Tartalom:

A második világháború után Jukikó felkeresi tokiói otthonában Kengót (Mori Maszajuki). A férfi felesége fogadja, ezért sétára indulnak inkább. Mint kiderül, még Vietnámban ismerkedtek meg, ahol magányukban hamar viszonyt kezdtek, noha ellenségesen indult ismerkedésük. Kengo akkor még megígérte, hogy elhagyja feleségét, de hazatérve, látva hogy az asszony megőrizte az otthonukat és hogy beteges, mégsem képes rá. Mindkettőjüknek pénzre van szüksége, Kengo ezért vidékre küldi feleségét hogy eladhassa házukat, amiből majd üzletet indíthat. Jukikó előbb sógoránál húzza meg magát (aki korábban megerőszakolta, és ezért ment a lány inkább Vietnámba), majd egy pár hónapig Japánban állomásozó amerikai katona szeretője lesz. Miután mindketten újra magányossá válnak Tokióban, közös wellness-hétvégére mennek, és minden szépnek tűnik, míg Kengo viszonyba nem kezd a szálló tulaj feleségével...

A történet Jukikó és Kengo összetett kapcsolatán keresztül mutatja be a második világháborút elvesztő japán néplelket és érzelmi világát. Egyes írások ezt politikaibb jelleggel írják le, mint amennyire szerintem szabadna, ugyanis konkrét utalásból kevés van és korántsem egyszerű és egyértelmű ez az ábrázolás. órákat ültem e rövid bekezdés felett is gondolkodva, hogy mit láttam tulajdonképpen, mert annyira megfoghatatlan, hangulati filmről beszélünk. Először én is két pontban akartam leírni a történet, egyrészt a politikai oldalról, másrészt valami olyan érzelmi szálról, amit nem tudok megmagyarázni; azonban minél többet rágódtam rajta, annál inkább kezdett e két megvilágítás egybefolyni, majd kikristályosodni, mint a korszellem érzelmi oldala.

Megvalósítás

A történet rövid dokumentumfilmszerű narrálással indít, amelyben láthatjuk a japán telepeseket hazatérni az elfoglalt területekről. A következő jelenetben már Jukikó kopog Kengóék ajtaján, és ez a kissé epizodikus szerkezet végig jellemző lesz, gyakran kimaradnak hetek-hónapok, hogy új helyzetben folytatódhasson a kapcsolatuk. Újra és újra találkoznak, de mindig csak rövid ideig maradnak együtt és mással folytatják. A kapcsolat szempontjából Jukikó karaktere egyszerűbb, végig ő a kezdeményezőbb, ő az elkötelezettebb akkor is, ha Kengo az, aki időnként felkeresi őt. Kengón viszont nem igazán tudtam kiigazodni, aki először kifejezetten bunkó, noha rendes embernek állítják be, és mégis meghódítja Jukikót, majd utána látszólag mindenki mást is különösebb erőlködés nélkül; valamiért mégis vissza-visszatért Jukikóhoz, hogy végül elkötelezze magát mellette. És ezen a ponton értelmezhető a politikai nézőpont, amennyiben a szerelmesek (?) érzelmeit megpróbáljuk az egész társadalomra vetíteni: a vietnámi, boldog időszak az, amikor leginkább elégedettek lehetnek magukkal, ám a vereséggel elszakadnak, Kengo megpróbál visszatérni haldokló feleségéhez, szegényekké válnak, majd bűnözőkké, amerikaiak kitartottjává... stb. Jukikó halála az a pont, ahol Kengo végre kimutatja érzelmeit, ragaszkodását, mintegy elfogadva múltját. A korabeli japán filmeknél már tapasztalhattuk, hogy jelképesen minden erre a témára fut ki, de ha nem lenne tapasztalatunk, akkor is segít jó pár utalás: a vietnámi kiküldetés, az amerikai katona jelenléte, többször csendül fel amerikai zene, de egy ponton maga Kengo is kimondja, hogy a háború mindent megváltoztatott. Két fontosabb jelképe van még a történetnek: az egyik a pénz vagy az anyagiak, ami minden epizódban fontos szerepet játszik valamilyen formában, mintha a megoldást jelentené egy problémára, holott az nem anyagi természetű. A másik a mozgás (elsősorban sétálás), ami talán a címre utal és az új világban helyüket nem találókra.

Ahogy említettem, a film egy dokumentumfilmes bejátszással indít, ami vagy valódi vagy nagyon annak tűnik. Visszatérő elem a visszapillantók alkalmazása, amely szolgál ugyan néha plusz információval is, de elsősorban hangulati elemként pozitív vagy negatív érzelmi töltetet ad a jelen kapcsolódó jelenetéhez. Jellemző még a képi világra egy szürkés, nyomott hangulatú árnyalat (mondjuk ezt sokszor érzem, csak nem mindig lehet eldönteni, hogy a képminőség az oka vagy tudatos - itt más írások megerősítették, hogy tudatos), de ezeket leszámítva kevés olyan technikát vettem észre, amit figyelni szoktam. A zenéje kifejezetten nyugatias, nem a szokásos japán hangzásvilág hallható.

Élmény

Részben emiatt, illetve a cselekmény miatt, azaz egy pár érzelemvilága változásának megjelenítése miatt szinte európainak éreztem a filmet, mintha a Késői találkozást nézném újra vagy az Itáliai utazást. Megfoghatatlan a hangulata, ezért nehéz értelmezni és igazán átélni, de van neki.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Mori Majaszuki (A vihar kapujában, Ugecu története), Kato Daiszuke (A vihar kapujában, Hét szamuráj, A testőr), Szengoku Noriko (Hét szamuráj)
- Még életben vannak: Okada Mariko (83)

Következik: MASH