Tartalom

Egy nőre váratlanul fegyvert fognak limuzinjának sofőrei Hollywood útján, de szerencséjére beleszalad egy másik autó a limuzinba. Amikor magához tér, egy közeli házban bújik el. Ekkor érkezik beköltözni a házba Betty, a vidéki, csupa derű naiva, aki színésznő szeretne lenni. Az autóbalesetet szenvedő nő, aki a szoba egyik plakátja alapján Ritaként mutatkozik be, nem emlékszik semmire. Megpróbálják felgöngyölíteni, ki is lehet Rita valójában, ám az egyetlen emléknyom egy oszladozó női hullához vezet. Egy bérgyilkos és a rendőrség is Ritát keresi. Eközben egy rendezőt diktatórikus módszerekkel próbálják a film producerei rábírni, hogy a női főszerepet az általuk kiválasztott lány kapja.

Nem lövöm le a poént annak, aki még esetleg nem látta a filmet, és nem is akarom kibogozni a rejtélyt, megpróbálkoztak vele már sokan. A lényeg, hogy keverednek az idősíkok, az álom, a képzelet, a tudatok. Nagyon sok kulcsot kapunk az egyes események és szimbólumok megoldásához, de egyik sem igazán kizárólagos; olyan az egész mint egy modern Tarkovszkij-tudatfolyam, csak jóval több és nyilvánvalóbb szimbólummal dolgozik, viszont ezek többféle magyarázatot rejthetnek. Egy másik fontosabb szál Hollywood megjelenítése, amit egy csúnya helynek állít be a rendező: a producerek szörnyű alakok és mindenre képesek a szegény rendező ellen. Talán nem véleltlenül kerülnek gyakran a Sunset boulevardra.

Megvalósítás

Lnych, a rendező stílusát álomszerűnek szokták leírni, és hangulatban, egyes karakterek és helyzetek groteszkségében valóban rémálomszerűnek tűnik a film. Ehhez a hangulathoz nagyon jól passzolnának az expresszionista beállítások és megvilágítások, de meglepően kevés van belőlük. Lynch sokkal inkább a hangulatra törekszik érzésem szerint, nincs egy jellemzően végigvonuló techniaki stílus, amit észrevettem volna. A hangulatot remekül támasztja alá a film zenéje, ami gyakran csak egy beúszó basszus, de azonnal fészkelődni kezdünk tőle. Amikor a színelőadáson a kellemes dallamba elkezd bekúszni a háttérben ez a basszus, az egészen erős élményt ad - de erről később.

A rémálomszerű hangulat ellenére gyakran kapunk fanyar humort is, de ez a vegyesség egyáltalán nem okoz problémát, inkább előnyére válik e hullámvasutazás a filmnek. Amiről még szót kell ejteni, az a színészi munka: mindkét női főszereplő több különböző karaktert is el tud játszani, különösen Betty esetében látványosak az átalakulások. Nem tudom hogy ez a színész vagy a forgatókönyv erénye, de nagyon hatásos.

Élmény

A film valahol egy hatalmas kamu, hiszen a csavaros, izgalmas sztori mögött, ami egy életre elegendő gondolkodnivalót ad, valójában "csak" emberi sorsok állnak, nincs igazi mondanivaló. De talán nincs is rá szükség: a megteremtett hangulat az érzelmi töltet mellett önmagában is beindít bennünk gondolatokat. Esetemben ilyen volt a színházi előadás, a film fordulópontja, ahol az addig felépített világ kifordult önmagából. Minden csak illúzió, mondja a felvezetés. Egy énekes acapella előad playbackben egy szerelmi popdalt, amibe diszharmonikusan bekúszik a már megszokott, félelmetes basszus szólam. A lányok a szerelmi csalódásuk miatt sírnak, én azonban mindezt a körülölelő, rideg világ megjelenésének éreztem, amiben egyetlen pillanatnyi boldogságot egy dal, egy pozitív érzés okozhat csak. Az előadás és a film végén is elhangzik: "Silencio!", azaz "csendet!", épp úgy mint Godard A megvetésében, ami egy filmforgatás keretein belül zajlott.

A film tehát tartalmilag és megvalósításban sem tökéletes, de emlékezetes és felkavaró élményt nyújt, amit eddig kevés filmnek sikerült.

Érdekességek

- Laura Harring volt az első latina, aki Miss USA lett; egy időben egy igazi Bismarckkal is járt.
- Lnych, a rendező kapcsolatban élt Isabella Rossellinivel, akinek megvolt Scorsese és Gary Oldman is, illetve  a szülei Rossellini a rendező és Ingrid Bergman.
- Színészek, akiket láthattunk korábban: Dan Hedaya (Közönséges bűnözők)