Artúr filmélményei

Kifulladásig (1960)

2015. július 09. 23:41 - Liberális Artúr

Rendezte: Godard, Jean-Luc
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Jean-Paul Belmondo, Jean Seberg, Daniel Boulanger

Megjelenés: 1960, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/WCDEAu4R8hA
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/kifulladasig-r-bout-de-souffle/movie-1347

Tartalom

Michel (Jean-Paul Belmondo) piti párizsi autótolvaj, Kovács László álnéven tevékenykedik, és ennek tetejébe még tahó is. Egy lány azonban, az amerikai értelmiségi, Patricia rabul ejti szívét. Michel nyomul is rá, Patriciát azonban látszólag nem vonzza annyira a dolog. Mindketten máshogy élik meg a szerelmet, és a lány végig bizonytalan. Sőt inkább az a meggyőződése, hogy nem szereti Michelt. Eközben a fiút nagy erőkkel keresi a rendőrség gyilkosságért, ő meg pénzt próbál szerezni hogy Olaszországba meneküljön.

Azt hiszem a film, ahogy fentebb is említettem, a szerelem filozófiájáról szól, különböző nézőpontokból világítják meg. Legalábbis én csak ennyit tudtam leszűrni belőle. Nálam sokkal hozzáértőbb emberek szerint persze sok egyébről is szól, ezek közül így utánaolvasva belátom, hogy a két szerelmes valóban teljesen félrekommunikált végig, két külön világot testesítettek meg.

Megvalósítás

A tartalmi megvalósítása érdekesebb; a kritikák is megerősítették utólag, hogy miért Tarantino jutott róla eszembe: rengeteg filmes utalás található benne, ami talán akkoriban kiszűrhető volt, én most viszont vakon bolyongtam az erdőben. Számos új tartalmi elem került a filmbe a vászonról kitekintő, hozzánk szóló szereplőtől a bábuszerű karaktereken át a helyszínen rögtönzött forgatókönyvig. Az új hullám egyik első filmje ez a Négyszáz csapás mellett, sőt, a történetet nem más, mint Truffaut írta. Ezt a filmet tarják a mai modern film alapjának.

Technikailag legszembetűnőbbek az ugrásszerű vágások. Ezek igazából véletlenül születtek: túl hosszú volt a film, ezért Godard az egysnittes jelenetek üres részeit is megvágta. Emiatt aztán szinte rohan a film, a szöveg szünet nélkül folyik, a szereplők folyton cselekszenek. Stílusát tekintve kézikamerás, többnyire természetes megvilágítást használ, amatőrök a szereplők, tehát nagyon életszerű, emberközeli élményt nyújt.

Élmény

Kifulladásig, avagy "a rendező félreérti a filmművészetet vs. laikus néző" alfája. Erről már beszéltem korábban a Vétlen Baltazár kapcsán, de ez a film volt előbb. Ez az a fajta művészfilm, ami a tajparaszt nézőnek, mint én nem mond semmit, mert saját elefántcsont tornyában készült az ott lakóknak. Ennek a filmnek a megemsztéséhez és élvezetéhez komoly filmes tudásra vagy legalábbis okosabb nézőre van szükség, de a többség valószínűleg nem ilyen. Ez az a fajta film, ami elveszi a kedvem ettől a projektől, mert rádöbbent, hogy semmit nem tudok az egészről, és nincs jogom ahhoz, hogy ne tetszen egy filmművészeti remekműnek tartott alkotás. Másfelől viszont nem az lenne-e a célja egy filmnek, hogy a magamfajták is megértsék?

Érdekességek

- A filmben feltűnik a rendező Melville is, mint a köcsög író - egyik filmje neki is hamarosan sorra kerül. rajta kívűl cameózott még Truffaut és maga Godard is.
- Készült természetesen amerikai remake is húsz évvel később, hasonlóan nagy sikerrel.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr1612699345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2020.04.12. 22:38:10

Én lebeszélnélek attól, hogy elvitasd a magad jogát attól, hogy egy film ne tessen. Nekem sem tetszett, pedig nagyon vártam ezt a francia új hullámot. És az első 5 perc után marha izgatott is voltam, mert úgy éreztem, hogy marha jó lesz. Belmondo elküld minket a pokolba, stb... AZtán viszont már az volt az érzésem, hogy mire Párizsba került a stáb (mert ugye Marseille-ben kezdődik a film, pont abban a kikötőben jártam pár hónapja) szóval mire Párizsba ér Godard, addigra ellőtte minden puskaporát, de úgy csinál, mintha tele lenne ötletekkel, de ezek az ötletek valójában kényszerűségből születnek. Bevállalós volt, mert szerintem nem pont úgy lehetett, ahogy az elterjedt, hogy fél óra vágást javasoltak neki a filmből, és ő jópofa módon nem jeleneteket vett ki, hanem jelenetebe rakott ugróvágásokat. Meggyőződésem, hogy a jelenetek önmaguk voltak lassúak, mert a dialógusokban hosszú szünetek kerültek, amikor Godard súgta nekik az általa aznap kitalált szöveget, amikről fogalmuk sem volt a színészeknek. Ezek a súgások borzasztóan belassíthatták a jeleneteket, és itt gondolom, hogy Godard bevállalós volt: fogta és kivágta ezeket az üresjáratokat úgy, hogy olyan ugrások voltak benne, amik addig elképzelhetetlenek voltak...

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2020.04.13. 09:59:21

@moodPedro: Itt még fiatal voltam és tapasztalatlan :) De a dilemma örök: esztétikailag magas színvonalú művet alkosson a művész, amihez elengedhetetlen műveltség vagy inkább kevésbé kifinomult, de könnyen befogadhatót, amivel sok embert szólíthat meg? Ha én most újjászületnék tehetséges rendezőként, akkor felváltva készítenék egy kompromisszumoktól mentes művészfilmet és egy közönségfilmet a vígjáéktól az erotikuson át a horrorig.

Le Orme 2 2020.04.19. 12:59:03

@Liberális Artúr: Nincs ilyen dilemma (művészfilm-közönségfilm).
Ez a film értéktelen, amatőr, álművészet.

Nunsaram Savitri 2020.05.25. 10:41:28

@Liberális Artúr: Én 17 éves voltam amikor először láttam 1969-ben és imádtam (azóta is). Talán számít, a fiatalság és a kor ami alig volt később, mint a filmbeli valamint éppen túl voltunk 1968-on. Nem tudom mi számít "megértésnek" Godard filmjeinél. Sokkal inkább megérzésekről vagy éppen érzésekről van szó.

Manapság - már jó sok éve - a filmek gyakorlatilag képregények amik nem feltételezik, hogy a néző esetleg gondolkozik. A mai rendezők történeteket mesélnek el méghozzá egysíkúan - nem használják ki sem a kép adta lehetőségeket, sem a színház adta gyakorlatot. Gyors történet, gyors vágások és egyetlen egyszerű értelmezési lehetőség szájbarágós módon. Képregény. Nekem ez az unalmas.

A hatvanas évek európai filmjei általában a korra reflektáltak - ezért és csak ezért nem érthetőek azoknak akik mit se tudnak ma már arról a korról, az akkor élt emberek problémáiról, élethelyzeteiről, vágyairól, kétségeiről. Antonioni, Bergman, Tarkovszkij, Truffaut, Fassbinder .....

Ma már természetes az elidegenedés és megváltozott a szabadság igénye, ma már teljesen mást jelent a nő/férfi kapcsolat - de akkoriban ezeket a változásokat még alig fogalmazták meg. Filmek jöttek vágyakkal és érzésekkel, amikkel az én korosztályom tudott azonosulni. Talán ez is oka volt a sikereknek.

Ezzel együtt tetszik a blog!

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2020.05.25. 11:36:41

@Nunsaram Savitri: Köszönöm :)

Megértés alatt egyszerűen csak arra gondolok, értsem, mire akar kilyukadni a film. Azóta már láttam jó pár Godard-filmet, és sajnos kijelenthetem, hogy túl okos hozzám képest :D Olyan gondolatokat közöl egy-egy mondatban, amin el kellene gondolkodnom hosszan, de a filmben már jön is a kövekező hasonló gondolat, így egyetlen alkalom esetén képtelen vagyok lépést tartani vele.

És igen, bizonyára van ebben egy nagy adag generációs különbség is, amelyeket a mai kor embere nehezebben érthet meg. Talán hülye példa, de a 2014-es Búcsú a nyelvtől c. filmjében hosszasan mutatta a mobiletelefonokat, ami most nekünk egyértelmű utalás és jelzés, de húsz évvel korábban értelmezhetetlen lett volna és talán húsz év múlva is az lesz már.

Nunsaram Savitri 2020.05.25. 14:36:56

@Liberális Artúr: Biztosan nem "túl okos" magához képest! Nem erről szól, a dolog sokkal kevésbé bonyolult és én még csak nem is nevezném "művész filmnek" - nincs katarzis és irányadás. Egyszerűen nagyon egyszerű dologról beszél nagyon egyszerűen - ami azóta nem is akkora kuriózum, de akkor nagyon új volt. Sokkal később pl. ilyen "Az élet dolgai".

Van egy srác aki tolvaj és véletlenül lelő egy rendőrt és Párizsba megy, hogy pénzt szerezzen. Van egy amerikai lány, aki szintén Párizsba jön mindenféle amerikai elképzelésekkel - dolgozgat, tanul és kell neki egy helyi fickó. És van Párizs - ami már nem a háború utáni kedélyes város (amerikai szemmel), hanem az algériai háború kora, amikor elkezdenek lázadozni a fiatalok az addigi világ ellen.

A fiú szerelmes lesz, a lány talán csak kalandra vágyik. A lány elárulja a fiút, mert mégiscsak "rendes" kislány és még csak el sem ítélhetjük, hiszen a fiú tolvaj. A fiú meghal. C'est la vie. Nem történ semmi. A francia új hullámnak pont az a lényege, hogy csak annyit mond: figyeljetek, az élet nem olyan, mint ahogy eddig ábrázolták könyvekben, filmeken, újságokban ...stb. Az élet összevissza és csak megtörténik. Nem feltétlenül az a jó vagy rossz amit eddig vakon annak hittetek. Robbantsuk fel a világot és nézzük meg jobban a cserepeket!

Közben moralizálnak - akkoriban ez kötelező volt. Úgy értem, nem filmben, hanem a való életben. Az én korosztályom a sörök mellett hivatalból váltotta meg a világot. Korántsem biztos, hogy az elhangzottak mást is jelentenek, mint önmagukat és az sem, hogy érdemes rajta elgondolkozni. Az akkor élt diákok és értelmiségiek így kommunikáltak. Sokszor maguk sem igazán értették, hogy mit akarnak.

Aki filmet csinál, eldöntheti, hogy az örökkévalónak dolgozik vagy az adott korra reflektál. Ez utóbbi esetben nagyot csattanhat a dolog, de 20-30 év múlva már végképp nem érthető, hogy miért is volt érdekes anno. Jó a mobilos hasonlat!
süti beállítások módosítása