi belső, gondolati érzékelése mentén halad, azaz rengeteg a képzettársításos visszaemlékezés. Az Apánál három emléknyom szerepelt, ami rendre visszatért, itt jóval több volt, de a legfontosabb Madeleine a zöld hátizsák. Így aztán a párhuzamba állítható jelenetek többször visszatérnek egymás mellett, egymásra ráerősítve. A film vége felé Jancsi is megállapítja, hogy a különböző helyszínek és idősíkok egyszerre léteznek benne a valóságtól függetlenül. Ugyanakkor többször bizonytalan az emlékeiben, álmaiban, így akár simán vehetett volna holylwoodi fordulatot is a történet, mert nem biztos, hogy valódi, amit látunk, miközben többször elhangzanak olyan érvek, melyek szerint a képzelet kihatással van a valóságra. Ha ez esetleg túl filozofikusnak hangzana, nem kell megijedni, a hangulat végig romantikus, mégha időnként a háborús emlékek miatt komorabbá is válik. A cselekménybe nem megyek bele, mert alig van: Jancsi elutazik Katához, majd hazamegy. Inkább adott életképek elrendezéséről van szó, ahogy egy zeneműben a motívumokkal variálnak. Például többször visszatér egy szánkózós jelenet, amelyben a gyerekek önfeledten száguldanak, kifejezve a felhőtlen, együtt megélt boldogságot. Ugyanez a jelenet később visszaköszön, amikor beteljesül a fiaalok szerelme, újra a szánkózást látjuk, de a szeretkezés hangjaival és ritmusában.

Forma: Ahogy előbb említettem, a legjellegzetesebb formai tulajdonsága a jelenetek variálgatása, tehát különböző idősíkbeli részek jelennek meg újra meg újra, segítve értelmezni a jelent. A kamera többnyire a személyes térben mozog, azaz sok az arcközeli vagy legalábbis az, hogy mások nem szerepelnek a képben. A színes filmnek akkor lesz jelentősége, amikor a szürkébb budapesti napokat felváltják a boldogabb, élénkebb színű és világosabb franciaországiak. A színészek ezúttal is kerülik a túlzott drámaiságot, természetesen visszafogottak, de egy-egy gesztusból jól látszanak időnként a belül háborgó érzelmek. zenéből egyetlen motívum van (a mozgalmi dalok mellett), szerintem nem volt jó döntés egy barokkos dallamot választani, egy korabeli szerelmes popsláger hatásosabb lehetett volna.

Élmény: A vágásoknak és a vágások tempjónák köszönhetően ugyanolyan újhullámosan lendületes, mint az Apa, ugyanolyan bensőséges. Talán rá lehetett volna jobban feküdni kicsit a filozófiai vonalra, illetve a legerősebb rész az első fél óra volt, később kevésbé volt erős egy-egy jelenetet leszámítva. Épp ebben az évben jelent meg a Love Story is, és hát össze sem hasonlítható, Szabó filmje sokkal magasabb dimenziókban mozog. Jó élmény volt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Bálint András (Apa, Fényes szelek), Békés Rita, Mialkovszky Erzsébet és Sólyom Katalin (Apa), Kádár Flóra (Körhinta)
• Színészdinasztiák: Bálint András felesége Bodnár Erika; Huszti Péter felesége Piros Ildikó;
  

Bár már létezik egy ilyen lista, szeretném picit a magam képére formálni, mert:

• se szeri, se száma azoknak a blogoknak, amelyek rövid vagy hosszabb idő után inaktívvá váltak, esetleg profilt váltottak. Szóval hiába volt az egyik legjobb blog az asanisimasa vagy a Geekblog, ha már nem élnek (pontosabban csak elköltöztek).
• van egy rakás blog, amelyek egy kaptafára épülve szinte kizárólag az aktuális sikerfilmekről tud beszámolni gyakran értékelhetetlen színvonalon és kifulladnak egy-két éven belül.
• a vegyes blogokat, mint amilyen a Smoking Barrels nem teszem be.

Cselekmény: 1950, Magyarország. Pelikán József gátőr. Egy nap feltűnik a folyónál horgászva régi barátja, a mára miniszterré lett Dániel elvtárs (Fábri Zoltán rendező), aki miután beesik a vízbe, Pelikánnál húzza meg magát pár órára. Épp ekkor érkezik két rendőr is illegális disznóvágás után nyomozva, Dániel pedig önkéntelenül lebuktatja Pelikánt, amikor megmutatj a arendőröknek, hol bújtatta korábban barátja - a pincében, ahol most a kolbászok lógnak. Pelikán börtönbe kerül, de váratlanul kiengedik és a magasrangú Virág elvtárshoz (Őze Lajos) rendelik, aki egy későbbi szívességért cserébe uszodaigazgatóvá teszi Pelikánt. A gátőrnek már az első nap sikerül visszakerülnie a börtönbe, miután nem ismeri fel és ki akarja dobni a privátan fürdőző főtitkárt...

Téma: A történet maga a koncepciós perek paródiája, de tulajdonképpen az egész Rákosi-rendszer (és hozzávetőlegesen bármely tekintélyelvű diktatúra) kifigurázása is benne van.

Tartalom: Ezekről hosszú oldalakon keresztül lehetne írni, minden momentuma kikacsintás (vagy nem is annyira kacsintás, hanem nyílt pofába röhögés) a nézőre, nem véletlenül váltak szállóigévé és olyan kulturális referenciapontokká, amiből pl. kinőtt a rendszerváltás utáni legjelentősebb politikai erő. A történet ezt támogatóan epizodikus, így megjelenhet elég sok, a korra jellemző karakter és élethelyzet. A film legnagyobb erénye, hogy a véresen komoly és tragikus helyzeteket - amelyek alapja mind valós - képes humorral kezelni, ami elsősorban Pelikán svejki, együgyű karakeréből adódik, mert képtelen olvasni a sorok között, és ezzel ártatlanságában rámutat a rendszer álszent megnyilvánulásaira, működésére. A legfontosabb a sok kifejező jelent közül talán mégis az, amikor a szakmáját hanyagolni kénytelen Pelikán miatt kiönt a Duna, azaz történik valami valódi. De több gyönyörű karakter van, kedvenceim a kiábrándult értelmiségit idéző író és a betanító. Elvileg az enyhülés jegyében ekkor már lehetett kritizálni a Rákosi-korszakot, mégis felfoghatatlan számomra, hogy hogyan engedélyezhettek egy ilyen filmet, holott felügyelték és bele is nyúltak, hogy a jelent már sokkal szebbnek tüntessék fel - ennek személy szerint örülök, a könnyed befejezés nem hagyott annyira keserű ízt a számban. (Persze így se engedték aztán bemutatni tíz évig.)

Forma: Alapvetően ez egy szórakoztató film, ezért esztétikai elemeket ne nagyon keressünk benne, mindenesetre a poénok ütemezése többnyire jól sikerült és nem lehetett kis költségvetése, mert elég szép díszleteket hoztak össze. A színészek jól végezték dolguk, de többen teljesen amatőrök voltak, mint pl. amilyen a már fenn említett szerep-betanító.

Élmény: Ez is olyan film, amit rongyosra néztem kamaszként, de az idő nem fogott rajta, továbbra is vicces. De... mivel ismertem szinte minden poént, már csak azokon tudtam nevetni, amikre nem emlékeztem. Az idő tehát nem fogott rajta, de újranézhetőség tekintetében vannak fenntartásaim.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Őze Lajos, Horváth József és Velenczey István (Szegénylegények), Monori Lili (Fehér isten), Bicskey Károly (Valahol Európában), Győrffy György (A tizedes meg a többiek), Kézdy György (Apa), Pecsenke József (Fényes szelek),
  
• Színészdinasztiák: Rákosi Mária férje Gábor Miklós; Vámos László felesége Almási Éva
  
• Még életben vannak: Monori Lili (74), Korbuly Péter (73)
  
• Nemcsak a rendszer és az események alapjai voltak valósak, hanem a főbb karakterek is jól beazonosíthatóak: Dániel Rajk László mellett Újhelyi Szilárd volt, Virág elvtárs Péter Gábor, Bástya elvtárs Farkas Mihály, Pelikán pedig kicsit maga a rendező.
• A filmhez készült 1994-ben folytatás, 2019-ben pedig megjelent a tíz perccel hosszabb, cenzúrázatlan változat is.

Cselekmény: 1902, Budapest. A kis Nemecsek a Pál utcai fiúk bandájának legkisebbje és így rangban is a legalacsonyabb. Egy nap iskola után felfedezi az ellenséges banda, a vörösingesek vezetőjét a területükön, a focipályának használt építkezési területen, a grundon, aki heccből belopózott hozzájuk. Miután erről beszámol a többieknek, bosszúból a banda vezetőjével, Bokával belopakodnak a vörösingesek területére. Megdöbbenésükre a vörösingesek között találják saját bandájuk egyik tagját, Gerébet, de Boka megkéri Nemecseket, hogy egyelőre erről ne szóljon senkinek. Eközben a bandán belül tagja a "gittegyletnek" is, akik különösebb cél nélkül gittet gyűjtenek. Amikor Nemecsek látja Gerébet rosszban sántikálni, szó nélkül utánaered otthagyva a gittegylet gyűlését, amiért a többiek lefokozzák gondnoki tisztjéből...

Téma: Örökérvényű történetként szokták feltüntetni a felnőttéválásról olyan értékeket közvetítve, mint a hűség, hősiesség... stb., de a történet mégiscsak egy tragikusan gúnyos végbe vezet, amely ezeket értelmetlenné teszi... vagy nem? Emellett megidézi a korhangulatot és talán túl korai, de mintha beleláttam volna az első világháborút is.

Tartalom: Hamar megismerkedünk a fiúkkal, a két bandával, szerencsére van egy-egy jellemvonásuk vagy külsődleges jegyük, amivel könnyen megkülönböztethetőek (az alapregény írója egyébként saját osztálytársairól mintázta őket). Ha a szigorú katonás rend alapján működő bandák még nem is, a gittegylet mindenképpen ráébresztheti a nézőt, hogy a felnőtt világ leképezése a gyerekek szintjén is megjelenik, csak épp valódi tartalom nélkül teljesen értelmetlenül ("Minek a tagdíj? Hát hogy be legyen fizetve!"). Akinek ez a fajta humor jön be, az élvezni fogja ezt a számonkérős jelenetet és a befejezést. Kisikolásként olvasva persze csak Nemecsek hősiességét láttam és az elszenvedett igazságtalanságokat, mai szemmel már sokkal inkább kora társadalmát. Vélhetően a legerősebb jelenetnek Nemecsek bátor kiállását szánták, ami nagyon emlékeztetett a Tizenkét dühös emberre, de nálam valamiért nem működött... talán a gyerekszínészek miatt, talán a felvezetés hiánya miatt.

Forma: Most el lehetne filózni azon, hogy van-e és mi értelme olyan filmfeldogozásokat készíteni, amelyek nem a film nyelvén szólalnak meg, hanem csak illusztrálni akarják az irodalmi alapanyagot, mert elsősorban ez a film is ilyen. Elvileg szöveghűen követi a regényt, de csak ritkán tesz hozzá. Ilyen pl. a verkli, aminek a zenéje és jelképessé váló képe rendre visszaköszön (Petrovics zenéje) vagy a végén Boka gondolatai. A gyerekszínészek rendben voltak, az akciójelenetek rendben voltak, az utószinkron kicsit zavaró tud lenni (a forgatás amerikai-magyar kooprodukció lévén angolul folyt), de nem ítélhető el érte. Szerencsére sikerült úgy válogatni a gyerekeket, hogy ha nem az arcukból kifolyólag, akkor öltözetük alapján könnyen meg lehetett őket különböztetni.

Élmény: Ezt a történetet még valószínűleg az is fújja kívülről, aki még csak nem is olvasta  akönyvet, annyira benne van a köztudatban (bár kíváncsi vagyok, hogy a fiatalabbaknál is közös alapélménynek számít-e). Így aztán bár megepetés nem ért, felnőtt szemmel máshogy láttam, mint kb. harminc évvel ezelőtt olvasva.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Törőcsik Mari (Körhinta, Csend és kiáltás), Pécsi Sándor (Talpalatnyi föld, Bakaruhában), Kozák László (Körhinta, Bakaruhában, A tizedes meg a többiek)
  
• Színészdinasztiák: Törőcsik Mari férje Bodrogi Gyula; Kozák László felesége Lórán Lenke;
  
• Még életben vannak: Törőcsik Mari (84), Jancsó Miklós (67), John Moulder-Brown (67), Anthony Kemp (65), Némethy Attila (63)
  
• Molnár népszerű író volt világszerte, ez a regénye is több országban jól ismert. Kétes dicsőség, hogy Azerbajdzsánban azután vált népszerűvé, hogy magyarországi börtönévei alatt lefordította és hazavitte az azeri baltás gyilkos.
• Számos filmfeldolgozása született itthon és külföldön is, az első 1917-ben, a legutóbbi 2003-ban.
• Akit érdekel: az eredeti helyszíneket nemrég körbejárták és a közelben emlékmű is készült.