Tartalom

Egyesült Államok, 1930-as évek. A Joad-család a többi kisbirtokoshoz hasonlóan elvesztette nemzedékek óta birtokolt földjét a gazdasági válságban, a személytelen nagyvállalatok pedig kíméletlenül kisajátítják földjeiket. Állítólag Kaliforniában van munka bőven, ezért minden vagyonukat eladják, és elindulnak a hosszú útra Oklahomából (kb. 2 000 km, egy Magyarország-Spanyolország táv). A családdal tart a helyi közösség egykori lelkésze (John Carradine) is, aki mára elvesztette hitét. Megérkeznek ugyan, de az úton meghalnak az öreg nagyszülők, a terhes lányuk férje lelép, és a mukatáborokban is kiderül, hogy munka nincs sok, és a bérek is vállalhatatlanul alacsonyak. Amikor egyes munkások sztrájkot kezdenek szervezni, az őrség lecsap rájuk és megölik a lelkészt, amiért dühében az egyik fiú, Tom (Henry Fonda) szintén megöli az egyik őrt. A családnak menekülni kell, de Tom, részben hogy őket védje, nem marad velük, inkább igyekszik az elnyomottak védelmére kelni. Az anya (Jane Darwell) együtt akarja tartani a családot mindenáron, és a nehézségek ellenére sem adja fel a mindennapok harcát a megélhetésért.

Steinbeck regényének témája a nagy gazdasági világválságban nincstelenné áló farmerek életének realisztikus bemutatása nagy adag szociális érzékenyéggel leöntve, ezt próbálta a film visszaadni - többnyire sikeresen. A kapitalzmus embertelenségét jól ábrázolta, de a szegénységet már kevésbé, noha volt pár jelenet, ami érzékeltetni tudta. Isten ments, hogy az eredeti műhöz hasonlítsam, de az okikkal szembeni ellenérzés elég féloldalas lett, a filmből csak a gyűlöletet látjuk, de azt nem, hogy miért nem szeretik őket a kaliforniaiak. A társadalmi igazságtalanságok is kellően erősek voltak, de szintén alaptalannak tűntek, így a lelkész és Tom karaktere sem lett elég súlyos. A realizmus pedig 1940-hez képest néha egészen erős volt, noha természetesen nem annyira, mint a könyvben. A film zárómondatában az anya összefoglalja a film mondanivalóját, hogy minden nehézség ellenére is:

They can't wipe us out, they can't lick us. We'll go on forever, Pa, cos we're the people.

Megvalósítás

A filmben sok az éjszakai, gyengén megvilágított jelenet, de ezek számomra nem voltak túl látványosak, kivéve amikor csak a távolban menetelő emberek sziluettjét láthattuk - de erre volt már példa korábban az Elfújta a szélben is. Kedvenc részem az ugyancsak 1940-es Pinokkióval rokonítható megoldás, amikor egy mozgó, kanyargó autó szemszögéből vesszük szemügyre a feltáruló tábort - épp ahogy Tücsök Tihamér szemszögével együtt ugrált a kamera Geppetto háza felé.

A filmet gyakran forgatták valós helyszínen, így jól átjött a dust bowl kopár, szegényes világa, ráadásul ugye nem kellett fáradozni a korhűséggel sem, hiszen a könyv 1939-ben jelent meg az 1930-as évekről. Szimbólumokból keveset vettem észre, a karakterek pedig ahogy említettem kissé súlytalanok voltak nekem.

Élmény

Korához képest meglepően őszinte és realista film. Csodával határos módon valószínűleg annak köszönhette, hogy már-már szocialista eszméket hangoztathatott, hogy ekkor a németeket épp jobban utálták. Sem képileg, sem tartalmilag nem hagyott bennem különösebb nyomot, de aki lusta elolvasni a kötelezőt, az bátran megnézheti ezt helyette.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Henry Fonda (12 dühös ember, Volt egyszer egy vadnyugat), Jane Darwell (Elfújta a szél, Mary Poppins), John Carradine (Tízparancsolat), Charley Grapewin (Óz, a nagy varázsló), John Qualen (Casablanca, Az üldözők), John Arledge (Elfújta a szél), Ward Bond (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél, A máltai sólyom, Az élet csodaszép, Az üldözők), Frank faylen (Az élet csodaszép), Irving Bacon (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél)
- Darry Hickman, a legkisebb Joad-fiút alakító színész (84) még él.