Tartalom:

Jake Blues (John Belushi) három év után szabadul a börtönböl. Már várja testvére, Elwood (Dan Aykroyd), hogy bevonulása előtti ígéretéhez híven első útjuk egy katolikus árvaházba vezessen, ahol egykor ők is felnőttek. Kiderül, hogy az árvaháznak nagyobb összegű adótartozása van, ezért némi tanakodás után elhatározzák, hogy összeszedik a már szétszéledt zenekaruk tagjait és jótékonysági koncertet csapnak. Csakhogy menetközben üldözőbe veszi őket közelekdési szabálytalankodásaik miatt a rendőrség, egy titkozatos merénylő (Carrie Fisher), egy hídról a vízbe sodort náci tüntetés tagjai és egy átvert country-zenekar...

A Blues Brothers az 1970-es évek második felében alakult ki a legendás Saturday Night Live-ban a két főszereplő révén. Erre alapozva készült el a forgatókönyv. A történetnek látszólag nincs sok értelme, csak ürügyet keresnek, hogy zenélhessenek és poénkodhassanak... és autósüldözhessenek.

Megvalósítás:

Mivel nincsen különösebb mélysége, nem tudom leírni, hogy a történet hogyan fejezi ki a film témáját. Gyorsan megkapjuk az alapszitut, majd egy Chicagón belüli road movie keretében megismerhetjük a város egyes részeit és csoportjait: az apácákat, a rendőröket, az alvilágiakat, a nácikat, a cowboyokat. (Ha ez esetleg teljeskörű társadalmi kép lenne, akkor elég gáz a helyzet Chicagóban.) Az útközben bejárt helyszínek inkább azt a célt szolgálják, hogy epizodikusan megjelenhessenek különböző sztárok és zenélhessenek egyet. A film egyúttal erősen hajaz a Smokey és a banditára, tucatnyi autós üldözéses jelenet van benne. A zeneközpontúságot leszámítva vígjátékot láthatunk, de a poénokat nehezen tudom felültetni egy vonatra, Az alkotógárda alapján ki lehet találni, hogy a Party zónára hajaznak, abszurdak, de nem annyira viccesek.

Ennek az egyik oka, hogy több zenész szerepel a filmben, mint színész, és ez olyan fontos pillanatoknál bukik ki, mint pl. amikor Jake.nek kutyaszemekkel kéne nézni dühös exére, de nem tud. Rossz az időzítés, nem jönnek jó ütemben a poénok (de lehet hogy egy csomót észre se vettem). Ugyancsak gond, hogy a színészek sem zenészek, ami szépen kirajzolódik akkor, amikor pl. a már kiöregedett Cab Calloway után is gyengének látszik a fő attrakciónak szánt Blues Brothers. Koreográfia szinte nulla, ami igaz az autós üldözésekre is, hiába törnek rommá egy egész plázát és rekordmennyiségű autót (amit csak a folytatása tudott felülmúlni közel 20 évvel később). Ami előnyére vált látványvilágban, hogy elég nagy számú statisztatömeget mozgattak meg, számos neves zenésszel, de még Steven Spielberg is benne van. A sok világsztár ellenére (Cab Calloway, James Brown, John Lee Hooker, Aretha Franklin, Ray Charles) a zenét nem éreztem túl erősnek egy-két kivételtől eltekintve. Nemcsak azért, mert nem állközel hozzám a blues, hanem mert nem ereszthették el igazán magukat ezek az amúgy kiváló előadók.

Élmény:

Nagyon amatőrnek éreztem a filmet, mintha összeeresztettek volna egy társaságot és eleresztették volna őket jó sok pénzzel, hogy csináljanak vele amit akarnak (gyakorlatilag így is volt). Olyan lett, mintha összegyúrták volna a Smokey és a banditát a Party zónával és a Bolond bolond világgal és még mondjuk A turnéval. Látszik hogy a dalokra van kihegyezve, jelentős szerepet kapnak az autós üldözések és ez meg van szórva jó sok, de vegyes minőségű és jellegű poénnal, szóval nekem nem igazán áltt össze.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: John Belushi (Party zóna), Dan Aykroyd (Szellemirtók, Indiana Jones és a végzet temploma), Carrie Fisher (Csillagok háborúja, Harry és Sally), Henry Gibson (Nashville, Magnólia), John Candy (Reszkessetek betörők), Kathleen Freeman (A földkerekség legnagyobb show-ja, Ének az esőben, A nagy balhé), Frank Oz (Csillagok háborúja, Agymanók)
- A stáb állítólag olyan szinten tolta a kokaint, hogy külön költségvetést állítottak fel neki, és ekkor kapott rá igazán John Belushi is a szerre, ami rövidesen a halálához vezetett.
- 1998-ban készült el a második rész.
- Mint sok más zenés filmnél, a zenekar itt is önálló életre kelt (bár ez már a film előtt megtörtént), valós koncerteket adtak.

Következik: Tiszta románc