Tartalom

Peking, 1920-as évek. Egy prostituáltként dolgozó anya nem tarthatja tovább fiát, Dieyit a bordélyban, ezért odaadja egy kínai operatársulatnak színésznek. Az ott élő árva fiúk kegyetlen kiképzést kapnak, mindennapos a verés. Az alkata miatt nő szerepet játszó Dieyi lassan összebarátkozik a férfit alakító Xiaoluoval. Egy nap Dieyi megszökik, de amikor az operában meglát egy előadást, olyan hatással van rá, hogy önként visszamegy és eltökéltté válik, hogy színész lesz. A fiúkat, de főleg Dieyit traumák sora éri, ezek miatt pedig képes lesz tökéletesen nővé lényegülni. Az immár felnőtt Dieyi (Leslie Cheung) és Xiaolou párosa a klasszikus "Isten veled, ágyasom" operában lenyűgöz mindenkit. Kötelékük erős, ám Dieyivel ellentétben Xiaolou külön tudja választani a színházi és a magánéletét, és feleségül veszi a prostituált Juxiant, amit Dieyi megcsalásként él meg. Hamarosan a japán hadsereg elfoglalja a várost, elfogják Xiaolout, és csak akkor engedik el, ha Dieyi fellép a japánok előtt. A háború után mecénásuk - aki egyúttal Dieyi szeretője - segítségével megússzák  a kollaboráció vádját, és úgy tűnik a kommunista uralomhoz is képesek lesznek alkalmazkodni, ám az 1960-as években megindul a Kulturális Forradalom, amit hithű társuk, Xiao Si - akit csecsemőként még Dieyi kérésére fogadott be az színszképző - véresen komolyan vesz. A színészeket meghurcolják, de a forradalom után újabb esélyt kapnak egy meghallgatás erejéig...

Nem is tudom hol kezdjem, annyira sűrű a film; ezért inkább maradok a rendező, Kaj-ko rövid összefoglalójánál, miszerint az egyén tehetetlen az elsöprő erejű történelmi folyamatokkal szemben. Ez így önmagában persze durva leegyszerűsítés, rengeteg apró momentum van, ami felépíti a karaktereket és a helyzetet és végül oda vezetnek, ahová, amit Dieyi később meg is jegyez a nagy szembesítés jelenetben. De valóban, amíg a film eslő fele az egyénekről szól, a másodikban a folytonos politikai változások dobálják hőseinket, de még más is...

Megvalósítás

Mint említettem, a film nagyon komplex, ugyanakkor teljesen nyíltan az, nem finomkodik, nem kell sokadjára megnéznünk, hogy megértsünk valamit és ebben nagyon emlékeztetett a Volt egyszer egy Amerikára, ahol szintén jól érthető volt minden egyes mozzanat. Viszont emiatt az óvatosan megkomponált történetvezetés miatt nem tudok részletesebben belemenni ebbe. Számos ilyen motívum, jelkép van a kéztől a kardon át a prostitúcióig, de kicsit utánaolvasva kiderült, hogy természetesen a kínai kultúrát jobban ismerőknek újabb nyalánkságokat tartogat a film. A történet első fele tehát hőseink személyiségeinek, kötelékeinek kialakulására koncentrál, míg a másodikban az amúgy is problémás szerelmi sokszöget próbára teszik a politkai változások, amelyek közül értelemszerűen a kulturális forradalom (kb. a múlt teljes felszámolása) jelenti a legrosszabbat. De az egyéni érzelmi és művészi, valamint a politikai párhuzamok mellett az élet és a művészet is egymásra vetíthetőek, hiszen az ágyas és a király operája zajlik le előttünk a színpadon és az életben is.

Technikailag nagyon ígéretesen indult a film, jó a megvilágítás, a rövid előzménytörténet fekete-fehér, ami idővel színesbe vált át, de aztán kiderült, hogy ez a csúcspont és ennél többet nem tud mutatni. Előfordul egy-egy szebb kép (a kisfiúk énekeltetése a természetben, a tűz), érdekességek (az operaelőadások, az ópium hatásának érzékeltetése), néha szépen mozgó kamera, de összességében nem elégített ki. Amit még nem szerettem, hogy gyakran epizodikusra szabdalták a történetet azzal, hogy időnként nagyokat ugorttak az időben és látszólag nem konzekvensen követték egymást a jelenetek, amelyeket sokszor elsötétítéssel választottak el egymástól. Pozitívum Leslie Cheung szerepe, aki nem véletlenül tudott hiteles alakítást nyújtani: maga is küzdött szexualitásával, és mintegy újabb réteget pakolva a filmre, filmbéli szerepéhez hasonlóan az életben is öngyilkos lett.

Élmény

És még rengeteg dolgoról nem beszéltem, Dieyire koncentráltam, ahogy a film is, de legalább ennnyit lehetett volna írni a többi szereplőről és kapcsolataikról. Kína mozgalmas korszakát láthattuk két hagyományos operát játszó színész életén keresztül, akik nem a mi nyugati értelemben vett hőseink vagy áldozataink, hanem esendő emberek. Képileg voltak jó megoldások, de összességében se a történet, se a külső nem fogott meg - és így is emlékezetes lesz a yuanfen miatt, aminek megértésével Kaj-ko szándékainak megfelelően kicsit jobban megértem a kínai kultúrát. De nem kell félni, nyugati szemmel is érthető minden :)

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Leslie Cheung (Vadító szép napok)
- A pekingi opera a 18. században vált népszerűvé. Bár kezdetben valóban férfiak játszották a női szerepeket, a 20. században már nők is népszerű színészek voltak. A színpadkép egyszerű, de a kosztümök díszesek. Egyesíti magában a tánc, harcművészet, ének és egyéb művészeti ágak elemeit.
- A klasszikus darabokat a kulturális forradalom megpróbálta betiltani és felváltani forradalmi darabokkal, de ezek a sosem lettek igazán népszerűek. Hogy megértsük mennyire fanatizálta az embereket a forradalom, egy újabb művészet-valóság átfedéssel szolgálhatok: Kaj-ko a saját apját nyomta fel a hatóságoknál, amiért annak vidékre kellett mennie földművesnek állni. Ez a film az emiatti lelkiismeretfurdalásnak állít emléket - a munkálatokat immár közösen végezte apjával.
- A film nem túlzott, a pekingi operaiskolák valóban nagyon kemények voltak, és ugyan nem találtam arról információt, hogy most milyenek, de Jackie Chan hasonló körülményekről számolt be a hatvanas évekből.